Total War: Warhammer III teszt
A Warhammerről eddig a retrofuturisztikus, a középkori keresztes háborúk ikonográfiáját a brutális sci-fi akcióval vegyítő Space Marine-vonal jutott eszembe, legfeljebb a nagyszerű, a Left 4 Dead örökségét kreatívan őrző Vermintide című sorozat hozott zavarba, de sosem rántott be annyira, hogy tanulmányozzam a háttérsztorit, az ezernyi fakciót, szereplőt és – szép magyar szóval – általános lore-t. Hogy akkor hogy jövök én ahhoz, hogy nem csak végigjátsszam a Total War-széria legújabb epizódját (a harmadikat a Warhammer-tematikából), hanem még tesztet is írjak róla? Egyrészt úgy, hogy a fejlesztő Creative Assembly-t, a kissé műfajidegen, de ettől még nagyszerű Alien: Isolation óta imádom, a Total War-sagából pedig a legutóbbi, a trójai háborút feldolgozó epizód is nagyon tetszett. Másrészt meg úgy, hogy mivel a játék pár napja megjelent, a rajongók már úgyis beszerezték, bőven a kampány sűrűjében tartanak és jelenleg is vérre menő vitákat folytatnak a fórumokon és kommentdobozokban, hogy a kisebb-nagyobb fejlesztések és tweakek jót tettek-e az új résznek (amelyet nyilván nagy önuralommal nem Total Warhammernek neveztek el, hanem tisztességgel beleálltak a szóismétlésbe: Total War: Warhammer III), vagy a CA éppen hogy elárulta a nagy múltú szériát. Őket tehát nem kell meggyőzni; a Total War- és/vagy Warhammer-szűzeket (mint amilyen én is voltam egészen addig, amíg a kiadó fel nem ajánlotta a tesztváltozat Steam-kódját) azonban igen.
Az alábbiak tehát nekik szólnak: lássuk, érdemes-e totál noobként belevágni a harmadik Warhammerbe (és a nagyon-nagyon sokadik Total Warba), úgy, hogy semmit sem tudsz róla?
Akiket csak a válasz érdekel, hát tessék, nem szeretném rabolni az időtöket:
Igen, érdemes.
Köszönjük, hogy velünk voltatok, kövessétek továbbra is a Media Markt Magazin cikkeit!
A többieknek azért kifejteném.
Az első meglepetés, hogy a fejlesztők a lehető legőszintébben gondoltak a kezdőkre, mintha eleve azt várták volna, hogy a legtöbbeknek a harmadik epizód lesz az első, amivel játszanak – remélem, ez be is jön, mert a Warhammer III megérdemli. Szép lassan, egérklikkről egérklikkre vezet be a tutorial az irányításba, a játék logikájába és mechanikáiba: a stilizált, de így is csodás térképen körökre osztott mozgás, fejlesztés és csapatelosztás zajlik, ha pedig csatára kerül a sor, méretarányos, realisztikus, döbbenetesen részletes pályákon találjuk magunkat, ahol a csapatokat egyesével, csoportokba szervezve, vagy akár közösen, egy egységként irányíthatjuk, formációkba rendezhetjük. Bár a csata hevében hőseink – akikkel a térképen mozgolódunk – könnyen elveszhetnek, a fölöttük lebegő zászlóval és információs sávval bármikor könnyedén megtalálhatjuk őket. A csatát lassíthatjuk, gyorsíthatjuk, szüneteltethetjük – persze mindegyik sebességnél irányíthatjuk egységeinket.
Easy to learn, hard to master – tartja a mondás arra, mitől lesz jó egy játék. A Total War: Warhammer III minden eleme e filozófia szerint készült. Az irányítás pofonegyszerű, de azt megtanulni – hát még a gyakorlatban elsajátítani –, hogy melyek az egyes egységek erősségei, gyengeségei, kik jók közelharcra, kiket érdemes lovasság, gyalogság, vagy éppen ostromgépek ellen bevetni, nagyon sok idő; cserébe végtelenül szórakoztató és kielégítő. Gamerként rég éreztem olyan örömöt és izgalmat, mint amikor láttam, hogy a gondosan kidolgozott (értsd: nagyjából kitaláltam, de az idő nagy részében össze-vissza kattintgattam, mintha nem lenne holnap) bevált, és elcsigázott egységekkel, de minimális veszteséggel és kitűnő morállal zártam egy csatát. Cserébe leírhatatlanul frusztráló és dűhítő volt, amikor úgy vesztettem, hogy nem is igazán értettem, mi történt; az első tíz óra után, ahogy megtanultam a megtanulnivalót, és elkezdtem felfogni, hol rontottam el, a frusztráció elszántságba csapott át: „gyerünk, még egyszer, és most megmutatom nekik!”.
Ha belegondolunk, logikus: a Creative Assemblynek ez „csak” a harmadik Warhammer-játéka, de a Total War széria már 22 (!) éves, nagyjából ugyanannyi címmel, azaz vagy kéttucat játék összes fejlesztését, ötletét és polírozott megoldását találhatjuk meg az új Warhammerben. Olyanokat is, amelyeket a széria korábbi két epizódjában nem, más Total War-játékokban viszont igen. Ez nem marketingszöveg: az átgondoltság és a sallangok mellőzése tényleg érződik a játékon, annak is, aki először játszik hasonló stratégiával. Csak egy apróság: alul, az egységlista ikonjain egyértelműen jelzik azokat, akik éppen nem csinálnak semmit, azaz akiknek nagyon gyorsan parancsot kell adnunk.
A második meglepetés, a sztori: egy körökre osztott hódítást és realisztikus real time csatákat vegyítő stratégiai játéktól vártam a legkevésbé, hogy berántson, 30 óráig fenntartsa az érdeklődésem és még az érzelmeimet is megmozgassa, de végül sikerült, méghozzá már a tutorialnak is. Az orosz cári világra emlékeztető Kislev fakcióval indítunk, a cárnő az eltűnt medveisten, Ursun nyomába küldi a Barkov-testvéreket és seregeiket. A küldetés nagyon-nagyon másképp ér véget, mint várnánk, a végén pedig egyértelmű, hogy ez nem sima tutorial volt, hanem a történet első fejezete. A lényeg, hogy végül kinyílik a világ (és a térkép), és több fakciót irányítva indulhatunk el a bebörtönzött medveistent, akivel mindenkinek más-más célja van. A szereplők úgy is hihető, hús-vér karakterek, hogy jobbára csak a hangjukat halljuk, esetleg rajzolt, statikus átvezető animációkban követhetjük az eseményeket, de ez sem von le a történet érzelmi súlyából.
Félreértés ne essék: a Warhammer III nem felvizezett, egyszerűsített élmény, szó sincs arról, hogy Total War Light lenne. Összetett, sokrétű, ezerféle lehetőséget adó, hatalmas szabadságot kínáló, így aztán eléggé ijesztő lehet azoknak, akik az egyszerűbb akciójátékokon, esetleg könnyedebb RPG-ken nevelkedtek, de még a hagyományos RTS-ek beható ismerete sem készíthet fel arra, ami rád vár. Az elfoglalt települések és a hősök fejlesztése, a különleges képességek kombinálása végtelen lehetőséget rejt, azaz a kampány – amely a jövőben csak bővül majd – újrajátszása mindig élvezetes marad.
Spoilerezni nem szeretnék, de annyit azért elárulhatok, hogy jobb, ha nem szokod meg túlzottan a kezdeti sivár, jeges, de a mi világunkra azért többé-kevésbé emlékeztető tájat: hamarosan nem csak új éghajlatokban, hanem új dimenziókban találod majd magad, és szépen, lassan szó szerint elszabadul a pokol démonokkal, óriáspatkányokkal és egyéb bizarr és gusztustalan teremtményekkel. Akik képben vannak warhammerológiában, azok megnyalják majd mind a tíz ujjukat, akik pedig nem, azok „csak” egy durva, sötét, véres, de így is rendkívül izgalmas fantasy-történetet játszanak majd végig. Amelyben ráadásul – a hasonszőrű játékoktól eltérően – nem is a hódítás a lényeg, hanem az, hogy elérjük Ursun börtönét.
Ehhez persze nem akármilyen gép kell majd: a rengeteg beállítási lehetőségnek hála elfut a szerényebb pc-ken is, de a hatalmas, fizikailag realisztikusan mozgó seregek megmozgatásához bizony nem csak videokártya, hanem izmos processzor is kell: a Warhammer III bizony még a Ryzen 5900x CPU-val és RTX 3080-as GPU-val megpakolt atomerőművünket is megizzasztotta, a natív 4K-s felbontást tehát el kellett engednünk. Szerencsére még így is csodaszép: ki-be zoomolni, nem csak az egyes egységeket, de az egyes katonákat testközelből látni mámorítóbb, mint valaha. ű
Még csak február van, de ezt a mondatot már bátran leírhatjuk: ha csak egy stratégiai játékot vásárolsz meg az idén, legyen az a Total War: Warhammer III.
