Zokogni vágysz? Esetleg pont, hogy kiröhögnéd magadból a stresszt? Alapvetően teljesen jól vagy, de a társadalom beléd beszélte, hogy szingliként ilyenkor szenvedned kell? Kirepültek a gyerekek és rádöbbentél, hogy teljes csend honol a lakásban? Semmi gond. Mindenre van megoldás. Ezúttal 2D-ben. De ha barátokkal, vagy családdal karácsonyozol, akkor sem fogod megbánni, ha megnézed ezeket a filmeket. Egy teljesen komolytalan ajánló, Szentestére!  

Válassz zsánert!

Az egyedül karácsonyozók alapvetően két típusra oszthatóak: akik megszenvedik a magányt és akik úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, de azért kicsit kapar a torkuk estefelé. Az utóbbi típus kapcsán minden tisztelet a megfeszített akarásért, hogy az év egyébként valójában a többitől semmiben sem különböző napján megpróbálják jól érezni magukat. Pár éve én is átestem ezen az élményen és végül teljesen jól sült el a karácsony este. Ehhez az is kellett, hogy ha már más nem tette meg, gondosan kiválasztottam magam számára a legmegfelelőbb ajándékot. Majd ünnepélyes keretek között át is adtam magamnak Szenteste. Örültem is, mint majom a farkának és tényleg csak egy egészen kicsit voltam spicces a szintén önjáróan vásárolt kedvenc fehérbortól. Akárhogy is, az egyedül ünneplők vagy kiütik magukat és inkább átalusszák az ominózus december 24-ét, vagy megpróbálják némi privát party keretén belül, ünnepélyesen eltölteni azt a pár, különös erővel bíró órát. Ennek két módját választhatjuk:
megnézhetjük az Igazából szerelmet vagy választhatunk egy másik, témába vágó mozit, amitől nem kapunk azonnal hányingert, mint a fenti, unásig ismert verziótól
  Míg a 90-es években a Reszkessetek betörők! töltötte be a fájdalmas, folyton ismételt karácsonyi film szerepét, 2003 óta a sok szálon futó romantikus mozié ez a (megérdemelten) hálátlan szerep. Mit érdemes nézni, ha nem akarunk ekkora öngólt rúgni? Első körben döntsük el a műfajt:
  • horror, ami után minden jobbnak tűnik
  • sírós, a főhős halálával végződő dráma, ami után szintén minden jobbnak tűnik
  • egy elképesztően sekélyes akciófilm, ami órákra leköt az effektekkel (ezt próbáltam, egy szakítás utáni kétségbeesésnél egyszer kiválóan bevált)
  • egy egetrengetően szórakoztató, esetleg egy kissé alpári vígjáték, hiszen a nevetés gyógyír
  • egy könnyed klasszikus, amit már kívülről tudunk, de mindig a régi, boldog időket eleveníti fel
  • sorozatok vonatkozó epizódjai
  Hogy ezeken belül ragaszkodsz-e a karácsonyi vonalhoz, már a te döntésed. De miért is ne? Elvégre mindenkinek kijár a jóból.

Horror

A Karácsonyi lidércnyomás, Tim Burton immár negyed évszázados (!) klasszikusa még mindig tartogat egy kis borzongást. Meg persze sok mosolyt. Mert annyira azért nem vészes a mozi. Míg a Krampusz 2015-ös őrülete már sokkal komolyabb (nem). Az általunk is nagyon ajánlott Hatalmas kis hazugságok egyik főszereplőjének ámokfutása a hitetleneket megbűntető gonosz lénnyel, aki támadásba lendül és megszáll egy békésnek eddig sem mondható otthont.   Vedd meg nálunk: Karácsonyi lidércnyomás (DVD), 799 Ft Krampusz (DVD), 1199 Ft     Dráma   Mi lehetne szebb, mint Cate Blanchett és Rooney Mara 2015-ös hatalmas alakítása a Carole-ban! Női szempontok és persze karácsony egy még mindig frissen ható drámában. Ha nem volt meg moziban, mindenképp kötelező darab! De minden idők egyik legérzékenyebb rendezőjének, Francois Truffaut-nak a mozija, A vad gyerek sem maradhat ki egy ember életéből. Az is igaz, hogy ezután a film után alapvetően megkérdőjeleződik néhány dolog a fejünkben.    Vedd meg nálunk: Carol (DVD), 999 Ft A vad gyerek (DVD), 499 Ft https://www.youtube.com/watch?v=aYkwJbfHxvI   Akciófilm Ha karácsony, akkor DIE HAAAARD! Bár John McClane történetei az unalomig ismételt klasszikusok közé is lassan beférnének, a Drágán add az életed első része egyszerűen kihagyhatatlan az ünnepek környékén. Ho-ho-ho… És ha már egy sokszor látott, C-kategóriás mozi, nem maradhat ki a ma már egyszer megidézett Burton Batman visszatérje sem!   Vedd meg nálunk: Die Hard – Drágán add az életed! (Blu-ray), 2999 Ft Die Hard – Drágán add az életed! (DVD), 999 Ft Die Hard 1. – Drágán add az életed (Limitált kiadás) (Steelbook) (Blu-ray), 4999 Ft Batman visszatér – extra változat (DVD), 999 Ft   Vígjáték Tavaly már hosszabban is kifejtettük, miért KELL megnézni a Rossz anyákat és a Rossz anyák karácsonyát. A filmek nem lettek rosszabbak egy év elteltével sem. Alapdarab, persze a Tapló Télapó mellett, aki nélkül nehéz meglenni.   Vedd meg nálunk: Rossz anyák (DVD), 999 Ft Rossz anyák karácsonya (DVD), 1199 Ft Különböző előadók – Bad Moms (Rossz anyák) (High Quality) (Vinyl LP (nagylemez), 8199 Ft Tapló Télapó (DVD), 499 Ft Tapló télapó 2. (DVD), 999 Ft https://www.youtube.com/watch?v=-Eu4l2pfzps   Klasszikus   Bár a mi szívünk inkább a régi, hollywoodi musicalekhez húz, a témában kevés film érhető el DVD-n. Sok régi klasszikust csak online, eredeti nyelven nézhető meg. Ami nem baj, de ha nincs kedvünk feliratot olvasni, vagy komolyabban koncentrálni, maradjunk a szinkronizált, könnyen emészthető moziknál. Mint például a Karácsonyi vakáció. De ha mohók vagyunk, három jól ismert filmet is újra végigszórakozhatunk egy este/éjszaka. A jelszó: Családi karácsony! És hogy mit tartalmaz a csomag? Naná, hogy egy Bud Spencer filmet is!   Vedd meg nálunk: Karácsonyi vakáció (DVD), 1199 Ft Családi karácsony – Télbratyó / A karácsony története / Aladdin (DVD), 1999 Ft   Sorozat Jóbarátok és A hivatal. Két kiváló, kedvenc sorozat, amelyben újra és újra előjön a karácsony téma. A könnyedebb amerikai sit com mellett a kissé zavarba ejtőbb munkahelyi bulik epizódjai mindig garantáltan lekapcsolják az embert a stressz üzemmódról. Persze nyúlhatunk a Family Guy vagy a South Park részeihez is. Esetleg segítségül hívhatjuk minden idők leghelyesebb és legsárgább családját, Simpsonékat. De ha nagyon mélyre ásunk, a Szomszédok házatáján is akad vonatkozó tartalom…   Vedd meg nálunk: Jóbarátok 3., 4., 8. évad, 999 Ft/db