Mortal Kombat 11 teszt

Tizenegyedszerre kell megmentenünk a Mortal Kombat univerzumát, a tét magasabb, mint eddig bármikor a sorozat történelmében. Raiden olyan galibát okozott az előző rész végén, ami cselekvésre készteti az ősi istenségeket…

A 2010-ben alapított NetherRealm Studios négy év után tér vissza a világhírű széria tizenegyedik epizódjával. Az elvárások igencsak magasak a fejlesztőkkel szemben, hiszen a Mortal Kombat X anno 2015 legjobb verekedős játéka lett, szerencsénkre Ed Boon kreatív rendező által újraindított sorozat most sem hagyott kétségeket maga után. A régi recept továbbra is tökéletesen működik: a világok összecsapásában a legerősebb harcművészek mérettetik meg magukat, a tét pedig természetesen nem lehet kevesebb, mint az univerzum sorsa. A játékmenet kiegyensúlyozott, izgalmas és a szériához hűen, kegyetlen.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző eresztés abbamaradt. A földi bajnokok győzedelmeskedtek Shinnok felett, viszont az így elkobzott és borzasztó hatalommal bíró amulett megfertőzi a Villámisten elméjét. Raiden módszeresen és irgalmat nem ismerően számol le minden olyan teremtéssel, ami/aki fenyegeti a világok harmonikus meglétét. Mivel nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan az eredetileg el volt rendeltetve, közbelép Kronika az időért és az univerzum sorsáért felelős halhatatlan. A rejtélyes titánról már az elején kiderül, hogy Shinnok anyja, innentől kezdve pedig nem nehéz kitalálni, hogy kinek az oldalán fog állni a konfliktusban. Kronikát egyetlen cél vezérli: kitörölni Raident az idővonalról, örökre. Hogy tervét sikerre vigye, a múltból segítségül hívja Shao Khant, Barakat, Scorpiont és megannyi régebbi (már elhalálozott) harcost, de a jó oldalon többek között a régi Liu Kang, Kung Lao és a még kék villámokat szóró Raiden is színrelép.

Ahhoz képest, hogy egy verekedős játékról beszélünk, egész izgalmas kis sztorit kotyvasztott hozzá a NetherRealm. Persze hozzá kell tenni, hogy mindez sajnos csak öt-hat órát tesz ki, illetve ennek legalább a fele parádés átvezető videókból áll, de összességében mindent kihoztak belőle, amit csak lehetett. Néhány koreográfia szerintem annyira jól sikerült, hogy simán átültethetnének közülük párat a közelgő filmbe! Összesen 24 karakter közül választhatunk, akik között természetesen találkozni fogunk újakkal, ilyen lesz: Kollektor, Geras, Cetrion és Kronika – utóbbi sajnos a nem játszható szereplők gárdáját erősíti. Az előrendelők továbbá megkapják Shao Khan-t, a tervek szerint ráadásul további résztvevőkkel szeretnék gazdagítani a palettát, mindezt a már megszokott fizetős DLC-k formájában.

Az online párbajok döccenőmentesen mentek, gyakorlatilag egyszer se dobott ki a program, legyen szó Casual, Ranked vagy a Kings of the Hill játékmódokról. A meccsek és napi kihívások teljesítésével kapott aranyat a Kryptben költhetjük el, ahol végeláthatatlan ideig nyitogathatjuk a ládák tömkelegeit. Nagy kár, hogy egyik játékmódban sincs lehetőségünk arra, hogy némi játékidő után megnyissunk olyan fájóan hiányzó karaktereket, mint: Mileena, Reptile, Smoke, Goro, Sektor és Cyrax. Utóbbi kettővel ráadásul összeakasztjuk öklünket a sztori alatt, mégsem játszhatunk velük.

A Kriptának ezúttal Shang Tsung szigete ad otthont, a mód egyfajta kalandjátékként funkcionál, amiben feladatunk nem más, mint felfedezni a templom titkait, valamint koin (és más fizetőeszköz) fejében nyitogatni a kincsesládákat extra kivégzésekért, kosztümökért, művészi rajzokért, tárgyakért – ezeknek egy részét majd a tornyokban, valamint a Customization menüpont tudjuk felhasználni. A már felpattintott dobozokat ráadásul némi aranytallér fejében újratölthetjük véletlenszerű jutalmakkal – alapjában véve el lehet lenni ezzel ideig-óráig, viszont mondanom se kell, hogy egy idő után iszonyat monotonná válik az örökös nyitogatás. Bár a Mortal Kombat 11 nem rendelkezik a klasszikus értelemben vett loot boxokkal, mikrotranzakciós elemekkel már annál inkább, szerencsére a Time Crystal virtuális, prémium egységet csakis kozmetikai felszerelésekre költhetjük el. Némi extra és meglepő adatként kiderült, hogy egy Reddit-felhasználó szerint 1-1,5 millió forint (kb. 4000-6440 dollár) kellene ahhoz, hogy a 6-8 óránként cserélődő kosztümökből mindet megvegyük.

Természetesen visszatér a Klassic Towers játékmód, teljesítésükért karakterenként egyedi befejezésekkel. A legalább öt ellenfelet felsorakoztató kihívás lényege, hogy úgy kell az egyre nehezedő riválisokkal szemben győznünk, hogy egyszer is kikapnánk tőlük – mielőtt még belevetnénk magunkat az online küzdelmekbe mindenképpen érdemes itt megacélozni az eddig felszedetett tudásunkat, aztán szerencsét próbálni a hús-vér játékosokkal szemben. A Towers of Time ellenben csavar a dolgokon, ennek felhozatala bizonyos időnként megváltozik, illetve ebben a módban különféle módosításokkal sikerült feldobniuk a megszokott játékmenetet. Alkalmazhatjuk a kriptából felmart, különböző bónuszokat nyújtó tárgyakat; kapunk olyanokat, amiket meccs közben aktiválva felgyógyítja életünket, rakétákkal bombázza a pályát, illetve akár megidézhetünk karaktereket, akik elsütnek pár combosabb támadást.

A küzdőterek közül visszatért az első Mortal Kombat leghíresebb pályája – és egyben a Krypt színhelye-, Shang Tsung temploma. Az egykor szebb napokat látott harcművészeti színtéren már nem a tucatnyi pap előtt fogunk győzedelmeskedni, mivel a világok között tomboló háború szinte teljes egészében lerombolta a nívós építményt. Nemcsak az egykor szent helyet, hanem a játék egészét áthatja a világvége hangulat, ez összességében tökéletesen illeszkedik az egyre sötétebb és komorabb tónusú Mortal-univerzumba.

A Mortal Kombat 11 legnagyobb újítása a karakterszerkesztő. Nyilvánvaló, hogy a fejlesztés alapjait a stúdió Insjustice című játékából veszi, mégis maradéktalanul illeszkedik a feltupírozott játékmechanikába. A Customization menüpont alatt minden karakterhez megannyi szett, valamint kategóriánkként legalább ugyanennyi kiegészítő található. Választott harcosunk számos külső ismertetőjelét megváltoztathatjuk, továbbá pedig választhatunk neki új fegyvert (vagy módosíthatjuk annak kinézetét), illetve a mozdulataikat, kivégzéseiket szintén tetszés szerint testreszabhatjuk. Ezzel a megoldással rengeteg egyedi, mégis az eredeti hősökhöz hasonlító karakter hozhatunk létre, ráadásul úgynevezett attribúciós pontokat dobálhatunk szét attól függően, hogy milyen stílusban szeretnénk/szoktunk küzdeni.

Annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia egyedi stílusban harcoljon velük, a már fentebb említett értékeket kell egy-egy csúszkán belőnünk: a grappling, rushdown, combo, reversal, illetve a zoning és a runaway tulajdonságok között. Mindent egybevéve érdekes újítás, hogy némileg megváltoztathatjuk a harcosok egyes mozdulatait, ráadásul minden esetben maximum három kiegészítőt használhatunk választott harcosunkon, amik szintet lépnek és fejleszthetővé válnak. Ez azt jelenti, hogy esszenciákat pakolhatunk beléjük, megnövelve sebzésünket, védekezésünket vagy a speciális készségeink ütőerejét  – mondanom se kell, hogy ezekkel a megoldásokkal még változatosabb csatákat vívhatunk, ami pedig egyértelműen kihatással van a játék szavatosságára. A létrehozott és elmentett harcosokat a gép dettó használhatja, tehát többek között a Tornyok rengeteg alternatív Scorpiont vagy Johnny Cage-et dobhat be ellenünk.

A látványvilág letisztultabbnak és a maga nemében természetesebbnek hat, mint a tizedik részben. A bunyók brutálisak, a kombók látványosak, illetve a szereplők animációi nemcsak az átvezetőkben sikerültek gyakorlatilag hibátlanra. Az X-Rayt felváltó Fatal Blow ügyes újítás, amit taktikai szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy mikor lövünk el. Ha életünk 30% alá csökkent, akkor a megfelelő pillanatban aktivált képességgel egy látványos és brutális támadássorozatot mérhetünk a szerencsétlenre, a hátulütője csupán annyi, hogy egy mérkőzésen csak egyetlen egyszer vihetjük be. A képfrissítés a PC-s változattól eltérően az erősebb gépeken, így PlayStation 4-en minden gond nélkül tartja a 60 fps-t, 4K felbontásban, mindez természetesen igaz a Microsoft gépére is.

Kollégám tökéletesen megjósolta a hetekkel ezelőtti bétatesztében, a Chicago-ban székelő NetherRealms Studio valóban megalkotta a világ legjobb verekedős játékát! Meglepően izgalmas sztorival, gyönyörű grafikával, élvezetes bunyóival és a sokrétű testreszabhatóságnak hála hosszú évekre le fogja tudni kötni a széria rajongóit. A pasis bulik kihagyhatatlan programjain túl most minden adott hozzá, hogy a Mortal Kombat 11 egy nagyszerű e-sport játékká nője ki magát.

A Mortal Kombat 11-et és az előző részeket itt vásárolhatod meg!

A Mortal Kombat 11 április 23-án Nintendo Switch, PC, Xbox One és PlayStation 4 platformokra jelent meg, mi az utóbbi konzol Pro változatával teszteltük.