Kena: Bridge of Spirits teszt
A stúdió első próbálkozásaként megjelenő Kena: Bridge of Spirits az utóbbi esztendők legcukibb és egyben az egyik legtöbb mondanivalóval rendelkező játéka lett.
Amikor a nagyérdemű először meglátta az Ember Lab névre hallgató fejlesztőstúdiót, akkor jogosan vakarhatta a fejét; hogy vajon milyen címekhez is köthető a kaliforniai vállalat. A válasz az pedig az volt, hogy semmilyenhez, ugyanis ez a csupán maroknyi embert foglalkoztató cég konkrétan a tesztalanyunkkal debütált a videójáték-iparágba, méghozzá nem is akárhogy! A Kena: Bridge of Spirits már első blikkre megragadta az ember figyelmét; az előzetesek minden pórusából érződött a készítők elszántsága; az animációs filmekre hajazó látványvilágával, aranyos karaktereivel és bájos főszereplőjével pedig azonnal megnyert magának egy jókora rajongói tábort. Persze a látottak fejében könnyen gondolhatnánk, hogy a Kena egy laza (akár gyerekes), korhatár nélküli kalandozás, ellenben a nehézségét és a mondanivalóját tekintve bőven a felnőtt réteget hivatott kiszolgálni.
A cselekmény főszereplője Kena, aki édesapja lábnyomaiba lépve szellempásztorként segíti át a bánatuk és haragjuk miatt itt ragadt lelkeket. Főszereplőnk útja során egyszer csak egy elhagyatott, faluba botlik, aminek egészére vörösen izzó miazma telepedett. Ez azt jelenti, hogy a kis községet számos tragédia érte, főhősnőnk pedig szellempásztori kötelességének eleget téve mindenáron segíteni akar a falun, miközben nem téveszti el a főcélt, a „Lelkek Szentélyének” felkutatását. A történetben minden holtat egy famaszk reprezentál, Kena ezeknek a birtoklásával teszi személyessé a szerencsétlenül járt lélek sorsát; tehát mindenekelőtt meg kell értenie a tragédiájukat ahhoz, hogy szépen lassan minden olyan béklyót elvágjon, amik még az élők világához kötik őket.
Nyilván ez a legtöbb esetben egy-egy szívfacsaró történetben manifesztálódik, de szerencsére a szomorú körítés mellé mindig megkapjuk a gyógyírt. Ha átsegítettünk egy lelket a túlvilágra, akkor az adott territórium sivár, fájdalommal átitatott részei meseszép környezetté válnak, ami után mi fellélegezhetünk. Ebben a folyamatban lesznek óriási segítségünkre a „rot” névre hallgató aranyos gombócszerű lények, akiknek a jámbor és félénk természetük ellenére a harcból szintén rendesen ki fogják venni a részüket.
Ahogyan haladunk előre a sztoriban, úgy ezekből a kis élőlényekből egyre többet fogunk megtalálni, így később egy egész raj fog minket körbevenni. Persze nemcsak a haddelhaddban, hanem a számos, utunkat keresztező fejtörők leküzdésében dettó ők fognak nekünk segíteni. Képesek ugyanis kisebb-nagyobb tárgyakat cipelni/mozgatni, sőt egy kígyószerű alak felvétele után az akadályokat (és ellenségeinket) is könnyűszerrel el tudják intézni. Minden rot-akcióhoz egyfajta „bátorság-pontokat” kell felszednünk, hogy aztán harc közben a gonosz lényekre vetődve megzavarják őket, amíg mi bevisszük nekik a végzetes találatot.
A rotok összegyűjtésével tudunk szintet lépni, ezáltal újabb képességeket kapnak, amik közvetlenül befolyásolják a képességfánk alakulását. A harcrendszer egyébként a már jól ismert alapokon nyugszik; egy védőpajzsot körénk vonva védekezhetünk, illetve kontrázhatunk, valamint kitérhetünk a felénk jövő támadásoktól, miközben enyhe és gyors, vagy éppen erős, de lomha ütésekkel keseríthetjük meg a rosszindulatú szellemek sorsát. Varázsbotunk ezenfelül képes lesz pár óra játékidő után íjjá alakulni, ami egyrészről a távoli ellenfelek ellen lesz hatásos, másfelől pedig a robosztus ellenfeleink gyenge pontjait (ezek a sárgán világító kristályok) lőhetjük ki vele. Hozzá kell tenni, hogy a készítők remek érzékkel nyúltak a PlayStation 5 haptikus ravaszaihoz. Habár nem érződik annyira brutálisnak, mint mondjuk a Ghost of Tsushima esetében, azért bőven lesz ellenállása a kontrollernek.
Ne gondoljuk, hogy ez az egyszerűbb, letisztultabb harcrendszer olyan könnyű végigjátszást eredményez. Bár a kisebb szörnyeket egyszerűbben le fogjuk gyűrni, a főellenfelek néhol a souls-like játékokat idéző nehézségre hajaz. Ennek oka inkább az egysíkú képességek miatt van; miszerint hiába kb. egy tucattal belőlük, ha egyszerűen a legtöbbje nem ad annyi extra kraftot a harcokhoz. A picit szegényes fejlesztési fától függetlenül nem panaszkodhatunk a mechanika további részeire, hiszen pl. a bossok kellőképpen változatosak és megfelelően kidolgozottak lettek. Gyakorlatilag minden egyes nagyobb rosszarc más és más képességeket vet be ellenünk, ezáltal mindegyik legyőzéséhez különböző taktika szükségeltetik. Míg egyikük ereje a rengeteg segítő megidézésben rejlik, addig a másikat már a rajtuk ékeskedő kristályok kilövésével gyengíthetőek meg, miközben folyamatosan figyelnünk kell a megfelelő időzítésre, na meg a gyorsan elfogyó életcsíkunkra. Életünket ugyanis csak a harcmezőkön szétszórt virágokból tudjuk feltölteni, ehhez viszont szükségünk van a rotok segítségére. Tehát bizonyos helyzetekben mérlegelnünk kell; biztonsági játékosként a fekete kis gombócokat az élettöltésre fókuszáljuk vagy hazardírozunk és inkább a támadásra használjuk a feltöltött erejüket.
Amikor éppen nem a gonosz ellen viaskodunk, akkor a szünetekben számos (és különböző) nehézségű puzzle fogja utunkat keresztezni. Ezeknek változatosságába és minőségébe azért bele lehet kötni, ráadásul a legtöbbjük teljesítésével csupán kozmetikai cuccokat (vagy a megvásárlásukhoz szükséges valutát) szerezhetünk meg a rot-követőink kobakjára. Amire viszont abszolút nem fújhatunk, az a Kena szinte tökéletes, meseszerű prezentációja. Az Ember Lab első játéka ugyanis egyes helyeken simán megszégyeníti a több tíz millió dolláros tripla A-s címek látványvilágát. A grafika, a karakteranimációk eszméletlenül sikerültek, ehhez még hozzáadódik a hangulatos zenei aláfestés, ami garantáltan áthat majd mindenkit ezen a nagyszerű, nyílt világú játszótéren.
Mivel az amerikai fejlesztők első próbálkozásáról van szó, ezért szemet merek hunyni az optimalizációs hiányosságok felett; sajnos az átvezető videók szinte mindig 30 fps alatt futnak (ezáltal sokszor szaggatnak), továbbá felbontás módban sem stabil a képfrissítés. Emiatt én inkább lemondtam a natív 4K-ról és élveztem felskálázva a grafikát, de legyen meg a stabil 60-as képfrissítés, minthogy állandóan beessen ez az érték. Remélem, ezeket mihamarabb javítja a stúdió, mert egy ilyen remek prezentáció mellé egyszerűen nem dukálnak a fenti szarvashibák.
Összességében a Kena: Bridge of Spirits egy végletekig cuki, csodálatos látványvilággal és megkapó, mély narratívával megírt játék lett, ami ráadásul egy feltörekvő stúdió első próbálkozásaként látta meg a napvilágot. Az itt-ott felbukkanó technikai bakik, bár frusztrálóan hatnak, ez nem sokat von le a készítők lelkesedéséből, ami szinte tapintható a körülbelül tíz-tizenkét órát felvonultató végigjátszás alatt. Nem mondom, hogy minden korosztálynak ajánlom, mert a kisebbek egyszerűen nem fogják érteni a történet bizonyos részeit, de őket is biztosan elvarázsolná Kena mesebeli világa. További öröm, hogy mindezt az élményt jóval olcsóbban (a PS áruházban jelenleg 13.990 Ft) kapjuk meg, mint a mostanában debütáló videójátékok többségét, ennyi pénzt pedig minden kérdés nélkül megér.
A Kena: Bridge of Spirits szeptember 21-én PC-re, illetve PlayStation 4 és PlayStation 5 konzolokra jelent meg, mi az utóbbi platformon teszteltük.
