Megújulnak az energiabesorolások 2021

Addig azonban még egy kicsit nagyobb lesz a káosz: találhatunk olyan hűtőt és mosógépet, amely egyszerre A+++-os és C-s. Jövőre azonban minden rendeződik majd, hisz megújulnak az emergiabesorolások. Segítünk, elmagyarázzuk, mi folyik itt.

Feltűnt már, hogy összes elektromos árammal működő termék a boltok (például a MediaMarkt) polcain extra energiatakarékos, szuperzöld, szinte nem létező ökolábnyommal megáldott? Nem véletlenül: mára szinte mind legalább A, de inkább A+-os (sőt, A+++-os) kategóriájú. A helyzet odáig fajult, hogy a gyártók kénytelenek voltak még ennél is „zöldebb” jelöléseket bevezetni, hangsúlyozandó, mennyire jót tesz a mosó- és mosogatógépük, hűtőjük, tévéjük, mikrójuk és légkondijuk a környezetnek és a vásárló pénztárcájának. Ez két dolgot jelent: egyrészt azt, hogy eljutottunk oda, hogy az új (márkás) elektronikai termékek, kis- és nagygépek tényleg takarékosan működnek; másrészt azt, hogy

ezek a jelölések mára alig-alig jelentenek bármit is.

Pedig fontos lenne, hogy jelentsenek, hiszen a (magyar) vásárló két dolgot néz árgus szemmel, amikor böngészik. Az egyik az ár, a másik a fogyasztás – a vágyott gép tényleges tulajdonságával (legyen szó térfogatról, decibelről, vagy a pixelek számáról) csak ezután foglalkozik. A jó hír az, hogy az Európai Unió kapcsolt: a technológiai fejlődést szem előtt tartva hamarosan rendet vágnak az energiatakarékosság-jelzések túlzsúfolt és sokszor zavaros rengetegében. A rossz hír, hogy ennek hatására (legalábbis egy ideig) még túlzsúfoltabb és zavarosabb lesz minden. Ez nem az ő hibájuk: elkerülhetetlen, hogy a vásárlók nehézségekbe ütközzenek, miközben átszoknak az egyik rendszerről a másikra, ráadásul úgy, hogy pár hónapig a kettő egymás mellett él majd, párhuzamosan, szó szerint, a termékek dobozain, kéz a kézben.

Szerencsére a helyzet egyszerűbb, mint elsőre tűnhet. Mi pedig most elmagyarázunk mindent, hogy még egyszerűbb legyen. Mi történik most ősszel, jövő tavasszal, hova tűnik a régi jó A+++ matrica, amit oly’ büszkén téptünk le óvatosan az új hűtőről a minap?

Mi történt?

Mindenki tudja: a háztartási gépeket energiafogyasztás szempontjából A-tól D-ig különböző kategóriákba sorolják a gyártók egységes szabvány szerint, ahol az A arányosan (tehát a készülék teljesítményéhez képest) a legkevesebbet, a D pedig a legtöbbet fogyasztó terméket jelöli. Ahogy teltek az évek, megjelentek az A-nál is jobb kategóriák egészen az A+++-ig, sőt, ezen felül is feltűntek újabbak, aszerint, hogy hány százalékkal fogyaszt kevesebbet az adott gép még a hárompluszos szinthez képest is. Az eredmény: az rendszer egész jelentőségét vesztette.

2017-re eljutottunk oda, hogy a hűtők és a mosógépek 90 százaléka A-n felüli energiaosztályba tartozott.

Belátható, hogy ennek nem sok értelme van, leszámítva, hogy jól mutat a dobozon a sok-sok pluszjel az A mögött. Az EU tehát úgy döntött, hogy új címkéket vezet be, a régit eltünteti, sőt: pár év alatt kivezetteti a piacról az új, még életbe sem lépett (!) kategóriarendszer szerinti legtöbbet fogyasztó gépeket. A vásárlók így biztosan energiatakarékos és viszonylag környezetbarát termékeket kapnak majd kézhez, és pontosabban látják majd azt is, mire számíthatnak, ami a havi villanyszámlájukat illeti, mindezt ráadásul egy mozdulattal leellenőrizhetik majd okostelefonjuk segítségével. (Erről később.) Addig azonban kell egy bő fél év, amikor is a két rendszer egymás mellett él majd.

Mi történik?

Ezentúl komplexebb és szigorúbb tesztekkel ellenőrzik le a háztartási és szórakoztató-elektronikai gépeket. A rendszer alapvetően nem változik: a jövőben is betűk szerint osztályozzák a termékeket. Nagyon fontos azonban, hogy eltűnnek a pluszos jelzők, a legzöldebb (tehát leghatékonyabb) termékek az A jelzést kapják meg, míg a leggyengébbek a G-t. Még fontosabb, hogy a gyártóknak sokkal, de sokkal nehezebb lesz megszerezni, az A minősítést: nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelniük. Sokat elmond, hogy

több termékcsoport esetében az, ami elég volt az A+++-hoz, ezentúl már az A-hoz, sőt, sokszor a B-hez sem lesz elég.

Jelentős visszaminősítésekre lehet számítani tehát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy például egy eddig A++-os hűtő, amelyet ezentúl C-kategóriásként árulnak, hirtelen rosszabb lett, egyszerűen a rendszer lett szigorúbb. Éppen az a cél, hogy a gyártókat rábírják, hogy jobb minőségű gépeket állítsanak elő. Az új felosztás jövőbiztos: készülnek a gyártási technológiák fejlődésére, azaz arra, amikor sokkal egyszerűbb lesz A- és B-szintű termékeket piacra dobni. Addig azonban arra kell számítanunk, hogy sok termékcsoport esetében egyszerűen üresen maradnak a kategóriák, sokáig nem nagyon lehet majd például A-s vagy B-s mosogató- vagy szárítógépet kapni. Még egyszer: ezzel nincs baj, így tervezték meg a rendszert. Ami eddig A+++-os volt, az ezentúl C-s lesz.

Itt egy szemléletes ábránk, hogy mit is jelent mindez a mosógépek esetében:

Forrás: MediaMarkt

Ugyanez hűtőkkel:

Forrás: MediaMarkt

Hogy a vásárlónak könnyebb dolga legyen, az új energiamatricák tartalmaznak majd egy QR-kódot is, amelyek az adott termék adatlapjára vezetnek az európai energiafogyasztási termékadatbázis (EPREL) nyilvános felületén, itt részletesen megnézhetitek, mit tud és mennyit fogyaszt a kinézett gép. Az adatlapok formátuma egységes lesz – mégiscsak az Európai Unióról beszélünk.

Értek mindent, köszönöm, rohanok is nézelődni a MediaMarktba!

Lassan a testtel! Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. A jelenlegi címkerendszernek ugyanis van egy kifutási, az újnak pedig egy bevezetési ideje. Ez a következőképpen néz ki:

  • Az új energiabesorolás bármikor feltüntethető, akár már most is.
  • Kötelező november elsejétől lesz, ettől az időponttól kezdve a régi és az új matricát is kötelező felragasztani egymás mellé.
  • Novemberben még láthatóak lesznek csak régi címkés termékek. Ezek azok, amiket október 31-ig hoztak forgalomba (ezután már tilos). November végéig ki kell őket árusítani, utána el kell tüntetni a polcokról, ami mégis maradt.
  • November 1. és jövő február 28. között mind a két címkét fel kell ragasztaniuk a gyártóknak. Ezután már csak az új címkével küldhetik őket a boltoknak, forgalmazóknak. Az interneten és a marketinganyagokban is ki kell cserélniük mindent március elejére.
  • A boltokban maradt régi vagy duplacímkés termékeket az eladóknak március 1. és 14. között kell átcímkézni, hogy csak az új energiabesorolás maradjon.
  • Március 15-től csak az új energiabesorolással találkozhatunk majd mindenhol az Unió területén.

Azaz: a következő hónapok zavarosak lesznek, senkit sem hibáztatunk, ha nem látja át elsőre és jegyzi meg a fentieket. Mi a legtöbbet azzal segítjük, hogy megmutatjuk. A két matrica így néz majd ki egymás mellett:

Forrás: Electrolux

Értelemszerűen az az új, amelyen A-tól G-ig terjed a skála és QR-kód is van rajta.

Így a végén pedig kénytelenek vagyunk még egy kicsit bonyolítani az eddig sem éppen söralátét-méretű helyzetjelentésünket. A G-kategóriát ugyanis hamarosan gyártani sem szabad, azt csak a már forgalomban lévő legkevésbé energiatakarékos termékek kapják meg, amelyek hamarosan eltűnnek a piacról. Az Unió pedig az F-es termékeket is kivezeti 2024-ig, azaz a mostani skála jelentősen zsugorodik majd.

Addig viszont nem árt, ha könyvjelzőzitek ezt a cikket.

109843cookie-checkMegújulnak az energiabesorolások 2021