Mindenki hazudik. Te is! Egy bestseller az internetes böngészés titkos világáról!

Dr. Gregory House – fiktív – karaktere és persze néhány filozófus is lefektette már korábban a tételt, miszerint mindannyian hazudunk. Ezen a kijelentésen persze sokan azonnal megsértődhetnek, mondván, én egy nyílt, egyenes, őszinte ember vagyok. És mi ezt készséggel el is hisszük. Már az élet nyílt terepein. Amióta azonban az internet arctalan, névtelen világa megszületett, az őszinteség kérdése kissé megváltozott. A “Big Data” kutatói egészen más képet festenek fajunkról, mint amit mi láttatni szeretnénk. Az izgalmas és hasznos digitális “kukkolás” alapjaiba vezet be Seth Stephens-Davidowitz könyve, amelyet érdemes mindenkinek kézbe vennie, függetlenül attól, ő maga mennyire őszinte a szájber térben….

 

Kérdés felvetés, a könyv hivatalos ajánlója

 

Nő-e az erőszakos bűncselekmények száma a média hatására? Mennyit szexelnek ténylegesen az emberek? Hányan vannak, akik el is olvassák a könyvet, amit megvettek? Kijátszhatjuk-e a tőzsdepiacot? Hány rasszista élhet valójában az egyes országokban? Te tényleg az vagy, amire klikkelsz? Seth Stephens-Davidowitz, a Harvardon végzett közgazdász, a Google volt adattudósa, a New York Times rovatvezetője szerint az, amit az emberekről gondoltunk, nagyrészt totális tévedés. Hogy miért? Azért, mert az emberek hazudnak. Hazudnak a barátaiknak, a szeretőiknek, az orvosuknak, a közvélemény-kutatóknak – és önmaguknak is. Csakhogy… Az internet korában már nem kell arra hagyatkoznunk, amit az emberek magukról mondanak! A keresőmotorok, a közösségi oldalak, a randi- és a pornóoldalak digitális aranybányák a Big Data* kutatóinak. Valós képet adnak arról, mit gondolnak, mit akarnak, mit tesznek valójában az emberek. Ezekből az adatokból megtudjuk, milyenek is vagyunk mi ténylegesen – ami lehet vicces, de akár sokkoló is. Ám mindenképpen elgondolkodtató. Mert a Big Datától szinte mindent megtudhatunk az emberi természetről – feltéve, ha azt kérdezzük tőle, amit kell.”

 

Az alaptézis: mindenki hazudik. Ez akkor már bizonyított tény? Úgy fest, igen.

 

Stephens-Davidowitz állítását különböző tanulmányokra alapozza. Az elmúlt 80 évben, ha valamit meg akartunk tudni az emberekről, szokásaikról, közvélemény-kutatásokat készítettünk. Bár az ilyen feladatot ellátó cégek elvileg nagy, használható számú választ és színes populációs rátát vettek alapul, azt nagyjából már tudták, az emberek jobb színben akarnak feltűnni, mint amilyenek valójában. Ha valaki járt már céges közvélemény-kutatáson (amelyet pénzért és/vagy ajándék csomagokért vállalt el) tudja, hogy megy a dolog. Sokszor csoportban, mások előtt kell mesélni fogyasztási szokásainkról. Itt a pozitív színben való feltűnésen kívül a csoportdinamika is képes elvinni a válaszokat egy irányba. Csak figyeljük meg a bemutatkozás, az első megszólaló egy verzióban mondja el, ki ő, a többiek pedig a mintát másolva utánozzák le a módszert. Ha tehát valaki azt mondja, “János vagyok, 32 éves, budapesti lakos, szeretem a macskákat”, hirtelen mindenki ezt a sorrendet és ezt a preferenciát osztja meg, esetenként azt mondva, hogy “egyáltalán nem szeretem az állatokat”.

Az egyéni felmérések során is van bennünk megfelelési kényszer, nem is feltétlenül a vizsgálatot, kutatást végző felé, de a társadalmi elvárások és normák kapcsán. Ha nem is jártunk még soha közvélemény-kutatáson, orvosi vizsgálat során már biztos, füllentettünk (igen, naponta kétszer, alaposan mosok fogat, igen, rendszeresen sportolok; igen, járok a szűrésekre). Stephens-Davidowitz érdekes példát hoz fel ezzel a kollektív hazudozással kapcsolatban. Egy felmérés során az embereket a szexuális aktusaik gyakoriságáról kérdezték. A heteroszexuális kapcsolatban élő válaszadó nők átlagosan heti egy alkalmat jelöltek meg, melyek során 20%-ban használnak partnerükkel óvszert. Ez a kutatás alapján azt jelentette, hogy évente 1,1 milliárd óvszert használnak el az amerikai nők. A férfiak eredménye ugyanerre a kérdésre már 1,6 milliárd volt. Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, a számoknak bizony egyezniük kéne, vagy valaki nem mond igazat. De kicsoda? A felmérést végző cég adatai végül a ténylegesen eladott óvszerekkel kapcsolatban végképp meglepő, az éves átlag darabszám ugyanis mindössze 600 millió. Tehát végeredményben mindkét nem képviselői hazudtak, a férfiak valamivel többet, mint a nők.

 

Min változtat a jelenkori technika? A Google tényleg a barátunk?

 

Stephens-Davidowitz következő állítása, hogy a Google keresőnek olyasmit is elmondunk, amit a barátaink, hozzátartozóink előtt jó eséllyel elhallgatunk. Egyfajta “digitális igazság szérumként” hat ránk a platform. Ha az elképesztő mennyiségű keresési adatot elemezni kezdjük, meglepő eredményeket kaphatunk. Stephens-Davidowitz vizsgálatai szerint világszerte nagyobb az érdeklődés az online pornó, mint az időjárás iránt. Miközben a megkérdezetteknek 100%-a állítja, érdekli az időjárás, a pornóval kapcsolatban már csak mindössze 20% “vallja be” ezt. Egy előadásában az adatfejtő viccesen megjegyzi, ez alól a kutatási eredmény alól egyedül a britek kivételek, őket még mindig jobban izgatja az időjárás, mint a virtuális bujálkodás.

A kutató persze komolyabb témákat is górcső alá vett, mint például a rasszizmus. Kutatásai megerősítik azt a világméretű tézist is, miszerint a fals információk és hírek terjesztése és az irracionális félelemkeltés eszköze politikai szinten kiválóan működik. Donald Trump egyik kiemelt, rassziszta megjegyzése Barack Obama-val kapcsolatban nem hogy csökkentette, de növelte az elnök népszerűségét. És persze emelte a Google keresőben előforduló, kapcsolódó rasszista tartalmakat is. Stephens-Davidowitz kutatásai között szerepel az öngyilkosság kérdése is. Az elemzés talán legérdekesebb része, hogy a “hogyan végezhetek magammal?” Google keresést megelőzően mi másra szűrtek rá az elkeseredett felhasználók. Talán nem meglepő, mégis sokkoló, az öngyilkosság módjára rákeresők 40%-a böngészőjének előzményében a súlyosabb egészségügyi problémák szerepeltek. Úgy tűnik tehát, az egészség kérdése áll az öngyilkosságok első számú motivációjaként, az anyagi és párkapcsolati kérdések csak ezután következnek. Természetesen ezek közül is kiemelkedik a nyilvánvalóan vezető helyen álló depresszió (ami betegség!), a kutatót azonban sokkolta, hogy az élmezőnyben a nemi szervi herpesz, vagyis az STD is helyet kapott.

 

A kutató szomorú következtetést vont le az eredményből a társadalmat illetően. Az STD herpesz ugyanis nem halálos kimenetelű. Az öngyilkosság fontolgatása a betegség elkapása után a kialakult stigma miatt olyan gyakori. Az online és offline megbélyegzéstől és megalázástól való félelem, a szégyenérzet készteti a betegeket a keresésre. A kutatások eredménye természetesen segíthet az emberek életének jobbá tételében, a probléma nagyobb mértékű, átgondolt támogatásában, esetleges megelőzésében. Stephens-Davidowitz ezzel kapcsolatban azt is megfigyelte, hogy a keresések között kimagaslóan gyakori a “ nemi herpeszes hírességek” kulcsszava. Miért? Mert a betegek egy példaképet, egy hőst keresnek, akibe virtuálisan megkapaszkodhatnak. Fel akarnak nézni valakire, aki azonos kondícióval rendelkezik, így ők maguk is jobban érzik magukat. Rengeteg híresség állt már ki különböző pszichés vagy testi eredetű betegségekkel, vállalta fel komoly beavatkozások nyilvános hírét. STD-s celeb azonban még egy sem akadt. Arra akad csak példa, hogy egyes hírességeket “megvádolnak” a kórral. A kutató jelenleg első számú céljának tekinti, hogy legalább egy celebet meggyőzzőn, vállalja fel, ha STD-je van. Ez ugyanis konkrétan életeket menthet.

Nyilván a muszlimokkal kapcsolatos kereséseket sem hagyta figyelmen kívül a kutató. Ezzel kapcsolatban ugyan nem talált extrémen kiugró számokat, azonban mégis jelentős a dühös kulcsszavakkal való keresés, melyekben a gyűlölet és a halál dominál. Nem is feltétlenül kérdéseket tesznek fel a szörfölők, nem konkrét célokkal gépelnek, inkább az elfojtott érzéseiknek adnak hangot, amikor arra keresnek mondjuk rá, hogy “gyűlölöm a muszlimokat”. A második világháborút közvetlenül megelőző idők kapcsán talán nem okoz nagy meglepetést, hogy a kutatás bebizonyítja, a duzzadó, online gyűlölet mellett a valóságban elkövetett, muszlimokat érő atrocitások és ellenük irányuló bűncselekmények száma is egyre nő.

Stephens-Davidowitz felhoz egy konkrét példát is. A 2015-ös San Bernardinó-i terroristatámadás során két személy 16 ember életét oltotta ki, emellett 24-en szenvedtek sérüléseket. Amint a média bejelentette az elkövetők muszlim hangzású neveit, az anti-iszlamista, gyűlölettől sem mentes Google keresések száma kiugróan megnőtt. Barack Obama pár nappal később egy beszéddel reagált a jelenségre, a vezetés ugyanis érezte, hogy baj lehet az oda-vissza csapó gyűlölet hullámból. Az amerikai elnök egy ponton kiemelte, hogy míg korábban az ország sokszor vállára véve ünnepelt muszlim sportolókat, katonákat, most kollektív bűnösként tekintenek mindenkire, aki e vallást gyakorolja. Az elemzések alapján, közvetlenül a beszéd után a muszlim sportolókkal, hírességekkel, háborús hősökkel kapcsolatos Google keresések száma exponenciálisan nőtt (a kereséseket percre pontosan le lehet bontani!), igaz, a gyűlölettel kapcsolatos böngészés sem állt meg, sőt, tovább gyűrűzött. Ennek ellenére napokig a vezető böngészési téma a “muszlim sportoló”, “ muszlim háborús hős” kifejezések és kérdések voltak. Ha mindez nem is változtatott sokat a világ menetén, optimistább nézőpontból figyelve mégiscsak eredmény.

Stephens-Davidowitz honlapja alapján egyébként többek között az abortusz, a fiú gyermekek előnyben részesítése, a viccekkel kapcsolatos preferenciák, a homoszexualitás, a vallásosság, a depresszió, a gyermekmolesztálás, de még az NBA és a profi kosárlabda kérdése is górcső alá kerül. Természetesen mind-mind a Google keresési adatait és statisztikáit figyelembe véve.

 

És akkor ez a tudás most jó nekünk?

 

Ahogy a fentiekből kiderül: egyértelműen igen és egyértelműen nem. Az adatelemzéssel prevenciós tevékenységek, hasznos dolgok is létrejöhetnek. De nyilván az esetlegesen rossz szándékkal, hatalmi, piaci érdekek mentén gondolkodó “nagyok” ki is használhatják a trendek és az internetes szokások figyelését. Azt fontos megjegyezni, a Big Data elemzői nem az egyéneket “figyelik”, nem készülnek akták, kinek mik a rejtett, titkos kérdései, keresései a Google felé. A szakemberek a hatalmas adatmennyiséget, mint egy masszát kezelik, amelyekből adott szempontok alapján információkat nyernek ki. A magyarul is elérhető Mindenki hazudik – Az vagy amire klikkelsz című könyv kiváló és gondolatébresztő olvasmány lehet mindenki számára. Hiszen az internet a mai valóságunk szerves része. Mind az előnyeivel, mind a veszélyeivel érdemes tisztában lenni. Egyszer és mindenkorra pedig érdemes szembenézni önmagunkkal: az álarc mögé rejtőző, 21. századi emberrel.

 

Kapcsolódó MediaMarkt termékek:

Seth Stephens-Davidowitz – Mindenki hazudik – Az vagy amire klikkelsz, 3299 Ft

 

*Mi az a Big Data?

A big data fogalma alatt azt a komplex technológiai környezetet (szoftvert, hardvert, hálózati modelleket) értjük, amely lehetővé teszi olyan adatállományok feldolgozását, amelyek annyira nagy méretűek és annyira komplexek, hogy feldolgozásuk a meglévő adatbázis-menedzsment eszközökkel jelentős nehézségekbe ütközik. Leegyszerűsítve, a big data, mint fogalom a nagy mennyiségű, nagy sebességgel változó és nagyon változatos adatok feldolgozásáról szól. A big data nem konkrét technológia, hanem régi, bevált és új technológiák szintézise. Ezek a technológiák együttesen képesek biztosítani hatalmas mennyiségű, változatos adat gyors feldolgozását és kezelését. Biztosítják a valós idejű kiértékelést és amennyiben szükséges, a megfelelően gyors reagálást. A big data három meghatározó jellemzője angolul a 3 V (Volume, Velocity és Variety), a nagyon nagy adatmennyiség, a nagyon gyors adatfeldolgozás és nagyon változatos adatok. Bőgel György ezt kiegészítette még egy negyedik jellemzővel: az adatok megbízhatóságával, igaz voltával (Veracity).

84480cookie-checkMindenki hazudik. Te is! Egy bestseller az internetes böngészés titkos világáról!