Van, amin nem fog az idő: a felújított Dargay rajzfilmek felett nosztalgiáztunk

Kezdőlap » Van, amin nem fog az idő: a felújított Dargay rajzfilmek felett nosztalgiáztunk

Bár egyáltalán nem tartozunk a “régen minden jobb volt” mondást szajkózók közé, szívesen emlékszünk vissza gyerekkori emlékekre. Bár a most következő, valószínűleg szinte mindenki számára ismerős mesék kapcsán nem is az a lényeg, mikor születtek. Hanem hogy mennyire, de mennyire szerethetőek! Az immár 9 éve elhunyt Dargay Attilára, na és persze Vukékra, Szaffiékra és a többi gyönyörű és kajla rajzfilmfigurákra emlékezünk. Dargay Attila négy, egész estés mozifilmje, a Lúdas Matyi (1977), a Vuk (1981), a Szaffi (1985) és Az erdő kapitánya (1988) felújított változata közel egy éve, 2017 karácsonya előtt jelent meg, az alkotó születésének 90. évfordulójának évében. A megújult, kitisztított kópiák mellett a kiadvány extra lemeze csupa unikummal is szolgált:

15 felújított rövidfilm és 19 eddig még ismeretlen, 1955–63 között készült, most előkerült és felújított reklámfilm került a válogatásba.

Egyszóval olyan csemegék is napvilágot láttak, amiket a rajongók eddig nem ismerhettek. Illetve új oldaláról is bemutatták a Balázs Béla-díjas, egykori rajzfilmrendező-képregényrajzoló-könyvillusztrátor-reklámgrafikust. Dargay Attila figurái persze lassan-lassan elvileg “kimennek a divatból”, már ami a technológiát illeti. A gyerekek szeme átszokott a digitális animációra, a 3D hatásra, és a mesék tempója is egészen más, mint mondjuk a 80-as években. Nincs ezzel baj, hiszen valaha a Vuk is új és modern volt, mondjuk az első magyar rajzfilmként számontartott, Macskássy Gyula féle „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” című mozihoz képest. https://www.youtube.com/watch?v=uF8hJpVtDn8 A báb technikán szocializálódott nézőknek a Mazsola és Tádé, valamint a Futrinka utca lakói után egészen újszerű lehetett egy-egy mívesen megrajzolt és kidolgozott Dargay rajzfilm. A legjobb az egészben, hogy egyik sem rossz, vagy jó. Már ha a valóban értékes alkotásokat hasonlítjuk össze. Miközben a szocializmus árnyékában, a vasfüggöny mögött szépen sorra készülte a mesék, Amerikában már rég dübörgött a Walt Disney-féle álomgyár. Mickey Mouse 1928-ban tűnt fel a vásznakon, 1932-ben pedig már Oscar-díjat is bezsebelt a Virágok és Fák (Flowers and Trees) című, immár színes meséért a chicagoi születésű rajzfilmes. 1938-ban a sokak által jól ismert Hófehérke és a hét törpe rendhagyó módon egy nagy és hét kisebb méretű Oscar-díjat vehetett át. Ezek azonban csak töredékei voltak a Disney birodalom eddigi sikereinek. Bár a magyar rajzfilmek sem anyagiakban, sem infrastruktúrában nem vehették fel a versenyt a tengeren túli iparággal, mégis olyan, érték és időtálló alkotások születtek itthon, amelyeket még jó néhány generáció élvezhet.

Dargay Attila munkásságának lényege egyértelműen a szeretet. Minden egyes karakteren látszik, csupaszív ember álmodta és rajzolta meg.

És bár nyilván az ikonikus Dargay rajzfilmek sem csak egy ember munkáját dicsérik (elvitathatatlan érdeme volt minden közös alkotás során feleségének és állandó munkatársának, Henrik Irénnek, a Pannónia Filmstúdió egykori operatőrének), a rendező-grafikus személyisége nélkül semmi sem lehetne ugyanaz. Ráadásul a “nagy klasszikusok” még egy olyan időszakban készültek, amikor a magyar szinkron a virágkorát élte. Valódi színészek kölcsönözték a hangjukat a legutolsó mellékszereplőnek is, és ami még fontosabb, a gyártásra volt idő és energia. A közös film nézés után a szinkronrendezővel komoly próbák zajlottak, így mire egy Jónás vagy egy Góliát ügynök a mikrofon elé került, kész karakterekkel, szerep formálással vágott bele a munkába. Ma a szinkronszínészek sokszor előzetes forgatókönyvet sem kapnak, csak beállnak a stúdióba és olvassák, amit eléjük tesznek. A szintén ikonikus zörej műhelyek és szakemberek “kihalása” is jócskán ront a minőségen, bár tény, talán a mesék kapcsán még mindig valahogy több figyelem jut, erre a két kulcsfontosságú munkafolyamatra. Hiszen a rajz- és animációfilm hősök – a siket közösséget nem számítva – a hangok kavalkádjával válnak élővé. A felújított Dargay-négyes esetében viszont még minden a helyén volt: a hangok, a poénok, a zene, a zörejek és persze maguk a figurák. A gyermeki léleknek és idegrendszernek még fontos naivitás, kedvesség, őszinteség és sok-sok humor szövi át a Vuk, a Szaffi, a Lúdas Matyi és Az erdő kapitánya minden egyes képkockáját.

A szeretet, a gyengédség, a kajlaság pedig nem megy ki a divatból.

Meglehet, ezek a mesék mára inkább a kisebb korosztálynak szólnak, mint anno, bemutatásukkor. Egy-egy interneten nevelkedő kisiskolás lehet, lassan nem érti, miért csordogál ilyen lassan a történet szál… Hiszen folyamatosan robbanáshoz, változáshoz, őrülethez van szokva a szeme és az agya. Hogy tartani tudja a gyerek a lépést a világgal, nem baj, ha “felzárkózik” az átlag tempóhoz. De talán érdemes a villódzó, agresszívebb tartalmakkal legalább a 8-9 éves kort megvárni. A Dargay filmek fordulatossága nem a mai akciókon alapul, bár Az erdő kapitányában tulajdonképpen előfordul üldözés. Az inkább az érzelmi intelligenciára ható történetek (empátia, nyitottság, másság elfogadása) belsőleg mozgatják meg a nézőt. A könnyek néha nem maradnak el, de az életigenlés és a bájos, humoros gegeknek köszönhetően minden egyes film vidám. Miközben az ember nevet és csodálja a kedves rajzokat, érdemes elgondolkodni a történetek mélységein és a ki-kikacsintó, a felnőttek számára érdekes elemeken: az elnyomó gazdagok, a kirekesztettek, a magyar történelem szeletkéinek kritikusabb időszakainak tálalásán. Dargay egyértelműen a gyereknek és a gyerekekért dolgozott, de talán azok, akik mára az ő meséit nézve nőttek fel, érzékenyebb, jobb emberek lettek azáltal, hogy egy-egy órára ráálltak a zseniális alkotó pozitív hullámaira. Bízunk benne, a Dargay-örökség, a gondolkodásmód folytatólagosan örökre fennmarad…