Vaják (The Witcher) 1. évad sorozatkritika
Ríviai Geralt kalandja az utóbbi esztendők egyik legjobb mozgóképes adaptációja lett, mi pedig már alig várjuk a Vaják második évadát!
Óriási elvárások övezték a sorozatot, amióta megtudtuk: a Netflix megszerezte az adaptációs jogokat és végre kezdetét vehette Lauren S. Hissrich showrunner vezetésével a Witcher-széria megvalósítása. A világ talán legsikeresebb, de az biztos, hogy legismertebb szerepjátékáról beszélünk, aminek harmadik (és egyben befejező) részével az évtized egyik legkelendőbb címét alkotta meg a varsói CD Projekt Red. Fontos megjegyezni, hogy a sorozat elsősorban Andrzej Sapkowski regényeit veszi alapul és nem a játékok alkotják a fősodor alappilléreit, de ez senkinek se szegje kedvét, mivel számos szívmelengető kikacsintással találkozhatnak a videójáték-ismerők.
Sajnos összességében ritkán lehet pozitívan nyilatkozni a szoftverek filmes környezetbe való átültetésével kapcsolatban, ebből kiindulva pedig teljesen jogos volt a rajongók félelme. A kétségeket ráadásul csak tetézte, amikor kiderült, a címszereplőt nem más fogja alakítani, mint az újgenerációs Superman, Henry Cavill. Egyrészt a brit színészben sokan nem látták az ikonikus szörnyvadászt, aztán a forgatási képek szintén kaptak hideget-meleget – na de, ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején…
A helyzet az, hogy a Vaják mondhatni megtörte a jeget, ami az elbaltázott átdolgozásokat jelenti. Ritkán találkozni olyan próbálkozással, ami ennyire pontosan követi le és kelti életre a könyvekben leírtakat, játékban tapasztaltakat. Nem egyszer kaptam magam azon, hogy tökéletes mását látom olyan helyszíneknek, karaktereknek vagy éppen a szereplők közti interakcióknak, amiket Sapkowski szerzeményeinek olvasása során elképzeltem. Bár fantasztikus az alapanyag, ettől még nem volt könnyű dolga az írói-rendezői gárdának, hiszen a korai irományok lazán összefüggő, rövid sztorikból (gyakorlatilag novellákból) álltak és csupán a későbbi könyvekben rajzolódott ki igazán a markáns központi történetszál.
A főbb szereplőket és a fősodort illetően az alkotók nagyon ügyesen nyúltak az írottakhoz, a koherens narratíva érdekében időbeli ugrálásokkal operáltak, ami először okozhat némi képzavart egyeseknek, de ne aggódjunk, mert legkésőbb az évadzáró epizódra minden a helyére kerül. A másik megoldás a szálak összekötésére pedig a könyvek cselekményének kibővítése lett; valamilyen szinten ezek csak töltelék részek, ellenben tökéletes betekintést adnak az egyes karakterek életébe, ahol továbbá rengeteg ismerős szereplő, helyszín és szörny fog felbukkanni. Ilyen extra szál Vengerbergi Yennefer útja, amit zseniálisan bővítettek ki a forgatókönyvírók; a regényekben előéletéről csupán pár dolgot tudunk meg, eszerint rút és púpos volt, akit hajdanán az apja adott el pár érméért cserébe egy ismeretlen varázslónőnek.
Amikor először megláttam, hogy a számomra teljesen ismeretlen Anya Chalotra kapta meg Yennefer szerepét, akkor még abszolúte nem láttam benne, hogyan lesz ebből a színésznőből a Vaják-univerzum egyik legkarizmatikusabb és legerősebb mágusa. Hála az írók által kibővített történetszálnak, az ifjú hölgy remekel a szókimondó, nyers és rengeteg fájdalmat megtapasztalt nő szerepében. Yen nem varázsütésre, hanem rengeteg áldozat árán válik olyanná, akit korábban megismerhettünk és ezek a döntések bizony végig fogják kísérni, sőt kísérteni az évad során, ami nagyszerű karakterívet eredményez számára.
Yen mellett Cirilla története is bővült valamelyest, ám sajnos itt már nem feltétlenül lehet kifogástalan az örömünk. Freya Allan játékban egyelőre annyit láttunk, hogy van benne potenciál ahhoz, hogy megkapjuk azt a nagyszájú, tűzrőlpattant leányzót, akit a könyvekben megismerhettünk. Ciri karaktere itt nem esik át valódi jellemfejlődésen, sőt leginkább egy tipikus, elkényeztetett hercegnőcske érzetét kelti, aki lényegében csak menekül egyik helyről a másikra, hogy az utolsó epizódra végül keretet adjon az első szezon számára.
Legyenek bármennyire fantasztikusak a fenti karakterek, a széria alapját mégis Ríviai Geralt adja. Henry Cavillról közismert, hogy a konditermen túl nagy gamer személyében áll, tehát nem kellett győzködni a szereppel kapcsolatban, sőt maga jelentkezett be rá. Több interjúban említette, hogy imádja a Witcher-játékokat (a záró felvonást többször végigjátszotta), továbbá az összes könyvet olvasta és ne feledjük, Ő az a színész, aki majdnem lecsúszott az Acélember szerepéről, mert a haverokkal éppen World of Warcraftot nyomott. Habár a raidet elveszítették, végül csak visszahívta Zack Snydert és magára ölthette a hírhedt DC-hős köpenyét.
Ettől függetlenül egészen a premierig nem tudhattuk, hogy tutira jó választás lett-e Cavill, hiszen hiába ismeri valaki jól az alapanyagot, ebből még nem következik a tény, hogy illik is rá az adott szerep. Szerencsére hamar világossá vált, tényleg beletette szívét-lelkét a szerepébe és nemcsak külsőleg, hanem szellemiségében is hibátlanul azonosult Geralt szarkasztikus, mogorva és kimért stílusával. Szintén jól működnek azok a jelenetek, amikor a főszereplő viccesebb oldalával találkozunk, vagy éppen lovával, Keszeggel diskurál. Ide kell vennünk Dandelion, illetve magyarul Kökörcsin figuráját, aki ugyancsak egy üde színfoltja a szereplőgárdának. Joey Batey szerintem jobban hozza a hedonista élvezeteket hajkurászó, nőügyei miatt mindig bajba kerülő bárdot, mint amit az alapműben/játékban tapasztalhattunk.
Ha pedig Kökörcsin, akkor nem mehetünk el a sorozat zenéje mellett. Nem véletlenül lepte el az internetet Kökörcsin „Toss a Coin to Your Witcher” című balladája, a cselekmény szerves részeként funkcionáló dal roppant hangulatosra sikeredett. Habár eredeti nyelven néztem, azért bele-bele tekertem a magyar szinkronba és a tapasztalatok (na meg az ismerőseim beszámolói) szerint egyáltalán nincs szégyenkezni valója a magyar hangnak – Kökörcsin betétdala Bercsényi Péter előadásában gyakorlatilag hibátlan leképezése az eredetinek.
Egyébként nem érdemes átugrani a stáblistákat sem, mivel alattuk még több ismerős téma hallható a játékokból, valamint muszáj megjegyeznem, hogy a kiváló szinkronon túl további magyar vonatkozása is van a sorozatnak, hiszen kis hazánk adta a legtöbb külső helyszínen felvett jelenetet. Cavill a budai edzőtermeken túl számos festői helyen forgatott úgy, mint a Vajdahunyad vára (Jáki kápolna), Szelim-lyuk (Tatabánya), Tatai vár, Skanzen (Szentendre), sőt maga az Egri vár és a Monostori Erőd szolgáltatták a finálé és az első etap csatajeleneteit.
Természetesen azért nem lett hibátlan sorozat a Vaják. Néhány CGI-jeleneten még dolgozhatott volna a stáb, a brutalitásában véres kardpárbajok, szókimondó párbeszédek mellett találunk kevésbé jól koreografált összezördüléseket, valamint a gyönyörű kosztümök mellett ott van a nilfgaardi katonák furcsa páncélzata, – bár azóta mindezt megmagyarázták a készítők. Noha a következő gondolatomat nem feltétlenül támasztják alá a különböző médiumok kritikái, tőlük függetlenül én azt gondolom, hogy a fenti hibák egyszerűen eltörpülnek a Netflix adaptációjának erényei mellett, így a rajongók többsége elégedett lehet a végeredménnyel.
Andrzej Sapkowski világának egyes (politikai) szituációi tökéletesen beilleszthetőek a mindennapokba, ráadásul mer fontos kérdéseket feszegetni; hol van a határ jó és rossz között, jogosan különböztetünk meg valakit és tituláljuk szörnyetegnek csak azért, mert más, mint mi vagyunk, ismerjük-e határainkat és képesek vagyunk-e megugrani őket? Ezekre és még számos hasonló témákban keresi a válaszokat, tehát nemcsak szórakoztatja, hanem elgondolkodtatja a fogyasztót és végtére is, ez lenne minden művészeti alkotás legfőbb missziója. Nyugodt szívvel merem ajánlani mind a rajongóknak és mind azoknak, akik eddig ismeretlenül álltak a Vaják fantasy előtt, az első évad ugyanis kiváló rálátást nyújt a lengyel író műjének főbb mozgatórugóira. A második szezon forgatása várhatóan a jövő év folyamán veszi kezdetét, de addig szerencsére mi simán elüthetjük az időt a The Witcher 3: Wild Hunt segítségével.
A játékot PC-re ide kattintva vásárolhatod meg!
A Vaják 1. évada 2019. december 20-án debütált a Netflix streaming szolgáltatón.
