Változik a rezsicsökkentés, ezzel pedig sokaknak jelentősen emelkedhet az áramfelhasználás után fizetendő számlájuk 2022. augusztus 1. után. Ehhez hoztunk néhány ötletet, amivel olcsón csökkenteni lehet az otthoni fogyasztáson, ezzel pedig a villanyszámlán található végösszegen is.

Mint ismert, augusztustus 1-től havi 210 kWh fogyasztás erejéig marad a jelenlegi 36 forintos kWh ár. A meghatározott értéken felüli fogyasztásra már kilowattóránkénti 70,1 forintot kell majd fizetni, ez azt jelenti, hogy az átlagosnak meghatározott fogyasztás felett közel duplázódik az áram ára.

Ha megnézi valaki az elmúlt 1 év áramszámláit, akkor azon láthatja, hogy nagyjából milyen fogyasztással számolhat. Abban viszont mi segítünk, hogy ezt a fogyasztást hogyan lehet csökkenteni vagy kiszűrni, mi az ami a legtöbbet fogyasztja.

Fogyasztásmérő aljzatokkal mérhető és csökkenthető is az áramfelhasználás

Nagyon sok elektronikai termék található meg a háztartásunkban. Ezek egy része folyamatos áramhasználatot igényel, mint például a hűtő, fagyasztóláda, a biztonsági kamerák, vízszivárgás érzékelők, ajtónyitást figyelő szenzorok… stb.

Vannak azonban olyan, hálózatba dugott eszközeink is, amelyeket nem használunk folyamatosan, de kikapcsolt állapotban is fogyasztanak. Ilyen lehet például a tévé, a számítógép, vagy akár a telefontöltő. Ezek az eszközök használat során magasabb fogyasztást generálnak, míg készenléti állapotban alacsonyabb mennyiséget fogyasztanak, viszont azért folyamatos az áramfelhasználásuk.

Tudtad? Egy 85"-os 8K-s csúcsmodell 1000 óra alatt 1,5x annyit fogyaszt, mint egy háztartás átlagos havi áramfogyasztása összesen.

Te tudod, hogy mennyit fogyaszt a tévéd, ha bekapcsolva felejted?

Bár a gyártók feltüntetik a tipikus fogyasztási értékeket egyre több termék eseténél, azonban mégis nehéz lehet átlátni, hogy az átlagos használat során ez mennyi áramhasználatot jelent. A konnektorokba dugható aljzatok segítenek megjeleníteni a csatlakoztatott termékek fogyasztását, mint például ez a termék. Ezzel lehetőség van nem csak az aktuális fogyasztást látni, hanem azt is, hogy mondjuk az elmúlt egy hónapban mennyit fogyasztott a termék.

A smart termékcsaládok további előnyei, hogy nemcsak megjelenítik a fogyasztást, de lehetőséget nyújtanak arra, hogy távolról, a telefonról vezérelve lehessen lekapcsolni az áramot.

Ismerős a felismerés, amikor nem tudod, hogy elzártad-e a tűzhelyet, a sütőt, esetleg bekapcsolva hagytad a vasalót? Ezek a gondolatok önmagukban is aggasztóak, hiszen ezen elfelejtett dolgok az otthonban is kárt tehetnek, ha tüzet okoznak. De nem kell egy otthon leégéséig menni, elég csak hogy folyamatosan, nagy teljesítményt fogyasztanak. Egy modern vasaló 1000-3000 watt közötti teljesítménnyel tudja például fűteni magát, típustól függően. Egy okos konnektorral távolról is lehetőség van áramtalanítani az eszközt.

De nem csak akkor jó megoldás, ha bekapcsolva marad valami. Olyan ingatlanoknál, ahol árammal fűtenek, be tudjuk előre bemelegíteni a helyiséget análkül, hogy egész nap üzemelnie kellene a fűtőtestnek. Sokkal komfortosabb már egy meleg otthonba hazatérni télen úgy, hogy az nem terheli a villanyszámlát egész nap.

HOME EM 04 fogyasztásmérő

Ez a fogyasztásmérő egy egyszerű, offline, nem okos kiegészítő. A működése egyszerű, bedugjuk a konnektorba, csatlakoztatjuk rá a fogyasztót és a rajta lévő kijelzőn leolvashatók a fogyasztási értékek. Rendelkezik túlterhelés figyelmeztetéssel, tud fogyasztási költséget mérni, illetve üzemidőt is.

0,6 wattól 3680 wattig képes mérni a fogyasztást, 16 A áramerősségig. Hátránya lehet a mérete, amely miatt egyes helyekre nem biztos, hogy elfér. Előnye viszont, az egyszerű kezelhetőség.

TP-LINK Tapo P110 okos konnektor fogyasztásmérővel

Ez a kisméretű okos aljzat (korábban már teszteltük, érdemes elolvasni ) lehetőséget nyújt arra, hogy az okostelefonos Tapo alkalmazás segítségével bárhonnan vezérelhető legyen.

Az alkalmazásban láthatóak a fogyasztási adatok, azokhoz pedig beállíthatunk automatizálásokat is. Egy okosotthon rendszerben például termosztatként is használhatjuk más kiegészítővel, hiszen ha van hozzá kompatibilis hőmérséklet szenzorunk, akkor szabályozható, hogy milyen hőfokon kapcsoljon be a fűtés, vagy a légkondicionáló, ezzel pedig egyszerre lehet az otthon komfortja magasabb és a fogyasztás is alacsonyabb.

A P110 2990 Wattos teljesítményig és 10 A áramerősségig használható beltéri környezetben.

DELTACO SH-P02 beltéri kettes konnektor fogyasztás mérővel

Az okoskonnektorok között vannak olyanok, amely rögtön elosztóként is funkcionálnak, ilyen pl. a DELTACO terméke is. Ez két konnektort is biztosít, a hozzá tartozó eszközöket pedig külön lehet kapcsolni telefonról, vagy akár hangparancsokkal is (angolul Google Assistant, vagy Amazon Alexa segítségével).

Ez a modell 2400 Wattos teljesítményt támogat 10 A áramerősség mellett.

DELTACO OKOSOTTHON TESZT

Az okos fogyasztásmérők mellett a fogyasztók energiatakarékos cseréivel is nagyon sokat lehet spórolni.

A WIFI-s LED fényforrások energiatakarékosan telítik meg fénnyel otthonunkat

Ha még valamelyik lámpatestben régi, izzószálas villanykörte van, érdemes megfontolni a LED-es fényforrásra cserélését. Egy 60 wattos hagyományos villanykörte fényével megegyező LED fényforrás beéri például kb. 7 wattnyi teljesítménnyel is. Hogy a legegyszerűbben levetítsük ezt, az LED-es megoldás közel tizedannyit fogyaszt. Cserébe még színhőmérsékletet is lehet választani.

Vannak természetesen okoségők is, amelyek esetében a LED fényforrás tartalmaz WIFI kapcsolatot és telefonról vezérelhetővé válik, ezzel a fentiekhez hasonlóan megszűnik a “Lekapcsoltam otthon a villanyt?” probléma.

HA nem csak kiegészítőkben gondolkodunk, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy aki most van háztartási gépcsere előtt, akkor érdemes minél alacsonyabb fogyasztású terméket vásárolni. Az energiabesorolások megváltoztak, ehhez itt találtok egy kis segítséget, és ha konkrétan mosogatógép cserében is gondolkodtok, itt írtunk azokról a gépekről, amelyek energetikailag jelenleg a létező legjobb besorolást kapják, hogy aztán vizet, energiát és időt spóroljanak, és biztosítsák a jövő vízkészletét.