Samsung Galaxy Z Flip3 5G teszt – retro és high-tech

A Samsung második összehajtható flip telefonja rögtön harmadik az érdekes számozásának köszönhetően. De ezt, az elnevezésben felfedezhető anomáliát hamar feledteti, hogy az új Samsung Galaxy Z Flip3 5G nem csak hogy kifejezetten jó, hanem sokkal olcsóbb is, mint az elődje.

Az összehajtható kijelző 2021-ben már nem egy tech demo

Az összehajtható kijelzős telefonok – bármilyen hihetetlenül is hangzik – már nem számítanak újdonságnak. Emlékszem, 2013-2014 magasságában jelentek meg az első pletykák arról, hogy a Samsung olyan tableten, vagy telefonon dolgozik, amelynek a kijelzője keresztbe összehajtható. Évről évre jöttek apró hírek róla, de nagyon sokat kellett várni, mire valóban bemutatkozott 2019 elején pár nap eltéréssel a Samsung Galaxy Fold és a Huawei Mate X. Azóta pedig több modell is piacra került.

A Huawei elleni amerikai szankciók miatt a kínai vállalat lendülete némileg megtört, így hiába van már három különböző összehajtható modellje, csak a Mate Xs volt Magyarországon piacon. Bezzeg a Samsung! Tesztünk alanya, a Z Flip3 már a sokadik összehajtható telefon, amit Magyarországon is meg lehet vásárolni.

Samsung Galaxy Z Flip3 5G
Kinyitva mint egy normál okostelefon, pedig nem az.

A telefonból tablet koncepcióra épülő hajtogatós széria a Galaxy Fold, amelynek harmadik generációja debütált már 2021-ben. Tesztem alanya pedig a Galaxy Flip Z 3, amely valójában csak a második modell a szériában. Az első Galaxy Flip Z modellt nem követte nevében 2-es modell.  

A Galaxy Z Flip3 a 2000-es évek összehajtható flip telefonjainak érzetét hozza el újra, amely egyszerre nagyon retró és nagyon high-end érzés. 

Samsung Galaxy Z Flip3 5G
Emlékeztek a flip telefonokra a 2000-es évekről? Hasonló az érzés most is.

A legújabb Flip nagyjából a bemutatóval egy időben jött hozzám, hogy utána legyen két hetem tesztelni és nagyon csábító érzést keltett a telefon, hiszen mutat valami egyediséget, valami újdonságot mindemellett a 2021-es felsőkategóriás telefonok árazásából sem lóg ki felfelé.

A Z Flip széria a Samsungnál ugye az, amely ad egy “normál” okostelefon kijelző méretet, amit keresztbe összehajthatunk, így kisebb méretben helyezhetjük zsebbe a telefont.

Nem csak összehajtható a kijelző, közben a képminőség is kiváló

Kinyitva, amikor használom a Flipet, akkor egy 6,7”-os, azaz 17,02 cm képátlót biztosító képernyő érhető el. Ez a Dinamikus AMOLED 2X panel 1080×2640 képpont felbontású, amihez 120 Hz-es képfrissítési ráta tartozik.

Utóbbi azt jelenti, hogy másodpercenként 120 alkalommal frissíti a tartalmat a kijelzőn a telefon, ezzel sokkal simább, akadás-mentesebb érzetet kelt a készülék használat közben.

Az összehajtható kijelzők velejárója, hogy nem üveg borítja őket, hiszen az nem biztosítana kellő hajlékonyságot az összehajtáshoz. Ezért egy speciális, műanyag borítás van a kijelzőn, hasonló mint egy sima védőfólia. 

Használat közben a legtöbb esetben alig észlelhető középen a kijelző megtörése. Ha a fény úgy esik rá, akkor látható középen a hajlítási sáv, de általában, az automatikus fényerővel ez nem nyújt vizuálisan gondot. 

Samsung Galaxy Z Flip3 5G
Néha el is felejtkeztem róla, hogy ez egy összehajtható kijelző

Tapintásra már inkább érezni ahogy végighúzom az ujjam, hogy középen van egy hullám, ehhez viszont hozzá lehet szokni. Nem zavaró, csak egy hagyományos kijelzőhöz képest meglepő az elején.

Jó ez a technika, de meddig bírja?

A legnagyobb félelme mindenkinek az lehet, hogy meghibásodik a hajlítható kijelző és akkor méregdrága lesz a javítás. Nos igen, ettől lehet akár félni, de valójában nem sokkal nagyobb a kockázat, mint egy hagyományos telefon esetén.

Háromféle ok vezethet a kijelző meghibásodásához – az egyik a leejtés. Ez nyilván ugyan úgy veszélyezteti az összes telefont, egy Galaxy S21 Ultra kijelzője sem biztos hogy díjazna egy esést. A másik, ha összecsukáskor valamit a két fél kijelző között hagyunk, illetve ha “elfárad” a kijelző a hajtogatás során.

Samsung Galaxy Z Flip3 5G
Középen hajlik meg a kijelző

Az első generációs Galaxy Fold és Galaxy Z Flip eddigi pályafutása alapján úgy tűnik, hogy az összehajtható kijelzőkkel kapcsolatos aggodalmak hasonlók lehetnek, mint amin az SSD-k is átmentek 10 évvel ezelőtt. A 2010-es évek elején az első SSD-k gyorsak és drágák voltak, a felhasználók pedig attól tartottak, hogy 3-5 évig ha működnek, utána lehet őket lecserélni. Mostanra azonban úgy tűnik, hogy az SSD-k igazán jól bírják a gyűrődést. Hasonló a helyzet az összehajtható kijelzőkkel is.

A biztosítás itt sem kidobott pénz

Murphy törvénye adja magát, természetesen nem zárható ki, hogy egy-egy darab a hajtogatás során elfárad. Erre azonban a Samsung 3 év garanciát vállal, tehát ilyen esetben kapunk egy teljesen új, hibátlan kijelzőt a telefonba. Ha a 3 évet kevésnek kevésnek érzi valaki, akkor neki találtuk ki a MediaMarkt GARANCIA PLUSZ SILVER biztosítást, amivel akár 5 évre is kiterjesztheti a jótállást.

Ha valaki attól tart, hogy leejti a telefont, vagy esetleg összecsukáskor okozna kárt benne, arra is van egy jó megoldás, a MediaMarkt GARANCIA PLUSZ GOLD csomag, amely már baleseti meghibásodásokra is fedezetet nyújt, azaz egy esetleges vétlen kijelző sérülésnél megoldást nyújt a javításra. Mind a két csomag elérhető a MediaMarktban.

Most, hogy ilyen szépen körbejártuk a kijelzőt, nézzük mi a helyzet a telefon többi részén. Leginkább összehajtva.

Sokan első ránézésre csajosnak találják a Galaxy Z Flip3-at, aminek oka, hogy összehajtva és félig felnyitva olyan, mint egy tükrös púderdoboz – és egy kis valóságalapja van is ennek, főleg ha mondjuk egy levendula lila árnyalatú telefont veszünk alapul.

Összehajtva a Z Flip3 négyzetes alakú eszköz, kb. 1,5 cm vastag. Zsebre helyezve előnye, hogy jóval kisebb helyen is elfér, könnyebb mozogni egy szűkebb farmerben vele, ellenben mivel közel kétszer olyan vastag, mint egy hagyományos modell, nyilván kidomborodik.

Egyébként a fedlapon van egy második kijelző, amely 1,9”-os, szintén AMOLED technológiával. Zárt állapotban ideális információk közlésére anélkül, hogy felnyitnánk a nagy kijelzőt. Megjelenik az idő, az értesítések, a zenelejátszó. Ezen kívül akár hangrögzítő és időzítő is indítható róla.

Kifejezetten jó szolgálatot tesz a külső kijelző

Ha felnyitom a telefont, akkor fotózás során jön jól, hiszen egyrészt lehet szelfizni a főkamerákkal és látni az elkészült képet rögtön, illetve ha mást fotózunk, lehetőség van rögtön megmutatni az eredményt a kisebb kijelzőn. 

A kijelző mellett balra az üvegpanel tartalmaz még két kameralencsét, mindkettő 12 megapixeles kameraszenzort rejt. Alattuk van a vaku. Optikai zoom, külön távolságot érzékelő kamera, vagy szenzor nincs.

A telefon kerete egy speciális alumínium ötvözet, míg az alsó és felső fedlap matt felületű Corning Gorilla Glass Victus üveggel védett, a Samsung állítása szerint ez a legellenállóbb Gorilla üveg, amelyet eddig a Galaxy Z sorozaton használtak. Érzésre egyébként kevésbé tűnik üveges felületűnek.

Üveg és alumínium találkozása

Alul van középen az USB-C csatlakozó, ezen kívül van itt két mikrofon és egy hangszóró is. felülre csak egy harmadik mikrofon került.

A telefon jobb oldalán a bekapcsoló gomb rejti az ujjlenyomat olvasót is, felette hangerőszabályzó gomb. Ezek kicsit magasra kerültek, azonban nem volt más hely, hiszen középen hajlik ketté a telefon.

A Galaxy Flip Z 3 már vízálló, IPX8 mértékben. Ez a Samsung szerint 1,5 méter mély édesvízbe, maximum 30 percig tartó alámerítés vizsgálati körülményei alapján állapították meg, viszont a tengerparti és medencében történő használata nem ajánlott. Magyarul nem érdemes víz alá nyomni, ellenben jó esély van, hogy ha lefröcsköli a víz, vagy egy pillanatra beleesik vízbe, akkor utána nem hibásodik meg. Porállósága nincs a készüléknek.

Ha a hardveres oldalát nézzük a Samsung összehajtható újdonságának, egy erősebb felsőkategóriás modell képét kelti a Z Flip 3.

A Qualcomm Snapdragon 888-as SoC került bele, 5 nm-es gyártástechnológiával, ezt 8 GB LPDDR5 RAM egészíti ki. Háttértárat tekintve 128 GB-os és 256 GB-os opció érhető el Magyarországon. Az UFS 3.1-es memóriachipek nagyon gyors írási és olvasási sebességet kínálnak. Azért is érdemes a vásárlás során megfontolni, hogy melyik tárhellyel szerelt kiadást vesszük meg, mert memóriakártyás bővíthetőséget nem tartalmaz a készülék.

A 3300 mAh kapacitású beépített akkumulátor viszonylag kicsinek tűnik a többi csúcsmodell mellett, amelyek akár 30-50%-kal nagyobb telepet is kaphatnak. Ez érződik is az üzemidőn. Reggelre 100%-ra töltve jellemzően olyan délután 2-3 óra környékén már 20% alá került, persze ehhez használtam is a napi szokásaimnak megfelelően (Facebook, Messenger, kis nyelvtanulás, stb.).

Ennek a zsanérnak köszönhető az összehajtás lehetősége és a gyenge üzemidő egyszerre

Ez az üzemidő nem nevezhető túl acélosnak, hiszen legalább 1 napos üzemidő azért szuper volna. Az ok valószínűleg az, hogy egyszerűen nem fért nagyobb telep a készülékházba, amely középen ketté van vágva az összehajtást biztosító mechanika miatt.

A Samsung már ehhez a modellhez sem ad töltőadaptert a dobozban. Mindösszesen egy USB-C-s adatkábelt kapunk. vagy használni kell a már meglévő USB adapterünk a töltésre, vagy ha ilyen nincs, külön kell megvásárolni. A dobozban olyan adatkábel van, amely mindkét végén USB-C csatlakozó van.

Ennyi kiegészítő jár a Galaxy Z Flip 3 mellé

A Galaxy Z Flip 3 telefon 15 wattos gyorstöltést támogat. Ez nem kifejezetten gyors, sőt ma már talán inkább lassúnak nevezhető. Akár házon belül, akár a konkurencia modelljeinél már gyakran látni 40 W, 45 W, 66 W, akár 100 W töltési teljesítményt, ehhez képest jelentősen elmarad a Z Flip.

Van vezeték nélküli töltési lehetőség is, 10 wattos teljesítménnyel. Sőt, maga a Galaxy Z Flip 3 is képes más eszközöket feltölteni vezeték nélkül például headsetet – ezeknek 4,5 wattos teljesítményt tud szolgáltatni.

Az adatkapcsolatokat nézve minden kötelező extrát hoz a Samsung. Van 5G mobilhálózati támogatás, kezeli a legújabb WiFi 6 routereket, az NFC-n keresztül lehet mobilfizetni, illetve a Bluetooth 5.1 több kiegészítő csatlakoztathatóságát is biztosítja.

Szoftveres oldalon a Samsung Android 11-gyel szállítja a telefont, amelyet a One UI névre keresztelt felhasználói felület 3.1.1-es verziója borít be.

Ahhoz, hogy a telefonon tárolt adatokhoz ne férjen hozzá bárki, a Samsung KNOX rendszer felel. Az arcfelismerő a kijelző tetejébe épített kamerával működik, ráadásul maszkban is működik. A bekapcsoló gomb felületébe épített ujjlenyomat olvasó működése közepes. Előfordult többször, hogy nem olyan szögben tettem rá az ujjbegyem, mint első alkalommal és ilyenkor kevésbé volt sikeres a felismerés, több volt a hibajelzés.

Úgynevezett punch hole, azaz a kijelzőbe vágva a szelfi kamera

Az “előlapi”, azaz a kijelzőbe épített kamera egyébként 10 megapixeles és kinyitott állapotban használható szelfikre. Az elkészült fotó közepes minőségű.

A szelfikről

Sokkal inkább érdemesebb a külső kamerákkal szelfit csinálni, hiszen erre is lehetőség van. A kamera app jobb felső sarkában bekapcsolható, hogy a hátsó kamerák mellett lévő kijelző bekapcsoljon, így úgy készíthetünk szelfit, hogy látjuk a kis képernyőn mit csinálunk.

Hátulra két 12 megapixeles kamera került, az egyik ultra-széles látószöggel. Ezek a kamerák leginkább a középkategóriában foglalnak helyet, hiszen az S-széria modelljeinél már jóval erőteljesebb kamerarendszereket ad a Samsung, többféle lencsével.

A Galaxy Z Flip 3 egyébként rossz képeket nem készít, de tény, hogy nem ez a mobilfotózás csúcsa. Az éjszakai képeknél sok a zaj és a bemozdulás. A nappali képek egészen szépek, bár elő-előfordulnak beégett részek. Az ultra-széles látószögű kamera esetén a képek szélein nem működik jól a korrekció. 

Érdekesség, hogy csak 90 fokra felnyitva a telefont lehet állványként használni a telefont, ilyenkor a képernyő is két részre vált, felül a kamera képét látjuk, alul pedig a kezelő részeket. Nem kell külön állványra tenni a telefont, egy fix pontra letéve tudunk kéz nélkül fotózni, ami egyébként teljesen jó funkció.

A teszthez a Samsung küldött egy Aramid cover nevű tokot is a Galaxy Z Flip 3-hoz, ez külön vásárolható meg.  Ez egy szénszálas anyaghoz hasonló borítású tok, amely körbeöleli a telefont. A tapintása nagyon finom, nem csúszik, a kinézete pedig nagyon jó a fekete színű telefonon.

A Samsung Galaxy Z Flip3 5G telefon érdekessége, hogy alacsonyabb áron debütált, mint az elődje. A sebességével nincs gond, hiszen a Snapdragon 888 nagyon jól, gyorsan mozgatja az alkalmazásokat, a 120 Hz-es kijelző pedig jó társa ebben.

Negatívumok között az üzemidőt, a lassú töltési lehetőségeket lehet elsősorban felhozni, ezek amelyek a leginkább fájóak lehetnek. A kamera sokszínűségének hiánya is szóba jöhet, igaz azonban, hogy a legtöbb felhasználónak bőven elég a telefon által kínál fotózási képesség.

A flip telefon felkeltette az ismerősök figyelmét a teszt során

Ez már nem egy tech demo. Ez egy működő megoldás, amelyet az elődök bizonyítottak, így mostanra kell nagy bátorság egy összehajtható kijelzős telefont venni. Akinek a 2000-es években volt flip telefonja, az nagyon éli majd ezt megint, hogy lehet nyitogatni, összecsukni. Zsebben abszolút kényelmes, míg kinyitva hozza a nagyképernyős telefon élményt.

A mindennapi használathoz, hosszú távon gondolkodva mindenképpen érdemes lehet legalább egy garanciahosszabbítást vásárolni rá, vagy esetlegesen fizikai sérülésre is kiterjedő Garancia Plusz csomagot. A telefon árához képest elenyésző, de ha kicsúszik egy nap a telefon a kézből, akkor azonnal óriási aduász, ha van ilyen biztosítás.