Menő fotós szeretnél lenni? Adunk egy kis útravalót – meg egy fotópályázatot

Indul a MediaMarkt éves fotópályázata, az egyik zsűritag elmondja, mi a teendő. Akkor is, ha neveznél, és akkor is, ha simán csak nagyszerű fotós szeretnél lenni.

A feltöltött képek számából és a kiállítás sikeréből kiindulva biztosak vagyunk benne, hogy rengetegen várjátok idén is a MediaMarkt fotópályázatát, amely nem csak az ország egyik legnépszerűbb fotós megmérettetése, de évről évre kész szerelmes levél magához a fotográfiához. Nekünk, zsűritagoknak legalábbis mindig megható és örömteli nézni, mennyi kezdő és haladó, lelkes és elhivatott amatőr (ezt a szót most nem minősítésként, hanem eredeti, műkedvelő jelentésében használjuk) tölti fel a képeit, és persze, hogy micsoda gyöngyszemekre bukkanunk évről évre. Még úgy is, hogy – közhely, tudjuk – képből egyre több van, az Instagram és a hasonló közösségi oldalak pedig arra nevelik az dömping miatt eleve megfáradt közönséget, hogy egy-két másodpercnél tovább ne időzzön a tekintete a képeken, hanem görgessen tovább – még a végén lemarad valamiről.

A MediaMarkt fotópályázatán biztosan nem maradsz le semmiről: a beérkező – várhatóan több tízezer – képet háromtagú, profi zsűri (Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke, Mekli Zoltán és Neményi Márton fotográfus) egymástól függetlenül pontozza, a legjobb három díjat kap, a kiemelt – és ajándékkártyával szintén jutalmazott – képeket pedig kiállítjuk, természetesen a díjazottakkal együtt. Bárki nevezhet, nincs megkötés, egy a lényeg: saját képpel nevezzetek, mégpedig olyan képekkel, amelyekre büszkék vagytok és kiállnátok velük ország-világ elé. Egyrészt ezért végtelenül demokratikus ez a fotópályázat – másrészt meg azért, mert a témákat is tágra szabjuk, nem kötjük meg velük a kezeteket, úgy találtuk ki őket, hogy biztosan legyen miből merítenetek, ha visszanézitek az archívumotokat, vagy – reméljük, minél többen – a pályázat kedvéért mentek ki az utcára, vidékre, vagy éppen világgá.

Egyiket sem kell magyaráznunk: a természet, a szabadidő, utazás és az emberek kategória is magától értetődő. Átfedések persze vannak, hogy mely képet melyikben nevezitek, csak rajtatok áll, de a korrektség (és a zsűri vérnyomása) kedvéért ügyeljetek rá, hogy a képhez illő témában nevezzetek! Ha tehát utazás közben készítetek egy portrét, amelyen hangsúlyosabb az ember, mint a környezet, az emberek; ha embereket fotóztok egy egzotikus helyen, az inkább utazás; ha pedig utazás közben a természet szépségét örökítitek meg az természet kategória, még akkor is, ha átsejlik rajta a kultúra és az ott élők.

A pályázati oldalt itt találjátok. Augusztus 29. (a magyar fotográfia napja!) és szeptember 30. között nevezhettek a képeitekkel.

Ha a fentieken fellelkesedve nekiláttok a fotózásnak, először is: üdvözlünk a klubban, sok szerencsét a világ talán legnehezebb és legörömtelibb hobbijához! Másodszor is: ugyan nem ettől leszel jó fotós, de felszerelést választani és azt használni még sosem volt ilyen könnyű – még úgy is, hogy a választék hatalmas –, a MediaMartkban mindenki megtalálja a neki valót a mobiltelefonoktól (igen, ma már őket is komoly fotós eszközként tartják számon még a profik is) a cserélhető lencsés, tükör nélküli gépeken át a hagyományos tükörreflexes monstrumokig. Erről itt olvashattok bővebben. Mi most csak egy aranyszabályt hangsúlyoznánk:

Egyik gép és felszerelés sem alacsonyabb rendű, mint a másik.

Mindnek megvannak az előnyei és a hátrányai: a lényeg nem az, hogy megvedd a legdrágábbat, hanem az, hogy megtaláld azt, amivel meg tudod mutatni magad (itt most a saját stílusra gondolunk, nem a szelfizésre) és ki tudsz teljesedni fotósként. Van, aki kihasználja a másfél milliós felszerelést, van, aki a legjobb képeit egy kis (észrevétlen, kényelmes és barátságos) telefonnal készíti.

Ha már itt tartunk, adunk még pár tippet, jó? Ezek mentén elindulhatsz: próbáld ki őket, kísérletezz, nődd ki őket, ragadj le az egyiknél, amíg meg nem unod, mindegy is, a lényeg, hogy használd őket inspirációként és alapanyagként, ne kőbe vésett szabályrendszerként.

Vezesd a néző szemét!

Elsőre talán furcsán hangozhat, de akárcsak a zenének, a képeknek is van ritmusa – és ez most nem valami nagyokos hasonlat, hanem egészen konkrét tény. Az ember ösztönösen, öntudatlanul fogadja be és értelmezi a képet: automatikusan a csomópontokat, a vezérvonalakat és a fényesebb részeket keresi, ezek közt ugrál a tekintete, jó esetben úgy és olyan sorrendben, ahogy a fotós szeretné. A gyakorlott fotográfus tudatosan használja a vonalakat, íveket, metszéspontokat, hogy a főtéma felé terelje a tekintet – azaz ritmust adjon a képnek. A néző pedig talán nincs is ennek tudatában, csak érzi, hogy valami fontos történik vele.

Ansel Adams: At Taos Pueblo (1941-42)

Gondolkodj fénnyel!

Közhelyesnek hangzik, de nagyon sokan elfelejtik, hogy a fényképező – zsúfoljanak bele akármennyi mesterséges intelligenciát, arc- és jelenetfelismerő algoritmust – sosem tudja, mi van előtte, mi az, amit te lefényképezel vele. Számára csak a fény van, az a valamilyen mennyiségű, minőségű és színű fény, amely beérkezik a lencserendszerbe, hogy aztán az érzékelő lapkára vetüljön. Ha ezt tudod, és elkezdesz fényben gondolkodni, megismerni a természetét, sokkal könnyebb lesz megtanulni az expozíciós szabályokat, a látószöget, a mélységélességet – és végül olyan képeket készíteni, amilyeneket előre elképzeltél.

Ansel Adams: The Tetons and the Snake River (1942)

Előtér, középtér, háttér!

Azaz ne csak síkban komponálj, hanem térben is. Minden kép egy külön kis világ, ha úgy tetszik, mese, aminek van eleje, közepe, vége. Gondoskodj róla tehát, hogy legyen valami elől (az előtérben), középen (a középtérben, ami általában a fotó fókusza) és hátul.

Church, Taos Pueblo National Historic Landmark, New Mexico, 1942

Tanulj a legnagyobbaktól!

Iskolába járni jó dolog, de soha senki nem taníthat annyit a fotográdiáról, amennyit a mesterek, csak azzal, hogy a képeiket nézed. Azaz, ha belegondolsz, így végsősoron te tanulsz saját magadtól. Nézd André Kertészt, Edward Westont, Henri Cartier-Bressont, Ansel Adamst és a többieket, ihletődj, sőt: lopj bátran, senki sem fog letartóztatni érte. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem őket utánzod, hanem előjön a saját stílusod.

Malcolm Greany: Ansel Adams (1950)

Mesélj történetet!

Ez a legnehezebb. Semmi baj, ha megelégszel azzal, hogy a képeid esztétikailag kellemesek – azaz: jól néznek ki –, csak tudj róla, hogy ezzel kimaradsz a legjobb buliból. A fotógráfia lelke ugyanis a történet, a mese, az, amit a képek elmondanak. Nem mondatokkal helyettesíthető, logikus, eleje-közepe-vége történetek ezek (leszámítva talán az egykori Bravo magazin fotóképregényeit), hanem érzések, asszociációk, a tudattalanban működő láncolatok – de attól még történetek. Akkor is, ha a fotóidon nincs is ember.

Szegd meg a szabályokat!

A fentiek, ahogy minden szabály, arra jó, hogy meghaladd őket: tudj róluk, gyakorold be őket, használd ki őket, majd, ha úgy érzed, szűkösek a keretek, kezdd el feszegetni őket! Csak vigyázz, el ne bízd magad, és ne kezdj el egy-két jól sikerült kép után harcedzett fotóművészként gondolni magadra, az bizony rossz irányba visz. Gondolj arra, hogy Picasso is megtanulta a szabályos, klasszikus portréfestészetet, mielőtt elkezdett volna kockaembereket festeni. Szóval türelem, nem sietünk sehová.

Több mint egy hónapod van.

Neményi Márton, zsűritag

94521cookie-checkMenő fotós szeretnél lenni? Adunk egy kis útravalót – meg egy fotópályázatot