Mi ez? Hangfal? Szobadísz? Szerelmes levél a húszas évek német formatervezéséhez? Mindhárom egyszerre? És ha igen, képes tisztességesen megszólalni, vagy megelégszik a külcsínnel? Tesztünkből kiderül.
Tesztünk előtt gyorsan tisztáznunk kell: a név ne tévesszen meg senkit, a „studio” kitétel ellenére az Onyx 8 nem szakembereknek megalkotott hangfal, azaz azt a házibulikompatibilis, telt, a mély hangok felé billenő, szórakoztató hangzást kapjuk, amelyet a JBL-termékektől is megszoktunk. Nem véletlen, hogy e termék gyártója megvette ez utóbbi néphangszórógyárat. Azt azonban korrektül sugallja a megnevezés, hogy kevés ilyen kiegyensúlyozott, a legfelsőbb tartományokig minden frekvenicát reprodukáló terméket találunk a piacon; épp nem audiofil minőség, de kapudrognak tökéletes azoknak, akiket komolyabban érdekel a zenehallgatás mint rituálé. Ezzel persze azt sugalljuk, hogy előbb-utóbb illenék lecserélni az Onyxot komolyabb felszerelésre, ám ezzel van egy komoly bibi:
Ahhoz egyszerűen túl jól néz ki, hogy csak úgy megváljunk tőle. Szerencsére nem is kell, mert éppen elég jól szól.
A design és a hangminőség méltatására nemsokára visszatérünk, de előbb essünk túl a kötelező körökön.
Mi ez?
Az Onyx Studio 8 egy egyszerű, felhasználóbarát, használatában és megjelenésében is sallangmentes, mégis csodásan kidolgozott Bluetooth- és vezetékes hangfal. Akkumulátorának hála bárhova elvihetjük, teljes töltöttséggel 8 óra lejátszást ígér a gyártó, és képes kihangosítani a telefonunkat is. Ennyi, semmi több – és ennél nem is kívánhatnánk többet.
Az említett hívásfunkció – amellyel konferenciabeszélgetéseket is abszolválhatunk – újdonság az előző generációhoz képest. Mikrofonja kellően érzékeny, a többieket a lehető legjobb minőségben hallottuk és viszont, bárhol is jártunk épp a szobában. A meetingektől a banki ügyintézésig mindent megkönnyített az Onyx a tesztidőszak alatt, mindezt minimális háttérzajjal.
Újdonság még, hogy a legújabb Bluetooth-szabványnak hála két eszközt is kezel párhuzamosan, azaz ennyi mobil, tablet, laptop csatlakozhat rá egyszerre. A zene természetesen egyszerre csak egy forrásból szól, de a házibuli kicsit izgalmasabb (és kompetitívebb) lesz így. Az Onyx Studio 8 ezen felül arra is használj a mikrofonját, hogy felmérje a környezetet és ahhoz igazítsa a hangzást: másképp szól, ha a falhoz szorítod, a földre vagy a polcra teszed, de mindig megtölti zenével a szobát. A gyártó tehát (bocsánat a szóviccért) nem a levegőbe beszélt, amikor ezt ígérte – a hangfalmenedzsment egyik legnehezebb mozzanata a faltól megfelelő távolságra helyezni az egységeket, főleg azokat, amelyeknek a hátoldalán találhat a passzív reflexnyílás, de a harman/kardon mérnökei tényleg megdolgoztak a pénzükért, az Onyx sikerrel veszi az akadályt.
Hiánypótló még a mellékelt hálózati kábel: nincs szükség USB-kábelre (bár erre is van lehetőség, igaz, sem kábelt, sem hálózati „téglát” nem mellékel a gyártó, nem is hiányzik) a töltéshez, az Onyxot közvetlenül a konnektorba dughatod. Ez főleg akkor jön jól, ha hosszú távon egy helyen használod. Csatlakoztatva ráadásul a hangerőt is növeli és a mély hangok is teltebbek.
Fontos, hogy az Onyx nem víz- és cseppálló: egyértelmű, hogy a gyártó beltéri vagy óvatos kültéri hansználatra szánja, és alakja miatt mérsékelten utaztatható. Utazótatyót, dobozt nem is kapunk. Az eszköz cserébe strapabíró, jó minőségű műanyaból készült és újrahasznosított poliészter szövetborítással érkezik, azaz semmi baja nem lesz, ha mégis magaddal vinnéd. Apropó, alak:
Miért néz ki így?
Röviden:
Bauhaus
Kicsit kifejtve: egyértelmű, hogy a tervezőknek az 1919-ben alapított művészeti és formatervezési iskola lebegett a szemük előtt: az egyszerű, magával ragadó formákkal, minél kevesebb vonallal és görbével dolgozó tervezők küldetése az volt, hogy tömegtermelésre alkalmas, széles közönség számára hozzáférhető bútorokat, használati tárgyakat készítsenek, úgy, hogy közben szívüket-lelküket beleteszik és „mellesleg” újra megtanítják mindenkinek, mit jelent(het) a design. A nácik persze szétverték ezt is, de a négy égtáj felé emigráló művészek hatása a mai napig érződik, nélkülük a faliorák, a kanapék, sőt, az iPhone sem úgy nézne ki, mint ma. Meggyőződésünk, hogy ők ihlették az Onyx megjelenését is.
Az Onyx Studio 8 éppen ezért pont annyira szobadísz, mint hangszóró: egyik funkciója sem nyomja el a másikat, teljes összhangban van a tartalom és a forma. A kör alakú sziluett nem éppen praktikus – nem lehet például helytakarékosan polcra helyezni –, de nem is ez a lényege, sokkal fontosabb, hogy vonzza a tekintetet anélkül, hogy uralná a teret. Ez pedig sikerül neki.
Ránézésre azt hihetnénk, hogy állítható a dőlésszög, de nem: rögzített, nem véletlenül. Az Onyx ugyanis úgy érzi a legjobban magát, ha egy kicsiti felfelé sugározhatja a hangot, azaz a földön és alacsonyabb polcokon, asztalokon funkcionál a legjobban. Annyira, hogy szemmagasságból konkrétan nem érvényesülnek úgy az alacsony hangok, mint lentről; ez nem baj, hiszen hála annak, hogy irányítottan szórja a hangot, a szomszédokat, vagy a szomszéd szobában lévőket sem zavarja a hangos zene.
Ha már itt tartunk:
Hogy szól?
Papíron minden rendben. Az Onxy testes, de nem kifejezetten nagy hangfal, így fejletépős hangerőt nem is várunk – és kellemesen csalódunk. A frekvencialeképezés 50 Hz-nél indul, egy a mély hangokról gondoskodó 120 milliméteres membránnak hála, a közép- és magas tartományokért két darab két-két centis membrán felel. A teljesítmény 50 wattos, azaz elvileg mindenre elég egy átlagos lakásban, és valóban: kétharmadáig tekertük a hangerőt, és ekkor már sajnáltuk a szomszédokat.
Természetesen ezen túl is nagyszerűen szólal meg. Ez nem meglepő az elődök ismeretében, de a 8-as generáció még az eleve magas lécet is jól hallhatóan megugorja és magasabbra helyezi. Ahogy a bevezetőben említettük, szórakoztató, mélyhang-centrikus hangteret kapunk, amelyben az énekhang és a különböző hangszerek is jól elkülöníthetők. Ezzel együtt is az elektronikus zene és a kortárs pop a kedvence, a fantasztikus Ross from Friends Treads című albumát oda-vissza végighallgattuk és -bólogattuk, de nem jött zavarba az északi house-tól (Fejká) sem. Popfronton Tame Impalát és War on Drugst is kipróbáltunk és elégedettek voltunk – egy dolgot kivéve.
A helyzet az, hogy beszélhetünk akármennyit frekvenciákról, tónusokról, melegségről, teltségről, egyvalamit nem tudtunk elengedni:
ez mégiscsak egy monó hangfal.
A kis, őszinte, hordozható egységeknek ezt nem dörgölnénk az orra alá, de az Onyx egyszerűen túl jól hangzik ahhoz, hogy ezt elengedjük. Az ugyanis, hogy a Bluetooth-hangfalak gyártói normálissá tették a monó hangzást, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, történelmi bűntett: egy egész generációt szoktatnak rá erre, úgy, hogy senki nem mutatja meg nekik, hogy a zene ennél sokkal több. (Konkrétan dupla ennyi.) Az Onyx viszi tovább ezt a sajnálatos trendet, igaz, az apróbetűs részből kiderül, hogy két egység kombinálható a sztereó hangzás kedvéért.
Jobb megoldást tehát jelenleg nem tudunk, mint hogy vegyél kettőt. Senkit nem szeretnénk ész nélküli pénzszórásra biztatni, de tényleg az a helyzet, hogy ha tetszik az Onyx hangzása, akkor tartozol magadnak annyival, hogy veszel még egyet és úgy hallgatod a zenét, ahogy az alkotói megálmodták. Igaz, így nem 120, hanem 240 ezer forintot költesz majd hangzásra, de tudod, mit? Még így is nagyszerű ár/érték arányú megoldásról van szó, ezt a hangzást ugyanis nagyjából ennyiért kapod meg az audiofil piacon, és azokhoz még általában erősítő is kell, ráadásul a telefont sem veszik fel neked.
A harmad/kardon Onyx Studio 8-at itt vásárolhatod meg:
