A The Dark Pictures-sorozat visszatért, hogy halloween alkalmából ezúttal Little Hope falujában borzolja a kísértethajó tépázta idegeinket.

2015-ben a Supermassive Games szinte a semmiből hozakodott elő az Until Dawn című interaktív horrorjával, ami a tinédzser-slashereket és a David Cage-féle interaktív mozik megoldásait keverte össze. A műfajból adódóan a játékos döntésein múlott, hogy mely szereplők élik túl az éjszakát és az a helyzet, hogy a játék akkora siker lett (teljes joggal), hogy végül az alkotók serényen elkezdtek dolgozni egy minden eddiginél nagyobb ívű projektükön, amiből megszületett The Dark Pictures Anthology. A tavaly megjelent Medan legendájának feldolgozása után irány némi boszorkányság, mindezt stílszerűen, ha már halloween, töklámpások és a többi ismerős őrület.

Nem tagadom, voltak hibái a Man of Medan alcímre keresztelt fejezetnek, viszont abban mindenki egyetértett, hogy rövidke játékidő és a kisebb-nagyobb technikai bakikat leszámítva, kiváló szórakozást nyújtott a körülbelül hat órát feldolgozó történet. A második rész alapfelállása szintén az ismerős tini-horror alapokon nyugszik, ahol adott egy csapatnyi diák, akik különböző kellemetlen élmények elszenvedői lesznek. A helyszínt ezúttal nem egy szellemhajó, hanem egy kísértetjárta, borzasztó titkokat rejtő város, Little Hope adja.

A prológusban rögtön a régmúltban találjuk magunkat, ahol a salemi boszorkányokhoz (illetve boszorkányperekhez) hasonló jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Ám ezek a szereplők még nem azok, akikkel az egyetlen éjszaka történéseit feldolgozó horrort próbáljuk megúszni, velük a jelenben fogunk játszani, de a cselekmény szempontjából természetesen nem véletlen a játék eleji flasback. Aki esetleg nem ismerné a felütés történelemhű hátterét: a valós eseményeken alapuló sztori egy Massachussetts állambeli kis városhoz, Salemhez köthető, ahol az egyik legkegyetlenebb hajtóvadászatát követték el az 1600-as évek folyamán. Ennek keretein belül nagyjából húsz embert ítéltek halálra és/vagy zártak börtönbe, továbbá ez az ismert történelem legnagyobb boszorkányellenes hajtóvadászata.

Jelen tesztalanyunkhoz visszakanyarodva, főszereplőink ezúttal nem lelkes kincsvadászok, hanem éppen a tanulmányi kirándulásukat töltő négy egyetemista és professzoruk lesz. A csoport az eredeti tervektől eltérően kénytelen némi kitérőt tenni, ami már megágyaz a legnagyobb horror klisének. Sorszerű hát, hogy a nebulók balesetet szenvednek, a buszsofőrnek pedig nyoma vész, ilyen egymást követő szerencsétlen események után kötnek ki a baljós ködbe burkolt, elhagyatottnak hitt faluba. Igen, ezt a némi Silent Hill áthajlást le sem tagadhatja a szoftver, de annyi baj legyen, mivel a Little Hope minden tekintetben fejlődés az elődjénél.

Már maga a felütés is kellő izgalommal bír, szerencsétlen múltbéli hőseink testközelből tapasztalhatják meg az üldözések velejáróit. Itt ki kell emelnem a brit csapat munkáját, amit az évszázad korhű ábrázolásába ölt; félelmetesen részletesre sikerült, szóval Arthur Miller rajongóinak biztosan sok-sok extra pont lesz a gyarmati Amerika korabeli megjelenítése. Az öt szereplő közül egyértelműen Andrew emelkedik leginkább ki, de ez nem véletlen, hiszen a gárdából végtére is Will Poulter (Maze Runner, We are the Millers) a legnagyobb név. Ettől függetlenül egyikük játékára sem eshet panasz, sőt érzésem szerint az írók sokkal többet foglalkoztak a mellékszereplők karakterisztikájával. Kisebb-nagyobb mértékben, de mindegyiküket meg fogjuk ismerni, még a picit partra vetettebb figuráknak is írtak némi mélységet és bizony mindenkinek meg lesznek a nagy pillanataik a cselekmény egyes pontjain. Természetesen nem maradhat ki a Kurátor (Pip Torrens), akinek játéka újból viszi a prímet. Ő az, aki összeköti a főszálat és próbál minket néhány jó tanáccsal ellátni, hogy minél több (vagy lehetőleg az összes) szereplő túlélje a „kalandot”. Persze ettől még a szeme se áll jól, de tényleg jobban járunk, ha figyelünk és próbáljuk értelmezni a rejtélyes utalásait az egyes fejezetek között.

A történetvezetés szempontjából, ahogy haladunk előre a játékidőben, úgy fedezzük fel a kisváros borzalmas titkait. Az utunkba kerülő tárgyakkal interakcióba léphetünk, valamint érdemes jól körülnézni, mert az egyes festmények felkutatásával bepillantást nyerhetünk a lehetséges jövőnkbe. Ezekkel sokszor haláleseteket kerülhetünk el, így nem állítok nagyot, ha azt mondom: a szobák, terek átkutatása élet-halál kérdése lehet. Ha pedig megtörténik a baj, akkor jöhet a sokak által utált QTE gombnyomkodás, amiket szerencsére simán elbénázhatunk ezzel megölve legkedvesebb túlélőinket. Ügyes fejlesztés a guildfordi stúdió részéről, hogy gombok taposását le lehet butítani, valamint már egy apró figyelmeztetést is kapunk, ha quick time event közelébe kerülünk. Ha pedig mindez nem lenne elég és megpróbálnánk helyrehozni az elbaltázott döntéseinket, akkor utolsó kapaszkodóként bármikor visszatérhetünk egy kis újrajátszásra a felvonások között.

Az előd egyik legnagyobb hibája a kamerakezelés és a temérdek hiba volt, szerencsére több ponton sikerült ezeken csiszolnia a készítőknek. A legtöbb helyiségben számos kameraállás között tud váltani a játék, sőt a lassú sétáknak szintén búcsút inthetünk. Továbbá finomodtak a dialógusok, a fent említett kameranézet, de a látványvilág, sőt a karakteranimációk tekintetében se érheti szó a ház elejét. A PC-s optimalizáció konkrétan kifogástalanul sikerült és ott van a zsáner legjellemzőbb fegyvere a fény-árnyék effekt, ami szebben muzsikál, mint eddig valaha. Nem egyszer leszünk figyelmesek a képernyőbe olvadó szörnyekre, furcsa árnyékokra, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban ránk hozzák a frászt. A feszültséget ráadásul folyamatosan fenntartja játék környezete; óriási váltás a szűkös hajókabinok után Little Hope nyitott utcái, sötét erdői és ködös éjszakái, ahol bármikor előugorhat valami rémség. Hozzá kell tenni, hogy az ijesztegetést legtöbbször jump scare formájában kapjuk meg, amik egy idő után picit kiszámíthatóvá válnak, szóval itt azért lehetett volna valamivel ötlesebb az angol csapat.  

A karakterek közötti viszony és a kritikus helyzetekben hozott döntéseink alapvetően befolyásolják a sztori kimenetelét. Ahogyan a Man of Medan esetében, úgy itt is él a kooperatív lehetőség – ezzel némileg megbolondítva az egyébként necces szitukat. A többjátékos mókát játszhatjuk úgymond offline, kanapén ülve és a kontrollert körbe adogatva a barátaink között, vagy online a Shared Story móddal. Ilyenkor egyes jelenetek párhuzamosan játszódnak és számtalanszor totálisan mást fogunk tapasztalni, mint a mikrofon másik felén üvöltöző haver. Én egyértelműen utóbbit ajánlom, hiszen ezzel számos olyan extra jelenetet élhetünk át, melyekről egyedül egyszerűen lemaradnánk. Érdemes egyébként az első végigvitel után cserélni, hogy megtapasztaljuk a másik oldal történéseit, illetve ezzel valamelyest kitolhatjuk a karcsú játékidőt is.

Ha pedig nagyon bele akarok kötni a Little Hope-ba, akkor bizony pont a játékidőbe és picit a narratívába tudnék. Utóbbi esetében az atmoszféra, bár rettentő erős néha úgy éreztem, hogy töltelékként túl sok felesleges jelenetet és párbeszéd írtak forgatókönyvbe. A cselekmény minden része az ismerős horror-formulából építkezik, ami önmagában egyáltalán nem baj, ha mindezt hatásosan mesélik el. Szerencsére a kreatív gárda egy érdekfeszítő történetet írt, ami egyértelműen kiemeli őt a szürke középmezőnyből. Egyetlen baj vele, hogy sajnos mindezt nagyon rövid idő alatt teszi, hiszen nagyjából öt-hat órán belül az egyik lehetséges befejezés végére lehet érni. Jóllehet, a több végjáték miatt a sztorinak többször nekieshetünk, kétségkívül már nem fog a második vagy harmadik menet akkora hatást gyakorolni ránk.

Összességében a Little Hope egy nagyon korrekt folytatása lett a The Dark Pictures Anthology első részének, amit a zsáner rajongóinak könnyűszerrel tudok ajánlani. Szinte mindenben javult a Man of Medan kísértethistóriájához képest, szóval már csak azon a fránya játékidőn kellene dolgozniuk a fejlesztőknek és akkor tényleg tökéletes lenne a boldogságom. Bár a végigjátszás után kapott videó már megtette, időközben maguk a fejlesztők is bejelentették a harmadik részt House of Ashes címmel. A nem sok jóval kecsegtető titulus elvileg a Közel-Keletre kalauzol bennünket, a jövőre érkező epizód főszereplőjét pedig az inkább sorozatszínésznőként ismert Ashely Tisdale (High School Musical 3) fogja alakítani. Mi már nagyon várjuk!

A játék megvásárlásához kattints ide!

A The Dark Pictures Anthology: Little Hope október 30-án, Xbox One, PlayStation 4 és PC platformokra jelent meg, mi az utóbbival teszteltük.