GoPro killer. Ez a kifejezés gyakorlatilag kötelező elem minden olyan akciókamera tesztjében, amely alternatíva kíván lenni a legismertebb (és legdrágább) márkához képest. A GoPro jelenléte a piacon annyira domináns, hogy előszeretettel megfeledkezünk azokról a vásárlókról, akik nem szeretnének legalább 80 ezret költeni arra, hogy megörökítsék a mindennapjaikat – főleg, miközben sportolnak –, pedig nagyon sokan vannak, és választék is van számukra bőven. Itt jön a képbe tesztünk alanya, a Lamax W9.1.
Írtunk már a gyártó egy másik modelljéről; akkor is kiemeltük, mennyire szimpatikus az egyszerűsége, és az, hogy titkolni sem próbálja, hogy megfizethető választás kíván lenni a GoPro-modellkehez képest. Azaz véletlenül sem legyilkolni (értsd: a piacról kiszorítani) akarja őket, inkább ugyanazt a felszereltséget, közel ugyanazokat a funkciókat és szerényebb minőséget ajánl jóval olcsóbban. A „jóval” kitételt itt talán túlzás: 60 ezer forintos árával majdnem alulról érinti a GoPro legolcsóbb modelljeit, ám a gyártó közép- és felsőkategóriás élményt ígér cserébe. Lássuk, betartja-e!
Mi van a Lamax W9.1 dobozában?
A tesztekben általában ez a legrövidebb fejezet: maga az eszköz, kábelek, töltő, esetleg egy-két meglepetés; a W9.1 esetében azonban bővebb lére kell eresztenünk. Egyszerűen azért, mert a gyártó
mindent, de tényleg mindent belecsomagolt a dobozba, ami valaha is kellhet egy akciókamerához.
Értsd: nincs az a felhasználási terület, amire ne gondoltak volna, és ehhez mindent biztosítanak. A W9.1-et kicsomagolni kicsit olyan élmény volt, mint „gyerekkorunkban” (értsd: a mai napig bármikor) a LEGO-t. Elsőre nem látjuk, mi mire lesz jó, csak azt, hogy nagyon sok darabból áll. A teljesség igénye nélkül:
- vízálló tok;
- csuklóra rögzíthető távirányító (!);
- többféle biciklis rögzítés;
- kombinálható, 3 szögben forgatható rögzítők;
- állványadapterek;
- minden létező sisakkal kompatibilis rögzítőpontok;
- háromlábú miniállvány;
- törlőkendő;
- öntapadós felületek.
Illetve természetesen USB-kábel és maga az eszköz. Az USB „csak” A-típusú, de az eszköz árát és az akkumulátor méretét tekintve ezzel nincs baj: itt nem lesz szükséged gyorstöltésre.
Felszereltségét tekintve tehát már a kicsomagolás pillanatában megvett minket kilóra a Lamax: ha megvásárolod a W9.1-et, soha többé nem kell kiegészítőkre költened. Ez a GoPro esetében ugye nem magától értetődő; ott súlyos tízezreket kell kipengetned, ha bővítenéd az akciókamerád használati körét.
Ez persze nem azt jelenti, hogy maga az eszköz is tökéletes, és (meglepetés!) nem is az. A kérdés az, ajánljuk-e nyugodt szívvel.
Működés, első benyomások
A Lamax W9.1 kamera eleve a vízálló tokban érkezik, és a töltést, memóriakártya-cserét leszámítva nem is lesz okod, hogy kivedd belőle; talán a menüben barangolást is megkönnyíti kicsit, ha nincs rajta. (Igaz, erre tökéletes a csuklópántos távirányító.) A tok szerencsére nagyon jó minőségű, strapabíró plexi, tiszta, átlátszó, azaz egyáltalán nem ront a képminőségen az, hogy lencse előtt van még egy réteg. A tokon természetesen megtalálhatóak a gombok, amelyekkel kezelhető a menü, elindítható és leállítható a felvétel, igaz, férfias, határozott mozdulatokra lesz szükség. Ez persze érthető, tekintve, hogy így 40 méterig vízálló a kamera, azaz könnyűbúvárkodáshoz is bőven használható. Tok nélkül 12 méterig, azaz gond nélkül magaddal viheted vitorlázáshoz, szörfözéshez. Kézbe fogva is érződik rajta, hogy megugorja a feladatot: a W9.1 „csupaszon”, vízálló tok nélkül is magabiztos benyomást kelt, gumírozott, strapabíró, érződik kívülről nézve is a jó minőségű tömítés.
Apropó, menü: az opciók közt válogatni a legkönnyebb érintőképernyő segítségével a 2”-os kijelzőn. Nem éppen a legérzékenyebb és van egy pár tizedmásodperces lag a parancs és annak végrehajtása között, de ebben az árkategóriában ez érthető, és lássuk be, egy akciókamera menüjében az ember nem kotorászik túl sokat. A felbontáson, képfrissítésen kívül kiválasztható a (sajnos csak digitális) rezgéscsillapítás, a slow motion videó és persze a fotómód is. Felbontásügyben elkényeztet a Lamax: Full HD esetén 120 képkocka/másodperces videó rögzítésére képes az eszköz, 4K esetében pedig 60-as sebességre, azaz a videókat akár utómunkában is lassíthatjuk. Nagyszerűen működik a stop-motion opció is, azaz képes megadott időközönként készülő állóképekből videót összefűzni. A kijelzőtől nem dobtunk hátast kontraszt és fényerősség ügyében, de arra tökéletes, hogy ellenőrizzük, sikerült-e a felvétel, és ez a lényeg.
Nagyon fontos, hogy megfelelő memóriakártyát válasszunk – ez sajnos nem tartozék –, a Lamax W9.1 ugyanis csak a leggyorsabb MicroSD kártyákat fogadja el, főleg, ha a legmagasabb képfrissítésen és minőségben videóznál. Jó hír viszont, hogy ha érzékeli, hogy a kártya nem tudná tartani az iramot, figyelmeztet, és el sem indítja a felvételt; a szintén nálunk járt X9.1-es modell többször akadozó videókat rögzített, és ez csak akkor derült ki, amikor már késő volt.
Az igazi partitrükk azonban a szelfiképernyő: a W9.1 előlapján találunk egy kicsi, 1,4 collos másodlagos kijelzőt, azaz komponálhatunk és expozíciót ellenőrizhetünk szelfizés közben. Ez a megoldás ezen az áron kész csoda.
Lamax W9.1 képminősége
Funkcióban, felszereltségben tehát hozza a felsőkategória szintjét, ez nem is kérdés. Illúzióink azonban ne legyenek, a gyártónak valahol kompromisszumot kellett kötnie, hogy kijöjjön a matek, és a fentiek alapján éreztük, hogy a szenzor lesz a gyenge láncszem. Nos, a helyzet az, hogy igazunk is volt és nem is:
a W9.1 képminősége érezhetően elmarad a nagy riválisától, de így is derekasan helyt állt, szégyenkezésre semmi oka.
Nappali fényben, igaz, felhős-esős időben nyúztuk a kamerát; ezek azok a fények, amelyekben úgy villanthatja meg tudását, hogy közben előbukkannak hiányosságai is. Így is lett. A dél-budai Duna-parton készült videók közül az elsőt bekapcsolt halszemkorrekcióval és rázkódáscsökkentéssel rögzítettük.
Mint látható, a hírhedten rossz minőségi úton meggyőzően teljesített a digitális korrekció: a rázkódás nagy részét megszüntette, ami nagy szó, tekintve, hogy milyen a látvány, ha kikapcsoljuk. (Mindjárt mutatjuk.) A rossz hír, hogy ehhez némi digitális zoom szükségeltetik, azaz a kép kevésbé részletgazdag, alacsonyabb felbontású, hiába a 4K. A jó hír, hogy a színe, a szaturáció, a kontraszt és a dinamikatartomány rendben vannak; egyik sem kiemelkedő, de a kép sosem eszik szét, nem zajos, az árnyékos részek is részletgazdagok maradnak és nem is ég ki sehol. A W9.1 a népszerű .mov formátumban rögzít, kis tömörítéssel. (A videók képhibái inkább a YouTube tömörítésének köszönhetők).
Részletgazdagság ügyében sokkal jobban járunk, ha kikapcsoljuk a rázkódáscsökkentést, igaz, ekkor csak teljesen sima felületen közlekedve lesz értékelhető a kép, azaz biciklizéshez ezt pont nem ajánljuk. Az azonban tény, hogy a látószög jóval nagyobb, a 4K pedig tényleg 4K.
Kipróbáltuk még a timelapse üzemmódot, amely másodpercenként készült állóképekből fűzött össze nekünk videót. Nagyszerű funkció, a képek jó minőségűek, a Lamax kamerája ráadásul figyel arra, hogy az expozíció egységes legyen, azaz ne „villogjon” a videó csak azért, mert egy-egy képen túlsúlyba kerülnek az árnyékos, vagy éppen a csúcsfényes részek.
Természetesen ehhez egy könnyen használható app is dukál, amely wifi-kapcsolattal (mert a W9.1 ilyet is tud) húzza át mobilunkra, tabletünkre a képeket, videókat, amelyeket aztán ott és akkor meg is szerkeszthetünk. A videók nagy méretére való tekintettel ez nem mindig hasznos, de tudjuk, vannak azok a helyzetek, amikor nagyon jól jön.
Összegzés
Minden kisebb (és érthető) hiányossága ellenére nagyon megszerettük a Lamax legjobb kameráját. A meggyőző felszereltsége és a nagyszerű anyaghasználat és összeszerelés levett minket a lábunkról, a pofonegyszerű kezelésről és magától értetődő menürendszerről nem is beszélve. A képminőség az egyetlen, amibe bele tudunk kötni, de ilyen jó ár/érték arányú akciókamerát ezzel együtt sem találunk a piacon.
A Lamax W9.1-et azoknak ajánljuk, akik:
- most ismerkednek a sporkamerákkal, és kipróbálnának mindent anélkül, hogy egyhavi fizetésüket ráköltenék;
- szeretnék családjuknak, barátaiknak megmutatni a kalandjaikat, nincsenek mozifilmes ambícióik;
- csak jó minőségű országúton bicikliznek.
Nekik viszont nyugodt és meleg szívvel ajánljuk.
A Lamax W9.1 akciókamerát itt tudjátok megvásárolni.
Ha pedig más Lamax termékek tesztjeire is kíváncsi vagy, itt találod azokat:
A (majdnem) tökéletes akciókamera tökéletes áron: Lamax x9.1 teszt