Joker cukibb, mint valaha: az év nagy meglepetése a Lego DC Super Villains

tesztneked

Hogy miért nagyon jó játék a Lego DC Super Villains? Hogy megfejtsük, először meg kell fejtenünk, miért nagyon jó játék a Lego. Nos, a Lego nem azért sikeres, mert a gyerekek imádnak vele játszani. Vagyis csak félig ezért sikeres. A másik fele az, hogy a felnőttek is imádnak vele játszani. Mivel azonban az egyedül legózó felnőttek látványa fura (pontosabban a társadalmi sztereotípiák igazságtalanul furának láttatják őket), ezért muszáj hivatalosan a gyereknek megvenni, jó esetben hagyni egy kicsit, hogy játsszon vele, és csak aztán nekilátni. Aki “legós” családban nőtt fel, az jól ismeri a karácsony este a szőnyeg közepén önfeledten legózó apa látványát, aki persze “csak segít összerakni a gyereknek”. A gyerek meg szegény a pálya széléről nézi az aktust, esetleg besegít az elemek keresésében, de a kreatív folyamatba aligha szól bele. (Aki nem legós családban nőtt fel, az pedig csak simán higgye el: elég csicska érzés végignézni, ahogy apu összerakja az új legódat.)

Ezt csak azért tartottuk fontosnak elmondani, mert pontosan ugyanez a Lego-videojátékok titka. Meg persze az, hogy a lassan másfél évtizedes sorozat minden egyes darabját szeretettel és odafigyeléssel fejlesztették: gyerekeknek szól, de nem gyermekded, úgy paródia, hogy nem gúnyos, a történetek ismerősek, de teljesen eredetiek, és ami a legfontosabb: a Legókból áradó kreativitást – legyen szó szigorú szabálykövetésről vagy a szabad építkezés teljes őrületéről – egy az egyben sikerült lefordítaniuk videojáték-nyelvre.

Legó-videojátékról írni azért nehéz, mert szavakkal nem egyszerű visszaadni, hogyan és miért nagyon jók. Még a gameplay-videók sem feltétlenül adják visszaa gyermeki örömet, hogy szinte bármit szétverhetsz a jellegzetes hengerfejű-kockatestű figurákkal. Pedig az, nekünk elhiheted, most töltöttünk el ezzel 30-40 órát majdnem 40 éves fejjel, és tudod, mit? Egy percet sem érzünk elpazaroltnak.

A 2005-ös (!) Lego Star Wars óta akadt lineáris kaland, nyílt világú, vagy a Minecraft mintájára (szó szerint) összerakott építkezős-túlélős játék. Szinte mind film- és képregényadaptáció, pláne az, ami az eredeti (egyébként fantasztikus) Lego Movie hivatalos játékváltozata volt. Igen, egy évtizedek óta sikeres játékmárka elkezdett videojátékokat is készíteni, ezek pedig annyira sikeresek lettek, hogy külön film is készült, a mindenféle más filmet és magát a Legót is parodizáló filmből pedig játék. Mindenki ért mindent? Akkor haladjunk!

Beszéljünk a legújabb epizódról (folytatásról? Spinoffról? Á, teljesen mindegy!), a Lego DC Super Villains ugyanis nem csak most jelent meg és nem csak hozza a fenti szintet, de lazán meg is ugorja azt. Mégpedig három okból.

Egy: ez is egy Lego-játék

Azaz minden majdnem pontosan olyan és úgy működik, ahogy azt egy Lego-játékban megszokhattuk. Ha pedig még egy Lego-játékkal sem játszottunk (vagy a gyerekünk nem játszott), ne csüggedjünk, a Lego-sorozat éppen arról híres, hogy bárki bármikor leülhet elé és minimális videojátékos rutinnal bele is merülhet, a játékosra folyamatosan kikacsintó, önironikus legós poénokra pedig úgysem lehet felkészülni. Az irnyítás pofonegyszerű: a DC Super Villainsben egyrészt egy nem túl nagy, de zsúfolt világban kalandozhatunk kedvünkre, a főgonosz-főhadiszálláson kívül ez Gothamot (Batman városa, de ezt ugye mindenki tudta?) és Metropolist (ez pedig Supermané) jelenti, a kettőt egy sífelvonó (?!) köti össze, Gothamben természetesen állandóan félhomály van és eső, Metropolisban pedig süt a nap és csicseregnek a járókelők. Az utcákat nagyjából olyan élmény bejárni és -autózni, mintha egy gyerekeknek készült GTA-val játszanánk.

Másrészt, ahogy a történet halad, rengeteg a kötöttebb, harcolós-feladványmegoldós díszlet, ahol a kamerát csak mérsékelten mozgathatjuk, cserébe szabadon ugrálhatunk a pályán lévő DC-karakterek között. Ha valami nem megy Jokerrel, próbáljuk meg a Pingvinnel, ha ez sem, ugorjunk a Macskanő bőrébe – és így tovább. A végeredmény: teljes káosz és őrület, persze e szavak legjobb értelmében. A legjobb persze a több kontrolleres co-op játék. És ami a legeslegjobb – és újdonság a Lego-sorozatban -, hogy főhősünket teljesen testre szabhatjuk a játék elején (vagy bármikor). Már a választható fejek, kezek lábak és törzsek menüjében felsejlik, mennyire veszi komolyan magát a Lego DC Super Villains: semennyire.

Kettő: a tökéletes DC-történet

Ahhoz képest, hogy a Lego-játékok más filmek és képregények (Star Wars, Batman, Indiana Jones, Gyűrűk ura és így tovább) történetét mesélik újra viccesen és leegyszerűsítve, a DC Super Villains összetett és fordulatos: egy teljesen eredeti sztorit kapunk, amelyben az Igazság Ligája hirtelen eltűnik, a helyüket egy hozzájuk hasonló, de már ránézésre is kókler “szuperhősökből” álló galeri veszi át a Föld 3-ról. Ellenük szövetkezik a DC nagyjából összes főgonosza (plusz az olyan ide-oda sodródó figurák, mint a Macskanő), illetve maradék hőse.

Egyszerű felállás, mégis ember legyen a talpán, aki követni tudja, mi történik, ki kivel van és kiről mit kell tudni. A játék nem vesződik a szereplők bemutatásával, abból indul ki, hogy a játékos nagyjából mindenkit ismer, ha máshonnan nem, a filmekből. Mégis főleg azoknak ajánljuk, akik komolyabban otthon vannak a DC-univerzumban. Ha igazi rajongó vagy, akkor viszont úgy elkényeztet a Lego DC Super Villains, ahogy képregény-adaptáció csak elkényeztethet. A sztorit természetesen nem lőjük le, elég annyi, hogy a végén (meglepetés!) már a világegyetem megmentése a tét, az igazi főgonosz Darkseid, Lex Luthor egy darabig jó fej lesz, és még Jokert is nehéz utálni a Lego-világban. Szóval teljes az őrület. Megint csak: a szó jó értelmében!

Három: a szinkronhangok!

Ezt bármelyik másik játék esetében letudnánk egy-két mondattal, itt azonban külön fejezetet kell szánni neki, annyira jól sikerült. A Traveller’s Tales – a Warner Bros óriáskiadóval a háta mögött – olyan sztárcsapatot gründolt össze ugyanis, amelyet nem csak a képregényjátékok között, hanem a videojátékok világában úgy általában is példátlan. Ragaszkodtak ugyanis ahhoz, hogy minden karakter a saját jól megszokott hangját kapja, akiket a rajongók a nyolcvanas-kilencvenes évek rajzfilmsorozatai óta ismernek. Így lett ismét Joker Mark Hamill, Batman Kevin Conroy, Harley Quinn pedig Tara Strong, de beugrott egy duplaszerepre az Uncharted-sztár Nolan North is. Az igazi meglepetés pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek VHS-hőskorának méltán sokat foglalkoztatott főgonosza, Michael Ironside, aki tizenkét év után újra Darkseid hangját kölcsönzi.

A nevek persze legfeljebb marketingértékkel bírnának, ha a színészek és a szinkronrendező nem adott volna bele mindent. Szerencsére beleadtak, mindenki kitesz magáért, Batman ércesebb és pesszimistább mint valaha, Harley Quinn egyszerre szerethető és idegesítő, Joker azonban – a gyerekek kedvéért – épp hogy visszavett az őrületből és mérsékelten gonosz, egészen kedvelhető dilinyósként jelenik meg. Michael Ironside pedig szimplán csak lubickol a szerepben.

A hangokon is ugyanaz érződik tehát, ami az egész játékon: hogy végtelen szeretettel és odafigyeléssel készült. És még az is, hogy a készítők baromi jól érezték magukat közben. Pakolhatnak a stúdiók akármekkora munkaerő- és pénzmennyiséget egy projektbe, az, hogy milyen lesz a játék, végülis itt dől el: hogy a fejlesztők mennyire kezelik saját gyerekként a projektet. A Lego DC Super Villains pedig az első perctől az utolsóig a Traveller’s Tales saját gyereke.

A Lego DC Super Villains itt vásárolhatod meg:
Playstation 4-re;
Xbox One-ra;
Nintendo Switchre.

70500cookie-checkJoker cukibb, mint valaha: az év nagy meglepetése a Lego DC Super Villains