A Xiaomi új csúcsmodelljei kétféle kivitelben érkeztek Magyarországra. A Xiaomi 14 Ultra azoknak készült, akik mindent akarnak egy telefonban. Tesztünk alanya, a Xiaomi 14 viszont egy fokkal racionálisabb döntés, egyszerre nyújtja a csúcsmodellek élményét, miközben jól illeszkedik a legtöbb felhasználó kezébe.
Teszteltük ugyan a Xiaomi 14 Ultra modellt is, ezúttal viszont kistestvérével, a Xiaomi 14-gyel foglalkozunk. Nem is lehetnének különbözőbbek kívülről egymástól. Az általunk tesztelt fekete Xiaomi 14 sokkal laposabb, szögletesebb, míg a 14 Ultránál a lekerekített és ívelt vonalak dominálnak.
Szokatlanul kézbesimuló méret
A Xiaomi 14 nem egy nagy telefon, sőt! 6,36”-os kijelzőt kapott, ez pedig manapság egyáltalán nem számít nagynak. Sok telefonnál inkább a 6,7″-os, vagy nagyobb kijelzőméret dominál.
Ez viszont nem véletlen, hiszen jól jön a piacon egy olyan csúcsmodell, amely kicsi és elfér a kézben, a zsebben. A 71,5 mm széles készülékház kifejezetten kecses, egy tenyérben is jól elfér, könnyen kezelhető útközben, átérhető a megjelenítő az ujjak által.
Az, hogy a kijelző kisebb mint a megszokott, nem jelenti azt, hogy gyengébb lenne. Mert hogy egy Xiaomi C8 típusú, csúcskategóriás panelt kapunk. Az 1200×2670 képpontos felbontás nagyobb, mint sok méretesebb kijelzős telefoné. Ehhez 1000 nites jellemző fényerő mellé akár 3000 nites csúcsfényerő társul, ezáltal szabadban, napsütésben is olvasható marad.
A 68 milliárd szín megjelenítésére alkalmas panel frissítése másodpercenként 1-120 Hz között mozog, ezt dinamikusan váltja a rendszer, így az üzemidőre is pozitív hatást gyakorol. Kapunk Dolby Vision, HDR10+ és TrueColor támogatást is, ezáltal megfelelő tartalom esetén még magasabb képélményt tekinthetünk meg.
Nem kell különösen tartanunk az egészségügyi hatástól sem, több különböző TÜV Rheinland hitelesítéssel rendelkezik a Xiaomi 14 kijelzője, amely biztosítja a használóját, hogy a kékfény szintje alacsony marad, a villódzás nem fárasztja el a szemet, vagy éppen a cirkadián-támogatásnak köszönhetően nem rontja el az alvási élményt az esti telefonozás.
A kijelző egyébként teljesen lapos, az ezt borító védő üveg sincs lekerekítve, így könnyen választhatunk rá megfelelő fóliát, vagy üvegfóliát, amelyben az Okospultban is tudnak segíteni. A kijelzőt mindösszesen 1,61 mm vékony keret veszi körbe mind a négy irányból.
Az oldalsó keret teljesen lapos, amely különleges fogást biztosít, ehhez a sarkokon tökéletes radiánszögű kerekítés tartozik. A fém keret fekete borítása polírozott.
Az üveg hátlap viszont teljesen matt, így nem gyűjti az ujjlenyomatokat, nem fog maszatosnak tűnni később sem. Hozzánk a fekete verzió jött tesztre, de van jáde zöld és fehér kiadás is a Xiaomi 14-ből. A hátlap tapintása kellemes, nem annyira csúszós.
A tetején nagyméretű kamera sziget található, ennek egyetlen hátránya talán annyi, hogy nem középre helyezett, hanem bal oldalra igazított, így az asztalon billeghet a készülék. A kiemelkedő sziget a Cloud de Paris ihlette dekorációt kapott a széleken, az üveg alatt pedig három különleges Leica kamera és egy vaku található többek között.
A vékonyabb modellek közé tartozik a Xiaomi 14 azáltal, hogy csak 8,2 mm-es oldalról nézve (nem számolva a kameraszigettel). Ennek ellenére nagy, 4610 mAh-s akkumulátor került bele, ez látszik is a tömegnél, hiszen 191 grammot nyom a kisméretű készülék.
Az akkumulátor kapott egy Xiaomi Surge rendszerű töltésvezérlő chipet, illetve magát az akkumulátort is egy speciális chip vezérli. Ezáltal lehetőség van 90 wattos HyperCharge töltési teljesítményt elérni, valamint helyet kapott még egy 50 wattos vezeték nélküli töltési megoldás is.
Ezek segítségével 0-ról 100%-ra akár 31 perc alatt tölthető fel az akkumulátor kábelen, ehhez a Boost módot kell aktiválni és nem szabad használni a telefont a töltést alatt. De ha esetleg mégis használjuk, akkor sem kell aggódni, nem sokkal lassabb a töltés. Ehhez pedig a gyári 90 wattos töltőt nem kell külön megvenni, az adapter megtalálható a gyári csomagolásban. Ezzel a Xiaomi az utolsó mohikánok egyike közé tartozik, hiszen a legtöbb nagy gyártó már nem ad töltőadaptert a gyári csomagolásban.
Kicsi a bors, de erős!
Nem csak a kijelző kiemelkedő, a hardver is az annak ellenére is, hogy a fizikai méretek kisebbek mint a megszokottak. Hasonlóan a Xiaomi 14 Ultrához, a sima 14-es modell is a Qualcomm 4 nm-es energiahatékony processzorát, a Snapdragon 8 Gen 3-at kapta meg. Ebben a legerősebb Prime mag 3,3 GHz-es órajelet kínál, van mellette öt teljesítményre optimalizált mag még, amiből három 3,2 GHz-es, kettő pedig 3 GHz-es órajelen üzemel, illetve ha nincs szükség nagy teljesítményre, akkor két 2,3 GHz-es energiatakarékos mag dolgozik
Ehhez 12 GB RAM-ot kapunk, ami egy LPDDR5X megoldás és pokoli gyors, 8533 Mbps-os adatátvitelre képes. Úgy gondolod, hogy ez bőven elég? A Xiaomi nem, ezért érhető el hozzá egy vRAM kiterjesztés, a fizikai 12 GB RAM-ot a háttértárból akár plusz 8 GB-tal egészíti ki. A memóriabővítmény beállításnál szabályozhatjuk ezt, lehet 4, 6 és 8 GB is a beállított extra memória.
E mellé hatalmas, 512 GB háttértár tartozik, amiből több mint 500 GB szabadon hozzáférhető az első bekapcsolást követően.
Erre több ezer fotó, videó fér el, nem beszélve a megannyi alkalmazásról. Memóriakártyás bővíthetőséget nem kapott a Xiaomi 14, de talán nem is szükséges ekkora háttértárnál.
A telefon alsó élére került SIM tálcába kettő darab nano SIM került, illetve nem maradt el az eSIM támogatás sem, ami jól jöhet akár itthon, de akár akkor is, ha külföldre utaznánk és helyi kártyát vennénk, hiszen ezt már online is megtehetjük, fizikai SIM nélkül is.
Érdekesség, hogy a Xiaomi 14 támogatja az eSIM-et, de a nagyobb testvérből, a Xiaomi 14 Ultrából kimaradt ez a támogatás. Egyszerre két fizikai SIM kártya, vagy egy fizikai és egy eSIM lehet aktív, ezeken ráadásul mindkettőn megy az 5G támogatás is, 17 különböző csatornán, ahogyan 4G-n is 18+6 csatornát támogat, így gyakorlatilag világszerte bárhova megyünk, nem kell tartani attól, hogy ne tudnánk a helyi szolgáltatók hálózatát használni.
Otthon sem leszünk bajban, hiszen olyan új WiFi hálózatot is támogat a Xiaomi 14, amihez még megfelelő routerünk sem lesz valószínűleg a lakásban a kezdetekben. Hiszen nem csak a ma elterjedt WiFi 5 és WiFI 6 megoldás elérhető, hanem az újgenerációs WiFi 6E és WiFi 7. Ezek már nem csak 2,4 GHz-en és 5 GHz-en képesek működni, hanem az új, 6 GHz-es tartományban is. Ehhez a Qualcomm FastConnect 7800-as rendszere áll rendelkezésre, 2×2 MIMO és 8×8 MU-MIMO antennával a készülékházba integrálva. Már csak egy nagyon jó WiFi router kell és legyőzhetetlen netkapcsolatot kapunk a kezünkbe.
Ha helymeghatározásról van szó, akkor ötféle műholdas rendszert támogat (GPS L1+L5, Galileo E1+E5a, GLONASS G1, Beidou, NavIC L5). Elérhető a Bluetooth 5.4, ráadásul a Dual-Bluetooth segítségével párhuzamosan több különböző eszközt használhatunk. Nagyon széles kodek kínálatot támogat a Xiaomi 14, így még jobb a zenelejátszás minősége. Elérhető a AAC, AptX, AptX HD, AptX Adaptive, LDAC, LHDC 5.0 egyaránt.
A zenéléshez sztereó hangzás érhető el. Ehhez egyszerre használja az alsó élen lévő hangszórót és a kijelző felé, a keretbe épített hangszórót a telefon. Ezek a hangszórók nem csak hangosak, kellően teltek, szépen szólnak.
Új szelek fújnak az Androidon
Immáron ez a modell is a Xiaomi új, HyperOS nevű rendszerével érkezett, amely a korábbi MIUI-t váltja le. Ez nem egy különálló operációs rendszer, hanem az Android 14-re épülő felhasználói felület, ökoszisztéma. Természetesen van Google Play áruház, Google Pay érintéses fizetés és minden Google szolgáltatás a készüléken.
A készülék hivatalos debütálásakor a Xiaomi belengette, hogy a 14-re négyéves Android főverzió frissítést biztosít, valamint 5 évig fog biztonsági hibajavító frissítéseket kiadni. Ez azt jelenti, hogy a következő bő 5 évben igazából szoftveresen sem kell aggódni a készülék elavulása miatt.
Maga a HyperOS felülete egyébként ismerős lehet, amolyan MIUI ráncfelvarrásnak tűnik helyenként, persze vannak újdonságok benne. A képességeiről részletesebben írtunk a Xiaomi Ultra 14 tesztben, hiszen azonos rendszerrel fut a két készülék, ilyen szempontból a felületben nincs különbség.
A sebességére nem lehet panaszunk, de miért lenne egy csúcsmodell esetén? Simulékonyan vált az alkalmazások között, semmi jele nincs annak, hogy megakadna valahol a rendszer. Jól illeszkednek a felület animációi, azok szépen, gyorsan futnak.
A Google beépített alkalmazásai mellett különböző Xiaomi appokat kapunk, gyakorlatilag a legtöbb Google applikációnak van egy “Mi” verziója. Így kapunk külön Galériát, böngészőt, videolejátszót, játékközpontot is.
De van előre telepítve Facebook, TikTok, Spotify, vagy éppen LinkedIn alkalmazás is.
Találunk olyan izgalmas érdekességeket, mint a Mi Távirányító app is a telefonon. Ehhez van egy infra port is elrejtve hátul, a kamera szigetben. A segítségével vezérelhetjük tévénket, klímánkat és számos más műszaki cikket is.
Elérhető egy Második asztal nevű funkció, ez egyfajta “telefon a telefonban” megoldás. Létrehozhatunk egy olyan, képernyőzárral rendelkező elszeparált felületet a telefonon, amely nem érhető el rögtön a képernyő feloldása után. Így ha valakinek odaadjuk a készüléket, hogy megnézzen valamit, könnyen elrejthetünk mögé alkalmazásokat, vagy felhasználói tartalmakat. Különösen praktikus, hogy eltérő képernyőzár tartozik hozzá. A telefon feloldásakor amelyik asztalhoz tartozó képernyőzárat írjuk be, rögtön az fog megnyílni is, így nem feltétlenül kell külön váltani.
A kijelző alá épített ujjlenyomat olvasó nem csak a telefon feloldására szolgál (egyébként kiválóan), hanem használhatjuk azt pulzusszám ellenőrzésre. A képernyőre kell helyezni az ujjbegyünket, mintha csak feloldani akarnánk a telefont és 15 másodperc alatt megméri az aktuális pulzust. Érdekes extra funkció, persze egy megfelelő okosóra, vagy okoskarkötő akár 24 órán keresztül folyamatosan is monitorozhatja a pulzusunk.
Leicával a fotók útján
A nagyméretű kameraszigeten van három 50 megapixeles. Itt is a főkamera egy Light Fusion 900 szenzorra épül, f/1.6-os rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral (OIS).
A Xiaomi 14 fotói
A telefotó kamera 75 mm-es fókusztávolságra képes lebegő objektívvel ellátott, 50 megapixeles, illetőleg szintén ellátott OIS megoldással.
Természetesen nem marad el az ultraszéles látószögű kamera sem (115°-os látószöggel).
A Kamera szoftverben végtelen lehetőségek rejtőznek, hogy a három kamerát kihasználjuk. A normál fénykép módban elérhető a HDR, a Leica Vibrant és a Leica Authentic színek. De például ha a Portréra váltunk át, beállíthatunk különböző módokat:
- Normál
- Dokumentumfilm (35 mm)
- Swirly bokeh (50 mm)
- Portré (75 mm)
- Lágy fókusz (90 mm)
Ezekhez pedig megannyi Leica szín effektus is állítható.
Természetesen a Pro mód is elérhető, amelyben minden beállítási lehetőséget kézzel szabhatunk meg, elérve a legjobb beállítási lehetőségeket képeinkhez.
Nem csak kisembereknek
A Xiaomi 14 egy piaci rést igyekszik betölteni, hiszen az elmúlt évek telefon képernyő növekedéseivel eltűntek az „egy kézben még jól használható” telefonok. Ezen kevés modell egyike lett a Xiaomi 14.
A csúcshardverével ideális akár játékra, akár csak napi használatra. A kameráival hozza a kötelezőket és bár nincs benne periszkópos zoom kamera, ennek ellenére sem fog szégyent vallani, mindegy hogy otthon fotózunk, az erdőben, egy állatkertben, vagy éppen egy koncerten.
És végül a lényeg, mennyibe kerül? Az ára jóval 400 ezer forint alatt maradt. Ezzel kellően távol tartja magát a csúcsmodellek 500-600 ezres ártartományától, de drágább mint egy középkategóriás modell. A jól eltalált árazásával pont jó lehet azoknak, akik nem akarnak félmilliót adni egy telefonért, de billegnek a felsőkategóriás modellek felé.