Ezzel játszottatok, ezt hallgattátok és néztétek a tavalyi furcsa évben, 2020-ban. Újév van, azaz elvileg mindenki előállt az aktuális fogadalomlistájával (rendszeresen mossuk a maszkot, most már tényleg csatlakozunk azokhoz a Zoom-sörözésekhez, nem késünk többet a home office-ból, ilyenek) és amennyire ennek a tavalyi évet tekintve van értelme, összesítette az elmúlt időszakot és levonta belőle a tanulságokat.

Időről időre megmutatunk egy-egy listát az eladási legekből, így lesz ez most is, megnéztük a MediaMarkt eladási statisztikáit tavalyról és összeszedtük nektek, mit néztetek, hallgattatok és mivel játszottatok az elmúlt évben. 2020-ban fontosabb volt az otthoni tartalomfogyasztás, mint valaha, így tudtuk, hogy rendhagyó lista lesz – de még így is akadtak meglepetések. Lássuk!

Szoftver

Ebben a kategóriában természetesen mindenféle szoftver szerepel, de mi most természetesen a videojátékokra koncentrálunk. Az első hat helyet rögtön el is vitték az Xbox Live Gold– és PlayStation Plus-előfizetések és -feltöltőkártyák, rögtön utánuk viszont egy meglepő és a szívünknek kedves tétel szerepel. Na, melyik játékot vitték idén a legtöbben? Az aktuális Fifát? Nem, az övé csak a nyolcadik hely! (Méghozzá az Xbox-verzióé, a PS-kiadás ettől jóval lemaradva csak a 16.) NFL, Forma 1? Hideg: ezek rá sem fértek a top25-ös listára! Talán az örökké rekorder Call of Dutyt? Még mindig nem – ez sincs sehol!

A legnépszerűbb játékszoftver idén a Farming Simulator volt pc-re. Még csak nem is a legújabb, hanem a ’17-es kiadás: az övé volt a hatodik (tehát az önálló szoftvereket és nem kártyákat tekintve az első) hely, a ’19-esé pedig a 11-edik. Ezt a titulust nyilván a fantasztikus akcióknak hála érdemelte ki, de mi mégis szeretnénk azt hinni, hogy vásárlóink visszavágynak a természetbe, a bukolikus környezetbe, ahol minden sokkal egyszerűbb, nincs politika, nincs vírus, és a legnagyobb kihívás a megfelelő John Deere-aratógép kiválasztása. Büszkék vagyunk rátok!

Meg kell említenünk a toplistákból öt éve kirobbanthatatlan GTA V-t (három helyet is elvitt a különböző platformok és kiadások miatt), és az Assassin’s Creed Valhallát. (Tesztünkért erre tessék!) Az övé a huszadik (Xbox One és Series) és a huszonnegyedik (Playstation 4/5) hely. A 25-ös listára csak két platform exkluzív cím került: a The Last Of Us Part II a 17. helyen végzett (tesztünk itt), a gyerekkorunkba visszarepítő, természetesen Switchre megjelent New Super Mario Bros. pedig a 25-ödiken. Imádjátok még a Sims 4-et (21. hely) és a Euro Truck Simulator 2-őt (23. hely).

Szoftver top 25:

1. Xbox Live Gold előfizetés, 3 hónap
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Xbox 360 & Xbox One)
2. Xbox Live Gold előfizetés, 6 hónap
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Xbox 360 & Xbox One)
3. Xbox Live Gold előfizetés, 12 hónap
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Xbox 360 & Xbox One)
4. Playstation Plus 12 Hónapos tagság kártya
5. Xbox Game Pass Ultimate – 1 hónap
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Xbox 360 & Xbox One)
6. Xbox Game Pass Ultimate – 3 hónap
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Xbox 360 & Xbox One)
7. Farming Simulator 17 (PC)
8. FIFA 21 (Xbox One & Xbox Series)
9. Grand Theft Auto V – Premium Edition (Xbox One)
10. Grand Theft Auto V (PC)
11. Farming Simulator 19 (PC)
12. Microsoft 365 Egyszemélyes verzió
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Multiplatform)
13. PlayStation Network 6000 forintos feltöltőkártya
14. Xbox Game Pass – 3 hónap
(Elektronikusan letölthető szoftver – ESD) (Xbox 360 & Xbox One)
15. McAfee LiveSafe Antivírus (Termékkulcs kártya)
16. FIFA 21 (PlayStation 4)
17. The Last Of Us Part II (PlayStation 4)
18. Grand Theft Auto V – Premium Edition (PlayStation 4)
19. PlayStation Network 15000 Ft feltöltőkártya
20. Assassin’s Creed Valhalla – Drakkar Edition
(Xbox One & Xbox Series)
21. The Sims 4 (PC)
22. FIFA 21 (PC)
23. Euro Truck Simulator 2 (PC)
24. Assassin’s Creed Valhalla – Drakkar Edition (PlayStation 4)
25. New Super Mario Bros. U Deluxe (Nintendo Switch)

Film

Az ítélet egyértelmű: a magyarok az Így neveld a sárkányod! sorozatot nézik a legtöbbet DVD-n. A harmadik részé az első, a másodiké a harmadik, az elsőé a negyedik hely. A második legnépszerűbb film A viszkis, méghozzá Blu-ray formátumban. A bankrabló- és sárkánylovas-fantáziák után már sokkal változatosabb az összkép: imádtátok A Grincset, a Bohém rapszódiát, A kis kedvencek titkos élete második részét, a Hobbit-sorozatból Az öt sereg csatáját, Az éhezők viadala befejező részét és a Gladiátor platinagyűjteményes kiadását. Így néz ki a 2020-as toplista első tíz tétele (ami a filmeket illeti).

Érdekes, hogy a fentieket mind DVD-n vásároltátok, kivéve a Gladiátort és a már említett A viszkist; vásárlóink tehát még mindig nem ölelték keblükre az összehasonlíthatatlanul jobb képminőséget biztosító Blu-ray formátumot. Ez utóbbin csak a Valami Amerika 3 és a szintén platinás Becstelen Brigantyk szerepel a 25-ös listán; még az olyan friss filmek, mint a Joker és a legutóbbi Jumanji is DVD-n fogyott. Azért viszont külön büszkék vagyunk rátok, hogy Tarantino egyik legjobb (a közönséget megosztó, de nekünk akkor is ez tetszett a legjobban a Jackie Brown óta) filmje, az Aljas nyolcas is felfért a listára, a 16. helyen, igaz, ez is csak DVD-n. Érdekesség még, hogy tévésorozat lemezes kiadása egyáltalán nincs a listán, kivéve a Trónok harca utolsó, nyolcadik évadát, amelynek DVD-változata éppen felkapaszkodott a 25. helyre. (Bár tudnánk feledni azt a szerencsétlenséget, amely elvileg a sorozat lezárása akart lenni!)

Film top 25:

1.Így neveld a sárkányodat 3. (DVD)
2.A viszkis (Blu-ray)
3.Így neveld a sárkányodat 2. (DVD)
4.Így neveld a sárkányodat (DVD)
5.A Grincs (DVD)
6.Bohém Rapszódia (DVD)
7.A kis kedvencek titkos élete 2 (DVD)
8.A Hobbit – bővített változat – Az öt sereg csatája (DVD)
9.Az Éhezők Viadala – A kiválasztott – Befejező rész (DVD)
10. Gladiátor – Platina gyűjtemény (Blu-ray)
11. Jumanji – A következő szint (DVD)
12.Jégvarázs II. (DVD)
13.Az éhezők viadala (DVD)
14.Valami Amerika 3 (Blu-ray)
15.Joker (DVD)
16.Aljas nyolcas (DVD)
17.Becstelen Brigantyk – Platina gyűjtemény (Blu-ray)
18.Az éhezők viadala – dupla lemezes – A kiválasztott, 1. rész (DVD)
19.Énekelj! (DVD)
20.Halálos iramban: Hobbs & Shaw (DVD)
21.Múlt karácsony (DVD)
22.Az éhezők viadala – extra változat – Futótűz (DVD)
23.A Hobbit – Smaug pusztasága – extra változat (DVD)
24.Halálos iramban 6. (DVD)
25.Trónok harca – 8. évad (DVD)

Zene

Elérkeztünk a 2020-as toplista utolsó részéhez, a zenéhez. Boomerek vagyunk, nincs mit tenni. Voltak ugyan tippjeink a legjobban fogyó albumokról, de azt nem gondoltuk volna, hogy ellentmondást nem tűrően uralja majd a listát a BTS. A dél-koreai (és anyanyelvükön előadó!) fiúbanda hetedik, Map Of The Soul: 7 című, könyvvel egybecsomagolt albuma magasan vezetett tavaly. A vendégelőadókat (Ed Sheeran, Halsey, Sia) látva esett le, hogy tényleg komoly popkulturális jelenségből maradtunk ki, és most, hogy gyorsan utánanéztünk a kritikáknak (a NME-n és a Varietyn túl még a híresen finnyás Pitchfork is méltatja őket) komolyan szégyelljük magunkat.

A BTS-é a harmadik hely is BE című albumukkal, közéjük szerencsére felfért a lakossági életmegfejtős rock Kowalsky meg a Vega Esszencia című cd-je. A dobogó után gyorsan vissza is térünk Dél-Koreára. A Stray Kids (nagy levegő!) Album Vol. 1 Repackage: In Life című, szintén könyvecskével összecsomagolt lemeze (amely a Go Live album újrakiadása) a negyedik helyen állt meg. Utánuk megint BTS jön, megint könyvvel (Love Yourself: Answer), majd hirtelen stílusváltással Ossian (Csak a jót). A hetedik hely megint a Stray Kidsé (Clé: Levanter), a nyolcadik pedig kész felüdülés: AC/DC: Power Up. (Mondom, boomerek vagyunk.) A top10-be még éppen felfért két lágyabb darab: Harry Styles Fine Line-ja és Ákos Idősziget duplakoncert-felvétele, méghozzá (elsőként) DVD-n.

Ami a teljes, 25-ös listát illeti, visszatérő elem a K-Pop, a magyar lemezek terén csak ByAlex és a Slepp fért fel Ákos fent említett koncertlemezének cd-kiadásán túl (Mandoki ugye határeset), és az egész listán mindössze egy bakelit LP kapott helyet: Harry Styles Fine Line-ja.

Zene top 25:

1.BTS: Map Of The Soul: 7 (CD + könyv)
2.Kowalsky meg a Vega: Esszencia (CD)
3.BTS: BE (Deluxe Edition) (CD + könyv)
4.Stray Kids: Album Vol. 1 Repackage: In Life (CD + könyv)
5.BTS: Love Yourself: Answer (CD + könyv)
6.Ossian: Csak a jót (Digipak) (CD)
7.Stray Kids: Clé: Levanter (CD + könyv)
8.AC/DC: Power Up (CD)
9.Harry Styles: Fine Line (CD)
10. Ákos: Idősziget koncert – Dupla Aréna 2019 (DVD)
11.Koncz Zsuzsa: Szabadnak születtél (CD)
12.Stray Kids: Go Live (Limited Version) (CD + könyv)
13.Ateez: Zero: Fever Part. 1 (CD + könyv)
14.ByAlex és a Slepp: Rehab (CD)
15.Harry Styles: Harry Styles (Limited Edition) (CD + könyv)
16.NCT 127: Neo Zone (CD + könyv)
17.Ákos: Idősziget (CD)
18.Harry Styles: Fine Line (Vinyl LP (nagylemez))
19.One Direction: Midnight Memories – Limited Edition (CD)
20.Ateez: Treasure Ep. Fin: All To Action (CD + könyv)
21.Ganxsta Zolee és a Kartel: Oldskool (CD)
22.LP tartó 40 db vinyl tárolására, fekete
23.Blackpink: The Album (Díszdobozos kiadvány (Box set))
24.Mandoki Soulmates: Living In The Gap + Hungarian Pictures (CD)
25.NCT 2020: Resonance Pt. 1 (CD + könyv)

Tanulság? Újév van, úgyhogy mi is levontunk párat és nektek hála kiegészítettük fogadalom-listánkat. Például:

  • Most már tényleg kipróbáljuk a Farming Simulatort.
  • Előszedjük DVD-lejátszóinkat, nosztalgiaképpen. Talán még a gyűjteményünk is használható állapotban van a garázsban.
  • Meghallgatunk pár K-Pop albumot. Hátha.

Boldog – vagy legalább kevésbé abszurd – új évet minden kedves olvasónknak és vásárlónknak!