Merész fejlesztői döntések, egy-két nagyszerű ötlet, unalmas játékmenet és bug bug hátán: ebből bizony inkább olcószág lett.
Vannak történetek, amiket egyáltalán nem kell elmesélni.
Ilyen a legtöbb spinoff, előzményfilm és -sorozat, vagy bármi, ami rajongói elvárásokat meglovagolva eredetsztorit szuszakol oda, ahol semmi szükség rá. Sokan azt mondják, Darth Vader úgy volt a legjobb, hogy rejtély övezte, ki ő és pontosan miért lett olyan, amilyen – aztán jött az előzménytrilógia és (még egyszer: sokak szerint) hazavágta az egészet. Ugyanígy tartja számon az internet népe A hatalom gyűrűit, az Obi-Want, a Willowt és még sorolhatnánk.
Gollum története nem ilyen. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra ő maradt meg a legélénkebben az éppen húszéves Gyűrűk ura-trilógiából, nem a csatajelenetek, vagy a hobbitok ökörködése. A mese, amiben minden fekete-fehér (mármint nem szó szerint, hanem abban az értelemben, hogy jó vagy gonosz), kivéve ezt a szerencsétlen, csapzott, zombiszerű lényt, aki rettenetes traumáktól és mindenféle mentális zavartól sújtva igyekszik túlélni és visszaszerezni élete értelmét, miközben Gandalftól Szauronon át Samuig mindenki csak kínozza és szekálja. Úgy, hogy közben önmagával is vitatkozik, se nem jó, se nem gonosz – és mindkettő egyszerre. Pont, mint mi. Ironikus, hogy éppen ő volt a legemberibb szereplő az egész trilógiában, és persze A babóban. (Aki még emlékszik, tudja: ez volt a hobbitok neve és az előzménykötet címe az eredeti, Göncz Árpád-féle magyar fordításban.)
Gollum történetét igenis ideje volt elmesélni. Csak nem így.
Akit érdekelnek a videojátékok, és nem egy kő alatt él, ahhoz biztosan eljutott a The Lord Of the Rings: Gollum híre. Csak sajnos nem úgy, ahogy a fejlesztők szerették volna. Azt már megszoktuk, hogy bugokkal teli, alig polírozott állapotban dobják piacra még a nagy költségvetésű címeket is a kiadók – ez az év különösen súlyos e szemponból, gondoljunk csak a The Last of Us Part 1 PC-s portjára, vagy a Redfallra –, de a német Daedelic alkotása még erre is képes volt rátenni egy lapáttal. Az egy dolog, hogy a PC-verzióval akadnak – és akkor még finoman fogalmaztunk – technikai problémák, hiszen senki sem képes az összes hardverkombinációra optimalizálni, egy közepes méretű csapat végképp nem, de rengeteg hír érkezett arról, hogy a konzolos változat is játszhatatlan, ezt összehozni pedig kész művészet. Így az az abszurd helyzet állt elő, hogy sok tesztelő – köztük nagy magazinok is – vagy elindítani sem tudta, vagy nem jutott túl az első fejezeten sem. Vagy azért, mert lefagyott és nem engedte őket tovább, vagy azért, mert elveszítették a türelmüket.
Disclaimer: tesztelőnk RTX 3080-as kártyával, csúcskategóriás processzorral és 32 gigabyte RAM-mal felszerelt gépén éppen, hogy eldöcögött a Gollum, így végig tudtuk játszani, ennek a tesztnek tehát nem a háromnegyede, csak a fele szól majd a játék technikai hiányosságairól. Ezen túl azonban szerencsére meg tudjuk válaszolni a kínzó kérdéseket is:
Tényleg olyan rossz maga a játék is? Ha nem, akkor milyen? Miről, kinek szól, mit akar mondani, és sikerül-e neki elmondania?
Már az első trailer is megosztotta az internet népét, sokan szentségtörést kiáltottak a főhős – pontosabban antihős – kinézete miatt, ez azonban nem a fejlesztők hibája. Egyszerűen arról van szó, hogy túlságosan megszoktuk Peter Jackson trilógiájának szereplőit: kinézetüket, hangjukat, a világot, a díszleteket. Gollum különösen beleégett a kollektív emlékezetbe, nem csak azért, mert ő volt az első meggyőző, hihetően kinéző és mozgó, fotorealisztikus beszélő CGI-karakter a filmtörténelemben, hanem Andy Serkis játékának hála is: a kettő elválaszthatatlan. Gollumot bárhogy máshogy viszont látni nagyon furcsa – pedig csak annyi történt, hogy a stúdió visszatért Tolkien könyveinek eredeti illusztrációihoz, illetve szöveges leírásához, így született meg a béka- és majomszerű, hatalmas szemű, állandóan megszeppent, csenevész exhobbit. Gyermekdedebb, ártatlanabb filmbéli másánál, és ez önmagában nem tesz rosszat neki: segít elemelni a filmektől úgy, hogy közben izgulhatunk érte és hellyel-közzel szimpatizálhatunk vele. Mégiscsak ő a főhős, nem árt tehát, ha legalább részben átérezzük a tortúrát, amin keresztülmegy.
Rejtély azonban, hogy akkor miért ragaszkodtak hozzá, hogy a szinkronszínészek a filmeket imitálják. Gollum a szegény ember Andy Serkisének hangján szólal meg, akkor is, ha éppen gonosz, és akkor is, ha éppen Szméagol, Gandalf is fullba’ tolja Ian McKellent, ahogy az orkokat játszó színészek is a trilógiából ihletődtek. Így persze, hogy furcsa, hogy egészen másként néz ki a szerencsétlen.
Ennek ellenére – és minden türelmemet latba vetve, hogy az akadozást, le-lefagyást és összeomló képfrissítést elviseljem – az elején elszántan reménykedtem, hogy a Gollum jó játék lett, és erre, hiszitek vagy sem, adott is okot. A főszereplő története ugyanis nem csak lopakodás és platformról platformra ugrálás – igaz, a játék négyötödét ez teszi ki –, hanem morális döntéseket is kell hozni. Részben úgy, ahogy a többi szereplővel bánunk, részben azonban úgy – és ez az igazán érdekes –, hogy Gollum magával veszekszik, azaz Szméagol és az Egy Gyűrű által megrontott énje hadakozik egymással, pont úgy, mint A két torony fantasztikus víztükrös jelenetében. A játék elején egy bogár sorsáról kell dönteni, és bár ez elvileg csak tét nélküli tutorial volt, komolyan izgultam az ízeltlábúért, és megkönnyebbültem, hogy Szméagol kerekedett felül, azaz megmenekült.
Nagyon próbáltam szeretni a Gollumot: nem csak azt szerettem volna látni, hogy A gyűrűk ura megkínzott, alávetett szereplője megkapja a neki kijáró figyelmet, de azt is, hogy a kis német csapat egy jól eltalált történettel és egy váratlanul jól sikerült játékkal megkavarja az AAA-címek uralta piac állóvizét. Ez utóbbi nem sikerült – vagyis nem pont úgy, ahogy elképzelték –, de a Gollumnak igenis vannak ígéretes, vagy egyenesen nagyszerű pillanatai. Ezen kívül azonban sajnos nem sok jót tudok mondani.
A morális döntések felbukkannak a 14-16 órás játék végéig (apropó: ez az a játék, amelynek jót tenne, ha fele ilyen hosszú lenne, ezt az időt ugyanis elnyújtott platforming szakaszokkal és frusztráló fetch questekkel érik el a fejlesztők), de sajnos egy idő után súlytalannak, tét nélkülinek érződnek. Mondanám, hogy érdemes még egyszer végigjátszani, csak hogy meglássuk, mennyiben más a játék, ha a sötét oldalra állunk (mert természetesen mindig Szméagol mellett döntöttem, a jó szívem, az visz egyszer a sírba), de erről csak alapos patchelések után lehet szó – egyelőre tehát a fejlesztőknél a labda. Addig azonban még a legerősebb hardveren is másodpercenkénti szaggatással, akadozással kell számolnunk (például azért, mert nincs shader compilation első indításkor), néha 100-ról minden átmenet nélkül 30 alá ugrik a képfrissítés, úgy, hogy közben az eleve kissé sivár környezet (mondjuk Mordortól mit várjunk?) ezt nem indokolja. A játék világa egyébként szépen kidolgozott, de a borzalmasan (vagy inkább sehogy sem) optimalizált Unreal 4 motor a karakterek mozgása, ajakszinkronja és a textúrák ügyében bizony két generációval ezelőtti megoldásokkal párosul. Nem csoda, hogy a fejlesztők nyílt levélben kértek elnézést mindenkitől.
Ahogy már utaltam rá, az ügyességi részek monotonnak érződnek, izgalmat legfeljebb az szolgáltat, hogy Gollum nem mindig úgy reagál a kontrollerre és a környezetére, ahogy kellene: sokszor öltem meg szegényt indokolatlanul. Nagyobb baj, hogy a játékmenet és a történet ritmusa egyenesen csapnivaló: nem a mechanikákkal van a gond, vagy magával a sztorival, amely egyébként egészen érdekes, a könyvben is csak részben feltárt szeleteket emel ki A gyűrűk ura világából, hanem azzal, ahogy ezt a fejlesztők adagolják. Nagyon sokáig nem történik semmi, aztán hirtelen túl sok minden történik, nagyon sokáig kell rabszolgaként kúsznunk-másznunk a bányákban, hogy aztán hirtelen összetett diplomáciai bonyodalmakba keveredjünk a hatalmas, nyomasztó börtönben. Fájó kimondani, de a Gollum igazi baja nem a grafika, a bugok, vagy a főszereplő megjelenése, hanem az, hogy unalmas. Márpedig ezt a történetet konkrétan bűn így elpazarolni. Szméagol ennél sokkal többet érdemel.
Ezzel együtt sem olyan rossz játék a Gollum, ahogy a legtöbb írott és videós teszt lefesti: a kritikusokból főleg a (jogos) csalódottság beszél. Ha azonban elvonatkoztatunk az elvárásainktól, egy nagyszerű ötleteket itt-ott megvillantó, ígéretes, de végső soron középszerű kalandot kapunk. Ezen pedig sajnos a világ összes hibajavítása sem segít.
A Lord Of the Rings: Gollumot itt tudod megvásárolni:
