Az Intel Atom processzorok következő generációja lehetővé teszi majd, hogy az érintőképernyős Windows 8-as gépek ára 50 ezer forint alá csökkenjen.
A nagy processzorgyártók, az Intel, az AMD és az ARM egymással versengve próbálják lejjebb szorítani a Windows 8-as számítógépek és tabletek árát. Ebben a versenyben legközelebb az Intel tesz egy nagy ugrást előre, Paul Otellini, a cég vezérigazgatója ugyanis elárulta, hamarosan 200 dollár, vagyis körülbelül 45 ezer forint körüli összegre csökkenhet az érintőképernyős gépek ára a legújabb Intel Atom processzorokkal.
A BayTrail nevű processzorsorozat az év második felében jelenik majd meg, így az első gépek, amelyekben ez dolgozik, ősztől jelenhetnek meg a piacon. Az új processzorsorozat négymagos változatot is tartalmaz majd, amely nem fogyaszt majd többet, mint a jelenlegi kétmagos változatok, az ára viszont a fejlettebb gyártástechnológiának köszönhetően körülbelül a fele lesz a mostani, CloverTrail nevű Atom-sorozatnak.
Az internetezésre, böngészésre, általános használatra alkalmas gyengébb, Intel Atom processzorral működő gépek ára jelenleg 100 ezer forint körül indul, ezt azonban a lapkagyártó reményei szerint felére lehet majd csökkenteni az új CPU-kkal. Teljesítménytesztek még nem jelentek meg a BayTrailről, ezért azt nem lehet tudni, hogy a takarékos lapkák mennyivel múlják majd felül a jelenlegi változatot a mindennapi használatban.
Forrás: Media Markt Magyarország