Két nap anyázás után eksztázis: így építettem pc-t
Mindig én voltam a lúzer.
Félre ne értsetek, mind lúzerek voltunk, pontosabban geekek, csak sajnos akkor ezt a szót még nem ismertük, nem volt tehát semmi szubkulturális öntudatunk, csak a bizonyosság, hogy pattanásos, introvertált kamaszok vagyunk, a nőknél semmi esélyünk, a táncparketten megmozdulni nem merünk. Egyvalamiben voltunk jók: tudtuk, hogy kell kinéznie egy pc-nek kívülről-belülről, és tudtuk, hogyan kell használni, főleg persze játékokra. Azaz:
gépeztünk.
Mindezt a kilencvenes évek közepén, amikor még csak a suliban láttunk internetet, betárcsázós modemmel (Teveklub! Altavizsla! Freemail! Internetto!), illetve Norbiéknak volt ISDN-alapú, kábeles netük, amely sok-sok kilobyte-ot töltött le másodpercenként.
Norbinak persze könnyű volt, az apjának hardverboltja volt, azaz a családi házukban is elképesztő technológiai felszereltség uralkodott, ott láttam először 21 collos, 1024-szer 768-as felbontású, katódcsöves monitort, fél gigabyte-os merevlemezt, Pentiumot, 16 mega RAM-mal, úgy futott a Diablo, mint az álom. Attiláék voltak a gazdagék, azaz neki volt először 3Dfx gyorsítókártyája és 8-szoros CD-meghajtója, a lakótelepi Lacinak meg a házmester apja révén elég közvetlen hozzáférése volt a korszak jellegzetes, teherautóról leesett tételekből álló hardver-feketepiacához, ott is volt tehát mindenféle csodacucc, így hirtelen a Doom MIDI-alapú zenéjét brutálisan megszólaltató SoundBlaster hangkártya ugrik be.
Hát, mi meg a csórók voltunk. Mindig egy generációval béndzsább gépem volt, mint a többieknek, ’95-ben még a Doom is akadt, a Quake-ről nem is beszélve. Azaz lúzer voltam a lúzerek közt. Az első tisztességes fejlesztésem egy Laci által levetett Pentium-kompatibilis alaplap és a hozzá tartozó egymagos, 133 Mhz-s (!) processzor, fél napig szereltük, de semmi, csak a sötétség és a speaker kétségbeesett vonyítása. Másnap jöttem rá, hogy a számítógépház fémborítása hozzáér az alaplaphoz hátulról és lezár egy áramkört, amit nem kellene; mivel sem alátétcsavarokkal, sem egyéb gyári bűvészkedéssel nem lehetett átpozícionálni az alaplapot, három darab félfamentes rajzlapot préseltem mögé, hogy távol tartsa a fémfelülettől, és reménykedtem, hogy nem melegszik túl (és például kap lángra az egész). Minden tisztességes számítógépszervizes hülyét kapott volna a buheramegoldástól, de a gép működött, a Quake egész tisztességesen futott, és ez volt a lényeg, olyan boldog voltam, hogy az sem érdekelt, hogy már mindenki a Quake 2-őt és az Unreal Tournamentet tolja, amely játékoktól még ezzel az „új” vassal is fényévekre voltam.
Egy ponton elengedtem ezt a pc-történetet és a vele járó örök elégedetlenséget, konzolos lettem, boldog voltam, végre nem volt dilemma, nem kellett felnőtt döntéseket hozni (és persze pénzt költeni): egy vas volt egy kontrollerrel, arra pedig játékok, oszt’ jónapot. Eltelt tíz év, és észre sem vettem, hogy közben felnőttem, elkezdtem dolgozni, lett pénzem, csak most hozta úgy az élet, hogy belegondoltam:
Tényleg, miért nem rakok össze egy tisztességes pc-t?!
Egy pillanat alatt elöntött a gyerekkori izgalom, és még mielőtt konkrét, racionális választ (haha!) találtam volna, már tudtam: össze fogok rakni egy pc-t. Fogalmam sem volt, mi a helyzet most a hardverpiacon, mi a menő alaplap, proci, videokártya, eleve: AMD vagy Intel, de azt tudtam, hogy megpróbálom, muszáj, visszavágás- és elégtételképpen a gyerekkori lúzerkedésért.
Eltelt három hét és itt ülök egy (majdnem) fullos pc-vel, az izgalmakkal, szorongással, izzadással és anyázással teli kalandot pedig mindenkinek ajánlom – úgyhogy el is mesélem, milyen tanulságokat vontam le.
Nem kell feltétlen bolti összeállítást venni!
Az első gondolatom persze az volt, hogy nem fogok csavarokkal, hűtőpaszta-kenegetéssel, jumpereléssel és kábelmenedzsmenttel szenvedni, megnézem tehát, mit adnak készen a boltokban. (Még egyszer: én vagyok az ember, aki még életében nem látott SATA-csatlakozót.) Az eredmény elborzasztó volt, a kinézett középkategória, amelyen nagy tömegben lehet 45 megapixeles raw fotókat szerkeszteni (ez lenne a munkám ugyanis, és ez volt egyúttal a racionális érv a beruházásra) és játszani is, akkor már mondjuk 1080p, de inkább 1440p és 60 fps-sel, ja, és nézzük meg, milyen ez az új ray tracing-kompatibilis RTX-őrület az nVidiától… értitek, ugye? Nem? Nem baj. Szóval, az előre összerakott, tisztességesen felszerelt gépek árai magasabbak, mint amit megengedhettünk magunknak, valamivel félmillió alatt volt az, amire nekem minimum szükségem volt, én pedig az egészre nem akartam többet költeni 300 ezernél.
Utóbbit persze el kellett engednem, de bárhogy is számoltam, alkatrészenként vásárolva kijöttem 350 ezerből. Legalább nyolcszor kiszámoltam, mindig azt hittem ugyanis, hogy kifelejtek valamit, vagy van az egészben egy csapda, nem létezik, hogy ennyivel drágább legyen a bolti csak azért, mert előre összeszerelik. Három hét után, most, hogy sikerült összerakni, bátran kijelenthetem: de, ennyivel drágább.
Arról nem is beszélve, hogy így kimaradsz egy olyan tapasztalásból – belső utazásból, önfelfedező tripből, személyiségfejlesztő tréningből –, amelyből kár lenne kimaradni. Légy tehát bátor, szedd össze a vasat alkatrészenként!
Kivéve, ha megvan egyben a pénzed, időd viszont semmi, gyorsan kell gép és az egészre komplett garanciát szeretnél. Akkor nem szóltam. Például innen tudsz válogatni.
Tanulj, kutass, egyensúlyozz!
Pc-t építeni nem csak technológiai – és, mint látni fogjuk, kézügyesség-beli – kihívás, hanem az egyensúly művészete, és mint ilyen, zen lelki gyakorlat. Pc-t építeni azért nagyszerű, mert nem egyszer és mindenkorra szól, hanem lépésről lépésre fejleszthető, tanul és nő veled együtt. A rossz hír, hogy annyiféle szabvány (processzorgeneráció, foglalat, chipset, memória- és tárhelytípus, videokártya, hűtés és táp) létezik, hogy még a profiknak is nehéz lépést tartani, főleg manapság. A jó hír, hogy az internet nagy és okos, a megbízható cikkek és Youtube-csatornák biztos támpontot, magabiztosságot adnak. A lényeg: nem tudod elrontani, illetve, ha mégis sikerül, nincs veszve semmi!
Azt nem úszod meg, hogy legalább nagyjából kitaláld, mire szeretnéd használni. Maradjunk a három fő használati körnél: irodai és otthoni munka, játék és kontentgyártás – utóbbiba a fotót, videót, animációt értjük. Ha átlagos munka- és multimédia-gépet szeretnél, nagyon fontos, hogy ugyan nem kell csúcsprocesszor (az alsó-középkategória, mint egy újabb Intel i3-as teljesen elég), de egy bizonyos szint alá ne menj, és könyörgöm, bárki bármit mond, ne spórolj a memórián és a merevlemezen. Mindkettőre igaz ugyanis, hogy nagyon kevés plusz pénzzel nagyon sok idegeskedést és körömrágást spórolsz meg. A négy gigabyte-os rendszereket felejtsd el, nyolc de inkább tizenhat giga RAM legyen az alap, a memória órajele itt nem számít, bármilyen DDR3-as (vagy, ha hosszabb távra tervezel, DDR4-es) modul megfelel. Ami nagyon fontos: a rendszernek SSD (akár 128 gigabyte-os, csak legyen!), a háttértárnak pedig egy legalább egy, de inkább két terabyte-os hagyományos merevlemez, mondjuk 7200-as fordulatszámmal.
Ami a többi kategóriát illeti, kicsit leegyszerűsítem, de én a következő tanulságot vontam le: ha játszani akarsz, videokártya köré építs, ha fotót, videót, 3D-s modelleket gyártasz, akkor a processzor legyen az alap! Ez nem azt jelenti, hogy a többi alkatrész elhanyagolható, hanem azt, hogy válaszd ki a számodra leginkább megfelelőt (értsd: ami még belefér anyagilag) és válogass hozzá úgy komponenseket, hogy ne legyen bottleneck (máris imádom a pc-s metaforákat) azaz, hogy egyik se fogja vissza a rendszer alapját. Ha tehát úgy döntesz, rámész a csúcskategóriára, és 4K-ban, legalább 60 képkocka/másodperc képfrissítéssel játszol, plusz jövőbiztosra tervezed a rendszert és kell a még kihasználatlan, de csodálatos ray tracing technológia, vedd meg bátran a legújabb négyszázezres RTX-videokártyát. Csak könyörgöm, ne válassz hozzá két generációval ezelőtti i3-as processzort (én Intel-rendszert éptettem, azért ezekkel jövök), mert nem győzi az iramot, a videokártya meg ott hever majd kihasználatlanul, negyven fokosan. Ugyanígy: ha szupererős processzort vásárolsz, tégy mellé egy legalább középkategóriás videokártyát!
Hát ezért mondtam, hogy a pc-éptés: kompromisszumok, művészi egyensúlyozás, tanulás és zen.
Óvatosan spórolj!
Komoly pc-t összerakni drága buli, de kifizetődik: sokkal több mindenre jó, mint egy konzol (no shit Sherlock!, tudom), a játékok pedig sokkal olcsóbbak. És most nem a, khm, alternatív letöltési forrásokról beszélek, hanem arról, hogy eleve olcsóbbak, plusz a Steam Sale-eken, a Gog.com-on vagy Humble Bundle szolgáltatáson nagyon hamar hatalmas akciókra lehet lecsapni. De ettől még rá kell szánni azt a legalább háromszázezer forintot.
Ha rám hallgatsz, pont nem ott spórolsz, ahol könnyűnek tűnik! A memóriáról és a merevlemezről már volt szó, de ügyelj arra is, hogy milyen alaplapot választasz. Ahhoz, hogy működjön az i5-ös processzor és RTX 2070-es videokártya köré épített rendszerem, elég lett volna egy tizenöt-húszezer forintos lap is, mégis egy negyvenezres, tisztességesen hűtött, Z390-es Intel chipsettel felszerelt alkatrészt választottam. Azért, mert ez tűnik most jövőbiztosnak, amibe a mostani legújabb, és nyilván a következő egy-két generáció processzorai is beférnek majd. Ha egy egyszerűbbet választottam volna, a következő frissítésnél cserélhetném ezt is és rögtön rosszabbul járnék anyagilag.
Bagatell tételnek tűnik, de ugyanez igaz a számítógépházra is: vonzóak a hat-nyolcezer forintos tök egyszerű modellek, de hidd el, nem akarod az ezzel járó szenvedést. Nem csak olcsó hatásúak és csúnyácskák: ezeknek általában sem saját ventillátoruk, sem porszűrőjük nincsek, kialakításuk átgondolatlan, kényelmetlen, a pc-építés egyik leginkább alulértékelt szempontját: a kábelmenedzsmentet pedig teljesen ellehetetlenítik. Szánj rá még egy tízest és élvezd a pormentes, jól szellőző és szép házat! Ha valamin spórolni szeretnél, legyen az az RGB-fény és az általában rettenetesen giccses gamer dizájnelemek.
Ellentmondásosnak tűnik, de spórolni pont azon érdemes, amiből pont, hogy a legjobbat szeretnéd. Mondok pár példát. Nem, nincs szükséged a legújabb i7-es vagy i9-es processzorra, ha csak játszani szeretnél, bőven megteszi a középkategória is. Nem, nem lesz semmi bajod akkor sem, ha húsz perc alatt rendereli a videódat a rendszer mondjuk tizenhat helyett. És nem, nincs szükséged a legmenőbb grafikus kártyára sem, ray tracinget úgyis csak 3-4 játék tud. Kivéve, ha 144 hz-es monitorod van és streamelnél is közben. Akkor nem szóltunk.
Várj!
Persze, türelmetlen az ember, mindent azonnal akar, érdemes azonban várni, ha valamikor, akkor most. Nem a végtelenségig, elvégre mindig lesznek új bejelentések, fejlesztések, és a jelenlegi generáció ára mindig lemegy majd, ha jön a következő – ilyen alapon nyilván sosem lenne értelme beruházni semmire, mert úgyis jön jobb. Egyszerűen arról van szó, hogy az AMD éppen most szedte össze magát, a legújabb – a profik által már letesztelt, de boltokba még pont nem került – Ryzen processzorcsaládja konkrétan maga mögé utasította az Intelt (ilyen legutóbb 15 éve történt), Az RX 5700 és 5700 XT grafikus kártyáik pedig megszorongatják az nVidia felső-közepét. Utóbbi cég húzott egy meglepőt, kiadták az RTX-kártyák frissített-gyorsított változatát Super néven, az AMD pedig erre gyorsan leszállította saját kártyái árát még a megjelenés előtt. Olyan az egész, mint egy vb-döntő két régi, valaha menő csapattal, akik most valamiért megint csúcsformában vannak.
Nem baj, ha nem érted a fenti bekezdés, a lényeg a következő: verseny van, és ez neked nagyon jó lesz, csak várj egy-két hónapot (úgy tudjuk, ekkorra kerülnek a magyar polcokra az új termékek), ekkor ugyanis vagy sokkal jobb cuccokat vehetsz majd a mostani büdzsédből, vagy nagyon sokat spórolhatsz.
Tanulj mások hibáiból!
A pc-építésnek nyilván megvannak a kockázatai, de ettől még sokkal barátságosabb, szórakoztatóbb és átláthatóbb az egész, mint egy laikusnak első ránézésre (akár e cikk láttán) tűnhet. Az ezernyi szabvány ellenére ugyanis az egész folyamat kellően hülyebiztos: gyakorlatilag fizikai képtelenség rossz helyre és/vagy irányban csatlakoztatni a kábeleket, a kártyákat, a processzort, a memóriát. A neuralgikus pontokra feliratok figyelmeztetnek, azt meg már a boltban sem hagyják majd, hogy AMD-s alaplaphoz Intel-processzort vegyél és fordítva.
Ettől azonban még nagyon fontos a kutatás, az olvasás, a tanulás és az, hogy hallgassunk az okosabbra. És ezt úgy mondom, hogy én sem voltam okos, megvettem például a legolcsóbb házat, ne tudjátok meg, mennyi izzadságba és anyázásba került, mire belecsavaroztam az alaplapot (a menetek fele azonnal gallyra ment az olcsó alapanyagok miatt), hogy aztán kezdhessem az egészet előröl, mert rájöttem, hogy a béna konstrukció miatt bizonyos kábeleket előre kellett volna csatlakoztatni. Mire végeztem, már biztos voltam benne, hogy tönkretettem az egészet. (Nem tettem: úgy tűnik, sokkal strapabíróbb minden, mint amilyennek az ezernyi nyomtatott áramkör, dióda, tranzisztor, jumper alapján tűnik.) És ez csak egy apró példa.
Ja, és a legjobb: ha mindennel megvagy, jöhetnek a perifériák és a monitor! Ezügyben pedig irány a Media Markt.
