Cyberpunk 2077 teszt

Hosszú évek várakozása és számtalan csúsztatás után végre megjelent a Cyberpunk 2077. Ébresztő, Samurai! Irány Night City, a romlott város, amit porig kell égetnünk.

Nem gondolta a CD Projekt Red, amikor a 2013-as E3 expón bejelentették legújabb játékukat, hogy mekkora fába vágják képzeleteli fejszéjüket. Igaz, már a legelső információk szerint is egy borzasztó ambiciózus vállalkozásnak tűnt a lengyelek projektje, így visszatekintve egyáltalán nem volt meglepő az a hosszú csend, ami sokáig a Cyberpunk 2077-et jellemezte. Aztán teltek-múltak az évek és egyszer csak ledobták az igazi bombát, egy sztori központú kedvcsinálót követően Keanu Reeves besétált a Microsoft színpadára, a többi pedig már történelem. A készítőket viszont nem riasztotta el a hosszú esztendők alatt felduzzasztott, lehetetlennek tűnő küldetés, ami azt jelentette: meg kell ugraniuk a saját maguk által teremtett virtuális lécet. Az öt éve debütált The Witcher 3: Wild Hunt jogosan birtokolja a 2010-es évek legjobb szerepjátéka (és megannyi más) díjat, mindez viszont áldásként és egyben átokként lebegett a készítők feje felett. Nem egészen nyolc év után végre eljött a nap és megjelent a világ legjobban várt játéka, ami egyben olyan hype-cunamit hozott magával, amivel még maga a GTA V sem rendelkezett. Az ilyen hőfokon dübörgő marketingtevékenységből pedig egyenesen következnek a rajongók és a média már-már irreális elvárásai. A lecke tehát adott, lássuk sikerült-e a srácoknak akár csak megközelíteniük a Vaják sikereit.

Másfél héttel a megjelenés után borzasztóan nehéz úgy írni a Cyberpunk 2077-ről, hogy ne vegyünk tudomást a játékot körülvevő botrányokról. Nyilván ezekre ki kell térni, hiszen kéz a kézben járnak, de először vegyük csak magát a nyers szoftvert. Irány tehát 2077 és egy disztópikus világrend, aminek fő játszóterét a neonfényben úszó Night City és környéke szolgáltatja. Fontos leszögezni, hogy az alkotók újból hozott anyagból dolgoztak, Michael Alyn Pondsmith könyvön alapuló története olyan alternatív valóságot vázol fel, ahol a megannyi globális konfliktus hatására megbomlott az általunk ismert status quo. Kormányok váltak a háborúk martalékává, ennek ekletáns példája pedig az Egyesült Államok totális szétesése volt. Az immár gyakorlatilag állami kontroll nélkül ténykedő nagyvállalatok olyan hatalomra tettek szert, amit a meggyengült kormányok törvényes és legális eszközökkel képtelenek voltak kordában tartani. Szépen lassan a fegyveres szervektől kezdve, lassan a közélet minden területén tetten érhetőek a nagyvállalatok (Arasaka, Militech, Kang Tao, stb… ) fenyegető térnyerései. A többek között az 1982-es Szárnyas Fejvadász c. film inspirálta cyberpunk zsáner másik nagy jellegzetesség, hogy olyan társadalmi, politikai és akár szexuális témákat feszeget, amiket manapság a szórakoztatóipar nagyjai a lehető legnagyobb ívben kerülnek. Legyen szó a korrupcióról, a kapitalista berendezkedésről, vallásról, a technikai fejlődés negatív hatásairól, a szexuális hovatartozásról ezekre mind-mind megfelelő mértékben reflektál a műfaj, így maga CD Projekt játéka is.

Persze nem kell megijedni, korántsem foglal kőkemény álláspontot egyik kérdésben sem, pusztán kérdéseket tesz fel -, de mindez már több mint amennyit a megannyi multinacionális vállalat meg merne lépni 2020-ban. Attól sem kell félnünk, hogy mindez elviszi a történetet vagy a játékmenet, bár hozzá kell tenni, hogy a narratívában, sőt a mellékmissziók nagy részében sokszor találkozunk majd egy-egy elgondolkodtató szituációval. Ennek a sötét tónusú világnak a főszereplője lesz V, aki a bűn és a pénz, vagyis röviden a lehetőségek városában próbál legendás zsoldossá válni. A sztori elején hamar kiábrándulunk a háttértörténetünk (nomád, utcagyerek, céges) adta életünkből, így marcona hősünk jó pénzért mindenkinek hajlandó teljesíteni az ügyes-bajos dolgait. Aztán, ahogyan az lenni szokott, V és bűntársai nagyobb halra bukkannak, mint azt várták és feje tetejére áll minden. Az igencsak hosszúra nyúló prológus végén megismerjük Johnny Silverhand (Keanu Reeves) karakterét, aztán kezdetét veszi a halálos versenyfutás az idővel. Bár a cselekmény kb. húsz óra alatt teljesíthető, én ettől mindenkit óva intenék, hiszen a hat merőben eltérő bejezést alapjaiban befolyásolják az általunk teljesített mellékküdetések. Ne legyen aggályaink, a lengyel srácok megismételték a The Witcher 3 bravúrját, ezek a mellékvágányon futó feladatok simán vannak olyan jók (ha esetekben nem jobbak), mint maguk a fősodorban látottak.

És ezeket a küldetéseket magán a mondanivalókon túl bizony Night City szereplői viszik el a hátukon. A hosszú éveket felölelő fejlesztési idő tetemes részét tehették ki ezeknek az elemeknek az összerakása, de ezek minden beleölt munkaórát megértek. Elképesztő, hogy jó néhány szereplő ábrázolása milyen mély részletességgel lett kidolgozva, de pontosan ez az alázatos, valamint szorgalmas munka teszik kiváló játékká Cyberpunk 2077-et. Bár főszereplőnk távolról sem a tipikus jótékony lelket testesíti meg, hiszen V (főleg céges háttérrel) alapjaiban egy nagyképű és nyers jellemmel bíró, nem túlzottan szimpatikus csaj/hapsi. Ettől függetlenül szerepjáték révén személyiségét és ezzel együtt kinézetét kedvünk szerint alakíthatjuk a végigjátszás folyamán. V mellett a következő fontos szereplő a meglepően sok játékidőt kapott Johnny Silverhand lesz. Mindenki kedvenc kanadai színészének alkalmazása nemcsak zseniális PR-fogás volt, mivel a főszálból ténylegesen kiveszi a részét az elején bunkó és arrogáns terrorista-rockert alakító Reeves. Magam sem gondoltam volna, de John Wick megformálója brillírozik egy, a tőle teljesen szokatlan szerepben, ráadásul ki kell emelni az írói gárda fantasztikus párbeszédeit – a sztori legélvezetesebb jelenetei egyértelműen a vele való eszmecserék lesznek. Johnny mogorva személyisége mögött borzasztó tragédiák lapulnak, viszont személyében egy nagyszerű karaktert kapunk és biztosra veszem, hogy nélküle csak fele ennyire élveznénk a történetet. Szóval dióhéjban; Keanu alakítása tényleg lélegzetelállítóra sikeredett!

Már a fenti felvezetésből is érezhető, a Cyberpunk 2077 szigorúan felnőtteknek szól! Ne tévesszen meg minket a csillogó, neon-áztatta város prezentációja, a játék minden bitjéből árad a vér, az erőszak és a szexualitás. Jóllehet, utóbbin mi felnőtt fejjel sokszor csak mosolyogni fogunk és hevesen küldjük el a haveroknak az éppen aktuális képernyőmentést egy sornyi segédeszközről, a gyerekek lehetőleg a legtávolabbról kerüljék a CD Projekt alkotását. Nyílt világú címként elég hamar eldönthetjük, mikor-merre megyünk, a készítők pedig ezt meglovagolva egy még soha nem látott, aprólékosan kidolgozott megtropoliszt raktak le elénk. Óriási teljesítmény ez, hiszen a tervezés során szinte minden apróságra figyeltek. Például Night City különböző negyedei mindig az aktuális etnikai kisebbség stílusjegyeit viseli. Legyen szó a nyelvi különbségekről, az NPC-k kinézetéről, de említhetném a külső és belső tereken szétszórt tereptárgyak mennyiségét, a megannyi autót és embertömeget tényleg mindenre odafigyeltek a lengyel srácok. Igaz, a tömött utcák jelen esetben csak PC-n érhetőek igazán tetten, a konzolos portokon ugyanis a rengeteg kompromisszum miatt sokkalta kevésbé nyüzsög a város, na de erről majd picit később.

Ettől függetlenül valamiért mégsem hat olyan élőnek Night City, mint mondjuk amilyen a Red Dead Redemption 2 világa volt. A sürgés-forgás csupán az embertömeget jelenti, ami teljesen céltalanul bolyong, megszólítani lényegében felesleges őket, illetve a piacon az árusok sem halnak bele tennivalóban. Ne legyünk persze igazságtalanok, míg a Rockstar Games a világalkotás és annak élettel való megtöltésének nagymestere, addig a Cyberpunk 2077 a CD Projekt első open world-próbálkozása. Nyilván azért jó pár GTA-szerű áthajlást kapunk, a civil lakosságot halomra lőve nagyon gyorsan körözött személynek titulálnak bennünket, itt viszont esélyünk sincs felvenni a kesztyűt a rendfenntartó erőkkel szemben, ellenben elmenekülni már egy sokkal bölcsebb döntésnek fog bizonyulni. Számtalan alkalommal fordult elő, hogy a kocsik nehézkes irányítása miatt elsodortam néhány embert az utcán, ami után pillanatok alatt megjelent a hadseregnyi zsaru és másodperceken belül már alulról nyalogathattam Night City neoncsöveit. Ha pedig közlekedés, akkor összesen két lehetőségünk van eljutni egyik pontból a másikba; használhatjuk a pálya bizonyos pontjain lerakott gyorsutazás-pontokat vagy a lopott, illetve a borsos árakon megvehető kocsikat. Mint Geralt a lovát, úgy V szintén magához tudja hívni megvásárolt gépjárműit, szóval érdemes előbb-utóbb beruházni egy általunk kedvelt darabra.

Amennyire féltem a videók alapján a gunplaytől, annyira okozott pozitív meglepetést a mordályok kezelése. A lövöldözés ugyanis meglepően jól sikerült; érezhetőek a fegyvertípusok közötti különbségek, valamint képességeinkhez mérten mindegyik kicsit másképpen viselkedik. Hála a ütő és vágófegyverek használata dettó kapott némi ráncfelvarrást a látottakhoz képest, de ettől még nekem nem mindig jött át ez a fajta játékstílus. A kitérésekkel, kontrákkal operáló közelharcot, bár megpróbálták becsületesen kidolgozni, egészen egyszerűen nem kellenek a sikeres csetepatékhoz. Nem lesz szükségünk taktikus tervezésre, tűpontos vágásokra, egyszerűen csak odarohanunk a legközelebbi szerencsétlenhez és elkezdjük addig vagdosni, amíg el nem fogy az életcsíkja. Persze harcmodorunkat nagyban befolyásolja karakterünk fejlődési fája; mehetünk közelharci specialistaként, tolhatjuk terminátorként puskával és pusztakézzel, de elmehetünk lopakodó, hacker irányba, ahol ritkán konfrontálódunk. Ezekre az utakra a töménytelen mennyiségben feloldható képességek fognak minket rávezetni, így költhetjük el a szintlépések után járó pontokat az intelligencia, test, reflexek, technikai adottság és a nyugalom között. Biztosan mindenki meg fogja találni a számára legmegfelelőbb stílust, de annyit meg kell jegyeznem, hogy egy a lopakodósra és/vagy a hackelésre kihegyezett figura borzasztóan körülményesnek, továbbá fárasztónak fog hatni. Ennek oka, hogy a CD Projekt nem dolgozott ki minden játékbeli elemet, kicsit úgy érződik, mintha ezt beáldozták volna a koherens(ebb) narratíva oltárán.

A kissé fapadosnak érződő sunyi stílust a hackelésnek kéne feldobnia, de amíg olyan hiányosságokba ütközünk, hogy sose tudjuk, mely ellenségek figyelmét tudjuk elterelni a továbbjutás érdekében, addigra mindez hosszútávon csak szenvedés lesz. Hiába tudjuk megvakítani, megsüketíteni vagy az ellenséges lövegeket a magunk oldalára állítani, a tűzharcok sokkal szórakoztatóbbak, hovatovább hatékonyabbak a pacifistább felfogáshoz képest. Úgy érzem, hogy a megannyi implantátum segítségével sokkal izgalmasabban is ki lehetett volna alakítani ezt a fajta játékmenetet, így számomra inkább csak passzív tulajdonságnövelőként voltak jelen ezek a módosítások. Jó, a sáskapenge és monoszál kétségkívül látványos eszközeink lesznek a harcban, viszont egy jól felépített, pisztoly-okosgéppisztoly kettősre alapozott karakter közelébe sem fognak tudni jönni. Bár a játékban fejleszthetjük arzenálunkat és ruháinkat, olyan sokba kerülnek a hozzávalók és egy-egy fejlesztés annyira keveset dob a cuccainkon, hogy érdemes kétszer átgondolni megéri-e egyáltalán a beleforgatott összeget.

Mielőtt még rátérnék a fekete levesre, muszáj kiemelnem, hogy az alkotók tényleg mindent elkövettek ezért a komplex világért. Jellegükhöz mérten, a tennivalókkal tömött térképen kalauzolva csak elvétve találkozhatunk két ugyanolyan esettel. A fixerek (munkaadók) szinte folyamatosan bombáznak bennünket teljesítendő missziókkal, amiken belül még a legkisebb is kontextusba van helyezve a szilánkokon megjelenített szöveges dokumentációkkal. A komolyabb, naplónkban megjelenő megbízások pedig sok esetben olyan szövevényes küldetés-láncolatokat, valamint mélyen megírt karakteríveket rejtenek magukban, amelyek megírására tényleg csak a legjobbak képesek a videójátékiparban. A megannyi választási lehetőségeink lévén magas újrajátszhatósági faktorral rendelkezik a Cyberpunk 2077, ami ötven-hatvan óra után simán képes még új szitukat mutatni. Ellenben sajnos nem lehet tökéletes a boldogságunk, ugyanis a néhol hiányosnak érződő játékmentnél sokkal súlyosabb a helyzet technikai értelemben.

Karácsony előtt pár nappal járunk, így aki picit is követi a híreket, az nagyon jól tudja mekkora vircsaft alakult ki a szoftver körül. Nem véletlenül íródott meg ez a teszt bő másfél héttel a megjelenés után, ugyanis a CD Projekt Red egyszerűen nem adta ki időben a konzolos kulcsokat, ahogyan sokan mások, úgy mi dettó a megjelenés előtti napon kaptuk kézhez a példányunkat. A helyzetet tetőzi, hogy az alapkonzolos változatból semmit nem mutattak (nem véletlenül), ráadásul az első napos frissítés szintén a megjelenés napján került ki, botrányos hibákkal teletűzdelve. A fentiektől függetlenül nálam óriási szerencséje van a Cyberpunk 2077-nek, ugyanis eredetileg a tesztkódot PlayStation 5-re kértem, viszont egy nagyon jó barátom karácsonyi ajándékaként megkaptam PC-re, így a cikk nagyrészt ezeken az élményeken alapul. Miért fontos ez? Ha én most a PS4-es tapasztalatokat írom le, akkor sajnos a teszt hátralévő részében kő kövön nem maradna – itt nyilván nem azokról a kompromisszumokról beszélek, amiket egy hat-hét éves gépnél muszáj volt megkötnie a lengyeleknek. Összeomlások, instabil 30-as képfrissítési ráta, lassan betöltődő textúrák, szegényes környezet, pixeles tereptárgyak, fagyások tarkítják az alapkonzolos kiadást. Én pedig hiába rendelkezem PS5-el, a stabil 60 fps-t leszámítva semmi különbség nincs a PlayStation 4 Pro/Xbox One X-en futó változatokhoz képest, sőt a következő generációs frissítés dátuma mind a mai napig ismeretlen. Így állunk hát december közepén, a világ egyik legjobban várt játékának megjelenése után.

A debütálás hetén meglévő 1.04-es verzió szerencsére már a múlté és ez érezhető különbséget mutat a kezdetleges állapotokhoz képest, így az optimalizáció terén azért jobb a helyzet, mint mondjuk egy héttel ezelőtt. Full HD felbontás kíséretében, valamint magasabb grafikai beállítások mellett végre simán eléri a 60 fps-t, viszont főleg autókázás során ez még mindig hajlamos lefeleződni. Sajnos a ray-tracinget nem tudtam megnézni, de ha hihetek a barátok beszámolóinak, akkor elvileg ultrán szintén bőven megvan az 50-es képfrissítés, de nagyobb forgalomban ez szintén képes 20-25 köré zuhanni. A másik fontos fejlemény a javítócsomagoknak köszönhetően, hogy ritkultak a bugok. Előtte rengeteg tárgy megmaradt a levegőben, az egyes fegyverekkel célzás közben nem lehetett lőni, illetve sokkal kevesebb karakter fagy már T-pozícióba. Mindez sajnos nem azt jelenti, hogy jó állapotban lenne a Cyberpunk 2077, ugyanis az eddig megjelent csomagok távolról sem gyomlálták ki a játékban fellelhető technikai bakik nagy részét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy még mindig képes az összeomlásra, de következetesen a képernyőre fagynak bizonyos panelek, aztán ott vannak a hirtelen megjelenő emberek, autók, a borzasztó mesterséges intelligencia, égből leeső-aszfaltba olvadó járművek, a beakadó küldetések, a lootok aránytalan minőségbeli értéke, a kimaradó hangok, az egymásba csúszó feliratok. Még legalább egy bekezdést tele lehetne írni velünk, viszont a lényeg, hogy jelenleg 2020 legjobban várt címe a béta fázisát éli.

Számításaim szerint még legalább fél év, amire a készítők ki tudnak javítani minden idegesítő hibát és reményeink szerint megérkezik a következő generációs frissítés, addig nem érdemes beszélgetni többjátékos mókáról vagy 20-30 órás kiegészítőkről. Valahol borzasztó dühös vagyok, ugyanis minden hibájától eltekintve a Cyberpunk 2077 egy nagyszerű játék lett. Gondolok itt az immerzív élményre, amit az FPS-nézetnek köszönhetünk, a már-már félelmetesen élethű animációkra és arra a hihetetlen látványvilágra, amilyet nyílt világú játékban ezidáig nem láthattunk. Night City minden sikátorából árad a gondos tervezés, a karaktereiből és szövegkönyveiből az a hihetetlen lelkesedés, ami ilyen naggyá tette a CD Projekt Redet. Pont emiatt nagy a félelmem, hogy a hajcihő hatására súlyos, akár visszafordíthatatlan károkat fog elszenvedni a szervezet. Nagy kár lenne értük, hiszen vannak olyan kiadók (rád nézek: EA Games, Ubisoft, Bethesda), akiken jogosan kérhetnénk számon az utóbbi esztendők botrányhőseit. Ugye Anthem, Assassin’s Creed: Unity, Fallout 76?

Az elmúlt időszak történéseit összegezve pedig az a helyzet, hogy a legnagyobb csorbát egyértelműen a CD Projekt Red renoméja szenvedte el. Hiába térült meg a játék már megjelenéskor köszönhetően a nyolcmilliós előrendelésnek, másnapra a részvényárfolyam 25%-ot esett, az cégalapítók pedig 1 milliárd dolláros veszteséget könyvelhettek el. Az ipar jófiúja akkora balhét kapott a nyakába, hogy a Sony már nem árulja az online boltjának polcán, a Microsoft szintén megjelölte mondván a jelenlegi állapotban gondok lehetnek, így a konzolos kiadásokat tömegével próbálják visszaváltani. A napokban pedzegetett csoportos pereskedésekbe pedig simán beletörhet és akár újból a csőd szélére kerülhet a varsói kiadó-fejlesztő. Az összeomlást anno a The Witcher 3 segítségével sikerült elkerülniük és nem tudom, hogy a legrosszabb forgatókönyvet figyelembe véve a Cyberpunk 2077 meg tudja-e őket menteni. Jelen állapotában ez nagyon kétséges, ráadásul ilyen kiélezett helyzetben gyakorlatilag minden közleményük, lépésük számít.

A jövőben bármit tesznek, az első és legfontosabb, hogy minél hamarabb ki kell pofozniuk V és Johnny Silverhand kalandját. Mindemellett bármennyire ludas a lengyel cég vezetése, nem tudok szó nélkül elmenni az egész videójáték-sajtó felelőssége mellett. A bejelenéstől kezdve a számtalan csúszáson keresztül egészen a tesztelési szakaszig a médiumok nagy része szinte végig szította a lehetetlen tökéletességet követelő elvárásokat, hogy aztán egy súlyos hibákkal küszködő szoftvert egyszerűen felértékeljenek -, ha máskor oly tisztán nem, most aztán igazán látható mekkora felelősséggel rendelkezik a média. A Cyberpunk 2077-nek szerencsére megvan az esélye rá, hogy összekapja magát, hiszen a potenciál bőven megvan benne, na meg Ríviai Geralt utolsó fejezete sem ment éppen zökkenőmentesen a megjelenést követő időszakban.

Összességében a Cyberpunk 2077 bármennyire is egy ambiciózus vállalkozás, nem tudott felnőni az általuk, de leginkább a sajtó által generált, lehetetlenbe hajló elvárásokhoz. Önmagában ez egyáltalán nem probléma, hiszen alapjaiban a CD Projekt Red újból egy rendkívüli játékot tett le az asztalra. Monumentális világához képest soha nem látott részletességgel bír, köszönhetően a forgatókönyvnek és a prezentáció minőségének pedig úgy képes elmesélni a történetét, ahogyan azt anno a GTA V sem tudta. Mindez akkor igaz, ha félretesszük a rengeteg technikai hibát, amikkel szenved a botrányos rajt óta, de a kérdés jelenleg, hogy 2020 végén ajánlom-e a játékot? Nos, erre két válaszom van; ha rendelkezel egy legalább közepesen jó gamer számítógéppel/laptoppal és el tudsz vonatkoztatni a temérdek hibától, akkor a karácsonyfa alatt Night City a Te városod lesz. Ellenkező esetben, illetve konzolosként inkább várjál vele még legalább pár hónapot, hátha a nagy februári frissítésre sikeresen összekalapálják, optimalizálják ezeket a verziókat.

A játék megvásárláshoz kattints ide!

A Cyberpunk 2077 december 13-án, Xbox Series X/S, PlayStation 4/5 és PC platformokra jelent meg, mi az utóbbi két platformon teszteltük.

118274cookie-checkCyberpunk 2077 teszt