LG Velvet teszt: egy telefon azoknak, akiknek fontos a külső

Már hazánkban is kapható az LG legújabb okostelefonja, a Velvet, ami csúcskategóriás külsőt ötvöz középkategóriás hardverrel. Mi is kipróbáltuk a készüléket, aminek a legnagyobb erénye tényleg az, hogy a külsejével kitűnik a jelenleg kapható mobilok tengeréből.

Az utóbbi pár évben az LG nem nagyon tudott olyan telefont letenni az asztalra, amivel vásárlásra ösztönzött volna minket, így a szokásosnál jóval nagyobb kíváncsisággal vártuk, hogy kézbe vehessük a Velvet névre keresztelt mobiljukat. A gyártó már hónapok óta promózta a készülék érkezését, kiemelve a külsejét, és nem is csalódtunk, hiszen a dél-koreai vállalatnak kétség kívül mutatós készüléket sikerült alkotnia.

LG Velvet, a telefon, ami jó néz ki a kézben

A tetszetős összhatás egyértelműen a hátlap érdeme, ugyanis az aktuális trendekkel ellentétben itt nincs hatalmas, kidudorodó kamerasziget. Helyette cseppalakban elrendezett kamerákat és egy LED-villanót kapunk. Ez a megoldás letisztult és szép, egyedül a főkamera emelkedik ki az üveg hátlapból, de ezzel azért simán együtt lehet élni. Emellé jön az ezüst szín (itthon csak ez érhető el), amivel annyi problémánk akadt, mint a legtöbb csillogó hátú telefonnal: pillanatok alatt megtelik nem túl gusztusos ujjlenyomatokkal.

Az LG Velvet viszont nemcsak jól néz ki, de az összerakás minősége is hibátlan. A hátlap és a képernyőt védő üveg között alumínium keret található, a ház nem ropog, nem hajlik, a gombok nem lötyögnek, a 180 grammos telefont kézbe véve érezhető, hogy a gyártó nem spórolt az anyaghasználatnál. Az egyetlen bosszantó apróság, amivel nem tudtunk kibékülni, az a lekerekített élű, üveg hátlapú okostelefonok állandó problémája. Az LG Velvet bárhonnan képes lecsúszni, ha csak minimálisan is lejt az adott felület, és a kialakítás miatt kézbe véve is vigyázni kell vele. Egykezes használatnál rendesen rá kell markolni, ha nem szeretnénk, hogy véletlenül kicsusszanjon az ujjaink közül.

Nem kicsi

Méretre közel tepsi méretű a készülék: 167,1 mm magas, 74,1 mm széles és 7,9 mm vastag, szóval a legtöbbször tényleg érdemes két kézzel használni. A bekapcsoló gomb a keret jobb szélére került, a hangerőszabályzók pedig balra, és ezek alatt helyet kapott még egy kapcsoló, amivel az előre telepített Google Asszisztens aktiválható. Alul egy 3.1-es USB-C portot fedezhetünk fel, nem hiányzik a hagyományos jack csatlakozó sem, továbbá ide került az átlag mobilos megoldásoknál sokkal jobban muzsikáló hangszóró is.

A SIM-tálca a felső él bal szélébe lett süllyesztve, és a SIM-tűvel kipattintva rögtön látható, hogy az alap SIM-kártya mellett van rajta hely még egy SIM-kártyának vagy egy microSDXC kártyának. Utóbbinak hála tovább bővíthető az alapból 128 GB-os háttértár.

Az LG Velvet kijelzője 6,8 hüvelykes, remek színeket, erős fényt és kiváló kontrasztot biztosító P-OLED panellel, aminek a maximum felbontása 1080 x 2460 pixel, 395 ppi pontsűrűséggel. A prémium külsőhöz képest viszonylag vastag kávák elsőre ugyan furcsák voltak, de gyorsan megszoktuk őket, az viszont teljesen érthetetlen, hogy a kijelző tetején lévő, kameraszigetbe helyezett 15 megapixeles lencse miért nem tudja az arcfelismerést.

Ehelyett be kell érni a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, amiről legalább elmondható, hogy villámgyorsan és pontosan működik. Egyszer sem fordult elő, hogy próbálkozni kellett volna a beolvasással, mindig elsőre sikerült feloldanunk a zárolt képernyőt.

Fotóbajnok?

Külsőre az LG Velvet csúcskategóriás telefonnak tűnik, ha viszont alaposabban elkezdünk foglalkozni a hátlapra stílusosan felhelyezett kamerákkal, akkor gyorsan kiderül, hogy ezen a területen be kell érnünk a középkategóriás teljesítménnyel. Ez persze érthető, hiszen a gyártó legújabb üdvöskéje ebben a kategóriában versenyez.

A fotós repertoár három egységből áll: kapunk egy 48 megapixeles, széles látószögű főkamerát, egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű (120 fok) lencsét, illetve egy 5 megapixeles mélységélesség szenzort, aminek főleg abban van szerepe, hogy jó minőségű bokeh (elmosott hátterű) portrékat készíthessünk. A másik két lencse között váltogathatunk a kamera appban, a főkamerával az alap 12 megapixeles fotók helyett 48 megapixeleseket is készíthetünk, és öszességében elmondható, hogy ezzel az egységgel lehet a legjobb képeket készíteni.

A nappal, normális fényviszonyok között készült fotók szinte hibátlanok, de a főkamerával este is lehet próbálkozni. A végeredmény azért nem lesz olyan, mint egy Huawei Mate 40 vagy egy Samsung Galaxy S20 esetében, de az Instagramra, a közösségi médiába így is nagyon jó, vállalható képek készíthetők. Ezzel szemben az ultra széles látószögű lencsének csak akkor vesszük hasznát, ha szép az idő. Este vagy kevésbé optimális fények között búcsút mondhatunk az élességnek és a jól kivehető részleteknek is.

A kamera alkalmazás tudja a legfontosabbakat: van éjszakai mód, time-lapse, portré, slo-mo és panoráma opció is, illetve a fotózáshoz jobban értők manuálisan is játszhatnak a beállításokkal. A főkamerával adott a 4K felbontású videók rögzítésének lehetősége, 30 képkocka per másodperc képfrissítéssel, Full HD-ban viszont már a 60 fps is elérhető. Az ultraszéles látószögű egységgel pedig 1920 x 1080 pixeles felvételek készíthetők 30 fps-sel, a minőség viszont ebben az esetben már igen messze van a jótól, főleg, ha este próbálkozunk mozgókép rögzítésével.

Társ a mindennapokban

Ahogy említettük, az LG Velvet egy középkategóriás telefon, ennek megfelelően a hardver sem számít a piac legerősebb konfigurációjának. A telefonból létezik ugyan 5G-s változat, de hazánkban csak a 4G-s szerezhető be, ami Qualcomm Snapdragon 845 processzorral, Adreno 630 grafikus chippel, 6 GB memóriával és 128 GB háttértárral rendelkezik.

Ez a felhozatal az Antutu teljesítmény mérő appban 320 ezer pontot ért, ami annyit tesz, hogy a telefon gyorsan képes ellátni a rábízott műveleteket, csak a 48 megapixeles fotók készítésénél gondolkodott el hosszabban. A mobil gördülékenyen kezeli az Android 10 operációs rendszert, és mobiljátékok futtatására is alkalmas. Teljesen átlagos használatra tökéletesen megfelel, és a hardver biztosítja, hogy a Velvet megbízható társ legyen az elkövetkező 2-3 évben.

Akkumulátorból 4300 milliamperórás került a telefonba, ami hétköznapi használat mellett nálunk két napig bírta, de még játék és fokozott nyomkodás után is bőven 30 százalék felett volt a töltöttség az esti órákban. A mobil maxium 15 wattal tölthető hagyományos módon, vezeték nélkül 9 watt a teljesítmény, de nincs lehetőség arra, hogy a telefon aksijáról töltsünk más készülékeket vezeték nélkül. Emellett adott a 802.11a/b/g/n/ac szabványú vezeték nélküli kapcsolat (WiFi 6 itt még nincs), az NFC és a Bluetooth, infra viszont nincs a telefonon.

Érdekesség továbbá, hogy az LG néhány tavalyi modelljéhez hasonlóan ezen mobilhoz is vásárolható egy olyan, 40 ezer forintos tok, ami extra képernyő is egyben. Ezzel hajlítható kijelző nélkül lehet kihajtható képernyős készülékünk, amin párhuzamosan futtathatók és kezelhetők alkalmazások, esetleg így lehet virtuális kontrollerünk a játékok mellé. Ez a megoldás meglepően jól működik, viszont igazán remek lett volna, ha a gyártó alapból mellékeli a kiegészítőt a Velvet mellé.

A készülék dobozában ugyanis csak egy 16,5 wattos töltőfej, az ehhez szükséges kábel, illetve egy SIM-tű kapott helyet. Fülhallgatót a jack csatlakozó megléte ellenére sem tartalmaz az alapcsomag, továbbá a telefon védőfólia és tok nélkül érkezik. A korábban említett csúszósság miatt ezeket érdemes már rögtön a vásárlás során pótolni.

Ha a külső a lényeg

Az LG Velvet ára jelenleg 200 ezer forint körül mozog, ami kissé magas a hasonló képességű középkategóriás okostelefonokhoz képest, viszont ezért olyan dizájnt kapunk, ami kiemelkedik a kategórián belül elérhető megoldások közül. Éppen ezért ez a telefon főleg azoknak lehet jó választás, akiknek a külső elsődleges szempont, a fotózás viszont nem kiemelkedően fontos, illetve nem gond, hogy hiányzik a mára azért már teljesen megszokottnak mondható arcfelismerés funkció.