Hidratálj ésszel és szívvel! Ezért kell minden háztartásba vízszűrő és szódagép!

Az emberi test tömegének több mint a fele víz, felnőtt férfiaknál 60%, nőknél – a nagyobb testzsír-százalék miatt – 50%, míg a csecsemőknél 70%. Az egészséges, kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlen, hogy elegendő vizet és folyadékot igyunk. Eközben nem ártana, ha nem tennénk tönkre öles léptekkel a bolygónkat. Kecske-káposzta megoldás tudatos (víz)fogyasztóknak, a kánikula beköszönte előtt. Ígérjük, az új életmód nem csak feladattal, de örömmel és élvezettel is jár!

Miért igyunk annyit?

Először is a népbetegségnek számító lumbágó és az egyre több veszélyt magába rejtő ülőmunka miatt. A kockázatok ugyanis jelentősen csökkenthetők a megfelelő folyadékháztartás fenntartásával. Az idegi becsípődés esetén ráadásul akár a kórházat is megúszhatjuk és gyorsan túl juthatunk a szörnyű fájdalmon. A megemelt víz és folyadék bevitelnek hála ugyanis a gerinccsigolyák közötti távolság megnő, a beakadt ideg pedig magától ki tud pattanni. Aki már járt kórházban félbehajtott derékkal, tudja, hogy az első lépés az ügyeleten is az infúzió bevezetése.

Ha hajlamosak vagyunk a lumbágóra, a nyak körüli becsípődésre, érdemes fokozottan figyelni a belső “vízállást”. Ezzel megelőzhetjük a kellemetlenséget. Ha megtörtént a baj, normál tempóban fogyasztva igyunk meg 2-3 liter vizet. Semmiképp se sokkoljuk a szervezetet túl gyors bevitellel, mert annak káros következményei is lehetnek. Szépen elkortyolgatva igyuk meg az adagot, lehetőleg egy fél-egy órán belül. A folyamatot érdemes mosdó közelében végezni, mert a hirtelen bevitt folyadék gyorsan akar majd távozni.

A tudatos hidratálás a szépség szempontjából is fontos. Az arcbőr szürkesége, a bőrhibák, a ráncok, valamint a test többi részének “borítása” is újjászületik és friss, ragyogóan rózsaszín marad, ha odafigyelünk a napi 3-4 liter víz bevitelre. A modellek és színésznők bőrének egyik titka az átlag feletti ivás. Ennél olcsóbb megoldást keresve sem találni a témában.

A bőr egészséges állapota, vagy akár a belső gyulladások csökkentése érdekében érdemes a gyógyteákat is beleszőni a folyadék diétába. A csalán, a kamilla, a diófalevél számos gyógynövény mellett elképesztő hatást tud elérni. A helytelen elkészítés azonban csökkentheti a hatóerőt, a túlzott bevitel pedig komoly egészségkárosodást okozhat. Így ebben a témában érdemes szakértő véleményét is kikérni. Vagy tényleg csak módjával, rövid kúraszerűen fogyasztani az adott teát.

 

Tipp: A gyógynövény főzetet mindig kerámia vagy üveg edénybe készítsük el, a szűrést pedig műanyag vagy vászon eszközzel végezzük. Ízesítés esetén fából készült kanalat, méz csurgatót használjunk. A fémmel való érintkezés ugyanis káros hatással van a gyógynövények hatóanyagaira.

 

Van-e hátulütője a megemelt vízfogyasztásnak?

Amennyiben palackos vizet veszünk, mindenképp. Bár ez elsősorban ökológiai károkat okoz. Erről később, siránkozás helyett inkább alternatívát mutatva beszélünk. A személyes hátrány talán csak a folyamatos mosdóba rohangálás lehet. Van azonban egy jó hírünk, az új életmódhoz 3-4 nap után hozzászokik a szervezet, így a görögdinnyére emlékeztető, repedező hasfal előbb-utóbb eltűnik, a kiválasztásunk pedig beáll egy kényelmesebb tempóra. Addig, amíg ez bekövetkezik, érdemes felkészülni a munkahelyi élcekre és összeírni pár jó fajta riposztot…

A legnagyobb rizikót persze ezúttal is a mértéktelenség jelentheti. Valamint az egyéni betegségek és fizikai állapot figyelmen kívül hagyása. Egészséges emberekként is érdemes megkérdezni a háziorvost, mennyi a maximális folyadék és a beviteli időtartam, amit az új életforma engedélyez. Mivel a legtöbb ember teljesen dehidratált (A kávé nem folyadék. Az alkohol nem folyadék. Ezek ugyanis mind szárítanak!), így már a napi 2 liter víz is szinte kihívásnak tűnik. A látványos eredmény eléréséhez (jobb közérzet, energetizált test, megújuló bőr, kevésbé csikorgó ízületek, nyugodtabb idegállapot) érdemes a napi 3-4 literes mennyiséget belőni.

Nem szeretem a vizet! Mit tegyek?

Többféle trükkünk is van, de állíthatjuk, ez is csak szokás kérdése és egy kis próbálkozás után átállhatunk a víz semleges, tiszta ízére.

Addig is:

  • Tegyünk egy kis házi vagy vegyszermentes bolti szörpöt a vízbe. Ez megszínezi és megízesíti az italt. Kövessük a szezont és bátran váltogassuk a gyümölcsöket, alapanyagokat! Bodza, juhar, lime-menta, málna, szeder, feketeribizli…És sorolhatnánk!
  • Fagyasszunk le málnát, leszemezett ribizlit és dobjuk a pohár vizünkbe. Szeljünk mellé citromkarikát és a látvány már önmagában itatni fogja magát!
  • Készítsünk házi limonádét (lehetőleg cukor nélkül)! A piros grapefruit, narancs, citrom, lime kockák főleg üvegkancsókban, esetleg a nagyi régi, hatalmas uborkás üvegében mutatnak jól. A vibráló színek és a friss, fanyar íz ellenállhatatlanná teszik az italt.
  • Válasszunk magunknak egy állandó kancsót, palackot, poharat, korsót. A mennyiség könnyebben számontartható, ha fél vagy 1 literes adagokat teszünk magunk mellé. Nagyon jól segíti a kezdeti nehézséget, hogy pontosan látjuk, hol is tartunk a napi adagban. A jól elmosható üveg eszközök használata a legszerencsésebb, így nem kell megküzdenünk az időnként a műanyag és fém kulacsok esetében megjelenő penész kapcsán. A forma, a kinézet sokunk számára fontos lehet. Bátran szánjunk rá időt és pénzt, hogy a lehető legkényelmesebb és legvonzóbb tálalást használhassuk. Mára elképesztő kinézetű, üveges kiszerelésű vizek is kaphatóak, melyekbe elég egyszer beruházni. A vastagfalú kancsó előnye pedig, hogy tea készítésére is alkalmas!
  • A fenti, ízesített és megbolondított italokat időnként – de ne túl gyakran – fogyasszuk szódával!

Le a műanyag szemét termeléssel!

Sokan félnek, vagy épp csak az íze miatt óckodnak a csapvíztől. Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó szakmai vélemények miatt mára nem tudhatjuk, valóban káros-e, a kissé néha klórosnak tűnő víz, amelyhez egy mozdulattal hozzájuthatunk a konyhában. Eközben – bízunk benne, egyre többen – ott állunk a boltok polcai előtt és csak nehéz szívvel veszünk le egy-egy PET palackos üdítőt, vizet.

Miközben a különböző színes-szagos finomságoknak nehéz ellenállni, az erről való leszokást pedig senki más nem erőltetheti, csak mi magunk, a palackozott buborékmentes és buborékos víz vásárlása már komolyabb kérdőjeleket vet fel. Általánosságban. Mielőtt a magyar üzemek tudatos végromlásának hadjáratát vizionálnánk, gondolkodjunk el azon, megéri-e totálisan és végérvényesen tönkretenni a bolygót, pusztán divatból, megszokásból, már akár a saját unokáink életében?

Az egyszer használatos palackok helyett mára számos lehetőség kínálkozik. Ráadásul az otthon megszűrt, és a buborék-rajongók számára oxigénnel felturbózott csapvíz olcsóbb, mint a bolti verzió. Arról nem is beszélve, hogy a hordozó egység így akár sokkal egyedibb lehet. Már alig várjuk azt a divathullámot, amely során egyedi gravírozású vagy matricázású üveg palackok kerülnek a piacra. Melyek élettartama sokkal hosszabb, mint pille társaiké, ráadásul az újrahasznosításuk nem csak lehetséges, de jóval egyszerűbb eljárás, mint a PET-eké.

A magnéziumos filterek, a vízszűrős kancsók, a házi víztisztító berendezések és a szódagépek korában szinte érthetetlen, miért kell még mindig erről beszélni? Ráadásul egyre izgalmasabb dizájnok, egyre elegánsabb eszközök jelennek meg a háztartásokban. Így dugdosni sem kell a segédeszközöket! Mi azt javasoljuk, ha nincs már otthon klasszikus, patronos szódásszifon, szerezzünk be egy új típusú gépet. Ha nem is kezdünk életmódváltásba, a fröccsökhöz (akár borból, akár almaléből készül), a gyerekek szörpjéhez, de akár a vendégek mojito-jához is kiváló segédeszköz lesz! Aki pedig hajlandó tenni a szépsége és egészsége érdekében, keresse ki a számára legvonzóbb vízszűrő berendezést, kancsót. Nem csak a saját teste és szelleme, de az egész bolygó hálás lesz az egyszeri beruházásért! A Föld nevében is köszönjük!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További segédeszközök és MediaMarkt termékek az áruházakban és online!