Tesztelés címen metálalbumokkal kínoztuk meg a JBL Tour One M2 és Tour Pro 2 modelleket. Az eredmény mindenféle értelemben csodálatos.

Ha fej- és fülhallgatókról van szó, a piaci felállás évek óta ugyanaz, és ez, lássuk be, kissé unalmas: az alsó kategória olyan szinten telített a sajátmárkás „jólvanazúgy” megoldásoktól az ismertebb márkák belépő szintű modelljein át az aliexpresses dömpingig, hogy végfelhasználó legyen a talpán, aki eligazodik. A középszintet évek óta a nagy nevek uralják (mint az ezen teszt alanyait szállító, egyébként főleg Bluetooth-hangszóróiról ismert JBL), a százezer forint feletti kategóriában pedig évről évre a Sony aktuális zászlóshajójától dobnak hátast a youtuberek, esetleg a Sennheisert emelik ki, és persze itt kezdődnek a kevésbé elterjedt, de annál finomabb, audiofileket megcélzó márkák.

Ezt a status quót kavarja most meg – végre! – a JBL, amely pár éve szintén versenyzik a felsőkategóriában a Tour nevű termékcsaládjával. Ha nem hallottál róla, ne hibáztasd magad: a gyártót ettől függetlenül a megbízható, egyszerű, szórakoztató hangzásáról, megfizethető árairól ismerik, és persze erős, éppen csak, hogy nem tolakodó és túltolt basszusairól. Ha közepes összegért vásárolnál fülest, amely évekig kiszolgál majd, és nem a tökéletesre masterelt kortásd dzsessz a választott mérged, JBL-t veszel: ez szinte törvény évek óta. De mit kezdjünk a jóval ambíciózusabb darabokkal? Tényleg megéri ezeket választani ilyen erős konkurencia ellenében is? És a lényeg: szólnak-e olyan jól, mint azon márkák modelljei, akik évtizedek óta az audiofil hangzást hajkurásszák és kínálják hasonló áron?

Hogy megtudjuk, kissé unortodox metódust választottunk. Történt ugyanis, hogy az elmúlt hetekben megjelent a Metallica új, a nyolcvanas évek trash metál hangzásához a 2016-os Hardwired… után újra visszatérő, 72 Seasons című albuma, és mi bizony ezzel nyúztuk a JBL Tour One M2 és Pro 2 nevű modelljeit. És akkor már hasonszőrű metálalbumokkal is, elvégre nem lehet minden audioeszközt Miles Davisszel, Rihannával és Röyskoppal tesztelni, nem igaz? (Na jó, azért bevetettük ezeket is.)

JBL Tour One M2

A kettő közül ez a hagyományosabb, magyarázatot különösebben nem igénylő termék, így kezdjük ezzel. (Hogy a másik miért igényel magyarázatot, arra természetesen visszatérünk.)

Első benyomások

Ránézésre is sugározza a minőséget, hát még érintésre: finom, lekerekített formák, prémium anyaghasználat (nagyon jó minőségű műanyag, memóriahab, vékony és ruganyos, mégis strapabíró műbőr borítás a párnán) és tökéletes méret: a nagyobb fület is érintés nélkül körbeöleli, órák után sem volt nehézkes, zavaró viselni, inkább kialakítása, mint 272 grammos súlya miatt. Utazós tokban kapjuk meg, USB-C töltőkábellel, jack audiokábellel és egy repülögépeken hasznos adapterrel. A tok kemény, strapabíró, nem véletlen a Tour elnevezés.

A pánt vékonynak tűnik ugyan, ám egy pillanatra sem érződött, hogy ez lenne a gyenge pontja. A párnázás itt is tökéletes, szinte nem is érződik a fejtetőn, hogy rajtunk volt. A pezsgőszínű modell járt nálunk; az ilyen termékeknél általában a fekete a biztos pont, azt nehéz elrontani, ám ebbe konkrétan beleszerettünk. Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy válassza ezt.

Zajszűrés, funkciók

Négy egészen nagy, jól elhelyezett mikrofon gondoskodik az aktív zajszűrésről, amely pontosan úgy működik, ahogy az ember ebben a kategóriában várná: a hangminőség hallható romlása nélkül szűri ki a környezeti hangokat, különösen a monoton zajokat, mint a metró, repülő. Az aktív zajszűrés egyébként adaptív, igazodik a környezeti hangokhoz, ha ezekből nincs sok, levesz a hatásfokból – ez főleg az akkuidő miatt fontos, a hangminőségre, mint írtuk, nincs hatással. A mikrofonok, ha szeretnénk, nem csak szűrik, hanem át is engedik a hangokat, így sétálhatunk, biciklizhetünk is biztonságosan, ha ezt a funkciót választjuk. Nagyon tetszett, hogy a Tour One M2 automatikusan aktiválta a hangáteresztést, ha beszélni kezdtünk benne: tudta, hogy éppen párbeszédet kezdeményeztünk. A beszédészlelés érzékenysége, mint minden más, applikációban szabályozható.

Két nagy iskola csap össze évről évre, ha a csúcskategóriás fejhallgatókról van szó: azok, akik az érintésérzékeny felületre épített gesztusvezérlésben hisznek, és azok, akik ragaszkodnak a fizikai gombokhoz. Szerencsére nem kell pro és kontra érveket felsorolnunk, hogy megvédjük a Tour One M2-őt: a JBL ügyesen házasította össze a két világot, azaz a hagyományos „indít, számot ugrat, szünet, hangerő, be-kikapcs, Bluetoot-kapcsolódás” gombokat is megtaláljuk a fejhallgatón, külső felülete pedig érintésérzékeny.

Számtalan funkciót kapcsolhatunk a gesztusokhoz, erről a letölthető app gondoskodik. Itt egyébként teljesen testre szabható a fejhallgató, és további funkciókat is elérünk, például a SilentNow üzemódot, amely megszakít minden Bluetooth-kapcsolatot, de a zajszűrést bekapcsolva hagyja, ha zajos környezetben pihennénk egy kicsit. Hallásteszt után aktiválható a személyre szabott hangzás is, amely azokat a frekvenciákat emeli ki, amelyet a (jellemzően idősebb vagy részlegesen hallássérült) felhasználó kevésbé hall, de mindenkinek érdemes kipróbálnia: huszonöt év intenzív koncertre járás után bizony e sorok írójának is jól jött. Beállítható még, hogy automatikusan leállítsa a zenét, ha levesszük a fejünkről a Tourt, és folytassa, ha visszahelyezzük, és persze az ekvalizer is testre szabható. A fejhallgató 50 órát bír egy töltéssel zajszűrés nélkül, azzal 30-at, de tíz perc töltés után már 4-5 órát is kihúzza.

Hangminőség

Amikor először feltettük, az első szó, ami beugrott, hogy „érdekes”. Méghozzá a szó jó értelmében: az embernek az évek során kialakulnak az elvárásai, ha a fejére tesz egy modellt ebben a kategóriában (főleg, ha még teszteli is őket), pláne, ha ehhez hozzáadjuk azt, amit a JBL-ről tudunk. Ehhez képest meglepett a Tour One M2: szellős, nyílt, dinamikus hangzást kaptunk, bármivel is próbáltuk. A membrán 40 milliméteres, a hivatalos frenkvenciatartomány pedig 10 Hz és 40 ezer kHz közötti, azaz jóval túlmutat az ember által hallható hangokon, és ez érződik is az eredményen.

Ami meglepett, hogy nem a szokásos „JBL-es” basszust kaptuk: a Tour One M2 inkább a legmélyebb hangok feletti tartományt domborítja, azaz a gyári, semleges ekvalizerrel az új Metallica-albumbon inkább a basszusgitár és az ének hangsúlyos, nem Lars Ulrich lábdobjai. Ez egyáltalán nem volt baj: a zene így nem letépte, hanem megmozgatta a fejünket. Ha lehet, a Metallicánál is jobban áll neki a Slayer nyolcvanas évekbeli diszkográfiája: szinte ironikus, hogy egy ilyen szexi, formatervezett eszköz adja vissza a legszebben a mocskos trashmetált. Ami a „normálisabb” popzenéket illeti: egy kicsit szokni kellett, de nagyon-nagyon megszerettük a Tour One M2 hangzását. A rendszer pedig bőven van annyira rugalmas, hogy mindenki testre szabhassa a hangzásvilágot.

A JBL Tour One M2-őt itt tudod megvásárolni:

• Pezsgőszínben;
• Feketében.

JBL Pro 2

Egy becsületesen megtervezett, csodásan megszólaló, strapabíró true wireless fülhallgató, amely ezen kívül egy hatalmas partitrükkel bír… De tényleg csak egy partitrükkről van szó? Mielőtt megfejtenénk,  tudjuk le a kötelezőt:

Hangminőség

Rövid lesz, azért is ezzel kezdjük. A One M2-vel szemben a Pro 2 pontosan úgy szól, ahogy azt várnánk: JBL-es könnyedség, sok-sok, de nem túl sok basszus, a közép- és a felső tartományokban is kiegyensúlyozott, pontos, dinamikus hangzás. Nehéz pontosan kitapogatni, mitől, de úgy is érződik, hogy prémium termékről van szó, hogy egyébként nagyon hasonlít a gyártó középkategóriájához. Egy kicsit részletesebb, precízebb, szigorúbb az, ahogy a zenével bánik – pont annyira, hogy a legigényesebb vásárlóknak megérje az árkülönbözetet.

A Metallicát ezen is nagyon szerettük, akárcsak a Slayert és titkos kedvencünket, a nyolcvanas éveket tökéletesen megidéző, egyébként kortárs Power Trip együttest: a dob különösen cizellált, a cintől a duplalábdobig minden tökéletesen elkülöníthető, na nem mintha egy jazztanszakos hangmérnök fülével akartuk volna hallgatni az emberiség kipusztulásáról fantáziáló albumokat. A basszust mindenesetre itt-ott majdnem túlzásba viszi a Pro 2, el-elnyomja a többi hangszert (az éneket soha), de sosem lépi át azt a bizonyos határt; inkább JBL-hagyományról van szó, mint hibáról. Nagyon jól szórakoztunk, de azt azért éreztük, hogy nem erre a műfajra optimalizálták a fülhallgatót.

A helyzet azonban az, hogy nem is ezért kerül sokba, hanem az érintőképernyős tok miatt.

Funkciók

Elsőre kézbe véve is látszik, hogy különleges kivitelű true wireless fülesről van szó, hiszen a tokon egy képernyő fogad. Okostelefon-szintű multitouch funkciókat ne várjunk, de teszi a dolgát, a navigáció könnyed, jól reagál az érintésre. Fizikai gombok nincsenek, nem is hiányoztak, de el tudjuk képzelni azt az esetet, amikor jól jönnének: például, ha az ember úgy navigálna, hogy nem veszi ki a zsebéből, esetleg akkor, ha elromlik az érintőpanel.

Itt természetesen a zenelejátszást és a füles funkcióit kapcsolagathatjuk, igaz, a funkcionalitás visszafogott: nem nézhetjük meg a playlistet, nem böngészhetünk, a szokásos számugrás, hangerő- és ekvalizerállításon túl ki-bekapcsolható azonban a háttérzaj-kezelés. (Aproló, ekvalizer: légy szíves, ne használd őket! Az alapbeállítás csodásan szól, ennél többet nem kívánhatnál, hidd el. Ez alól talán csak a deep house a kivétel: egy nehéz nap után bizony jól jön a mindent elárasztó basszustenger.) Jó ötlet viszont a fejhallgatókeresés funkció és az időzítő. A helyzet azonban az, hogy ezek mind hozzáférhetőek az appban is, így a tokkal csak akkor járunk jól, ha hozzáférhetőbb helyen van, mint a telefonunk. Az mindenesetre pozitívum, hogy az applikációban megadhatjuk, hány menüpontot mutasson a tok képernyője, így az egy „könnyen, gyorsan” alternatíva lehet az alkalmazáshoz képest. Az interaktív tokot végül egy hét után alig használtuk; bár ránézni és kezelni nagyon menő, arra jutottunk, hogy legfeljebb annak jó, aki futáshoz, sportoláshoz nem viszi magával a telefonját, ez viszont lazán belefér a zsebébe. 

Magukon a fülhallgatókon nem találunk fizikai gombokat, ám az oldalfelületük érintésérzékeny. Swipe-olni sajnos nem lehet, csak koppintani, a funkciók azonban az applikációban programozhatók. A baj csak az, hogy a dupla koppintást nem mindig észleli, a hangerőcsökkentésből így növelés lesz, a számugratásból pedig pause. Az aktív zajszűrés és a környezeti hangokat átengerő hearthrough funkció viszont tökéletesen üzemelt, a hívásokat is jó minőségben bonyolítottuk.

A gumik illesztése ovális, így pótgumikat kissé macerás találni, de a gyártó szerencsére három méretet mellékel, ez pedig mindenkinek elég lesz. Csak vigyázzatok rájuk!

Ettől eltekintve remek termék a Pro 2 is. Zsúfolt a piac, erős a konkurencia, így azt javasoljuk, nézzetek körbe, és főleg az döntsön, mennyire szerettek bele az érintőképernyőbe. Ha azonban egyszer beruháztok rá, csalódást nem okoz, az biztos.