Egy jó egér ugyanolyan elengedhetetlen kelléke egy gamer felszerelésének, mint egy minőségi billentyűzet: nagyon fontos a kényelem, a jól elhelyezett gombok, a sebesség, és az sem baj, ha akadnak extra funkciók azon kívül, hogy kattintani lehet vele. A német Roccat hardvergyártó Kain 120 Aimo névre hallgató kiegészítője ugyan nem kínál sokat, de amit vállal, azt tökéletesen teljesíti.

Nem a Kain 120 Aimo az első egér a Roccat istállójából, ugyanakkor a gyártó ezzel a modellel egész más irányt választott, mint a Kone vagy a Kova fantázianevű korábbi termékei esetében. Mindkét említett eszköz jóval robosztusabb, agresszívabb dizájnt kapott, ezzel szemben a Kain maga a letisztult egyszerűség, mindenféle durvább élek és extrémen kiemelkedő gombok nélkül. A visszafogottság jól is áll a mindössze 89 grammos egérnek. A kerekded, ível forma jól passzol a kézbe, a műanyag burkolat tapintása egészen kellemes, és külön piros pont jár a Roccatnak azért, hogy olyan megoldást használtak, ami nem gyűjti veszett módon az ujjlenyomatokat. Persze azzal számolni kell, hogy a sűrűn használt részeken az alapjáraton matt felületek idővel fokozatosan fényesedni fognak.

roccat kain 120 aimo

Amivel még érdemes tisztában lenni, hogy az egér felülete teljesen sima, sehol nincs textúrázva. Ez ugyan tényleg egészen selymes érzetet kelt, de egy online játék hevében, mikor az ember keze akár meg is izzadhat, olyan tényezővé válhat, ami nem mindenkinek fog tetszeni. Ahogy az sem, hogy első pillantásra a forma hiába univerzális, nem kétkezes megoldással van dolgunk, ez a modell csak a jobbkezesek igényeit szolgálja ki.

A fentieket leszámítva egy remek eszközzel van dolgunk: a gyártó nagyszerűen kiegyensúlyozta a felépítést, se nem nehéz, se nem túl könnyű, a hasán helyet kapó tükörsima felületű „talpaknak” hála pedig lényegében csúszik minden felületen. Súlyokat itt nem találunk, ilyen módon nem testre szabható az egér – a magunk részéről ezt a funkciót nem is hiányoltuk, illetve ez a lehetőség annyira nem is jellemző a 30 ezer forint alatti árkategóriában.

roccat kain 120 aimo

Az RGB világítás persze nem maradt le innen sem. Két helyen találunk LED-eket: a görgő belsejében, illetve az egér farán, a Roccat logó mögött. Utóbbi a mi ízlésünknek már kicsit sok volt, de a gyártó Swarm nevű szoftverében nemcsak kikapcsolni lehet a fényjátékot, de konfigurálni is, legyen szó akár a színekről, akár a pulzálásról és egyéb effektekről, vagy arról, hogy mennyi idő után kapcsoljon ki a világítás.

Ha kell, villámgyors

Ami a gombokat illeti, azokból összesen hatot kapunk, beleértve a lenyomható görgőt is. Ezek közül érdemes kicsit elidőzni a legtöbbet használt jobb és bal gombnál, amiket egy szálcsiszolt fém felület választ el egymástól – ezen kapott helyet a görgő és a DPI váltó. A két nagyobb egység alatt egy-egy Titan típusú kapcsoló kapott helyet, ami hasonlóan működik, mint a mechanikus billentyűzetben helyet kapó hasonló megoldások. A gombokat tényleg le kell nyomni, hogy kattanjanak, csupán az ujjunkat rájuk helyezve nem regisztrálnak akciót. Ez triviálisnak tűnik, de aki rengeteg egeret használt már korábban, az érezni fogja a leheletnyi különbséget, ami sokakat óriási elégedettséggel tölthet el.

A gyártó ráadásul azt is állítja, hogy a rugós kapcsolónak hála az egér szoftvere egy átlag gamer egérnél 16 százalékkal gyorsabban dolgozza fel a kattintós mozdulatainkat, tehát elméletben akár jobbak is lehetünk játék közben. Ezt tesztelni nem tudtuk, és ha nem igaz, akkor sincs baj, mi beértük azzal, hogy tényleg egy profi kivitelű eszköz kattog megbízhatóan az ujjaink alatt.

És az egérnek nem csak a legfontosabb gombjai működnek kiválóan. A kiegészítő hasába egy Owl-Eye optikai szenzor került, ami akár 16 000 DPI-ra is képes. Erre nagyon keveseknek lesz szüksége, de az mindenképpen pozitívum, hogy a Kain az árkategóriájában várhatónál sokkal jobb szenzort kapott. A különböző DPI értékek között öt fokozatban válthatunk a dedikált gomb lenyomásával, és a Swarm szoftverben szépen be lehet állítani ezeket a szinteket. Alapjáraton 400 és 3200 DPI között lehet zongorázni, de akinek ez nem megfelelő az egy csúszka segítségével szépen testre szabhat minden egyes fokozatot.

A szükséges plusz

Extra gombból kettő kapunk, az egér bal oldalán találjuk őket, egymás mellett kényelmesen elhelyezve. Az egyik az ujjbegyünkkel kattintható, míg a másik hüvelykujjunk belső bütykével, amit mi roppant jó megoldásnak találtunk. Habár a Kain 120 Aimo nem rendelkezik annyi extra kapcsolóval, mint más egerek, de az extra billentyűknek nem is éreztük a hiányát. Ami pedig a konfigurálást illeti, a már emlegetett szoftverben minden egyes gomb külön beállítható, sőt akár makrókat, és játékonként eltérő profilokat is készíthetnek azok, akik szeretik a végletekig személyre szabni az eszközeiket.

Mindent egybe véve abszolút meg voltunk elégedve a Roccat egerével: ahogy a bevezetőben is írtuk, ugyan nem nyújt annyi funkciót, mint sok konkurens termék, de amit vállal, az tökéletesen teljesíti. Kényelmes és gyors eszközt kapunk, ami minőségi anyagokból készült, ráadásul a testreszabhatóságra sem lehet panasz. Ha valaki a túldizájnolt szörnyetegek helyett egy visszafogott, de megbízhatóan működő játékos egérre vágyik, az itt megtalálhatja a számításait.