Windows 10 programok böngészőből, pár kattintással

A Windows 10-es rendszerrel a Microsoft végre eljutott odáig, melyet igen régóta rebesgetnek operációs rendszereik kapcsán, azaz a teljes átjárhatósághoz: egy alkalmazás többféle eszközön is futhat, így ami mobilon megy, az megy PC-n és konzolon is. Nyilván ez esetben az úgynevezett univerzális alkalmazásokról van szó, melyekhez mostantól bárki szerkeszthet programot, akár webböngészőben is, programozói tudás nélkül.

Windows_App_Studio_01_MMM

Az erre hivatott felület igazából már évek óta elérhető, korábban Windows Phone App Studio néven futott, melyből érthető okokból a Phone részt most elhagyták és kibővítették a felhasználók lehetőségeit úgy, hogy a Windows 10 Mobile mellett az új operációs rendszer valamennyi verzióján futtatható legyen alkalmazásunk. Aki lenyűgöző látványvilággal ellátott játékot, vagy komplex feladatokra szánt alkalmazást kíván készíteni, annak nyilván nem ez lesz a járható út, de egyszerűbb programokat, listázó szoftvereket könnyedén össze „legózhatunk” a Windows App Studio nyújtotta lehetőségekből. A programok HTML alapokon nyugszanak, népszerűbb szolgáltatások moduljait könnyedén beilleszthetjük a funkciók listájába, bőven akad közösségi oldalak és népszerű webszolgáltatások használatát lehetővé tevő komponens is a kínálatban. A kezelőfelületet is testre szabhatjuk, nyilván a Windows grafikus felületének sablonjai alapján. Az alkalmazásokat többféle módon publikálhatjuk, a Windows App Studio pedig ingyenes és egyszerű mivolta miatt mind magán- mind üzleti célra felhasználható, hacsak nem várunk el komplex funkciókat.