Star Wars Jedi: Fallen Order teszt

Star Wars Jedi: Fallen Order teszt

Az év utolsó hónapjai Csillagok Háborúja lázban égnek, elkezdődött a Mandalorian, decemberben pedig végleg lezárul a Skywalker-éra. A sort másodikként a Fallen Order folytatja, méghozzá kifogástalan minőségben!

Öt évvel a Sith-ek bosszúja után járunk, a Jedi Rend végét jelentő 66-os parancs szinte mind egy szálig kiirtotta a köztársaság védelmezőit az egész galaxisból. Luke Skywalker ezekben a napokban a Tatuin végtelen homokdűnéin gyermekként hempereg, akinek sorsáról, sőt még a párafarmerkodás fortélyairól sincs fogalma. Az Erő sötét oldala az abszolút úr, a reményt jelentő ellenállás egyelőre nem létezik, ennélfogva a Zsivány Egyes sem hajkurássza a Halálcsillag tervrajzait. Cal Kestis (Cameron Monoghan), jelenlegi történetünk főszereplője sikeresen túlélte a tisztogatást és következményeit, hosszú idő óta az árnyékban él, nehogy rátaláljon a Galaktikus Birodalom és könyörtelen jedi-vadászai, az Inkvizíció.

Az ifjú padawan jellegtelen álcát húzva Bracca planétájának roncstelepén dolgozik, ahol a Klónok Háborújából megmaradt csatahajókat szedik szét és hasznosítják újra a Birodalom számára. Az idillinek korántsem mondható állapotnak aztán egy hirtelen bekövetkező baleset vet véget, Cal ugyanis hosszú esztendők után használni kényszerül az Erőt. Ezzel, bár megmenteni kollégáját és egyben jó barátját, de a hangos és látványos intermezzónak hála lebuktatja magát. A következő képsorok rendeltetésszerűen alakulnak, Kestis lelepleződött és újból menekülni kényszerül a rohamosztagosok karmai közül, ám a következő snittben megjelennek az inkvizítorok. A rejtélyes Second Sister végletekben fogalmazva majdnem bevégzi misszióját, amikor felbukkan Cere Junda és Greez Dritus, akik kimenekítik hősünket a szorult helyzetből.

Cal érthető okokból roppant bizalmatlan az ismeretlen megmentőkkel szemben, fénykardját a Mantis fedélzetére érve sem ereszti le addig a pontig, amíg Cere el nem mondja neki, hogy annak idején maga is a Jedi lovagok sorát erősítette, sőt ismerte az ifjú tanítómesterét, Jaro Tapalt. Nem sokkal később már Bogano-n találjuk magunkat, itt összeismerkedünk későbbi hű társunkkal, egy Eno Cordova nevű jedi kis droidjával. A találkozást követően BD-1 lejátssza a benne tárolt felvételt, ebből kiderül, hogy a Zeffo nevére hallgató ősi civilizáció elrejtette az ún. Jedi Holocron nevű tárgyat, ami minden erő-érzékeny élőlény adatait tartalmazza. Nyilvánvalóan ez nem kerülhet az Uralkodó kezére, Cere ráadásul szentül hiszi, hogy a listával feléleszthető a Rend és az új generáció kiképzésével megdönthetik a Sith-ek hatalmát, így végre egyensúlyt hozhatnak az Erőben. Megkezdődik hát a hajsza a titokzatos ereklye után, aminek a keretein belül kapunk egy csipetnyi Tomb Raidert némi Prince of Persia fűszerezéssel, mindezt pedig megfejelte az amerikai fejlesztő a Souls– sorozatra jellemző taktikus harcrendszerrel. Ezeket látva és tapasztalva a végeredmény bizony nem lehet más, mint az utóbbi évek legjobb Star Wars– kalandja.

Nagyon furcsa, hogy szűk tíz éve képtelenek voltak a stúdiók egy ekkora potenciállal megáldott univerzumból értékelhető egyjátékos kampányt csiholni. Pedig ott volt a kétezres évek elején a Jedi Outcast, a BioWare egyik legsikeresebb fejlesztése a KotOR, aztán a méltán híres Jedi Academy, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Azt gondolom, hogy igazán jó Star Wars– címet gyakorlatilag ezek után nem kaptunk, bár tíz évvel ezelőtt a Force Unleashed 1-2 üdítően hatott, mégsem emelkedhetett fel Kyle Katarn ikonikus űreposzához. Úgy tűnik, hogy a Fallen Order kiadásával az Electronic Arts végre javítani tudott az utóbbi esztendőkben megkopott renoméján. Játékuk amellett, hogy nagyon ügyesen bővíti az univerzumot, egyben kiváló fanservice funkcióval rendelkezik, mindezt ráadásul jól megírt karakterekkel és forgatókönyvvel teszi, na meg azzal bitang erős hangulatával, amiből csak úgy árad a Csillagok Háborúja utánérzés.

Bár a Fallen Order játékmenet szempontjából egyáltalán nem találja fel a spanyolviaszt, a készítők annyira jól gyúrták össze a már jól bejáratott elemeket, hogy le a kalappal előttük. A Holocron és a misztikus civilizáció sírjainak felkutatása közben kapunk egy jó nagy adag Lara Croft– áthajlást, mindezt kreatív fejtörőkkel egybegyúrva. Ha nem felfedezőset játszunk, akkor a Birodalom legrosszabb céllövőinek mutatjuk meg milyen félelmetes ellenfél tud lenni egy jedi lovag. Ez a kiváló harcrendszer majdnem egy az egyben a Sekiro-ból lett átemelve, de szerencsénkre (bár van ilyen nehézségi fok) sokkal elnézőbb lett a mechanika, ezáltal nem csak a megfelelően időzített kontratámadásokkal operálhatunk.

Testreszabható fénykardunk mellett az Erő szintén fontos képességünk lesz, például megfelelő szituációban a lökést használva megkímélhetjük magunkat a hosszú perceket felemésztő mezei párbajoktól, de bizonyos esetekben a továbbjutás kulcsa szintén az élő sejtekben megtalálható mikroszkópikus méretű szimbioták, vagyis a midikloriánok lesznek – köszönjük Qui-Gon Jinn. Ahogyan haladunk előre, Cal úgy nyeri vissza erejét, kiképzéseinek emlékezetét és nyílnak meg újabb képességek; lökés, húzás, kard-eldobás, dupla ugrás és még sorolhatnánk. BD-1 dettó velünk egyetemben, a cselekmény előrehaladtával fejlődik, segítségével szintén eljuthatunk olyan szakaszokra, amik az utunk legelején még képtelenségnek tűntek. Nemcsak a sztori miatt, hanem a pályaszerkezetek tulajdonságainak köszönhetően bizony többször fogunk ide-oda ugrálni a csillagok között, illetve maximalisták lévén csupán ekképpen vehetjük fel a temérdek echot, valamint további, az életenergiánkat és erőnket fejlesztő pontokat. Szerencsénkre itt van nekünk Greez hajója, a Mantis, ami megoldja intergalaktikus utazásainkat, apropó ahogyan Cal ruházata és fegyvere, úgy az űrbárka dettó bizonyos keretek között, de testreszabható, vagyis tetszés szerint színezhető.

Bár japán testvérével ellentétben sokkal megengedőbb velünk a Star Wars harcrendszere, még közepesen nehézségi fokon se számítsunk egy laza húsz órás űrtúrára. A fénykard valóban az univerzum egyik legmenőbb közelharci ösztökéje, mégis a különböző energiafegyverek és elit egységek simán pariban vannak szablyánkkal, ráadásul meglehetősen keményen bünteti a sima rohamosztagosok lézernyalábjainak találatait is. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van az életcsíkunk, ami bizony nem gyógyul vissza magától. Alapjába véve kettő (ennek a száma később gyűjtögetéssel szintén növelhető) élettöltő fecskendővel rendelkezünk, ha pedig elfogytunk, akkor a legközelebbi meditációs pontnál tölthetjük vissza készleteinket. Vigyázat, ha pihenésre adjuk a fejünket, akkor bizony minden leölt ellenfél újraéled a megadott pontokon, úgyhogy érdemes bölcsen meditálgatnunk vörös hajú tanítványunkkal.

A filmszerű párbajok, az egyedi hangulat és nagyszerű zenei körítés mind-mind tökéletes egyveleget szolgáltat a Fallen Order számára, mindezt olyannyira profin tesz, hogy legszívesebben a záró képsorok után újra rányomtam volna a New Game-re. Nyilván megvannak a szoftvernek hibái, személy szerint úgy éreztem, hogy a rengeteg falon futkosást és ugrálgatást kissé túlzásba vitte a kaliforniai csapat, valamint számomra némely – főleg az ugrálós – szekvencia abszolúte nem illik ebbe a világba. A másik gondom, hogy az animációk beakadása miatt jó néhány alkalommal ugrottam túl rövidet két platform között. Ilyenkor az automatikus mentés nagyjából mindig jó helyre dob vissza az újbóli próbálkozásokhoz, ellenben a valódi halál bekövetkeztében kb. egy percig leszünk kénytelenek bámulni a töltőképernyőt, aztán idővel a Facebookot, majd az Instagramot.

További probléma, hogy valószínűleg egyrészt a nem megfelelő optimalizálás hatására a program érezhetően meg-megizzasztja a combosabb gépeket. Az egy dolog, hogy PlayStation 4-en a masszívabb akciójelenetek közben még a nem túl acélos 30 fps is leesett, de a hírek szerint a keményebb Xbox One X-en sem sokkal jobb a helyzet. Fura jelenség, mivel a látványvilág tekintetében egyáltalán nem a generáció legszebb játéka, grafikailag igencsak felemásra sikeredett a Respawn Entertainment alkotása. Ettől függetlenül vannak jelenetek, amik nagyon hatásosan néznek ki a konzolos portokon, tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy ne lenne szép a cím, viszont tény, hogy számos pixeles felülettel, lassan betöltődő élekkel és néhol csúnyácska tereptárgyakkal/környezettel találkozhatunk a végigjátszásunk során. Szerencsére a fentiek közül egyik technikai félresiklás sem kijavíthatatlan javítócsomagok segítségével, szóval reméljük, hogy a stúdió mihamarabb orvosolja majd a fentieket.

Bátran kijelenthetem, hogy a Fallen Order pontosan az a Star Wars– játék, amire lassan egy évtizede vártunk! Izgalmas történetével, okosan megírt karaktereivel, érdekes helyszíneivel zseniálisan bővíti az egyébként impozáns univerzumot. Mindemellett ott vannak a kisebb-nagyobb utalások a kánon kedvelői számára, ahol a zenék-hanghatások, a képi világ és a hangulat egyaránt gondoskodik róla, hogy újból, élvezettel repülhessünk vissza a messzi-messzi galaxisba. Reméljük, hogy decemberben J.J. Abrams kolléga elfeledteti velünk az Utolsó Jedi butaságait és két év után végre egyensúlyt hoz minden erő-érzékeny ember szívébe.

A játékot ide kattintva érheted el!

A Star Wars: Fallen Order november 15-én PC, Xbox One és PlayStation 4 platformokra jelent meg, mi az utóbbi konzol Pro változatával teszteltük.

97691cookie-checkStar Wars Jedi: Fallen Order teszt