Mafia II (Definitive Edition) teszt

Bár a Mafia az első részének teljes újragondolása még nyár végéig várat magára, mi addig sem maradtunk gengszter-sztori nélkül. 

Vito Scaletta 1925-ben született Szicíliában. Ahogyan a valóságban a híres Gambino, Luciano vagy a Keresztapa c. film Corleone családja, úgy a jobb élet reményében Scalettáék is élnek a bevándorlás adta lehetőségekkel az Egyesült Államokba. Aztán az emigráció után jön a hidegzuhany, a híres amerikai álom eszméje pillanatok alatt szertefoszlik az olasz bevándorlók előtt. Hiába a kívülről csillogó Új Világ, az alkoholizmussal küzdő családfőnek éhbérből kell eltartania a családját és felnevelnie csemetéit – nem csoda hát, hogy a legkisebb gyermek jó barátja (Joe Barbaro) oldalán már tizennyolc éves korában összetűzésbe kerül a hatóságokkal. Persze ahogyan az lenni szokott egy balul elsült rablás következtében elkapják Vitot, akit válaszút elé állít az állam: megy a börtönbe vagy irány a hadsereg. Digo főszereplőnk természetesen az utóbbit választja, így kerül 1943-ban az európai színtér Husky hadműveletébe. A fasiszta uralom alatt álló Olaszország felszabadítását megcélozó offenzíva Szicília elfoglalásával veszi kezdetét, Vito pedig tökéletes választás a katonai megmozdulásra, mivel ismeri a terepviszonyokat, valamint számazásából adódóan tökéletesen beszél olaszul.

A harc hevében antihősünk golyót kap, így hazaküldik a fiktív Empire Bay városába, amit többek között Chicago, Detroit és New York keverékéből alkottak meg az eredeti cseh fejlesztők. Vito hamar rádöbben, hogy helyzet semmit sem változott, sőt a család eladósodása miatt újból kénytelen könnyű pénzekkel kecsegtető „munkákat” vállalni, aminek következményében egyre mélyebbre süllyed a szervezetbűnözés világába. Nagyjából ezen a vonalon veszi kezdetét Scaletta meséje, a cselekményben pedig mindent megkapunk, ami a műfaj sajátossága. Az eredetileg 2010-ben megjelent Mafia II nem lett sem narratívájából sem remekül tálalt főszereplőjében olyan grandiózus „folytatás”, mint amit a keményvonalas Mafia-rajongók elvártak, Vito elmesélése mégis egy korrekt gengszter-sztorinak bizonyult. Erre persze rátesz egy lapáttal a Mafia III gyenge minősége, ami után bennem ténylegesen felértékelődött 2K Czech alkotása. Na de, ez a teszt most nem arról szól, hogy a tíz évvel ezelőtti játékról meséljek, hanem annak felújított változatáról, amit a Hangar 13 hozott össze –, vagy legalábbis próbált összehozni.

A játékmenet alapjai megmaradtak, tehát adott egy Grand Theft Auto-szerű nyílt világ, ahol küldetésről-küldetésre kell mennünk. Két misszió között bármikor felfedezhetjük a várost, vezethetjük a korhű autókat, betérhetünk két sörre a bárba, elmehetünk öltönyt vásárolni és nagyjából ennyivel kecsegtet ez a picit szélesebbre alkotott, mégis teljesen lineáris játszótér. Erre egyébként nem igazán eshet panaszunk, mivel a készítők sosem akarták a konkurenciával felvenni a versenyt, a fókusz mindig a nagyszerűen megírt karakterein, izgalmas és változatos fejezetein volt, aminek mindegyike szépen göndörítette tovább a főszál fonalát. A játékmenettel kapcsolatban ugyancsak megmaradt a fedezékalapú harcrendszer a maga régi és kissé esetlen kivitelezésében, de legalább az autóvezetés üti a teljesen az elfogadható szintet. Empire Bay városa szintén egészen jól fel lett feltuningolva, de ez sem több egy “korrekt” szintnél.

Aminek picit örülhetünk, hogy a Definitive Edition tartalmaz minden DLC-t, így ez a csomag a játékidőt jócskán megdobja az alapprogramhoz képest. A fehérgalléros rajongók simán beletolhatnak 20-30 órát egy-egy végigjátszásba és valahol nem is csoda, mivel a korhű zenék, a karakterek szinkronjai, a járművek modelljei, a fegyverek hangjai csak úgy ontják magukból a hamisítatlan maffia-hangulatot. Mindez eddig kecsegtetően hangzik, viszont ilyenkor jön a szokásos „de”, mert sajnos körülbelül ennyi pozitívumot lehet elmondani a Mafia II polírozott verziójáról.

Az elégedetlenkedés ott kezdődik, hogy az új kiadás csak nagyon minimálisan húzta fel a már kissé avétos látványvilágot, ez bőven elbírt volna egy combosabb grafikai fejlesztést, de hiába. A PC-s verzióban gyakorlatilag nagyítóval kell keresni a szebb megoldásokat (nem véletlen, ha rendelkezünk az alapkiadással, akkor Steamen ingyen hozzájuthatunk), de PlayStation 4-en az itt-ott tetten érhető szebb bevilágításokon és a „4K”-ra húzott felbontáson kívül személy szerint nem nagyon fedeztem fel óriási különbségeket. Persze a készítők sem titkolták, hogy a polírozott változat főbb célpontja a konzolos réteg, az egyetlen probléma ezzel a kijelentéssel, hogy a port pontosan ezeken a platformokon bukik meg leginkább. A Sony gépén néha úgy beesik a képfrissítési ráta, hogy játszhatatlanná válnak bizonyos szekvenciák. Arról a bizonyos 60 fps-ről maximum csak álmodozni merhetünk (ez még állítólag PC-n sincs meg) és nagyon szomorú, amikor azt kell leírni egy tíz esztendős játék újrakeverésénél, hogy már a 30 fps is kész áldás lenne. Nem, itt sajnos sok esetben valahol a 15-20 között mozogó képfrissítésnek lehetünk a szemtanúi, ami valljuk be: roppant elszomorító.

A helyzetet tovább tetézi, hogy a régi bugokat nemhogy kijavították volna a készítők, sikerült nekik néhány újjal megfejelniük az egyébként impozáns kínálatot. Bármikor beeshetünk a pályába, összeomolhat a kép, beragadhatnak karakterek, amik miatt nem tudjuk folytatni az adott missziót, erre rájön még a hullámzó nehézség, a millió textúra hibákról és tárgyösszeolvadásokról már beszélve. Sajnos ezek után nagyon félek az augusztus 28-án megjelenő Mafia I Remake-től és csak remélni tudom, hogy a méltán híres és egyben gyerekkorom egyik legemlékezetesebb darabjához kellő tisztelettel nyúl(t) a californiai csapat.  

Mindnyájan tudjuk, hogy a maffiából csupán egyetlen módon lehet kilépni, de szerencsére ez a helyzet a Definitive Editionre egyáltalán nem vonatkozik. Amint elegünk van a temérdek hibából és végül rányomunk a „bezárás” gombra, akkor sem fog megjelenni két elegáns, élére vasalt úriember egy luparával a kezükben, mondván: „Mr. Salieri üdvözletét küldi”. A Mafia II egy kiváló felújítás lehetett volna, de addig a pontig, amíg ki nem javítja a Hangar 13 csapata a fenti technikai félresiklásokat, addig gyakorlatilag játszhatatlan és egyben értékelhetetlen a konzolos (főleg a PlayStation 4-es) port. Ha valaki bármely oknál kifolyólag mégis a vásárlás mellett dönt, akkor jelen állapotban azt kell mondanom, hogy nagyon sok türelemre lesz szüksége. Azért, hogy valami pozitívumot is említsek, legalább a játék (és a kor) hangulata valamelyest kárpótolni fog bennünket, de ugye tisztában vagyunk vele, hogy ez távolról sem a felújítás érdeme.

A Mafia szoftverhez és a hozzá kapcsolódó termékekhez kattints ide!

A Mafia II Definitive Edition május 19-én, Xbox One, PC és PlayStation 4 platformokra jelent meg, mi az utóbb konzol Pro változatával teszteltük.

107490cookie-checkMafia II (Definitive Edition) teszt