Nioh 2 teszt
A Team Ninja gyakorlatilag megismételte az előd sikerét, sőt a Nioh 2-vel szinte minden szempontból emelte a tétet!
A Ninja Gaiden-szériával elhíresült japán fejlesztőcsapat, a Team Ninja sosem volt rest az idegtépő játékok megalkotásában, így a Souls-like érából természetesen ők sem maradhattak ki. A feudális japánban játszódó Nioh óriási siker lett, amit a zsáner atyja nem hagyhatott válasz nélkül, így nem sokkal később a FromSoftware előállt a Sekiro: Shadows Die Twice-al. Itt ugyanebben a fiktív érában kellett boldogulnunk hősünkkel, a fókusz pedig az idegtépésen túl a – Jedi: Fallen Order által is kölcsönzött – a pontos időzítésen múló védekezés, hárítás, támadás hármasra helyeződött. Persze ezeknél a címeknél inkább a taktikus harcon, mintsem az acélos narratíván van a hangsúly, ezért túlzás lenne kijelenteni, hogy a Nioh lételeme a cselekmény lenne és nincs ez másképp a folytatásban sem.
William, az előd főszereplőjének története három DLC végezetével lezárult, ezért nem csoda, hogy rengeteg kérdés övezte a folytatás mibenlétét. Főszeplőnk ezúttal egy saját magunk által kreált hős, aki egy hitehagyott démonvadász és egy démonasszony szerelméből született. Hideyoshi, két világ szülötteként az egyetlen remény arra, hogy végre helyreállítsa az évszázadok óta áhított rendet. Nos, láthatóan már a felütés sincs túlgondolva, szóval itt sem a szövevényes, fordulatokkal teli történetmesélésen van a lényeg. Ebben az ötven órás kalandban rengeteg helyszínen megfordulunk; elátkozott erdőkön kell átvágnunk, sötét misztikummal átitatott kastélyok udvaraiban fogjuk túlélni a legrosszabbat, miközben hófedte szirteken leszünk kénytelenek megküzdenünk a japán mítosz legádázabb démonaival (a Yokaival) szemben. Persze léteznek olyan szakaszok, amikor napsütötte erdőkbe lépünk és a cseresznyefák árnyékaiban kaszaboljuk az életünkre törő szamurájok tucatjait -, de az igazság, hogy az elején leginkább ők fogják velünk feltörölni a rózsaszín szirmokkal csillogó anyaföldet. Egy ponton az ember eljut majd odáig, hogy szinte tánccá változtatja az összecsapásokat, viszont az idáig vezető út hosszú és gyötrelmes lesz.
Souls-like játékként egy percig se gondoljuk, hogy könnyen átgázolunk az utunkba kerülő retteneteken. Bizony meg fogunk halni a lehető legváltozatosabb és legszánalmasabb módokon – nagyon sokszor, de tényleg. Ami viszont a Nioh egyik esszenciális hozadéka, hogy meghálálja a türelmünket és spártai módon, de megtanít minket játszani. Furcsamód ez a fajta harcrendszer számomra sokkal jobban feküdt, mint a konkurenciáé (Sekiro), ettől függetlenül a lélekkövekre éhező démonok, emberek, illetve a japán mitológia számos istensége feltörölte velem a padlót – sokszor, nagyon sokszor. Nyilvánvalóan óriási előnnyel indulnak az előző rész ismerői, mivel a játékmenet változatlan alapokon maradt. Állóképességünket a „Kí” adja, amit folyamatosan figyelnünk és töltenünk kell a csetepaték alatt. Aztán ott vannak a Yokai árnyékfoltjainak megtisztítása, valamint az ellenfél állóképességének nullázása – ezek mind-mind elengedhetetlen feltétele a sikernek, ami pedig elengedhetetlen feltétele annak, hogy karantén alatt ne kelljen hármasával rendelnünk a kontrollereket.
Bár az alapok megmaradtak, a játékmenet bizonyos pontjain igenis tapasztalható a fejlődés. Emberi ellenségeink taktikusabban támadnak, a démoni szörnyek agresszívabbak, ráadásul szinte az összes rendelkezik egy (vagy több) kivédhetetlen mozdulatsorozattal. Erre a vörösen izzó szemek fognak figyelmeztetni, amik nehezen kikerülhetőek, így az igazán tökös megoldást a „Burst Counter” nevű képesség adja. Tűpontos kontra kell hozzá, de ügyesen beadva nemcsak megállítjuk a rohamot, hanem démoni formánkkal megtántorítjuk (sebezhetővé tesszük) az ellenlábast, ezzel pedig pár másodpercet nyerve megkínálhatjuk a szerencsétlent némi japán technikai megoldással. Ne feledjük, Souls-játékról beszélünk, ahol semmi sincs ingyen; ez a trükk amritába kerül, ami lényegében a démoni energiánkat takarja. Mit is jelent ez? Anyánk örökségének lévén ideig-óráig démonná tudunk alakulni, méghozzá rengeteg variációban, viszont ez még csak a kezdet.
Egyes felaprított yokai lélekszilánkot hagy maga után, amiket a szentélyeknél és egyben mentési pontjainknál (kodama) megtisztíthatjuk, majd uralmunk alá hajthatjuk. Ezeket a képességeket a maximum két őrszellemünkhöz kapcsolhatjuk, hogy aztán mi is beadhassuk az adott ellenség szilánkja által ránk ruházott támadásai egyikét. Legyen szó a második főellenségnél látott forgószélről vagy a medúza-szerű lény fagyasztó tekintetéről, mindet felhasználhatjuk a győzelem eléréshez. Persze nem árt taktikusan bevetni a roppant erejű megmozdulásainkat, mivel ugyanabból az amritából táplálkoznak, mint a Burst Counter.
A démonizálásnak ezzel még nincs vége, ugyanis választott szellemünktől függően nemcsak egy támadást, hanem pár perc erejéig yokai formánkat szintén felvehetjük. Választhatunk a Brute (ő lesz a lomha, de erős), a Feral (fürge, de gyengébb) vagy a Phantom között. Utóbbi a leggyorsabb és talán vele lehet a legtaktikusabb módon bánni mindközül, teleportálásával bárkit körbe tudunk táncolni, villámgyors támadásaival pedig miszlikbe apríthatjuk a legfélelmetesebb szörnyeket. Az extrákon kívül természetesen a közelharc lényeges elemei megmaradtak; tehát adott a három különböző tartásban (alacsony, közepes, magas) forgatható fegyverünk, amikből összesen kilencet tarthatunk markunkban, plusz ide tartoznak a különböző távolsági fegyverek is.
Kard, fejsze, kasza, kalapács, íj, puska, kunai és még hosszan sorolhatnánk a rendelkezésünkre álló arzenált, de azt hiszem már ezekből is tisztán látszik, mennyire sokrétűen használhatjuk fel a Nioh 2 harcrendszere által nyújtott lehetőségeket. A számos fegyver és azoknak eltérő képességei, a démoni hatalmunk és átalakulásaink, a kontrák, a kitérések, a mágikus talizmánok, valamint a nindzsák jellegzetes harcmodora mind-mind szabadon alkalmazható. Mindezt egy mély szerepjátékos vénával kombinálta a Team Ninja, ahol a szintlépések után járó képességpontok átgondolt pakolgatásával létrehozhatjuk a számunkra leginkább ütőképes démonvadászt.
A harc mellett a szoftver másik erőssége kétségkívül a fejlődési rendszerben keresendő. Brutális mennyiségű lehetőség áll előttünk, ami pontok elköltését illeti. Megszámolni is nehéz, hogy milyen irányba vihető el főszerepelőnk, hiszen a sor ott kezdődik, hogy a fegyvernemek külön fejlődnek, ráadásul négy külön ággal rendelkeznek. Ha valaki imád bíbelődi a lehető legjobb harcos létrehozásának érdekében és nem riasztja el az extrém nehézség, akkor már most mondom, hogy a Nioh 2-öt egyértelműen neki találták ki. Miután végigizzadtuk a fősodort, lehetőségünk nyílik a New Game+ játékmódra, ami a „Dream of the Strong” fokozatot kapta. Ha esetleg eddig nem sírtunk az idegtől, akkor az új végigjátszás tuti megpróbál majd minket megríkatni úton-útfélen. Természetesen a nehezítésért cserébe megannyi extra jó jár, ilyenek például a „Divine” kategóriájú cuccok.
Ha nagyon nem bírunk el egy-egy főellenféllel vagy a pálya bizonyos szakaszaival, akkor segítség gyanánt egy csipet játékbeli tárgy (Ochoko csészék) fejében behívhatunk más játékosokat, akiket persze a gép fog irányítani. Lootként szerezve mi magunk dettó képesek vagyunk lerakni kéken világító sírokat, ezzel más sorstársunknak nyújthatunk némi segítséget. A világ bizonyos pontjain elhullott kalandorok egy része vörösen izzó sírokat kap, ha valahol tömegesen vannak, akkor ott sejthetjük, hogy valami nagyon csúnya dologgal fogunk szembeszállni a következő percekben. Belőlük ún. revenantok bújnak elő, vagyis egy PvP-szerű megoldással más (gépi irányítású) játékosok ellen mehetünk ölre loot és tapasztalati pont fejében. Miután elhullottunk (mert el fogunk) az utolsó meglátogatott szentélyhez kerülünk vissza, ahova újításként bekerült a bazár funkció. Itt a beváltott tárgyainkért kapott rizs fejében élettöltő elixírt, nyilat, golyót, bombát és megannyi felszerelést vásárolhatunk.
A Nioh 2 fantasy-kaland keretét a már megszokott régiókra bontott térkép adja. Gyakorlatilag az atlaszon kiválaszthatjuk a következő küldetéseket (legyen az fő vagy mellék), valamint itt játszhatjuk újra őket extra és persze jobb cuccokban reménykedve. Ezen a képernyőn tudunk visszatérni a pagodába, ahol ádáz szamurájunkat fejleszthetjük, fegyverzetét erősíthetjük és lélekköveit menedzselhetjük. Régi motorosoknak ismerős lehet a szentély, a dojo, illetve Toyo kovácsműhelye, de a PvP játékot kínáló Teaház, sőt a kooperatív idegösszeroppanásra vágyóaknak Torii Kapuja szintén helyet kapott a második részben. Újdonságként van jelen kunyhónk, ahol pártfogó szellemünkön túl olvasgathatunk és elmélyedhetünk a játék világában, testreszabhatjuk hősünk megjelenését és teakészleteket gyűjthetünk a megannyi passzív bónusz reményében. A történet későbbi szakaszában aztán átköltözhetünk újabb viskókba, amit persze tovább bővíthetünk, valamint kedvünk szerint alakítgathatjuk, berendezhetjük.
Hihetetlen, hogy az utóbbi cikkek technikai részhez érve mindig le kellett osztanom pár sallert a tesztalanynak, viszont jelen esetben nem igazán tudok negatívumokkal szolgálni. Bár a látvány tekintetében néha érződik a generáció vége, kaptunk egy igen részletes HDR beállítási felületet, továbbá a Team Ninja két lehetőséget kínál fel: eszerint választhatunk mozi vagy az akciómód között. Pro konzolon az előbbit választva a külcsínyen lesz a hangsúly „4K” felbontással és 30 fps-el, míg utóbbira bökve marad az 1080p felbontás, de 60-as képfrissítési rátával. Eleinte a mozit választottam, aztán a néhol darabos mozgás után gyorsan rájöttem, hogy ennél a játéknál sokkal fontosabb a stabilitás, így rögvest átálltam akciómódra – ezt ajánlom mindenkinek. A hangok, zenék és a rengeteg átvezető hozzák a kötelezőt, az itt-ott tetten érhető összeolvadásokon kívül pedig nem nagyon találkoztam technikai bakikkal. Talán fentieken túl a legfontosabb, hogy a betöltődési időre tényleg nem eshet panasz, elhalálozás után szinte máris újból próbálkozhatunk.
A zsáner megváltásáról szó sincs, a Nioh 2 mégis hibátlanul gyúrja össze a műfaj főbb jellegzetességeit egy olyan mély és ritka élménnyé, ami eddig a pontig példa nélküli volt. A 16. században játszódó Japán-folklór körítést még a Sekiroban sem élveztem ennyire, ráadásul hála a megannyi újításnak, a pörgős és látványos harcrendszernek, valamint a részletes testreszabhatóságnak alig bírtam lerakni a Team Ninja legújabb címét. Ha nagyon bele akarunk kötni, akkor a narratíva hagy némi kívánnivalót maga után, viszont a millió szitkozódáson és a kontrollerünk hajigálásán túl a végeredmény egy hihetetlenül addiktív játék lett, ami minden Souls-rajongónak kötelező vétel!
A játék megvásárlásához kattints ide!
A Nioh 2 március 13-án PlayStation 4-re jelent meg, mi a konzol Pro változatával teszteltük.
