Mass Effect: Legendary Edition teszt

A videójáték-történelem egyik legmeghatározóbb címe felújítva tér vissza, hogy a Normandy fedélzetén egy feledhetetlen kalandra invitálja a sci-fi rajongókat.

Belegondolni is félelmetes, hogy lassan tizennégy éve jelent meg a BioWare legendás űreposzának első része, ami végül 2012-ben ért véget a Mass Effect 3-mal. Sejteni lehetett, hogy a gigasikernek számító sorozatot nem fogja parlagon hagyni az Electronic Arts, így jutottunk az Andromeda alcímmel keresztelt spin-off történethez, ami jókora potenciállal bírt. Ennek ellenére sajnos sem kritikai, sem pedig rajongói oldalról nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így mindkét fél bukásként könyvelte el Ryder kalandját. Tény, hogy az Androméda-galaxis sztorija, motivációja és karakterei jócskán eltörpültek az eredeti trilógiától, de számomra, mint mellékes szál bőven megállta a helyét. Az Andromeda, valamint az utóbbi esztendők sikertelen projektjei miatt sokan az utolsó esélyeinek tartják a tavaly bejelentett új (az eredeti trilógiát folytató) Mass Effectet és a Dragon Age következő fejezetét, de ezekre még valószínű sokat kell várnunk. Ennek apropójából pedig a készítők leporolták a már technikailag itt-ott megkopott sorozatukat, hogy Shepard parancsokot irányítva újból megmenthessük a galaxist egy elkerülhetetlen fenyegetéssel szemben.

A Legendary Edition ugyanis a teljes trilógiát és minden hozzájuk tartozó DLC-t magába foglalja, mindezt pedig átdolgozott látványvilággal, illetve polírozott technikai megoldásokkal kínálja a BioWare. Szerencsére tartalmi szempontból minden maradt a régi; tehát míg a Mass Effect 1-ben az első emberi Spectre-ként kell felkutatnunk Sarent és legyőznünk a mellette álló Geth-sereget, addig a második részben már a Collectorok félelmetes csapataival fogunk szembeszállni, hogy aztán záróakkordként megvédjük az ismert univerzum kvadránsait a megállíthatatlannak tűnő, több tízezer éve szunnyadó Reaperek ellen. Mint cselekményben, mint pedig szereplőiben az egyik legmeghatározóbb űreposszal van dolgunk, és azaz igazság, hogy a Mass Effect még mindig ugyanolyan fantasztikus alkotás, mint két generációval ezelőtt. A készítőknek tehát csupán annyi dolguk volt, hogy picit rendbe szedjék legsikeresebb játékukat és többé-kevésbé ezt meg is tették.

Mivel az első rész a legrégebbi eresztés, ezért nem meglepő módon ez kapta a leglátványosabb fejlesztéseket. Új karaktermodellekkel, feltupírozott bevilágításokkal és tükröződésekkel, élesebb textúrákkal, valamint élsimításokkal operál a felújítás. Ebből kifolyólag az előző generáción 4K-ban élvezhetjük Shepard kalandját, PlayStation 5-ön, valamint Series X-en mindezt legalább 60/120 fps mellett. Igaz, a magasabb (és stabilabb) képfrissítés a performance módot bekapcsolva érhető el, ami azért felvet néhány kérdést. Bevallom őszintén, sokkal inkább örültem volna, ha legalább az első epizódot remake formájába rázzák fel, míg a többi megkaphatta volna a mezei „remastered” besorolást – sajnos nem így lett. Ez pedig megmutatkozik a port egyes részein; a textúrák (főleg a távolibbak) sokszor lassan töltődnek be, a szereplők mai szemmel túlontúl élettelen mimikával bírnak, az fps még mindig hajlamos beesni, de úgy összességében sem látványvilágban sem pedig az animációk tekintetében nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.

A polírozott látványvilág mellett a legmarkánsabb újítás a harcrendszerben és a kezelőfelületen mutatkozik meg, a BioWare ugyanis nagyjából a másik két rész szintjére húzta ezeket fel. A HUD teljes egészében újra lett gondolva, kicsit más lett a célzás-fedezék mechanika, illetve a választott csapatunkat szintén könnyebben navigálhatjuk el a harcmezőn. Nem mondom, hogy ezzel egy tökéletes shooterré vált az első Mass Effect, de legalább intenzív és az automatikus fedezékrendszernek hála koordináltabb lövöldözést kaptunk. Sokak imái meghallgattattak, amikor kiderült, hogy a Normandy holdjárója szintén megkapta a maga ráncfelvarrását – a játék kétségtelenül legidegesítőbb részei voltak, amikor a Mako-val kellett az adott planéta felszínét felszántanunk. Persze nem kell túl sokat gondolni a dolgok mögé, hiszen a készítők leginkább a jármű fizikáján változtattak, valamint a pár extra fejlesztésnek hála könnyebben ki lehet vele kimászni a nagyobb kráterekből, mialatt már mozgás közben is javítja magát a járgány.

Mindennek tetejében a stúdió módosított az eredeti kiadás lassú fejlődésrendszerén. Ez azt jelenti, hogy a karakterfejlődés 60-as szintről 30-ra redukálódott, illetve minden szintlépés után dupla annyi elkölthető pontot kapunk, ami határozottan meggyorsítja a szintugrásokat. Habár választhatjuk a klasszikus megoldást, szerintem nem javallott, hiszen az átszabásnak hála az első végigjátszásban gyakorlatilag maximumra járathatjuk főhősünket, amivel megnyitjuk az adott karakterosztály extra képességeit. Szerencsére már a fegyverspecifikáció sem olyan szigorú, mint anno, így lényegében minden típussal (pisztolyt, gépkarabélyt, mesterlövészpuskát, stb…) hatékonyan tudunk bánni, tehát nem kell ahhoz „soldier” karakterosztállyal mennünk, ha használni szeretnénk a high tech sörétest.

Ahogyan idestova tíz éve, úgy most is kézzelfogható a játékmenet fejlődése a folytatásokban. A keményvonalas rajongók persze minden tekintetben a Mass Effect 2-öt tekintik a magnum opusnak és ezzel nem nagyon lehet vitába szállni. Shepard halála majd feltámadása, az emberrabló Collectorok, na meg az Illusive Man (Martin Sheen, Te vagy a legjobb!) behozásával zseniálisan mutat meg egy már-már disztópikus galaxist és annak berendezkedését. Sajnos az újrázás ezt a két epizódot érinti legkevésbé, tehát külcsín tekintetében egészen korrektül néznek ki, a 4K-60 fps kombinációnak hála fluid játékélménnyel.

Mivel a Legandary Edition része az összes DLC, így akinek esetleg eddig kimaradtak volna (a sztori szempontjából szintén fontos) küldetés-sorozatok, azok most vígan bepótolhatják őket. Az extra mellékesek már csak azért is nagyon fontosak, mivel a záró epizódban kiemelt jelentőséggel bír a galaxis egyesítése, vagyis a Galactic Readiness. Az eredeti verzióban csak úgy tolhattuk fel ezt az értéket, ha játszottunk az online hordamóddal, viszont a készítők nem élesztették fel a többjátékos mókát a legendás kiadásban. Egyes források szerint az ötletet nem vetette el a BioWare, de jelen esetben a harmadik rész alapjául szolgáló rendszer ebben a formában értelmét vesztette. A kanadai csapat mindezt fineszesen oldotta meg, tehát a trilógia első két részében hozott döntéseink (beleértve az extra küldetésekkor hozottakat) fognak majd lecsapódni az ismert galaxis kohéziójában, ezáltal pedig a Mass Effect 3 cselekményében.

Összességében a Mass Effect: Legendary Edition egy korrekt felújítása a videójáték-törtélem egyik legmeghatározóbb sci-fi sorozatának. Ahogyan várható volt a legtöbb fejlesztés az első részt érte, viszont kár, hogy mindezt nem egy remake formájában öntötték újra a kanadai srácok. Persze egyértelműen pozitív irányba löki a mércét, hogy a csomagban minden extra tartalom megtalálható, így ez a három epizód a maximalisták számára egy csodálatos, 300-400 órányi utazást jelent. A legnagyobb probléma a 60 dollárt kóstáló árcédulával van, ebből kifolyólag, aki már végigvitte John/Jane Shepard történetét, azoknak nem biztos, hogy meg fogja érni a csomag. Ellenben, ha eddig csak kacérkodtál a szériával, akkor itt az idő, hogy belevágj ebbe az egyedülálló és emlékezetes űreposzba.

A Mass Effect Legendary Edition május 14-én, Xbox One-ra, Xbox Series X/S, PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re jelent meg, mi az utóbbi platformon teszteltük.

123880cookie-checkMass Effect: Legendary Edition teszt