Men of War: Assault Squad 2 – Cold War teszt

men_of_war_teszt

A második világégés után irány a fiktív hidegháborús hadszíntér, ahol a NATO és a Varsói Szerződés tagjai feszülnek egymásnak.

Az Assault Squad széria szépen lassan, de biztosan egy meghatározó címmé nőtte ki magát a német Digitalmindsoft gondozásában. Ennek persze a legfőbb oka, hogy igencsak híján vagyunk a második világháborús (vagy úgy általában) jó stratégia játékoknak. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi évek etalonja még mindig a Company of Heroes 2, aminek bár árnyékában, azért méltán ott kulloghatott a Men of War sorozat – eddig a pontig.

Még mielőtt rátérek a lényegre, azért szögezzük le, hogy a sorozat tagjai eddig sem voltak hibátlan alkotások, elég csak a mesterséges intelligencia és képfrissítési gondokra, valamint az utóbbi részekre jellemző jellemtelen kampányokra gondolni. Mindet fel lehet sorolni negatívumként, viszont tőlük függetlenül piszkosul hangulatos és látványos csatákban lehetett benne győzedelmeskedni a krautok/szövetségekesek felett, az ún. „Direct Control” pedig tovább megfűszerezte a játékélményt. Ilyenkor az adott egység felett átvehetjük az irányítást, legyen szó gyalogosokról, tankokról vagy a Cold Warban legelőször előforduló légi járművekről.

Lehet szeretni vagy utálni, de ezzel a megoldással a korábbi epizódokban folyamatosan rá voltunk kényszerülve a csapatok mikromenedzselésére, akiknek többek között lőszer, benzin, valamint elsősegélycsomag készleteiket manuális módon voltunk kénytelen feltölteni. Nem volt ez másképp a harcoknál se, mi adhattuk meg, hogy harckocsink milyen fajta lövedéket használjon, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy típustól függően, kire vagy mire lövünk. Egy kis nosztalgia, illetve összhehasonlítás gyanánt alább láthatjátok a Men of War: Origins videóját, ebből tisztán látszik, hogy nem véletlenül lett felkapva a franchise. Pont emiatt fájó jelenlegi tesztalanyunk, ami minden várakozást alulmúlt…

De miről is szól a Cold War? Nagyjából semmiről. Valahol a hidegháborús érában (1947–1991) járunk, ahol a történelmi hitelességet sutba vágva ismeretlen oknál fogva fegyveres konfliktusba torkollik a szuperhatalmak közötti viszály. A felek így két csoportba tömörülnek, a NATO (Amerikai Egyesült Államok) és a Varsói Szerződés (Szovjetunió) néven. Adott egy nagy térkép, amin a kampány játszódik, oldaltól függetlenül célunk nem más, mint a másik fél területeinek okkupálása – mit ne mondjak, igazán kreatív. Ami kicsit felrázza a megszokott mechanikát, az a küldetések előtti egység-menedzsment, ahol a kisebb-nagyobb összecsapások (legyen az nyertes vagy sem) után kapott pontokat itt költhetjük el, lényegében ezzel sorozhatjuk be a harcmezőre kívánt katonáinkat. Relatíve sok féle és fajta egységgel rendelkezünk, de lényegi különbséget sokszor nem igazán tapasztaltam, valamint az is tény, hogy a másik oldalon szinte teljesen ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező bakákat találunk.

Persze voltak előjelek az egyjátékos missziót, valamint annak hiányát illetően, hiszen normális kampányt az utóbbi epizódoktól már nem nagyon kaptunk. A „skirmish” alapú pályáknak hála ráadásul értelmét vesztette az egységeinkkel való törődés, hiszen a zászlófoglalások, majd a megtartásaik után járó pontokból játszi könnyedséggel tudtunk újakat venni. A térkép nagyságától függően minimum kettő, de akár tíz stratégiai pontért is harcolhatunk, birtoklássukkal pontot kapunk, és aki először eléri a százas határt, az nyer. Igazából ennyi a szoftver értelme, legyen szó a többjátékos vagy az előbbi módok bármelyikéről. Persze az egységek manuális irányítása sokat dob a játékélményen, illetve kiemelném a helikoptereket, mint vadonatúj járműveket– velük óriási pusztítást végezhetünk az ellen sorai között.

Talán legkevesebb panaszunk a látványvilágra lehet, bár nem változott sokat az Assault Squad 2 óta, néhol egész szépen fest, de igazából ebben sem található semmi kiemelkedő. A hangok, effektek szintén az elődöt idézik, ezek korrektek, viszont (csak nagy jó indulattal) betétdalként csupán egyetlen egy szól, az is a menüben. Ha eddig nem jött meg a kedved a Cold Warhoz, akkor most sem fog, mivel technikailag számos problémával küzd a 1C Company játéka. Rengeteg az akadás, a képfrissítés (beállítástól függetlenül) ingatag, ráadásul a gép mesterséges intelligenciája sincs a toppon. A gyalogosok simán belefutnak a húsdarálóba, ellenben a fal mögül csak jókora tűzerővel lehet kilőni őket, arról nem is beszélve, hogy a kampányban, bár nekünk véges az emberi erőforrásunk, láthatóan a másik felnél erről szó sincs. Ha mást nem is, bakákból mintha végtelen számmal rendelkezne az ellenség, ami egyáltalán nem fair, hiszen két rakétavetős ember pillanatok alatt képes volt kilőni a négy Sherman tankomat, amik nem mellesleg a második körös utánpótlásomat képezték.

Összességében csalódást keltően sikeredett a Cold War, ami még kiegészítőként se állja meg a helyét, nemhogy új, külön álló játékként. Nagyon szomorú vagyok, hiszen tényleg hiánycikk az igazán jó háborús RTS, ráadásul az abszolút hegemónia megszerzéséről szóló, hosszú éveket átölelő korszak kellő munícióval rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő kezekbe adva egy ötletes és minőségi stratégia játék alapanyaga legyen. Sajnos nem lett se minőségi, se ötletes, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ezzel a nem túl távoli, de annál izgalmasabb időszakkal. Ehelyett maradt a könnyű pénz reményében történt rókabőr lehúzása, harmatgyenge prezentációval. Nagy kár érte…

A Men of War: Assault Squad 2 – Cold War szeptember 12-én, kizárólag PC-re (Steamen) jelent meg.

96040cookie-checkMen of War: Assault Squad 2 – Cold War teszt