PS5 – A konzol, amit megérdemlünk és amire szükségünk van

Hivatalosan is bemutatták a PlayStation 5-öt végignéztük a visszafogott, de tömény show-t és majdnem belefulladtunk a csodálatos játékokba. A Sony megmutatta, hogyan kell ezt.

Fel voltunk készülve nagyjából mindenre a Sony előre beharangozott és egyszer már elhalasztott, a helyzetre való tekintettel onlie sugárzott nagy PlayStation 5-leleplezése előtt, onnantól kezdve, hogy kiábrándító bukta lesz az egész (lehangoló játéklista, papírforma szerinti koreográfia, kevés gameplay-videó) odáig, hogy egész hatékonyan pótolja a több ezres közönség előtti, gigantikus színpadon abszolvált performanszt, ami ezeknek a bemutatóknak a lényege volt eddig. Csak arra nem voltunk felkészülve, hogy nem egyszerűen megközelíti az eddigieket ez a kényszerű, online streamelt formátum, hanem konkrétan felülmúlja.

Így, egy nappal az élmény után kijelenthetjük: sikerült nekik. A Sony nagyon okosan csinálta, feszes, tömör és az E3-hoz és a többi nem éppen karanténkompatibilis show-hoz képest jó értelemben visszafogott, csak minimálisan öntömjénező műsort rakott össze, nem is hype-olom tovább, tessék, itt lehet megnézni.

Ennyivel persze nem szeretnénk elintézni, inkább végigmegyünk rajta egy szubjektív listával, az elején a feketelevessel, aztán a kedvenceinkkel. Volt pár, mert a Sony szerencsére semmi másra nem használta az idejét, mint a játékok bemutatására, ezek a játékok pedig pont hogy nem a szokásos franchise-ok következő címei voltak, amelyekről pontosan tudjuk, hogy érkeznek, hanem javarészt teljesen új, de legalábbis váratlan leleplezések.

Apropó, leleplezés. A végéről kezdjük: a Sony az egész műsort arra húzta fel, hogy a rengeteg játékbemutató után leleplezze magát a gépet (vagyis kettőt, erről mindjárt), plusz a perifériákat. Ez meg is történt, a kész műalkotás pedig, maradjunk annyiban, hogy izé, megosztó.

Így néz ki a PlayStation 5

Az internet, ahogy arra számítani lehetett, rögtön kettészakadt, a fele messiásként várja és egyetért a Sonyval, aki szerint „merész, formabontó design-t” kapott a gép, „amely szakít a PlayStation hagyományaival”, a másik fele pedig azt gondolja, hogy úgy néz ki, mint azok a modemek/routerek, amelyeket az ezredforduló környékén vágtak az emberhez ingyen az internetszolgáltatók. Vagy úgy, mint egy szuperhősjelmez. Vagy úgy, mint a pápa sapkája. Szerintem amúgy olyan az egész, mintha egy futurista szobrász hallucinogén szerek hatása alatt azt képzelte volna, hogy ő Makovecz Imre reinkarnációja, és tervezett is gyorsan egy templomot. Azt viszont sajnos nem sikerült eldöntenem, hogy ez jó-e vagy rossz, alighanem meg kell várnom, hogy a kezemben tartsam. (Természetesen alig várom!) Akárhogy is, özönlenek a mémek, ami persze sosem baj.

Ha túlvagyunk azon, hogy ezt a csodát kell majd néznünk évekig, jöjjenek a részletek… vagyis azok hiánya. Egyelőre ugyanis csak annyit tudunk, hogy két kivitelben jön majd a konzol, az egyik tartalmaz egy UHD Blu-Ray lejátszót a játékoknak és a filmeknek (alighanem a játékok is ezt a formátumot használják majd, ami jó hír, tekintve, hogy sokkal több adat ráfér, mint egy hagyományos Blu-Ray lemezre), a másik nem, azon csak online boltból vásárolt játékkal lehet majd játszani és streamelni, ennek megfelelően karcsúbb és nyilván olcsóbb is lesz. Kapunk (vagy külön vehetünk? Ezt sem tudjuk!) egy nyilván nagyszerű minőségű, 3D-s hangzást biztosító headsetet (a Sony nagyon büszke a PS5 hangtechnológiájára), egy távirányítót a médialejátszóhoz és persze az új DualSense kontrollert, amit sajnos nem mutattak meg működés közben.

Ha már itt tartunk:

Amiket hiányoltunk a bemutatóról

Ár, megjelenés. Itt a nyár és ezekről még egy szó sem esett, ami kissé baljós. Hatalmas öngól lenne, ha a konzol jövőre csúszna, de az a helyzet, hogy még csak a hozzávetőleges „holiday 2020” idősávot sem erősítették meg, tehát még ez is benne van a pakliban. Ami az árat illeti: nem létezik, hogy 4-5 hónappal a várható megjelenés előtt nem tudják, mennyibe kerül; az, hogy erről hallgatnak, arra utal, hogy tartanak a reakcióktól és nem szerették volna ezzel elrontani a show-t. Készüljünk tehát húzós árcédulára; én egy 160 ezer forintosnak már örülnék, de minden lehetséges.

PS4-játékok. Na jó, ezek különösebben nem hiányoztak, sőt: dicséretes, hogy a Sony nem jött azzal, hogy a most megjelenő, vagy már megjelent játékai a PS5-ön még szebben futnak majd (The Last Of Us Part 2, Ghosts of Tsushima, stb.), de azért mégis feltűnő volt, hogy a mostani generáció egy szót sem kapott, legfeljebb egy következő generációra fazonírozott GTA V-t jelentettek be. (Ami kifejezetten kiábrándító volt: egy Rockstar-logó után mégis mást várna az ember!)

Elden Ring. A From Software csak egy Demon’s Souls remake-kel (remasterrel?) képviseltette magát, pontosabban nem is ők, hanem a minőségi átdolgozásokra szakosodott Bluepoint Games. A Demon’s Souls felbukkanása persze nagyszerű hír, öröm nézni, hogy a Sony ilyen szinten tiszteli saját múltját, és a PS3-ról egy generáció kihagyásával a PS5-re ülteti a Dark Souls előtti Dark Soulst, alig várom, hogy megkaparinthassam. De titokban azért reméltem, hogy felbukkan Miyazakiék újabb mesterműve.

Starfield. Annyira szeretném már elfelejteni a Fallout 76-ot! Szeretnék újra bízni a Bethesdában. Már csak ezért is érdemes lett volna megmutatniuk új, űrben játszódó RPG-eposzukat, de ez nem történt meg.

Amiket imádtunk

Szerencsére ez a lista sokkal hosszabb lesz, mint az előző. Annyira, hogy képtelenség az összes felvillantott játékot bemutatni (összesen 26-an vannak!), mert abból egy követhetetlen és végeláthatatlan katyvasz lenne. Következzék tehát a tíz kedvencünk: ezekkel akarunk játszani, lehetőleg máma még. (De legkésőbb jövő ilyenkor.)

Marvel’s Spider-Man: Miles Morales. Simán el tudjuk képzelni, hogy azért halasztották el a leleplezést, hogy átvariálják a játékok sorrendjét és ezzel az egész esemény hangsúlyát: az Insomniac fantasztikus Pókember-játéka (mármint maga a játék is fantasztikus, nem csak Pókember) folytatást kapott ugyanis, amelyben a fekete-latin Miles ölti magára a piros sztreccsrucit. A GTA után ezt a videót mutatták meg először. Tökéletes időzítés és nagyon szép kiállás ez, és mellesleg a játékot is alig várjuk.

Ratchet & Clank: Rift Apart. A PlayStation 4-re készült R&C rebootot eredetileg az unokaöcsémnek vettem meg a szülinapjára, csak előtte még belenéztem, izé, minőségbiztosítási okokból. Aznap éjjel nem aludtam, a lemezt pedig vérző szívvel adtam át (és aztán kölcsön is kértem), ez az infantilis és komolytalan űrkaland ugyanis a generáció egyik legjobb játéka volt: önfeledt dilizés, marhulás, olyan grafikával, hogy csak azért hittem el, hogy nem előre renderelt az egész, mert én irányítottam. Ez az új még az elődjénél is őrültebb lesz, A galaxis őrzői-filmekre emlékeztető dimenzióugrásokkal, amelyek nyilván az új konzol SSD-jét, vagyis azok töltési sebességét hivatottak demonstrálni. Akárhogy is – engem megvettek kilóra.

Stray. A titkos kedvencem az egész bemutatóról, félig azért, mert kenyérre lehet kenni ezzel a kissé elnagyolt, concept art-stílusú, művészi grafikai világgal, másrészt a robotok miatt, harmadrészt meg azért, mert egy cica a főszereplő, ami minimum hiánypótló a videojáték-piacon. Sok minden nem derül ki, legfeljebb az, hogy a kis költségvetésű, de nagyszerű filmekben utazó Anapurina videojáték-részlege, az Anapurina Interactive adja ki, ami nagyon jó hír.

Returnal. Az Alien és az Edge of Tomorrow találkozik ebben a filmszerű és egyelőre teljesen rejtélyes játékban, amelyben újra és újra meghal a karizmatikus női főszereplőnk, hogy felébredve újra próbálkozzon… nem is tudjuk, mivel. A bemutató videó mindenesetre csodálatos, ahogy az is, hogy a Returnal a Housemarque munkája. Ez a kis finn stúdió hozta össze a PS4 indulásának egyik legnagyobb sikerét, a Resogunt. Az árkád lövöldékre szakosodott csapat következő munkája (Alienation) mérsékelt siker lett, az azt követő Nex Machina és Matterfall pedig hatalmas bukta. (Annak ellenére, hogy a Nex Machina a mai napig tökéletes kikapcsolódás egy stresszes nap után.) Bármely más kiadó kirúgta vagy eladta volna őket ezek után, esetleg beolvasztja egy nagyobb csapatba, vagy csak kulimunkát bízna rájuk. A Sony azonban azt mondta: tessék, kaptok négy évet és sok-sok millió dollárt, csináljatok egy igazi nagy dobást. Nem azt akarom mondani, hogy önzetlen mecénások, hanem azt, hogy pontosan tudják: kifizetődik befektetni a tehetségekbe és a merészen hangzó ötletekbe.

JETT: The Far Shore. Fogalmunk sincs, mi ez és miről szól, de azonnal akarjuk! Nézzétek csak ezt a videót! Hangot bekapcsolni!

Hitman 3. A végtelenszer végigjátszható, egyszerre vérkomoly és kellemesen idióta Hitman-sorozat következő epizódja egyszerűen nem lehet rossz és kész. Legrosszabb esetként azt tudjuk elképzelni, hogy akad majd egy-két unalmasabb pálya, de biztosak vagyunk benne, hogy a 47-es ügynök történetét (legalábbis ebben a felállásban) lezáró harmadik rész még nagyobb, zsúfoltabb, összetettebb és ötletesebb lesz.

Deathloop. Az Arkane a világ egyik legjobb fejlesztőcsapata, a Dishonored pedig a világ egyik legjobb videojáték-sorozata, ha bárki mást mond, annak üzenem, hogy gyere ki, játsszuk le! A lopakodáshoz és (az egyébként ellenjavallt) gyilkolászáshoz kapott eszközeinket ugyanis úgy tudtuk variálni, hogy csak erre egy külön YouTube-műfaj született (keressetek rá: Dishonored best kills, high chaos). Ez vár ránk a Deahtloopban is (amelyben szintén újra és újra meghalunk és feltámadunk), csak a viktoriánus, steampunk környezet helyett futurisztikus világot és kémfilm-paródiát kapunk (egyszerre!), patkányok és pestisjárvány helyett pedig egy rivális bérgyilkost, akinek semmi más feladata nincs, mint minket levadászni, ha kell, újra és újra. Nem állítom, hogy mindent értek, de nagyon várom.

Resident Evil: Village. A Capcom folytatja a hetedik rész által lefektetett hangulatot és játékmenetet, csak éppen visszatér Chris Redfield. A többi meg… nézzétek meg!

Pragmata. Egy kis Silent Hill, egy kis The Division és nagyon-nagyon erős Hideo Kojima-vájbok (pedig sajnos semmi köze hozzá) a Capcom új játékában, amelyet egyelőre nem tudunk hova tenni. Persze nyilván ez is volt a cél ezzel a furcsa videóval.

Horizon Forbidden West. A Guerilla Games csodálatos nyílt világú Zero Dawnja a most elköszönő generáció talán legjobbja volt, az elkerülhetetlen folytatás pedig a most beköszönő generáció legjobbja lesz. Én legalábbis nehezen hittem, hogy a kis, leharcolt PlayStation 4-em ilyen szintű grafikát bír kisajtolni magából, pedig de, és akkor a hangulatot, a világot és a megkergült, állatokra hasonlító robotok körül forgó őszintén okos történetet még nem is említettem. Ha az új rész csak fele olyan jó lesz, akkor is kötelező lesz.

107742cookie-checkPS5 – A konzol, amit megérdemlünk és amire szükségünk van