Ingyen iGO Androidra
Az iGO 10-ik szülinapja alkalmából 10 napra ingyenessé teszi a hivatalos Android verziót.
A hazai fejlesztésű iGO navigációs szoftver immár 10 éves, de eddig egyetlen dolog hiányzott a cég repertoárjából. Egy gyári, bárki által letölthető Android app. Maga a szoftver iGO Primo néven eddig is létezett Android platformra, de csak gyártóknak, mivel az NNG-nek (az iGO fejlesztőcége) csak úgy érte meg a szoftver fejlesztése, ha nagy mennyiségű megrendelést kapott olyan gyártóktól, mint például a Samsung, vagy a Motorola. Az ilyen esetekben ráadásul nem több ezer különféle telefonra kellett személyre szabni a szoftvert, hanem mindössze pár képernyőméret, processzor, stb. kombinációra, ami a nagy mennyiségű megrendelésekkel egybekötve rentábilissá tette a fejlesztést az NNG számára. Ezzel ráadásul a telefongyártók is jól jártak, hiszen egy jó minőségű és extra funkciót tudtak az iGO Primoval a vásárlóiknak biztosítani és sokszor az döntött egy-egy telefon vásárlásnál (még a Google-féle navigáció előtt), hogy van-e rajta iGO. Azóta Primo elérhető már iOS készülékekre is, de az Android ezeddig (a platform töredezettsége miatt) kimaradt.
Eddig. Ugyanis az iGO 10. születésnapján mi kapunk ajándékot, mivel április 20. és 29. között bárki ingyen letöltheti a friss és ropogós Androidos iGO-t, hazai térképcsomaggal, amiben csak annyi a trükk, hogy SzülinApp néven kell (majd 20-ától) a Google Play áruházban keresnünk az alkalmazást. Amennyiben a kedves olvasó (mint e sorok szerzője is) attól tart, hogy elfelejtené ezt a dátumot, megoldásként iratkozzon fel ezen a linken az automatikus értesítésre az iGO hivatalos oldalán és amint megjön 20-án a mail a Google Play linkkel, csak pár kattintás és már szalad is az iGO Androidon.