Spider-Man teszt

A Sony egyszerűen nem tud hibázni, az Insomniac Games sikeresen leszállította minden idők legjobb Spider-Man játékát. Íme, a barátságos és közkedvelt Pókember!

Stan Lee és Steve Ditko 1962-ben megjelent karakterét számos alkalommal próbálták feldolgozni az évek során, és inkább kevesebb, mint több sikerrel. A filmszéria tavalyig bezárólag két egész generációt fogyasztott el, de úgy tűnik 2017-ben megtört az eddigi átok, hosszú évek után végre sikerült a mozivásznakra vinni azt a Pókembert, akit mind a rajongók és mind a kritikusok egyöntetűen imádtak. A játékadaptációk, feldolgozások se álltak eddig jobban nagy vásznas társaiknál, talán a Spider-Man: Dimensions és a Web of Shadows kivételével nem is született vállalható alkotás. Nos, úgy tűnik 2018-ban az Insomniac Games ezt az átkot sikeresen legyőzte, hiszen szeptember 9-én leszállították minden idők legjobb Spider-Man játékát. Íme, a barátságos és közkedvelt Pókember!

Ahogyan a Tom Holland féle Hazatérésben, úgy szerencsére itt se az unalomig járatott eredettörténetet kapjuk. Peter Parker nyolc esztendeje üldözi a bűnt Manhattan felhőkarcolói között, hősünk tehát egy 23 éves diplomás srác, akinek hétköznapi körülmények között leginkább kapcsolatait és karrierjét kéne ápolgatni. Ehelyett Peter nem igazán találja az arany középutat kettős élete között, ennek köszönhetően pedig albérletéből kivágják, jelenlegi munkájában állandóan késik, vagy meg se tud jelenni, sőt a Hírharsona oknyomozó riporterévé avanzsált Mary Jane Watsonnal már több, mint fél éve szakított.

Ellenben Peter maszkos alteregója ez idő alatt megannyi ellenfelével leszámolt, rács mögé dugta többek között a Baljós Hatos nagyját, név szerint: Scorpiont, Electrot, Vulture-t és Rhinot, most pedig itt a nagy lehetőség, hogy magát a Vezért (alias Kingpint) egyszer és mindenkorra hűvösre tegye. Peter reménykedik benne, ha végre kézre keríti az alvilág rettegett alakját, akkor picit megpihenhet és talán több ideje marad álarc mögötti életének rendezésére. Bár a játék első húsz percében sikeresen behálózzuk Wilson Fisket, Pókember reményei pillanatok alatt szertefoszlanak. Nem sokkal a Fisk-toronyban történtek után megjelenik egy rejtélyes, Démonoknak nevezett banda, Mr. Negatív vezetésével.

A misztikus bűnszervezet nagyon sokáig egy lépéssel előttünk fog járni, így jó ideig nem fogjuk tudni, miben mesterkednek, de pár óra játék után világossá válik, itt nem csak egy „sima” terroristaszervezetről van szó. Peter csupán pár emberre számíthat, Yuriko Watanabe-re a New York-i rendőrség nyomozójára és az újonc riporterre MJ Watsonra. Hálószövőnknek kettejük segítségével kell helytállnia a hatalmi harcot vívó bandák között, miközben megpróbálja felgöngyölíteni Mr. Negatív szervezetének titkait.

A sztori nagyjából két hetet ölel fel, ami nehézségtől függően körülbelül húsz órás játékidőt jelent, erre szükség is van, mivel a fősodor meglehetősen nehézkesen indul. A döcögős kezdet leginkább annak tudható be, hogy a készítők kiemelt figyelmet szántak a főbb szereplők életére, problémáira, amiket nem rest bemutatni a program. Révén a cselekmény nem meséli el kedvenc falmászónk történetének legelejét, így több idő marad Peter Parker gondterhelt életére és környezetének bemutatására. Betekintést kapunk MJ–vel való kapcsolatára, May néni ténykedésére a F.E.A.S.T. nevű hajléktalanszállón, de Norman Osborn és Peter főnöke dettó kap egy-egy meghatározó szeletet a főszál képzeletbeli tortájából – utóbbi ráadásul nem akármilyet. Pókember múltjára egyébként leginkább csak néhány mondatnyi utalásból és a hosszú évek alatt hátrahagyott hátitáskáinak összegyűjtéséből kapunk rálátást. Többek között megtalálhatjuk Mysterio sisakjának szilánkját, első hálóvetőnket, Shocker (vagyis Sokkoló) régi – a képregényekből ismert – ruhadarabját, de Peter és MJ első randis éttermi menüsorára is fellelhetünk.

New York még sose ragyogott ilyen pompával, mint most! A játék fő helyszínét adó nyílt világot fantasztikus realizmussal alkották meg a készítők, gyönyörű bevilágításokat, naplementéket, részletes karaktermodelleket kapunk. Már a legelső hálónkba kerülő felhőkarcolóról körbenézve elégedetten bólogathatunk, mert összességében egy nyüzsgő, GTA-szerű, élettel teli betondzsungel képe rajzolódik ki előttünk. Legyen szó az új WTC-ről, az Empire State Buildingről, a Crysler Towerről, de a fiktív épületnek számító Avengers tornyot és a wakandai nagykövetséget is hihetetlen pontossággal rajzolták meg nekünk a kaliforniai srácok. No, nem egy csettintésre fogjuk megkapni az egész térképet, minden területet egy kis mini-game segítségével oldhatunk fel, hogy aztán elénk táruljon a Nagy Alma és benne a temérdek tennivaló.

Pár mondat erejéig muszáj kitértünk a megjelenés előtti napokon szárnyra kapott „pocsolyabotrányról”, ahol a felbőszült rajongók azzal vádolták a fejlesztőket, hogy lebutították a grafikát, példaként a sokkal kevesebb és kevésbé csillogó tócsákat emlegették. Ergo egy réteg ebből azonnal a végleges produktum minőségromlására köveztetett. Szerencsére erről szó sincs, mert nemcsak Manhattan szigete, hanem úgy mindent egybevéve a piac egyik legszebb címe a Spider-Man! Nyilván PlayStation Pro-n fogjuk tapasztalni a legszebb látványvilágot, de igazán az alapgép tulajoknak sincs okuk szomorkodni. Az Insomniac Games ugyanis tökéletesen optimalizált, így minden gond nélkül préseli ki mindkét konzolból a 30 fps-t…

A térkép felfedezése közben megjelent mellékküldetéseket szintén fokozatosan adagolja a szoftver, amik a Pókember változatosságát és főhősünk fejlődését biztosítják, plusz jócskán rádobnak a több tíz órát felölelő főszálra. Az egyetlen gond velük, hogy – mint általában – a játék kétharmadánál egyszerűen monotonná válnak, ráadásul egy combosabb fő gonosz elleni harc után „lebutított” érzés a kisebb ellenfeleket gyepálni, és a hozzájuk köthető egyszerűbb feladatokat teljesíteni. Pedig valamilyen szinten rájuk vagyunk kényszerülve, mivel ruháinkat és kütyüinket csakis a missziókért kapott tokenekkel tudjuk összerakni vagy felturbózni. Találkozni fogunk autós üldözéssekkel, de feladatunk lesz Fisk szétszóródott bandájának és az Inner Demon embereinek felszámolása, vagy szerte a városban véletlenül előforduló tűzharcok megakadályozása. A fent elhangzott iskolatáska gyűjtögetések is külön tokennek számítanak, de az egyik legváltozatosabb a Harry Osborn (pontosabban édesanyja) által hátrahagyott laboratóriumainak üzemeltetése lesz. Természetesen a történet előrehaladtával jó pár sztori alapú küldetés nyílik meg, példaként Black Cat (Felicia Hardy) macska-egér harcát lehetne hozni.

Kicsit valóban megtörik a sztori lendületét a mellékvágányon haladó küldetések, de be kell ismernem, ezeket is képes voltam hosszú órákig nyüstölni anélkül, hogy észrevettem volna menyi idő telt el, miért? Mert Pókembernek lenni egyszerűen menő! A hálóhintázás fizikáját és a karakter animációját még egy előd se tudta ennyire realisztikusan visszaadni, ráadásul ez az érzés a szájtátóan ható grafikával együtt tényleg filmes hangulatot ad a játékosnak, méghozzá egy olyat, ahol mi magunk vagyunk a direktor.

Peter gyakorlatilag mindent kommentál, laza stílusa végig átjárja a játékot még akkor is, amikor J. Jonah Jameson különálló rádiós műsorában folyamatosan ostorozza és minden rosszért Őt hibáztatja. Persze nem árt résen lennünk és végigtolni az elkezdett üldözéseket, ezzel még véletlenül se szolgáltatva alapot Hírharsona ex- főszerkesztőjének. Bizony, az alkotók egy ilyen másodrangú dologra is odafigyeltek, ha cserbenhagyjuk a lakosságot, a szemtanúk egyszerűen betelefonálnak és hangot adnak csalódottságuknak. A fejlesztők megannyi elismerésre méltó apróságot dolgoztak ki, úgyhogy nem árt néha egy picit visszavenni a tempóból és körülnézni New Yorkban. A járókelők nyüzsögnek, cselekedeteinkre folyton reagálnak, közös fényképet készítenek, lepacsiznak velünk, de mi is bármikor használhatjuk a fotómódot és összeállíthatjuk kedvenc képregény borítónkat.

A fluid mozgás szintén tökéletesen illik magára a harcrendszerre, amit a készítők a Batman: Arkhamszéria alapjaira építettek, mégis Pókember harci stílusának és eszköztárának hála mélyebb és sokrétűbb lett. Szinte minden gombra és azok kombinációra van valami trükk vagy támadás, de a környezetünket ugyanúgy felhasználhatjuk az ellenfelek kiütésére, ha pedig osonva szeretnénk haladni, az se jelenthet gondot. A játéksorozat rajongóinak szembeötlő lesz, hogy bár a mechanika tényleg a Sötét Lovag egyik taktikai pillére, cseppet sem érezzük a megoldást erőltetettnek.

Megéri fejleszteni eszköztárunk elemeit, hiszen a játék előrehaladtával egyre komplexebbé és intenzívebbé válnak az összecsapások, saját magunk dolgát könnyítjük meg, ha a reflexeink mellett a kütyüinkhez is sűrűn nyúlkálunk. Rengetegféleképpen állhatunk neki az adott harcnak; a taktikásabb stílus kedvelőinek a Web Bomb és a Tripwire névre keresztelt eszközeink igazi csemegének fognak számítani. Előbbivel egyszerre több kisebb (később nagyobb) ellenfelet behálózhatunk, sőt mindezt falhoz tapasztó erővel tehetjük meg, így kivonva őket a forgalomból. Utóbbi eszközünket két harcmodorban használhatjuk; ha osonva, egyesével szeretnénk lekapni a bandák tagjait, akkor az ellenfél járőrözési útját keresztező helyre lőhetjük, ami előtt elhaladva ártalmatlanítja, és az adott felületre rántja a szerencsétlenül járt delikvenst.

Természetesen a heves ökölharcok közepette ismét hasznát fogjuk venni ennek a remek kiegészítőnek, mert a Tripwire ugyanolyan jól ragad emberekre, mint a falra, a többit már mindenkinek képzeletére bízom… A Spider- drone megint egy hasznos segítő lehet, amit minél magasabb szintre fejlesztünk, annál nagyobbat sebezve sorozza az ellent. Figyelem, hálóink és drónjaink kapacitása véges, szóval a technikán kívül éles reflexeinkre is támaszkodnunk kell. Ha kifogytunk, akkor se essünk kétségbe, pókösztönünk minden ütést és lövést jelez a becsapódás előtti pillanatban, innentől kezdve minden csupán a gyorsaságunkon múlik, na meg azon milyen megoldást választunk rosszakaróink harcképtelenné tételéhez.

Csakugyan a küldetések után járó tokenekből rakhatjuk össze a nekünk legszimpatikusabb ruhákat, mindnek megvannak a maguk előnyei, egyedi képességei. Összesen huszonhét darabot szerezhetünk meg, így biztosan mindenki megtalálja majd a maga kedvencét. A készítők nem voltak restek kikacsintgatni a legutóbbi Bosszúállók filmre, a Vasembertől kapott Iron-Spider páncél szintúgy helyet kapott a repertoárban. A fősodorról direkt nem árultam el túl sokat, maximum annyi infót, amiket az eddig kijött videókból is megtudhattunk. Vétek lenne, mert Pókember története lassan kezd, ellenben egy bizonyos ponttól úgy felpörög, hogy garantáltan kapkodni fogjuk a fejünket. Kapunk drámát és fordulatokból se lesz hiány, sőt feltűnnek olyan szereplők, akikre egyáltalán nem számítanánk. A cselekmény egyébként kiválóan vált Pókember és Peter között, de kimondottan ötletesen és kreatívan oldották meg azokat a szitukat, amikor MJ-vel osonva nyomozunk Mr. Negatív után.

Összességében a Spider-Man nem árul zsákbamacskát, hiszen meglehetősen sokat használ az elődök mechanikáiból. A nyitott világ egyértelműen a Grand Theft Auto– sorozatra hajaz, a harcrendszer alapjai Batmantől vannak, de szintén a lehető legjobb megoldásokat kölcsönözi a Sunset Overdrive-ból. De miért baj ez, amikor egy készítőcsapat szívvel-lélekkel dolgozik valamin, amiről már távolról süt az elhivatottság és a karakter iránti rajongás. Az Insomniac Games minden tekintetben megalkotta az eddigi legszórakoztatóbb Pókember adaptációt! A játékmenet egyszerűen folyik és még talán a monoton mellékküldetésekre, valamint a dinamikusan változó időjárás hiányára se tudunk haragudni, ha mindezt egy ilyen magas szinten mozgó, filmszerű prezentáció követi. A Sony eddig hibátlanul versenyzik a játékosok kegyeiért, Peter Parker legújabb kalandja kétségkívül esélyes az év egyik – ha nem a – legjobb játéka díjra.

A The Marvel’s Spider-Man szeptember 9-én, kizárólag PlayStation 4 konzolra jelent meg! A szoftver támogatja a magyar feliratot!