Egyszerű, szerethető, csak sajnos nem pont az, amit állít magáról: kipróbáltuk a Maxell új Bluetooth-fülesét.
Hülye egy világban élünk, nem lehet már lépést tartani ezzel az őrülettel, régen minden jobb volt, a tízmillió járványszakértő, fociedző, fotós és családterapeuta országában élünk – ezeket a közhelyeket mindenki ismeri. Ehhez szokták hozzátenni a zenében érdekeltek, hogy
és ma már mindenki dj.
Ezzel nem vitatkoznánk, azzal viszont igen, hogy ez baj-e; szerintünk nem, sőt, csodálatos, hogy ma már minimális anyagi ráfordítással képes lehet bárki bármilyen művészeti alkotás előállítására, legyen az fotó, grafika, film, zene; az interneten ott van a világ összes tudása, az pedig csak rajtad múlik, mit kezdesz vele, függetlenül attól, hogy százezer forintot fordítasz-e minderre, vagy százmilliót. Láttunk mi már webkamerával készült filmet, ami izgalmasabb, mint a legtöbb hollywoodi blockbuster, és – csak hogy témánál maradjunk – hallottunk már garázsban felvett rocklemezt és hálószobában összekotyvasztott elektronikus szerzeményeket, amelyek nem csak eredetibbek voltak, mint a stadionokat megtöltő előadók platina- és egyéb nemesfémekkel jutalmazott lemezei, de letarolták és megváltoztatták a piacot is.
Ebbe a buliba száll most be a Maxell nem túl drága, de – papíron legalábbis – jó minőségű, dj-knek szánt fülhallgatójával, a nem túl fantáziadús, de legalább egyszerű és számokat szerencsére nem tartalmazó nevű DJ Pro X-szel. Egy hétig barátkoztunk vele, és bár itt-ott akadozott az összeszokás, kellemes emlékekkel adtuk vissza a tesztpéldányt.
Mit tud?
A még a kicsomagolás előtti első benyomások egyébként finoman szólva vegyesek voltak. A csomagolás meggyőző: a lecsúsztatható réteg alatt tekintélyt parancsoló, minimalista, kinyitható dobozban találjuk magát az eszközt és kellékeit, sugárzik belőle az erő és a gyártó üzenete, hogy ez bizony már nem a Maxelltől megszokott budget színvonal, hanem valami sokkal több. A baj csak az, hogy a csomagolás egyik pontján sem derül ki sok konkrétum magáról a fejhallgatóról, legfeljebb az, hogy Bluetooth-csatlakozással is ellátták, „professzionális DJ-k által tesztelt és jóváhagyott” füles ez, amely „pro” és „hi-fi” hangzást biztosít. Arra meg ugye, hogy mikor szabad ezeket a szavakat használni, nincs szabvány. Azt azért megtudjuk a külső csomagolás oldaláról, hogy vezeték nélkül tíz méterig csatlakozik, két óra, mire feltöltjük a 21 órás üzemidőt biztosító akkut, és három jack kábelt is kapunk, ebből az egyik 3 méteres, az egyik tekercses, rugalmas, az egyiken pedig mikrofon is van.
Mellékelve találtunk egy profi hangcuccokba és gitárerősítőbe való 6,3 milliméteres jack adaptert is, és kiderült, hogy a kábeleket a fejhallgatóba csatlakoztatva egy kicsit elforgatva rögzíthetjük őket, így esélyük sem lesz véletlenül kicsusszanni. Jack bemenet ráadásul a DJ Pro X mindkét oldalán van: csupa hasznos figyelmesség. Az viszont még a mellékelt füzetkéből sem derül ki, hogy valójában mire számíthatunk a fejhallgatótól, csak annyit árul el, hogy 4-4 centi átmérőjűek a driverek, tehát meggyőző basszusokat várhatunk, és hogy a Bluetooth 5.0-ás, tehát sem a késleltetésre, sem a hangminőségre nem lesz panasz, pontosabban nem azon múlik majd, hogy kábeles, analóg, vagy vezeték nélküli jelet hallgatunk-e. Semmit nem tudunk meg azonban a frekvenciatartományról, sem a gyári ekvalizerről, pedig a csomagoláson elejtették, hogy ez bizony monitorfejhallgatóként is működik, tehát akár lapos, kiegyensúlyozott is lehet. (Spoiler alert: nem az.) A honlapon azt írják 5 Hz és 40 000 Hz között szólal meg; ez nyilvánvalóan nem igaz. Cserébe kapunk egy puha, de minőségi hordozótáskát kábelekre, kiegészítőkre méretezett belső zsebbel, és két identitáserősítő matricát, egyet a dj-knek, egyet a metálfejeknek.
Milyen érzés?
Ránézésre és tapintásra is az alsó-középkagetóriába lőtte be a gyártó a DJ Pro X-et: nem éppen fancy, de strapabíró műanyag az egész konstrukció, nem recseg, nem lötyög, fejre húzva sem találkoztunk semmilyen nem kívánt hanghatással, szóval minőségi az összeszerelés. A kagylók forgathatók minden irányba, a szivacs éppen megfelelő keménységű, és szerencsére nem ért hozzá a fülemhez az ebben a kategóriában megszokott, műbőrszerű, de nem beleizzadós szövetborítás. A kizárólag töltésre szolgáló USB-port és a jack aljzaton kívül három gombot találunk: be-kikapcsolás, és a hangerőért illetve zenevezérlésért egyszerre felelős gombpár. Az USB egyébként micro, nem Type-C, azaz kicsit macerásabb használni és a gyorstöltést is elfelejthetjük; apró csalódás 2022-ben, de túl lehet élni.
A fejpánt párnázott része is kényelmes, maga a pánt viszont merev, határozottan szorítja a fülre kagylókat. Ez eleinte jól jött, biztonságérzetet adott, két óra után viszont lekívánkozott az átlagnál nagyobb fejemről a DJ Pro X, ekkor már bizony éreztem a füleimet. Bár szerencsére nem akar feltűnősködni, a markáns formák miatt mégis kicsit extravagáns a design; nem bámul majd meg senki a buszon, villamoson, de azért így sem egy diszkrét darab. Apropó, tömegközlekedés: Bluetooth ugyan van, de noise canceling nincs, és mivel a passzív hangszigetelés átlagos (nem is baj, hiszen mégiscsak a dj-ket célozták meg), ezért utazós fejhallgatónak nyugodt szívvel már csak ezért sem ajánljuk. (Meg a mérete miatt sem.) A fejpánt hossza kétoldalt állítható, kissé nehézkes, és kattog ugyan, de bármilyen pozícióban hagyhatjuk; nem változtatta meg az életünket az élmény, szerencsére azonban tényleg jól szorul, ezért, ha csak te használod majd, egyszer beállítod, és nem lesz vele többé gondod.
Hogy szól?
A fenti előnyök persze mit sem érnek, ha a hangminőség nincs rendben, és a hátrányok sem számítanak, ha tényleg rendben van. A megfejtés – lehangoló vagy sem – az, hogy valahol a kettő között. A legjobb szó ezen a téren a DJ Pro X-re
a korrekt.
Ez önmagában persze nem lenne baj, de két okból mégis kissé rossz szájízt hagyott maga után a megszólalás. Az egyik az, hogy dj-knek szóló monitorfejhallgatóként árulja a terméket a Maxell, és ez konkrétan nem igaz. Laboratóriumban ugyan nem méricskéltük, de így is egyértelmű, hogy a gyártó a népszerű V-alakban rendezte be az ekvalizert, azaz amennyire a termék fizikai jellemzői és elektronikája engedi, megtolja a basszusokat és a felső tartományokat, a középső frekvenciákat pedig nem hangsúlyozza túl. Ez nem a világvége, sőt, a legtöbb méltán közkedvelt fülhallgató ilyen, de ez azt is jelenti, hogy komolyabb dj-zésre, keverésre, hangmérnökösködésre a Pro X csak nagy-nagy kompromisszumokkal alkalmas.
Ám legyen – mondhatnánk erre, és napirendre térhetnénk, majd túl is léphetnénk a megtévesztő marketingen, és mint egyszerű, fullos, szórakoztató fülhallgatóként is ajánlhatnánk a Maxell termékét; de itt jön a képbe a másik bibi. Nevezetesen, hogy annyira sajnos nem szól jól. Bár próbálkozik, az igazán mély basszusok elmaradnak; ami viszont marad, az „cserébe” egy kicsit erőteljesebb a kelleténél. A Chemical Brothers fejletépős, mélyládatesztnek is beillő Under the Influence-e első 20 másodpercében konkrétan hallani, ahol a DJ Pro X elengedi a dolgot, jobb híján megelégszik a középbasszusokkal és bízik abban, hogy a hallgató kegyes lesz (például azért, mert ez az első komolyabb fülese). Szerencsére nem torzul, nem rezonál; egyszerűen csak kevés.
A középtartomány korrekt, a felső régiókban pedig meglepően kiegyensúlyzott, részletgazdag, nem cincog, nem sok, nem kevés. Azt nem ígérjük, hogy klasszikus zenét hallgatva minden hangszert szétszálazhatunk majd és csukott szemmel is belőhetjük, hol ülnek a csellósok és a hegedűsök, de nem is vágja haza a történetet, nem fosztja meg a lényegtől a muzsikát.
Egy kicsit jobb a helyzet, ha elbúcsúzunk a Bluetooth-tól és rákötjük a fülest egy korrekt hangrendszerre; esetünkben ez egy nagyon tisztességes, de mégis belépőkategóriás Rega Planar 1 Plus lejátszó volt a beépített előerősítővel és a gyári Carbon hangszedővel, erősítőként pedig egy aktív Mackie monitor funkcionált előlapi jack kimenettel. A zene kerekebb, életelibb lett… de még mindig nem volt az igazi. Damon Albarn albumról a csodás, sodró Darkness to Light című számának rétegeivel kőkeményen küzdött, a basszusgitárnál itt is feladta, és a Talking Heads Stop Making Sense hallgatása közben sem repített el a koncertterembe. Nincs a DJ Pro X-szel semmi nagy baj, egyszerűen mindig emlékeztetett rá, hogy egy fejhallgatóból jön a zene, nem a zenészek hangszereiből és az énekes torkából. Kellemes meglepetés volt viszont a Ross from Friends inkább az agyat, mint a nyakizmokat megdolgoztató elektronikus albuma, a Treads; ez valahogy pont abban a tartományban szól, ami a Maxell fülesének is erőssége, így egészen magával ragadó volt az élmény, majdnem végig is hallgattam a lemezt, pedig nem terveztem.
Ajánljuk-e?
Félreértés ne essék: a DJ Pro X egy jól összerakott, korrekt füles. A baj nem is vele van; a baj azzal van, hogy léteznek még fülesek rajta kívül is. Magyarországi árat ugyan eddig nem találtunk, de úgy tűnik, a külföldi forgalmazók jelenleg kerek száz dollárért árulják, ami itthon alighanem a negyvenezres kategória lesz. Ezért pedig találunk sokkal jobbat, még monitorfüleseket is, ha nem is referenciaértékekkel. Nem is beszélve a lakossági, de szórakoztató és őszinte termékekkel, amelyek nem akarnak többnek (vagy másnak) látszani, mint amik, a Sonytól a JBL-ig.
A Maxell nekirugaszkodása tiszteletre méltó, de sajnos magasabbra lőttek, mint amit teljesíteni tudtak: a DJ Pro X nem eléggé dj és nem eléggé pro, inkább egy egyszerű, szerethető, strapabíró fejhallgató majdnem kerek hangzással… és amely sajnos nehezen ajánlható egy ilyen telített, a zeneőrülteket évről évre elkényeztető piacon.
