Bemutatták a kisebbik Xboxot, az Xbox Series S-t!

Kedden mutatták be a Microsoft új konzolját, így jogos a kérdés, mire számíthatunk a november 10-én érkező két új Microsoft-konzoltól.

Végre eljött a nagy nap: bejelentették az Xbox Series-modellek (mert több is van ám!) árát és megjelenési dátumát! Az előzetes aggodalmak alaptalannak bizonyultak, koronavírus, alkatrészhiány és akadozó gyártósor ide vagy oda, idén tényleg jönnek az új generációs konzolok, megújul a videojáték-piac, kéz a kézben forradalmat csinálnak a fejlesztők, a stúdiók és a hardvergyártók, a játékosok pedig a régi és értelmetlen háborúskodást félretéve borulnak össze egy nagy családként, a console peasants vs pc gamer master race hadakozásnak vége, midőn teljesítményügyben és architektúrában egy szintre kerül az asztali csúcsgép, gamer laptop, okostelefon, Xbox és PlayStation!

A Microsoft idén is előbb lépett: miután a Sony pár hónapja mindent megmutatott, csak az árat és a megjelenés dátumát nem, és azóta sem történt semmi az ügyben (az obligát és valljuk be, mostanra rettenetesen unalmas szivárogtatásokat leszámítva), szerdán közölték egyben, amit részletekben már lehetett tudni. Jelesül, hogy

két Xbox Series-modell lesz, az S és az X, az S kisebb, egyszerűbb és sokkal olcsóbb, az X nagyobb, gyorsabb és drága lesz, és mind a kettő november 10-én jelenik meg.

Teljesen jogos a kérdés, hogy mégis miért kell két modell, ha az egész arról szól, hogy az új generációban már a 4K-s felbontás és stabil 60 képkocka/másodperces képfrissítés lesz a norma, és hogy miért zavarják össze a felhasználókat ezekkel a mindenféle betűkkel, amikor éppen elég már most is eligazodni a konzolok között. Nem ígérem, hogy megfejtek mindent, de azért igyekszem rendet tenni a káoszban. Várom a kérdéseket.

Miért kell két Xbox?

A Microsoft hónapok óta azzal jön, hogy az Xbox Series X lesz a világ legerősebb konzolja – és nem is beszélt másról, csak erről az új csúcsgépről. Több célzást is tett rá, hogy még a PlayStation 5-nél is erősebb lesz (ami csak részben igaz, de ez most mindegy) a maga több mint 12 teraflopos sebességével (leegyszerűsítve ebben mérik a konzolok hardverkomponenseinek összteljesítményét), és úgy általában is nagyon büszkék rá. Ehhez képest pár hónapja kezdett terjengeni a pletyka, hogy egy második konzolt is bemutatnak.

Így is lett: az erősebb Series X-szel egyidőben piacra dobnak egy jóval gyengébb vasat, a Series S-et is. Ezzel szeretnék az egész piacot lefedni: a lényeg, hogy azoknak is legyen választásuk, akiknek nincs annyi pénzük (vagy csak nem akarnak rászánni annyit), és/vagy beérik az alacsonyabb felbontással is.

Az Xbox Series X ára 499 dollár, azaz nagyjából 180 ezer forint, a Series S ára 299, azaz 120 ezer forint lesz.

A magyar árat inkább tippeltem, mint kiszámoltam, de alighanem erre lehet majd számítani. Mint látható, hatalmas a különbség.

Miben más a kettő?

Ránézésre rengeteg mindenben – valójában azonban egészen hasonló a kettő. A Series X hatalmas és nehéz, tekintélyt parancsoló fekete obeliszk, kistestvére, az S pedig vékony, barátságos és fehér, a kör alakú, a téglatest nagy részét elfoglaló levegőelvezető nyílás mintha beszélgetni akarna veled. Az X-ben van 4K-s BluRay-lejátszó (a fizikai példányban megvásárolt játékoknak és a filmeknek), az S-ben semmi, azaz csak digitálisan, az Xbox Store-ban megvásárolt játékokat telepítheted rá. Ez egyrészt azért lehet hátrány, mert letölteni egy játékot mindig hosszasabb és macerásabb, mint lemezről telepíteni (nem számítva persze a sok-sok gigabyte-nyi frissítéseket), másrészt (főleg) azért, mert valahogy úgy alakult, hogy Magyarországon a digitális példányok egy kicsit drágábbak, mint a lemezek, hiába nincs anyagköltség. 

Balra az X, jobbra az S. Forrás: Microsoft

A belsejük alapvetően megegyezik: ugyanaz a nyolcmagos, magonként 3,66 és 3,8 MHz között ketyegő AMD Zen 2 processzor, ugyanúgy GDDR6-os memória és szupergyors NVME SSD háttértár (az S-ben fél terabyte-os, az X-ben egy egész). A tárhelyen túl két ponton különbözik a két konzol: az S modellbe „csak” 10 gigabyte RAM fért, míg az X-be a pc gamerek körében ma már szabványosnak számító 16, illetve a grafikus processzor (GPU) is jóval kevesebbet bír. Ez utóbbi a lényeges különbség: bár az architektúra itt is megegyezik, akárcsak a processzorok esetében (akit érdekel: AMD RDNA 2), az S-be húszmagos (azaz CUDA core-t tartalmazó), 1,55 GHz-n működő grafikus chip került, az X-be pedig 52 magos, amelyek 1,825 GHz órajelen működnek.

Az Xbox Series X összességében háromszor gyorsabb lesz, mint az S. Legalábbis papíron.

Az előbbi ugyanis 12 teraflop teljesítményre lesz képes, az utóbbi 4-re. Ez kifejezetten hervasztóan hangzik azoknak, akik szemeznek az S modellel: mégis miért fizetnének kétharmada annyit egy egyharmada olyan gyors konzolért? (Arról nem is beszélve, hogy előállt az a kissé abszurd helyzet, hogy a 2020-as alapmodell lassab lesz, mint a 2017-es csúcsmodell, az Xbox One X, amely több mint 6 teraflopon ketyeg.) A helyzet azonban szerencsére nem ilyen egyszerű: a számok nem árulnak el mindent, a Microsoftnak pedig van pár trükkje a ruhaujjában. Az Xbox Series S a jelek szerint igenis nagyszerű konzol lesz.

Akkor melyiket válasszam?

Ez három dologtól függ: a tévéd felbontásától, attól, hogy mennyire vagy érzékeny az alacsonyabb felbontásra és a pénztárcád vastagságától. A Microsoft azt ígéri, hogy az X viszi majd a legújabb játékokat is 4K-s felbontáson, 60 fps-en is, és akár a 120 herzes jel továbbítására is készen áll, ha az adott játék képes ekkora sebességre – és persze a tévéd kompatibilis ezzel a képfrissítéssel. Az S ezzel szemben az 1440p-s (16:9-es tévék esetén: 2560×1440 pixeles, azaz a 4K és a FullHD közt helyet foglaló) felbontás esetén hozza majd magabiztosan a 60 fps-t.

Ez pedig nem olyan rossz hír. Egyrészt azért (és tudom, hogy most ezért sokan meg akarnak majd kövezni, de akkor is leírom), mert egy jó minőségű 1440p-s és egy 4K-s kép között nincs sok különbség, főleg, ha átlagos méretű tévén, átlagos távolságból nézed. A felbontáson túl nagyon sokat számít ugyanis az élsimítás és a különböző felskálázási trükkök (mint a Sony-féle „checkerboard rendering”, amely egészen meggyőző eredménnyel varázsol majdnem 4K-s képet alacsonyabb felbontásúból is, vagy a pc-s piacon az NVidia varázslata, a DLSS), illetve persze az, hogy eleve mennyire szép és részletgazdag grafikailag az adott játék. Aki játszott PlayStation Prón a God of Warral, az Uncharted 4-gyel, vagy a Marvel’s Spider-Mannel, az pontosan tudja, miről beszélek. Most őszintén, érdekelt bárkit is, hogy ezek a gyönyörű műalkotások nem „igazi” 4K-n futnak? Na ugye.

Aggályos lehet még a memória mérete is: 10 gigabyte nem túl sok, főleg, hogy a három éve a piacon lévő Xbox One X is 12-őt tartalmaz. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy az új konzolok legalább annyira támaszkodnak majd a gyors (azaz közvetlenül az alaplapra szerelt, nagy sávszélességű buszt használó) SSD-kre, mint a RAM-ra. Az új háttértárak ugyanis pillanatok alatt képesek betölteni a memóriába a grafikai elemeket (effekteket, textúrákat, modelleket, animációkat), a RAM így egy csomó tehertől megszabadul.

A lényeg pedig ez: a felbontást (és esetleg egy-két effektet, némi shader-részletességet) leszámítva a két konzol ugyanúgy futtatja majd az összes új generációs játékot, a realisztikus fény-árnyék hatásokat lehetővé tévő sugárkövetés (ray-tracing) technológiával, 3D-s hanggal és reszponzivitással. Ha csak ezt nézzük, az Xbox Series S egyáltalán nem olyan rossz vétel – sőt, van olyan csoportja a gamereknek, akiknek inkább ezt ajánljuk, mint X kódnevű nagyobbik testvérét.

Ahogy írtuk, mindkét modell november 10-én érkezik, legalábbis az amerikai piacra. Nálunk legfeljebb pár napos késésre lehet számítani, de ahogy a Microsoft marketinggépezetét ismerjük, még ez sem valószínű.

Lusta voltam elolvasni a cikket, csak gyorsan legörgettem a végére, most akkor mi van?

Ha már ilyen őszinte voltál, tessék, itt egy rövid összefoglaló. Két Xbox Series-modell lesz, az S és az X, az előbbi 299, az utóbbi 499 dollárba kerül, a matekot rád bízom. Akkor vedd az egyszerűbb S-modellt, ha:

  • FullHD tévéd van, és nem is tervezel beújítani egy 4K-s modellt, de még sok-sok évig szeretnél xboxozni;
  • 4K-s tévéd van, de nem vagy annyira érzékeny a felbontásra, elvagy a FullHD és a 2160p közti megoldásokkal, például az 1440p-vel;
  • Nincs 180 ezred egy konzolra, vagy nem ér meg neked annyit az egész;
  • Nem veszel játékokat lemezen, jó a digitális bolt is;
  • Gyors interneted van.

A Series X pedig akkor való neked, ha:

  • Elvárod, hogy minden pixelét meghajtsák a 75 collos OLED-tévédnek, ha már megvetted;
  • Különösebben nem téma a pénz;
  • Úgy általában is fontos, hogy a lehető legújabb és legjobb kütyüket birtokold.

Túl vagyunk rajta, láttuk a vasakat kívülről-belülről, úgyhogy most már jegeljük végre a témát és térjünk rá az igazán fontosra: a játékokra. Szóval, kedves Microsoft, tessék minket végre izgalomba hozni, higgyétek el, nagy szükségünk van rá!