Garmin Epix (Gen2) Sapphire óra teszt – Futás okosan!

A sportórák és okosórák világa egyre inkább összemosódik, nehéz is meghatározni mitől lesz egy óra okos, vagy éppen sportra szánt. Tesztünk alanya, a Garmin Epix (Gen2) óra pedig még jobban összemossa a határokat.

A 2022. elején debütált második generációs Epix képességeiben nagyban megegyezik a Fenix 7 sportóra sorozattal, azonban a döntő különbség közöttük az, hogy amíg a Fenix sorozat modelljei egy speciális transzflektív MIP típusú kijelzőt kaptak, addig az Epix (Gen2) modelljeibe az okosórákból és okostelefonokból inkább ismerős AMOLED panel került.

Első ránézésre, kikapcsolt állapotban alig megkülönböztethető a Fenix 7 és Epix (Gen2) sorozat.

Nem mindegy, melyik verziót választja az ember

Amellett, hogy tokozásban eltérő színűek lehetnek egyes Epix (Gen2) kiadások, tudásban is egy elég jelentős, érezhető különbség van. Az “alap” modell kijelzőjét Corning Gorilla Glass üveg borítja, acél lünettával körülölelve. A külsőségek mellett az is különbség, hogy ez a modell csak 16 GB háttértárat kapott, illetve nem támogatja a többfrekvenciás GPS helymeghatározást. 

A másik, Pro” modell az Epix (Gen2) Sapphire. Ahogyan a neve is jelzi, itt már a kijelzőt zafír kristályüveg borítja, amely nagyobb karcállósággal rendelkezik, mint a sima edzett üveg. Emellett a lünetta is titánból készült, egy speciális DLC bevonattal. Technikailag is van változás, ez az óra dupla akkora háttértárat kapott, mint az alap modell – 32 GB-ot-, valamint támogatja a többcsatornás helymeghatározást, ami a Fenix 7 és Epix (Gen2) sorozat nagy újítása a korábbiakhoz képest.

Aki tehát a legjobban felszerelt modellt keresi, annak a Sapphire megjelöléssel rendelkező modellre érdemes rárepülni (pl. erre).

A zafír és titánium ereje

A zafír üveg előnyei elsősorban nem feltétlenül a mindennapi életben jönnek elő, hanem amikor az ember valamilyen komolyabb sporttevékenységet művel, nem utolsó sorban, ha esetleg sárral, kavicsokkal is találkozhat az óra. A nagyobb karcállóságnak köszönhetően kisebb az esélye, hogy megsérül az üveg – bár azt érdemes előre elkönyvelni, hogy nem elpusztíthatatlan ez sem, ezért Clearplex rugalmas fóliát érdemes lehet rátenni. A titáni lünettán lévő DLC bevonat szintén azt a célt szolgálja, hogy az óra fizikai ellenállása magasabb legyen, mint a standard modellnek.

Az Epix óra tokozása egy megerősített polimer anyag, amely egyrészt könnyű, másrészt ellenálló. A jobb oldalára két gomb került, a felső a sport tevékenységeket indítja, az alsó pedig sport közben új kört indít, a menüben pedig visszafelé navigál. A felső gomb kapott két oldalról egy gallért is, ami azt a célt szolgálja, hogy nehezebb legyen benyomni, így a vétlen sportleállítások kerülhetők el. A bal oldalra három gomb került, felül a világítást kapcsoló gomb, alul pedig két navigációs gomb.

A Garmin órája egyaránt vezérelhető az oldalán lévő gombokkal, illetve a kijelzőn keresztül, érintéssel. Ez az első profi sportra szánt széria (a Fenix 7-tel együtt), amely már érintőképernyő támogatást is kapott. Azonban a Garmin figyelt arra, hogy a felhasználók sporttevékenység során nem igazán szeretik az érintőképernyőt, mert megvan a veszélye, hogy akaratlanul is leáll egy edzés, esetleg módosul. Ezért a sporttevékenységek során alapból le van tiltva az érintésérzékelés és csak akkor érhető el, ha a felhasználó ezt bekapcsolja. Itt kihagyott egy nagy ziccert a Garmin, sokkal jobb volna, ha a tevékenységen belül ki lehetne választani, mely adatképernyőkön legyen használható az érintőfunkció, hiszen a tempó, vagy a megtett távok megjelenítésekor bár feleslegesnek tűnhet, viszont a térkép megjelenítése során hasznos lehetne, ha ott mindig elérhető volna a lehetőség.

Az érintőkijelzőnem van még egy hiányossága, a multitouch. Sajnos csak egy ujjat érzékel egy időben, így két ujjal nem is lehet nagyítani az órán. Maga a kijelző egyébként 1,3”-os képátlóval bír a 47 mm-es házban. Az AMOLED panel 416×416 képpont felbontású. A fényereje kellően erős és elég részletes is ahhoz, hogy mindent leolvassunk róla használat közben, vagy akár a látványosabb óraszámlapokat is megjelenítse.

Az AMOLED kijelző nálam a számlapok használata során kétféle állapotban volt. Volt az alap számlap, amelyen megjelentek az adatok, illetve volt egy készenléti számlap, amely csak az időt mutatta használaton kívül, alacsonyabb fényerővel. Ez azért fontos, mert az AMOLED kijelző miatt az üzemidő azért érezhetően rövidebb tud lenni, mint a MIP kijelzős Fenix 7 modellek esetén. Hasznos kedvesség, hogy ha beállítjuk az általános alvási időszakunkat, akkor ebben az időtartamban a kijelzőn kikapcsol az Always-on-Display funkció és csak gombnyomásra jelenik meg egy csökkentett fényerejű készenléti képernyő, így éjszaka nem világít.

A tok fenekén egy negyedik generációs optikai pulzusmérő szenzor található. Mellette egy mára hagyományosnak mondható Garmin töltő csatlakozó, amely egyben PC-s adatszinkronizálásra is használható. Ehhez egy rövid USB kábel található is a csomagban.

SPORT, SPORT és SPORT!

Az új EPIX gyakorlatilag a sportórák csúcsa, amelyet azért az ára is sejtet. Egyik fő újdonsága a többcsatornás helymeghatározás, azaz egy műholdas rendszert több frekvenciáját is használja párhuzamosan a jobb és precízebb helymeghatározás érdekében.

Ez azt jelenti, hogy amíg az előző generációs Fenix 6 Sapphire esetén amikor egy lakótelepi parkban a házak tövében lévő járdán végigsétáltam, a korábbi modell bizony össze-vissza húzta a útvonalat. Ezzel szemben az Epix (Gen2) gyakorlatilag ráragasztotta a járdára az útvonalat, azaz egy ilyen, beton épületekkel leárnyékolt területen is érezhetően sokkal jobb pozíciót tudott meghatározni.

Összességében a korábbi generációs Fenixekhez képest érezhetően jobban, pontosabban mér, de ahogy fent is látszik, nem fog mindig tökéletesen szerepelni.

Új segítség a Stamina, amely edzés közben próbálja megmutatni azt, hogy hogyan állunk az energia-tartalékkal. Elvileg ez segítene belőni, hogy mennyi erő van még bennünk, illetve jelzi azt is, hogy mennyit vett ki a már megtett edzés. Ezzel én magam kevésbé tudtam összebarátkozni. Egy lassú, egyenletes sebességű futásnál szépen, fokozatosan tudta végigkövetni a csökkenést az óra. Azonban például egy félmaraton versenyen, ahol igyekeztem mindent kiadni magamból és ezért végig a maximum pulzus közelében futottam, az óra szerint már 1 óra 13 perc után elfogyott az energia tartalékom – amelyből következik, hogy elfogytam. Ennek ellenére ahogy látható is a diagrammon, még fél órát mentem, bár minimálisan lassabban, de összességében magas tempóban és pulzussal, miközben a Stamina végig 0%-on állt.

Sportolás közben rendkívül hasznos lehet, hogy az óra saját, beépített térképpel rendelkezik, ami telefon nélkül is működik. Ez akár túrázás, vagy futás során is jól jöhet, akár akkor, ha eltévednénk, akár akkor, ha pont ez alapján tájékozódnánk. Lehetőség van felrakni útvonalakat, amelyeket az óra le is tud navigálni. Gyalogos túra esetén ez nagyon jól működik, hiszen látszódik a térképen is az útvonal, valamint irányváltoztatáskor csipog és jelez az óra. Futás, vagy kerékpározás esetén ez már egy fokkal körülményesebb abból adódóan, hogy néha kicsit későn jelez, egy gyorsabb tempó során okozhat meglepetést a késői jelzés.

Azok, akik zenét hallgatnak edzés közben, örülhetnek a Bluetooth-os headset csatlakoztatási lehetőségnek. A Sapphire kiadású óra 32 GB beépített tárhellyel rendelkezik, van bőven hely zenét másolni rá (ezt csak számítógépen, a Garmin programjával lehet). Akik viszont kevésbé élik az MP3-as világot, ami 2022-ben érthető, azoknak gond nélkül lehet offline Spotify zenét is tölteni az órára. Telefonon kiválasztható, hogy milyen zenék kerüljenek az órára, azok letöltésre kerülnek és az órán tárolva indíthatók. Ez sokkal kézenfekvőbb, kényelmesebb és egyben jogtiszta is tud maradni. Maga az óra nem tartalmaz hangszórót, így zenét magától nem fog megszólaltatni, egy Bluetooth hangszóró, vagy headset kell hozzá. 

Az iOS-re és Androidra is elérhető Connect alkalmazás szolgál a telefonos szinkronizálásra az órával, amely óriási adatmennyiséget tud rázúdítani a felhasználóra, érdemes is beállítani, hogy pontosan mit szeretnénk látni.

Egy-egy tevékenységet követően a sebesség, tempó, idő adatok mellett természetesen látjuk az útvonalat, a beépített barométer segítségével a szintkülönbségeket. Láthatjuk, hogy az edzés mennyire volt megterhelő, milyen tartományokban futottunk. Az edzés eredményességét számolja a rendszer, figyeli a test terhelés szintjét, azt hogy mennyi volt az alacsony és magas aerob, az anaerob terhelés, ezek alapján jelzi is, hogy mikor vagyunk eredményes, esetleg eredménytelen, netalántán csúcs állapotban.

Az Epix 2-ben már van egy egészségügyi pillanatkép mérés is, ez egy két perces mérési folyamat, amely során nyugodtan kell ülnünk, a szenzorok mérik az állapotunkat, információt ad a pulzus, a stressz változásáról, a légzésszámról. Sajnos EKG funkció nem került az órába, bár vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy technikailag képes lenne rá.

A beépített pulzusmérő napközben, éjszaka kiválóan mér, bár tevékenységek során azért lassabban tudja követni a változásokat, mintha pulzusmérő övet használna az ember. Egy rutinosabb, övvel futó számára érezhető, hogy lassabban indítja a csökkenő pulzust pár másodperccel, mintha mellkas pántot használna. Ezt egyébként kevésbé lehet a Garmin számlájára írni, egyszerűen ennyit tudnak a mai csúcs optikai pulzusmérők.

Arra viszont kimondottan jó, hogy nagyjából helyén kezelje a stressz szint mérését, vagy éppen a Body Battery-t. Ez utóbbi, magyarul “Test Tartalék” funkció azt mutatja meg, hogyan áll a szervezetünk. Reggel, felkelve frissen látható mennyire volt feltöltő az alvás, így optimális esetben 100% közeli állapotban ébredhetünk. A nap folyamán ez csökkenni fog, látszik ahogyan a magas stressz gyorsabban égeti az energiát, vagy éppen ahogyan egy nagyon nyugodt napon alig döcög lefelé az erőnlét.

Természetesen az alvást is méri a Garmin, bár ebből a szempontból kicsit faramuci a helyzet. Előre beállíthatjuk, hogy milyen időszakban szoktunk jellemzően aludni, és akkor ezen tartományban figyeli az alvást. Így ha valaki délután aludna egy-két órát, azt nem fogja hozzászámolni az alváshoz. Az éjszakai alvás során nem csak a fázisokat méri, azoknak ajánlott időtartamát is jelzi, valamint hasznos információkkal lát el róla az óra.

Apró okosságok is helyet kaptak

Nem maradhatott ki a Garmin Pay funkció, aminek köszönhetően lehet az órával fizetni érintésmentesen bankkártyás termináloknál. Ezt a tesztünk pillanatában támogatja az egyik nagyobb magyarországi bank, mellette pedig két, itthon is népszerű fintech pénzügyi szolgáltató is, így szélesebb körben is használható tud lenni. 

Előre beállított PIN kód védi az érintéses fizetést az illetéktelen próbálkozóktól

Elérhető természetesen a Garmin Coach funkció, amely személyre szabottabb edzéstervet kínál. Futás esetén 5, 10 és 21,1 kilométeres távokra kínál vezetett edzéstervet. Megadhatjuk azt, hogy mi a célunk, kezdőknek csak a teljesítés, vagy rutinosabbaknak esetleg egy jobb idő elérése és ehhez javasol az óra időt a felkészüléshez. Ezt követően napról napra kínálja majd az edzéseket, amelyeket az óra jelez, végig vezet, sípolással jelzi a tempóváltásokat, segítve az edzést. 

Vannak azért apró hiányosságok még a szoftverben. Bár kapunk egy verseny előrejelzőt amely megtippeli az edzéseink alapján, hogy milyen időkre volnánk képesek az 5-10-21,1-42,4 km-es távokon, ezt például csak az órán láthatjuk, a Connect alkalmazásban már nem jeleníti meg a Garmin. Hasonló a helyzet a regenerálódási idővel is.

Az üzemidőt tekintve a középmezőnyben helyezkedik el a Garmin, az AMOLED kijelző bizony szívja az akkumulátort. Nálam kb. 5 naponta kellett tölteni, ez idő alatt 6-8 óra GPS-es sporttevékenységgel volt használva. Egy 2,5 órás futás többfekvenciás GPS mintavételezés mellett kb. 15%-nyi töltöttséget fogyasztott az akkumulátorból. A 2021-ben tesztelt Galaxy Watch 4 okosórához képest ez sokkal hosszabb üzemidő, hiszen azt szinte naponta lehet tölteni. Azonban egy Huawei Watch GT sorozatú órához, vagy akár egy Garmin Fenix (esetleg Forerunner) modellhez képest kb. fele olyan hosszú az üzemidő. A feltöltés egy speciális csatlakozóval ellátott kábelen keresztül működhet, 5%-ról 100%-ra körülbelül 2 óra alatt lehet feltölteni az EPIX (Gen2) órát.

A Garmin Epix (Gen2) ahogyan az elején is írtam, félúton van egy okosóra és egy sportóra között. Funkcióit tekintve gyakorlatilag mindent tud, amit a másabb kijelzővel rendelkező Fenix 7 Sapphire is tud. Az Epix elsősorban azoknak szól, akik szeretnék az összes sportfunkció mellett átélni a részletgazdagabb, színesebb kijelzőt is.

Árával az Epix (Gen2) a piac egyik legdrágább sportórája, okosórája, hiszen telefonokat, notebookokat megszégyenítő áron kínál magas tudást, de az ára mellett a minőséget és a funkciókat is leszállítja. Aki OLED kijelzőre és azért több funkcióra is vágyik, azoknak házon belül ott van például a Venu 2 széria, vagy Huawei Watch GT Runner, esetleg a Samsung Galaxy Watch 4 széria. Ha a funkciók fontosabbak, a Fenix 6 széria a MIP kijelzővel közel fele ennyibe kerül, de a Fenix 7 széria modelljei is vékonyabbak kicsit árban.

Ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogy az Epix is megtalálja a helyét a piacon, a csuklókon és többen is ezt fogják választani sportoláshoz.

Garmin Epix (Gen 2)

Garmin Epix (Gen 2) Sapphire

145160cookie-checkGarmin Epix (Gen2) Sapphire óra teszt – Futás okosan!