Két hete még semmit sem tudtak az egészről, vasárnap délelőtt pedig már ott álltak az Aréna-beli MediaMarkt előtt a DJI munkatársai, hogy bemutassák a világ egyik legjobb drónját. Ezzel vezették fel az eseményt a világelső dróngyártó pólójába bújt fiúk a pláza emeletén, majd, ahogy ígérték, bemutatták a világ egyik legjobb drónját. Súlyos állítás, persze, főleg 2018-ban, amikor pár tízezer forintért tisztességes minőséget és repülési stabilitást produkáló drónokat is lehet kapni, és az igényesebb produkciókhoz ugyan nem árt mélyebben a zsebbe nyúlni, de már nem kell milliókat rákölteni egy mindennel felszerelt vasra. Vagy csak akkor, ha konkrétan Hollywoodnak dolgozunk. A szóban forgó DJI-drón a Mavic Air, amely a bemutató idején már a boltok polcain volt (azaz, ha ez a cikk meggyőz, irány a MediaMarkt!), nem forradalmi megoldásaival vagy tekintély parancsoló megjelenésével lett a világ legjobb drónja (ez ugyanis nem csak marketingszöveg, megnéztük, kipróbáltuk: tényleg az), hanem azzal, hogy az összes eddigi technológiát és a lehető legjobb képminőséget hozza lenyűgözően kicsi és kecses testben. A méretkérdésen gyorsan essünk is túl: ha esetleg valaki még azt hiszi, hogy minél nagyobb, annál profibb egy drón, az gyorsan felejtse el, a Mavic Air ugyanis a megtestesült bizonyíték, hogy ez nem így van. Teljesen szétnyitva és kézben tartva ugyanis ekkora az egész: Aki csak felszínesen jártas a drónok piacán, annak nehéz lehet elképzelni, hogy ez a csöppség hozza, amit vállalt: azt a stabilitást, képminőséget és azokat a funkciókat, amiket nagyobb testvérei (például a Mavic Pro, amelyet a cég szintén kiállított, már az összehasonlítás végett is). Nézzük hát végig a tulajdonságokat a „szokásostól” az egészen extravagáns megoldásokig!

Képminőség

Erre sem papíron, sem a gyakorlatban nem lehet egy szavunk sem. A lényeg: a szokásos képfrissítéssel (30, 25 vagy a „mozis” 24 képkocka/másodperc) a drón teljes, tehát nem felskálázott 4K-s felbontásban rögzít, méghozzá nagyon diszkrét tömörítéssel, 100 Mbs-es adatátvitellel (ez kompromisszummentes moziminőség). Full HD-ban akár 120 fps-es, azaz slow-motion snittekre tökéletesen alkalmas sebességben is rögzít és egy kettő közti átmenetre (2,7K) is képes, utóbbiban „csak” maximum 60 fps-sel. Ehhez tisztességes fix lencsét kapott: a tesztfilmeket elnézve sem vignettálással, sem torzítással, sem kromatikus aberrációval nem kell megküzdenünk. A gyújtótávolság 35 milliméteres rendszerben számolva 24 mm, azaz klasszikus, „mindenre jó”, de nem túltolt nagylátószögben filmezhetünk. Az ISO 100-tól akár 3200-ig tornászható, komolyabb zajosodásra csak az ajánlott maximum 1600 felett számíthatunk. A lencse 2.8-as blendéjével szerencsére elég sok fényt enged be. A DJI ráadásul nagyszerű fénymérésről is gondoskodott, azaz a változó beérkező fények mentén óvatosan, diszkréten, de határozottan állítja az expozícót a Mavic Air. Értsd: nyugodtan belenézhetsz a Napba is rajta keresztül, az eredmény természetes lesz! Állókép-ügyben is elkényeztet: 12 megapixeles CMOS-érzékelője vázon belül képes HDR-képek létrehozására, minden létező fotós üzemmódot megtalálunk benne, ami pedig külön csodás: a „szokásos” panorámafunkciók mellett készíthetünk tűéles, 32 megapixeles körpanorámát is. Mindezt 8 gigabyte-os belső memóriára menti.

Test

A DJI állítása, hogy az egész akkora összecsukva, mint egy okostelefon, talán túlzás; inkább akkora, mint egy phablet, csak persze sokkal vastagabb. Ez persze nem baj, főleg, hogy tokkal együtt kényelmesen elfér a kézipoggyászban is, azaz a Mavic Air a tökéletes utazós drón. Összehajtva nagyjából 17x5x8 centi, kinyitva az átmérője 213 milliméter és összesen 430 gramm, tehát sem a vállunk, sem a kezünk nem szakad le, ha egész nap mászkálunk vele. Formája kecses, sokkal szelídebb, barátságosabb, mint az egy fokkal „militarybb” Mavic Pro, de amatőrnek, olcsónak semmiképpen sem mondanánk: stabil, feszes, jól összerakott drón, nyugodt szívvel engednénk a levegőbe!

Repülés

Ezt nem is kell ragoznunk, elég, ha csak a száraz adatokat közöljük: 68,4 kilómter/óra maximális sebesség, 25 km/h körül 21 perces folyamatos üzemidő illetve 20 perces „lebegő” (hovering) pozíció. Fejlett wifi-kapcsolattal akár négy kilométerről is képes élő jelet küldeni az ergonomikus, okostelefonunkkal lazán kombinálható távirányítónak. A Mavic Airre természetesen rábízhatjuk a részleteket: dupla érzékelővel figyel minden irányba, hogy ütközés, meleg helyzet nélkül manőverezzen akár 30 kilométeres szélben is. Magától megtalálja a főtémát – akár tizenhatot is –, és rajta marad a levegőben, a lencsét pedig rá irányítja minden irányban forgatható gimbal rendszerével (ez egy ilyen méretű drónnál egyedülálló megoldás). A drónt természetesen megmutatták a teszten is; bár egy pláza tere kevés arra, hogy a fenti funkciókat mind kipróbáljuk, a lendület és az erő azért átjött. Nem csak a sebesség és a stabilitás volt lenyűgöző, hanem az is, hogy a különböző helyzetekhez és parancsokhoz milyen gyorsan alkalmazkodott. Ide-oda lavírozó ér forgó „kolibriüzemmódból” egy pillanat alatt mozdulatlanná dermedt, a feed alapján akár állványra szerelt kamera képét is nézhettük volna. Természetesen számtalan gesztust érzékel, azaz szelfidrónnak is tökéletes – más kérdés, hogy hatalmas pazarlás lenne csak erre használni ezt a csodás kis eszközt. A Mavic Air gyorsan jött tehát, de sokáig velünk marad majd. Oda utazik velünk, ahová csak szeretnénk és szinte bármire jó a házivideótól a komolyabb produkciókig. Ára elsőre kissé borsos lehet (bár a DJI sosem titkolta, hogy milyen minőségért kér annyit, amennyit), ám a fenti funkciókat, és a minőséget tekintve teljesen reális az összeg. Főleg, ha hozzávesszük, hogy fantasztikus minőségű, jövőbiztos képet produkál, azaz sok-sok évig hű társunk lesz, akár magunk mellett tartjuk, akár kilométerekre arrább reptetjük. Addig is hoztunk pár képet a bemutatóról, katt a nagyobb méretért!