Megmutatjuk, hogyan kaphatsz hárommillió forintot lakásfelújításra a 2021-ben indult lakásfelújítási támogatással! Mondanánk, hogy elkezded a munkát és beadod a kérvényt a lakásfelújítási támogatásra, ám sajnos ennél sokkal bonyolultabb az ügymenet. Rendet teszünk, példákkal érzékeltetünk.

Hatalmas az érdeklődés az otthonok felújítására igényelhető lakásfelújítási állami támogatásra

Még szép: nem elég, hogy egy sor új lehetőséget és kondíciót jelentettek be idénre, a MediaMarkt vásárlói is rendszeresen érdeklődnek, hiszen sok-sok termékünk érintett otthonfelújítás-ügyben. Ugyanis beépíthető konyhai nagygépek, beépíthető lámpák és világítótestek és villanykapcsolók, konnektorok vásárlására és beszerelésére is igényelhető a támogatás, méghozzá egyszerűen, minimális adminisztrációval. Ezzel kapcsolatban itt találtok egy könnyen emészthető tájékoztatót.

Mire vonatkozik a támogatás?

A támogatás összegében az anyagköltség és a vállalkozási költség 50-50%-os arányban szerepelhet. Mit is jelent ez? A teljes listát a vállalkozói szerződés mintája tartalmazza, ezt itt olvashatjátok el. Itt pedig megtalálhattok minden szükséges dokumentumot a témában, de pár felújítási munkát kiemeltünk:

  • a közművek bevezetésére, fürdőszoba-építésre (akkor is, ha eddig nem volt)
  • fűtésszerelésre, festésre, nyílászárócserére, tetőjavításra
  • klímaberendezés beépítésére és cseréjére
  • konyha felújításra (beépíthető készülékekre és azok beszerelésére is)
  • villanykapcsolók és dugaljak kialakítására és cseréjére
  • napkollektorokra, napelemes rendszer kiépítésére, cseréjére
  • szaniterek kiépítésére, cseréjére
  • télikert kialakítására
  • ……

Mi számít anyag költségnek?

a felújításkor beépítésre került eszközök, anyagok:

beépített konyhai bútorok

szaniterek

padlólapok

beépíthető világítástechnikai eszközök

villanykapcsolók, dugaljak

… stb

és minden olyan műszaki eszköz is ami beépítésre kerül, azaz egy költözés során nem viszi magával ez ember:

beépíthető hűtőszekrények

beépíthető sütők, főzőlapok

páraelszívók

beépíthető mosogatógépek

beépíthető mikrohullámú sütők és párolók

klíma berendezések

A beépíthető mosógép vagy szárítógép elszámolható?

A Rendelet szerint konyhai gépek beépítése támogatható, a mosógép és a szárítógép nem minősül konyhai gépnek, akkor sem ha azt a konyhabútorba vagy a mosókonyhába beépítik.

Kik és hogyan vehetik igénybe a lakásfelújítási támogatást?

A felújításra igényelhetünk kedvező, államilag támogatott hitelt és emellé még egy vissza nem térítendő, legfeljebb hárommillió forintos egyszeri támogatást. Itt ez utóbbiról lesz szó. A fontosabb szabályok:

  • a támogatás kizárólag használt ingatlan felújítására igényelhető, azaz új lakás, ház építésére nem vonatkozik
  • akkor igényelhetjük, ha nem a két kezünkkel, hanem vállalkozók segítségével újítunk fel. Illetve akkor, ha az anyagokat is mi vesszük, vagy a vállalkozó gondoskodik róla, ha, innen-onnan megmaradt, ingyen kapott anyagokkal dolgozunk, nincs támogatás.
  • a vállalkozó nem lehet családtag vagy közeli hozzátartozó
  • legalább egy 25 évesnél nem idősebb gyerek neveléséhez kötött a támogatás
  • szükségünk lesz a szerződésekre és a számlákra.
  • az idén vagy jövőre megkezdett felújításokra vehető fel.
  • csak akkor igényelhetjük, ha minden készen van, azaz előre nem lehet igényelni.
  • az utolsó számla kifizetése után 60 nappal, de legfeljebb 2022 december 31-ig lehet igényelni.
  • a számlák nem elegek, a kifizetéseket igazoló dokumentumokat is csatolni kell.
  • a támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint.
  • a költségbe beleértendő a vállalkozó munkadíja és az anyagköltség is. Egyszerre a kettőre kell igényelni, azaz csak az egyikre vagy csak a másikra nem lehet.
  • itt jön a csavar: a támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet.

(A pontos és teljeskörű feltételeket a Magyar Közlöny 2020. évi 259. számában megjelent, a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020 (XI.25) számú kormányrendelet tartalmazza, mely a következő linken érhető el: Magyar Közlönyben)

Azaz az igényelt összeg pontosan a fele munkadíj és pontosan a fele anyagköltség (vagy eszköz költség) lesz, ez alól nincs kivétel. Adódik a kérdés:

„Akkor most ez azt jelenti, hogy csak akkor kapok támogatást, ha pont ugyanannyiért dolgozik a vállalkozó, mint amennyi az anyagár volt?”

Természetesen nem, ez abszurd lenne, arról nem is beszélve, hogy borítékolható lenne az összegekkel való trükközés, hogy kijöjjön a matek. A fenti szabály azt jelenti, hogy a munkadíjnak és az anyagköltségnek el kell érnie legalább az igényelt összeg (tehát a felújítás teljes költségének a fele, de legfeljebb hárommillió forint) felét. Csak így adhatjuk be az igénylést.

Lakásfelújítási támogatás 2021

Nem hibáztatunk senkit, akinek többszöri elolvasásra is zavaros a fenti mondat. Pár példával gyorsan tisztázzuk. (Attól most vonatkoztassunk el, hogy melyik mennyire életszerű – a matekra figyeljünk!)

Nézzük meg gyakorlatban:

Tegyük fel, hogy felújítjuk a konyhánkat, eldöntöttük, hogy szeretnénk mosogatógépet, beépíthető hűtőszekrényt egy sütőt, főzőlapot szagelszívóval, sőt kinéztük az álomcsempét és már a kivitelező is visszaigazolta munkát. Az egész felújítás ötmillió forintból jön ki, azaz elvileg 2,5 milliós támogatást is kaphatnánk. Ez az összeg fele, és nem éri el a maximumot, tehát a hárommilliót – ez eddig tiszta sor. Igen ám, csakhogy az egész felújításból 800 ezer forint a munkadíj és 4,2 millió az anyagár. Ekkor bizony csak a 800 ezres munkadíjra és még egyszer ugyanekkora, 800 ezres anyagárra kérvényezhetjük a támogatást, tehát a legmagasabb igényelhető összeg 1,6 millió forint. Így jön ki a feltételek közt említett 50-50 százalékos megoszlás.

Ha a vállalkozó 1,2 millió forintban állapítja meg a munkadíjat, az anyagár pedig változatlan, az igénylehető támogatás értelemszerűen 2,4 millió forintra ugrik.

Ugyanez fordítva: ha a munkadíj például hatmillió, az anyagár pedig „csak” egymillió, akkor az igényelhető összeg kétmillió: 50 százalék munkadíj és 50 százalék anyagár.

Ne felejtsük el a limitet. Ha például kétmilliós munkadíjjal és 5,5 milliós anyagárral számolunk, a fentiek alapján az igényelhető összeg négymillió lenne, de a támogatás maximuma hárommillió forint. Azaz az igénylést a tényleges összegektől függetlenül 1,5 milliós munkadíjra és 1,5 milliós anyagárra adhatjuk be.

Azt se felejtsük el, hogy a támogatást csak az egész felújítás végösszegének felére igényelhetjük. Azaz, ha a vállalkozó például 900 ezerért dolgozik, az anyagár pedig 1,2 millió, a támogatás összege legfeljebb 1 millió 50 ezer forint lehet. Ez ugyanis a teljes ár (2,1 millió) fele. Ilyenkor az igénylést 525 ezer forintos munkadíjra és ugyanennyi anyagárra adhatjuk be – így jön ki a kötelező 50-50 százalékos megoszlás.

Tehát a legmagasabb, hárommilliós összeget akkor kaphatjuk meg, ha:

  • az egész felújítás legalább hatmillió forintba kerül;
  • ebből a hatmillióból az anyagár (vagy a beépíthető műszaki eszközök) és a munkadíj is külön-külön legalább másfélmillió.

Hol igényelhető?

A támogatás iránti kérelem a Kincstár által rendszeresített formanyomtatványon nyújtható be:

  • az igénylő, együttes igénylés esetén az igénylők egyike elektronikus azonosítását követően – a Kincstár által üzemeltetett elektronikus felületen,
  • postai úton vagy
  • személyesen a kormányablaknál

Kötelezően benyújtandó dokumentumok

  • vállalkozási szerződések másolata
  • számlák (vagy az átutalással teljesített számlák kifizetését igazoló dokumentum) másolata
    • a számlák az igénylő nevére legyenek kiállítva, az igénylő a lakás tulajdonosa lehet
    • az 5% általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla vonatkozásában nem vehető igénybe!
    • ha műszaki eszközök számlájánál fontos, hogy a termék megnevezése tartalmazza a beépíthető termék pontos nevét és típusszámot, azaz szerepeljen a termék megnevezésben a „beépíthető” szó, pl. beépíthető főzőlap, beépíthető mosogatógép … stb
  • az igénylőnek és a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványának másolata
  • számlaösszesítő
  • az igénylő büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata (megfelelő TB jogviszonyról)
  • személyazonosság igazolására személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély másolata

Reméljük, segítségetekre volt ez a kis gyorstalpaló. Gyors és feszültségmentes felújítást kívánunk!

Termékeinket itt találod:

Beépíthető készülékek utólagos kedvezménnyel lakásfelújítási támogatással!