Kiszivárgott a Windows Blue előzetes verziója, amely a Windows 8 továbbfejlesztett változata lesz, azonban nem sokban tér majd el tőle.



A Microsoft pár hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a továbbiakban nem gyökeresen átalakított Windows-verziókat jelentet meg, hanem a Windows 8-hoz ad ki rendszeres időközönként komolyabb frissítéseket, a meglévő operációs rendszert fejlesztve ezzel tovább évről évre. Az első új hullámos Windows-verzió Blue névre hallgat, és várhatóan nyár elején jelenik majd meg, egy előzetes verzió viszont kiszivárgott belőle.



A szoftver, mint az előzetes tesztekből kiderült, nem alakítja át gyökeresen a Windows 8-at, a sokak által hiányolt és kiegészítő szoftverekkel pótolt Start menüt például nem hozza vissza. Ehelyett az új verzióban az eddiginél jobban személyre lehet szabni a Windows csempékre épülő kezelőfelületét, a csempék méretét és elrendezését szabadabban lehet majd változtatni, amivel kényelmesebbé tehető a Windows használata.

A Blue-ban emellett többféle színnel és új háttérképekkel lehet személyre szabni a kezelőfelületet, de ami igazán komoly változás, hogy a csempés felületen már két app is futhat egymás melletti ablakokban, ami főleg tableten teszi kényelmesebbé a munkát. A Blue-ban a kijelző oldalán megjelenő Charm nevű kezelősávokon is módosítottak egy kicsit, illetve az operációs rendszer már a legújabb, 11-es Internet Explorer böngészővel érkezik majd.

Azokat, akik komolyabb változásokra vártak, minden bizonnyal nem elégítik majd ki a Blue-ban eszközölt módosítások, de aki hajlandó elszakadni a megszokott windowsos megoldásoktól, és megbarátkozni az újfajta kezelőfelülettel, annak sokat segíthet majd ebben az ingyenes frissítésként érkező új verzió.

Forrás: Media Markt Magyarország