Resident Evil 2 Remake teszt
A Capcom újból megcsinálta, két éven belül a második minőségi alkotással rukkolt elő a műfaj atyja. A Resident Evil 2 húsz év után, Remake formájában tért vissza a várva várt gyökereihez.
A Resident Evil 2 a klasszikus túlélő-horror sorozat egyik legnépszerűbb darabja. Az eredetileg 1998-ban, még PlayStation 1-re megjelent epizód cselekménye két hónappal az első rész után játszódik, amikor az Umbrella névre keresztelt gyógyszeripari vállalat titokban kifejlesztett biológiai fegyvere, a T-vírus már szinte megfertőzte egész Raccoon City-t. A második rész főszereplői Leon Scott Kennedy, aki első napját töltené a városi rendőrségnél és az akkor még makacs főiskolai hallgató, Claire Redfield. A nagy benzinkúti találkozás után főhőseink első útja a rendőrkapitánysághoz vezet, hátha ott többet tudhatnak meg a történtekről, de a halálos kor megelőzi őket. Leon elsődleges célja, hogy minél több túlélőt tudjon kimenekíteni a fertőzöttek fogai közül, mindeközben Claire bátyját (Chris Redfield-et) keresi a borzalmak által sújtott településen. A helyszínre érve természetesen bonyolódni fognak a történések; túlélőink kénytelenek lesznek szétválni, többek között kiderül hova tűnt Chris, illetve a katasztrófa mellett az Umbrella Corporation számos titkára fény derül ebben a csavaros, és horrorisztikus vonásokkal tarkított történetben.
A régebbi verzió ismerői többek között azt is tudhatják, hogy Claire-en és Leonon kívül még számos szereplőbe belebotlunk. Itt tűnik fel először a titokzatos Ada Wong és a kis Sherry Birkin, előbbi például a negyedik és a hatodik eresztésben szintén fontos szerepet kap, míg utóbbival csak a Resident Evil 6-ban találkozhattunk – ekkor a felcseperedett kislány már kormányzati ügynökként harcol a bio-terrorizmus ellen. Több mint 20 év elteltével éled tehát újjá gyönyörű, 4K felbontású grafikával, felújított játékmenettel, és a már jól ismert hátborzongató sztorival a Resident Evil széria egyik legjobb élménye. Nos, a végeredmény egy gyakorlatilag hibátlan újragondolás, ami nem csak a törzsgyökeres rajongóknak lesz kötelező vétel, de ahogyan ez lenni szokott, az idáig vezető út korántsem volt zökkenőmentes.
A műfaj megteremtője hosszú évekig etalonnak számított a horror kedvelőinek körében és ez nem véletlen. Az akkor még rögzített kameraállású, kevés lőszerrel és taktikázással megpakolt játékmenethez nagyszerűen passzoló, ráadásul annyira nem is elképzelhetetlennek tűnő fősodor rengeteg embert szippantott be, és sokakat, azóta se eresztett el. Sajnos a kétezres évek közepétől megjelent számozott epizódokban rengetegen csalódtak, a negyedik és a keményvonalas rajongók számára az ötödik rész ugyancsak méltatlan lett a régebbiek színvonalához. A Resident Evil 6 ráadásul nemhogy javított, hanem egyenesen tovább rontott a játéksorozat megítélésén, lévén egy borzasztóan ingoványos talajra tévedtek a fejlesztők. Megpróbáltak az akciódúsabb játékmenet és a borzongás kedvelőinek egyszerre megfelelni, így végezetül egy jellegtelen massza formálódott ki, így nem csoda, hogy jócskán alulmúlta nemcsak a kiadó, hanem a rajongók várakozását is.
Akkoriban félő volt, hogy leáldozott a szériának (az alábbi veszélyt a Capcom vezetése szintén érezte) egyértelművé vált, hogy ide jókora változások kellenek. A Resident Evil: Revelations részei gyakorlatilag életben tartották a rajongók reményeit, míg Osakában az új irányvonalat követve elkészítették a 2017-ben megjelent Resident Evil 7-et. Számos tekintetben megújulás (vagy éppen visszatekintés) lett az elődökhöz képest, hiszen egyrészt nem egy szó szerinti folytatást kaptunk, másrészt eldobták a TPS kameraállást és teret engedtek a FPS (First Person Shooter) nézetnek. A VR-technológiát is kiaknázó játék cselekményébe új karaktereket raktak, a játékmenet fő tematikája pedig újból a túlélés lett. Mindezt olyan körítéssel fűszerezte meg a japán fejlesztő, hogy nemcsak a rajongók, hanem egyöntetűen az egész szaksajtó dicsérően nyilatkozott Ethan Winters és a Baker család tortúrájáról.
Nagyjából így jutottunk el a Remake elkészüléséig, bár a készítők annyi mindent változtattak a ’98-as verzió óta, hogy inkább egy önálló játékként érdemes róla beszélni, mintsem felújításként. A látványvilágot az időrendben hetedik rész alatt dübörgő (RE Engine) motorra húzták fel, ezúttal visszatérve a váll feletti kamerával. Mivel teljesen az alapoktól kellett építkezni, ezért például azzal fotorealisztikus technológiával tervezték újra a szereplőket – és ruháikat -, amit a RE7, sőt a legújabb Devil May Cry esetében dettó alkalmaztak. Külön figyeltek a zombik sebezhetőségére, valamint a császkáló vírushordózok nem csak mozgó céltáblaként funkcionálnak, hanem mostantól igazi veszélyt jelentenek.
Egyáltalán nem mindegy, hogy melyik testrészüket lőjük (a golyók általi roncsolódás egyébként fantasztikusan részletes), a torz mozgás következtében a fejükre szintén problémásan lehet csak célozni és kikerülni se lesz sétagalopp őket. Bár a fejlövéssel lehet a legnagyobb sebzést bevinni, az esetek többségében ez mégse jelent azonnal halált a hörgő élőhalottak számára. Nyilván vannak kivételek (puska, magnum vagy kritikus találat), de mivel ezekhez a fegyverekhez egyáltalán nem fognak hegyekben állni a lőszeres dobozok, így talán a legjobb megoldás, ha megpróbáljuk őket elkerülni és átfutunk a folyosók között, ha tudunk. Na meg, senki nem fog a játék legerősebb pisztolyával zombikra lövöldözni – érdemes belőlük betárazni és a nagy ütközetek erejéig a ládánkban tartani őket. A Capcom gondolt a régi motorosokra is, úgyhogy nem minden ijesztés jön a jól megszokott helyekről, ráadásul számos fejtörő fogja nehezíteni az utunkat, mindennek fejében ráadásul új ellenfeleket és helyszíneket integráltak a játékmenetbe. Az alkotók törekedtek arra, hogy az újrajátszhatósági faktor a lehető legmagasabb legyen, ezt hivatottak elősegíteni a különböző feloldható tartalmak.
Hozzá kell tenni, hogy a Resident Evil 2 már közepes nehézségi szinten se lesz egy laza nyolc-tízórás városi túra. A töltényekből végig csak minimális mennyiség állt rendelkezésemre, a szereplőink maximum három harapás után leadják az esernyőt (khmm…), ráadásul túlélő-késünkkel se hadakozhatunk unos-untalan, mert percek alatt elkopik. Ettől függetlenül mindig legyen nálunk egy, mert nagyjából bármelyik ellenfél ellen nyerünk egy második esélyt. Ha valaki szeretné magát kihívások elé állítani, akkor készüljön fel, hogy a legnehezebb fokozaton csak a pályákon szétszórt tintákkal menthet. Lehetőségünk van továbbá úgynevezett „Speed Run” módban játszani, itt a feladat a lehető leggyorsabb végigjátszás, de az igazi túlélők egy szál pengével gond nélkül nekiveselkedhetnek Raccoon City vészjósló helyszíneinek.
Ha első körben végeztünk Leon vagy Claire etapjával, akkor jöhet „2nd run”, ahol a sztorit újból végigjátszhatjuk a másik túlélő szemszögéből. Bizonyos pontokon bár keresztezik egymás útját, cseppet sem kell aggódni, ha azt gondolnánk, hogy simán átcsászkálunk a már kinyitott ajtókon, ugyanis más-más feladványokkal, szörnyekkel, valamint szituációkkal fogunk találkozni. Ha teljesebb képet akarunk kapni a Resident Evil 2 történetének főbb mozgatórugóiról, akkor muszáj mind a két oldalról átélnünk a borzalmakat, csakis így tudjuk majd összekötni a szálakat, hogy válaszokat találjunk a miértre. Biztosan nem nagy meglepetés, de HUNK és Tofu dettó tiszteletét teszi, ahogyan a Ghost Survivors névre hallgató játékmóddal a későbbiekben dettó meg fognak minket ajándékozni az alkotók.
A hangeffektek és a szinkronhangok terén sincs szégyellnivalója a játéknak, a zombik hörgései, a lickerek síron túli visításai vérfagyasztóak, miközben folyamatosan kopog a szűnni nem akaró eső a holtak által uralt rendőrőrs ablakán. Mr. X nehézkes lépteinek dobogását már távolról a torkunkban érezzük, aztán a zene egyszer csak felgyorsul. Ebből tudjuk, hogy a rettenthetetlen kalapos úriember már csak pár szobára jár és rendíthetetlenül, egyre csak közeledik – a maga groteszk módján egyszerűen félelmetes és egyben fantasztikus érzés! A nagyszerű látványvilág mellett a játék szinte stabilan hozza Full HD mellett a 60 fps körüli értéket, bár ugyanez PlayStation 4 Pro konzolon 4K felbontásban már néha hajlamos volt valamivel 30-40 környékére visszaesni. Személy szerint semmilyen szaggatással, akadással vagy fagyás nem találkoztam, sőt mindenek fejében pályák közötti töltésekre se eshet panasz.
A Resident Evil 2 Remake-el a fejlesztőóriás közel tökéletes játékot alkotott, ami egyben hibátlan felújításként működik – a felskálázás korszakában pedig úgy gondolom a második mondatrész kiemelt jelentőséggel bír! Egy fantasztikus nosztalgiatúra ez, ami nemcsak a régi vágású rajongók szívét dobogtatja újból meg, hanem képes akár meghódítani az erre kaphatóakat. A Resident Evil 2 úgy tudott megújulni, hogy miközben birtokolja a mai trendekre jellemző tulajdonságokat, megtartotta a húsz évvel ezelőtti markáns alkotóelemeit. Reméljük, hogy innentől kezdve minimum ilyen színvonalon mozgó újragondolásokat fogunk kapni (rád gondolok Resident Evil 3), hiszen a japán srácok most is bebizonyították: a túlélő-horror zsáner mesterét még mindig Capcomnak hívják.
A Resident Evil 2 Remake január 25-én PC, Xbox One és PlayStation 4 platformokra jelent meg, mi az utóbbi konzol Pro változatával teszteltük.
