5 tipp kültéri sportoláshoz, télvíz idején

Bár az egyre vastagabb ruha réteg ápol és eltakar, nem érdemes a hűvös évszakok alatt sem szétesni. Az esztétikai szempontok mellett a hosszútávú egészségmegőrzés is fontos dolog. Persze amíg az ember fiatal, még nem tudja, hogy fog fájni minden, ha elengedi magát. Tippek, hogy kerekebb legyen a világ és minden olyan izomcsoport, ami kereken szép…

Szerencsére egyre nagyobb divat a sportolás, a futás, a jóga. És míg korábban egy szakadt tornacipő és egy erdei ösvény is megtette, ha mondjuk “joggingolni” akartunk, mára fitnesz és sporteszközök, appok, kiegészítők sora áll rendelkezésre a jobb teljesítményhez. Bár én magam annak a híve vagyok, hogy az eredmény fejben dől el és semmi nem kell hozzá, csak tiszta elme, meg persze megfelelő táplálkozás, nem tartom ördögtől valónak a “mankók” használatát sem. Ha ezen múlik, hogy fittebbek legyünk, miért ne?

Jöjjön most öt olyan tipp, amit a kültéri sportokat preferálóknak, azon belül is a futás és kerékpározás szerelmeseinek szedtünk össze!

 

Szentháromság (nem csak téli) futóknak

 

A futás kiváló zen állapotot hozhat, totálisan képes kikapcsolni az embert, miközben komoly fizikai hatással van a testre. Nyilván mindenki tisztában van a saját korlátaival, úgyhogy reméljük, csak azok futnak, akik ezzel nem ártanak a testüknek.

Bár sokan úgy gondolják, futni könnyű, gyakran esnek az emberek klasszikus hibákba. Ezekről persze lehet, hallani, de valahogy mégsem vesszük őket komolyan, ami miatt aztán “visszanyalhat a fagyi”.

 

  • Mindig melegítsünk be és mindig nyújtsunk le futás előtt és után: Ez az a terület, ahol a legtöbben spórolnak, vagy ha épp csinálnak is valamit, rossz nézni. Alapszabály, hogy NEM rángatjuk az ízületet. A sarkukat az ülepükhöz húzó futók többsége erőszakosan próbálja elérni a kellő lazaságot. Arról nem is beszélve, oda sem figyelnek a boka irányára. Fontos tehát, hogy óvatosan nyújtsuk a testrészeinket, finoman, lehetőleg nyugodt légzéssel kísérve. A légzés egyébként a fájdalom kapcsán is segíthet. Ha valahol kényelmetlen húzódást érzünk, képzeljük el, vizualizáljuk, hogy oda vesszük a levegőt.
  • Lélegezzünk orron át: Ez egy nehéz feladat és némi “szoktatást” igényel. Nyilván egy náthás időszakban, vagy orrsövényferdüléssel nem kivitelezhető. Mindenesetre a cél az, hogy átálljunk erre a metódusra. Ezzel a téli torokgyulladást is megelőzhetjük, amit a hideg levegő kapkodással egy csapásra össze lehet hozni.
  • Öltözzünk rétegesen és óvjuk az ízületeket: A cippzáras felsők, a zsebre vágható széldzsekik sokat számíthatnak a megfázás megelőzésében. Mindenki ismeri az érzést, amikor kiizzadva zihál a futás végén, vár a buszra stb. Télen nehezebb az elővigyázatosság, de a lecsatolható, kinyitható meleg ruha rétegek segíthetnek. Ami még ennél is fontosabb, a térdek, a boka, a könyök és csukló védelme. A térd melegítő használata egyszerűen elengedhetetlen. Lehet, hogy kényelmetlen, hogy beizzad a hajlat, de ha tartósan megfázik az ízület, iszonyat kellemetlen fájdalmaknak tesszük ki magunkat, egészen pontosan: örökre.

Szentháromság a téli bringásoknak

 

A biciklizés minden évszakban szabadságot ad, az enyhébb hazai teleknek hála ráadásul egyre jobban kitolódik a szezon. Bár részben ismételjük magunkat, bízunk benne, az őszi-tél (akár városi, akár szabadidős és sport) kerékpárosok figyelembe veszik az alábbiakat.

 

  • Vissza az ízületek védelméhez: Ahogy fent kifejtettük (és ami miatt ezt a pontot nem számoljuk újnak), ez az a terület, ahol nem lehet spórolni és viccelni. A biciklin még komolyabb menetszélnek tesszük ki a térdet, könyököt, csuklókat, de akár az ujjak és a kézfej ínhüvelyeit is említhetnénk. Védekezzünk a hideg ellen, különben keserves egy időskorunk lesz.
  • Még jobban ügyeljünk a biztonságra: Az egyre korábbi sötétedés, az esetleges, téli szmogbeli látási viszonyok miatt érdemes elemet cserélni a lámpákban és ellenőriztetni a fékeket. Sajnos a mai napig rengeteg kerékpáros közlekedik szabálytalanul – és iszonyat veszélyesen – Budapest utcáin. Ez nem csak azért baj, mert súlyos sérüléseket szenvedhetnek, esetleg belehalhatunk a felelőtlenségbe, de nap, mint nap elmérgesítjük a helyzetet az autós és gyalogos társadalommal. Ha mi mindent flottul csinálunk (pl. betartjuk a sebességkorlátozást, megállunk a piros jelzésnél, a járdán és zebrán csak az ott megjelöltek szerint közlekedünk, valamint jól láthatóak vagyunk), nem lehet belénk kötni. Ennek egyik jótékony hatása, hogy kevesebb az összezördülés, fejlődik a társadalom.
  • Figyeljünk a csúszásveszélyre: Az ősz és tél beálltával (elvileg) nő a csapadék mennyisége, ráadásul egy idő után a havazás is megérkezik. Döntsünk felelősséggel, meddig és mikor indulunk útnak. Nem lehetetlen a téli-nyári kerékpározás, azonban kiváló reflexeket, józanságot, jó minőségű gumikat és fékeket, valamint valamint megfelelő odafigyelést igényel a műfaj. Inkább érjünk a megszokottnál lassabban a munkába, a sportpályára, a bringa túra végére, de maradjunk egyben.

 

Kapcsolódó MediaMarkt termékek:

 

OMRON HJ-321-E Lépésszámláló, 6699 Ft

BEURER PM 15 Pulzusmérő óra – mellkasöv nélkül, 9999 Ft

BEURER PM 80 Pulzusmérő óra, 44 999 Ft

FITBIT Charge 2 aktivitásmérő “S” és “L” méretben, különböző színekben, 47 999 Ft

 

 

69300cookie-check5 tipp kültéri sportoláshoz, télvíz idején