Kedvenc írónk visszatér, hogy megmentse szerelmét a sötétség karmai közül. Egy évtized ide vagy oda, de a Remedy játéka még mindig egy zseniális alkotás. Szóval Alan, Wake Up!

A Remedy Entertainment gondozásában készült Alan Wake tíz évvel ezelőtt igazi kultikus megjelenésnek számított. Bár a debütálása nem sikerült túl jól (ugyanis egy időben jelent meg a Red Dead Redemption első részével), hála a megannyi pozitív kritika és szakmai elismerésnek, később hárommillió kópiát sikerült belőle eladni. A hét esztendőt felölelő, sokszor káoszba torkolló fejlesztés tehát végül sikerrel zárult, a Microsoft Xbox 360-as érájának pedig az egyik, ha nem a legnagyszerűbb történetközpontú címe lett. Tizenegy év után újból lehetőségünk adódott Bright Falls városába ellátogatni, az újázásért pedig a többek között a Mafia II: Definition Edition-t elkövető D3T Studio vállalta a felelősséget. A fejlesztő személye már önmagában elég sok okot adhat a félelemre, hiszen eddigi felújításaikat biztosan nem raknák ki a falra, de szerencsére jelenlegi tesztalanyunkhoz azért sokkal jobban nyúltak, mint a fentebb említett gengsztereposzhoz. Habár a végeredmény egyáltalán nem lett tökéletes, mégis üdítő élmény volt felszállni a Bright Fallsba tartó pszichológiai-thriller járatra.

A cselekmény főszereplője nem más, mint a címadó Alan Wake, aki bestseller krimiíróként igazi celebritásként tengetni mindennapjait. Mr. Wake-t szinte mindenhol felismerik, nem csoda, hiszen írói munkássága miatt számos lista éllovasa, de a talk show-műsoroknak is ugyanolyan rendszeres vendége, mint a bulvárlapoké, már amikor éppen összeverekszik egy Őt fotózó paparazzival. A nagysikerű tollforgató sajnos az utóbbi időben alkotói válsággal és egyre kínzóbb álmatlansággal küzd. A két éve „készülő”, egy merőben más mederben evező könyvéből (Departure) még egy betű sem készült el, hiába a megannyi elmulasztott határidő. Ennek apropójából felesége, Alice úgy gondolja, hogy jót tenne férjének a vidéki levegő, így jutunk el a hemzsegő metropoliszi létből Bright Falls kis városába. A cselekmény ezen a ponton indul igazán be; Alice már az első estén eltűnik, Alan pedig egy széttört autóban, jókora fejsérüléssel tér magához. A közeli, természetesen sötét és ködtakaró áztatta erdőben bolyongva hősünk egy papírlapra lesz figyelmes, ami nem más, mint saját regényének, a soha el nem készült Departure egy oldala. És itt ennél a pontnál már vétek lenne többet elárulni a vezérfonalról, annyi viszont mindenképpen említésre méltó, hogy Sam Lake (az Alan Wake írója, jelenleg pedig a Remedy kreatív vezetője) egy zseniális sztorit vetett a papírra, ami egyszerre tiszteleg a horror-thriller irodalom nagyjai Stephen King, David Lynch, H. P. Lovecraft vagy éppen a gótokus téma kiemelkedő alakja, Edgar Allan Poe előtt.

Műfaját tekintve az Alan Wake egy akció-horror játék, amit – legyen szó a sztori hangulatáról, fordulatairól – a pszicho-thrillerek sajátságos ecsetvonásával dobtak fel a finn rokonaink. A hat önálló fejezettel bíróm epizódikus felépítésnek hála tényleg úgy érezzük, hogy egy sorozat nézői lehetünk, ezt az érzetet pedig tovább tetézik a Night Springs adások, a rádiófelvételek, de fejezetek végén hallható, tökéletesen beillesztett betétdalok szintén üde színfoltjai a narratívának. A pszicho-elemeken és az erős történetmesélésen túl pedig akciójátékként is bőven megállja a helyét a Remedy alkotása, hiszen a játékmenet egyik alappillére a fény és a sötétség között állandóan dúló harc lesz, amit mi egy zseblámpával és valamilyen kézifegyverrel fogunk megoldani. Ellenfeleinket ugyanis megszállta a „sötét entitás”, amik lényegében addig a pontig sebezhetetlenek, amíg mi le nem égetjük ezt róluk. Az elemi gonosz persze nemcsak a humanoidokat, hanem különböző tárgyakat, állatokat is az uralma alá tud hajtani, de a taktika változatlan marad ellenük; tartsunk távolságot és térjünk ki elölük, amíg le nem szedtük róluk a sötét aurát, majd mehet beléjük a skúló. Mivel a történet háromnegyede este játszódik, ezért fellélegzés lesz útközben fényességet találni, az így utunkba kerülő fénycsóvák amellett, hogy távol tartják ellenfeleinket, továbbá regenerálni tudják az életünket. Mivel Alan regényíróként még ebben a verzióban sem egy harcedzett katona, így ne lepődjünk meg, hogy bizony minden harmadik méter után kifullad – mindez ráadásul azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmi újdonsággal nem dobták fel a tíz évvel ezelőtt megszokott játékmenet.

A Remastered kiindulási pontja a 2012-es PC-s kiadás volt, a fejlesztők pedig teljesen megtartották a régi grafikus motort (Northlight) vagy más, pl. a fizikát nyújtó technológiát. A készítők szerint erre azért volt szükség, hogy a lehető legautentikusabb élményben részesítsék a régi/új rajongókat –, viszont ennek az állításnak az igazságalapjával azért lehetne vitatkozni. Persze nem kell túlságosan megijedni (legalábbis ettől nem), mivel sok mindenben tetten érhető a fejlődés; míg az Xbox 360-as verzió 540p-s felbontással és 30-as képfrissítéssel operált, addig PlayStation 5-ön ez a szám 1440p és 60 fps lesz. Nem mondhatnánk, hogy az újrázás kicsit is megizzasztja majd az új masinákat, ettől függetlenül régi motor ide vagy oda, egy 4K TV-n igenis jól néz ki az Alan Wake Remastered. Betonstabilan tartja a legnagyobb akciók közepette a képfrissítést, leszámítva az átvezetőket, mert ott bizony le van korlátozva a misztikus 60-as ráta felére. A karaktermodellek szintén egész szép ráncfelvarráson estek át, de azért nem mondhatjuk, hogy teljesen elégedetten dőlhetünk hátra. Habár a sok kritika táptalajául szolgáló szájmozgáson rengeteget sikerült csiszolnia a stúdiónak, a szereplők mimikája még mindig ugyanolyan élettelen, a főhőst megformáló színész (Ilkka Villi) kinézetéhez viszonyítva pedig megint nem sikerült túl élethűen megalkotni a játékban látható modellt. Az animációk (néhány szitut leszámítva) szintén letisztultabbak lettek, de a legnagyobb előrelépést minden bizonnyal a környezet kapta.

A Bright Falls városát körülvevő erdői élethűbbek, sűrűbbek, mint eddig bármikor, a helyszíneket rengeteg új tereptárggyal bővítette a horvát csapat, sőt a tereptárgyak textúráin, felületein ugyancsak szépen látszanak a polírozás nyomai. Az Alan Wake legfőbb eszközét, a fényt, illetve a bevilágításokat teljesen újra keverték. A Remedy szinte minden játékéban letett valami teljesen újat az asztalra, amikor alkotásaik fizikájáról beszélünk, lásd. Control, de ebből sajnos semmit nem emeltek át. Azért öröm az ürümben, hogy a Remasteredben megkapjuk a The Writer és a The Signal kiegészítőket, amik picit előrébb lendítik az alapjáték cselekményének a végét, ellenben a külön futtatható American Nightmare c. epizóddal, ami már sajnos nem része a csomagnak. Hiába élvezhetjük a történelemben először PlayStation-konzolon az Alan Waket, gyakorlatilag nem sokat ad az élményhez a kontroller haptikus visszacsatolása. Amennyire lehet a bal ravasz ellentart a zseblámpa fókuszált fényének használatakor, valamint a mutató ujjunknál lévő jobb oldali pedig megpróbálja visszaadni, hogy éppen pisztolyt vagy a sörétes puskát sütjük el, plusz a rezgőmotor duruzsol, amikor kell, de tudjuk jól mennyivel több van a DualSense-technológiában. Szerencsére a töltési idők jelentős részét eddig is elfedték a rengeteg átvezetővel, szóval ezen a téren legalább nem nagyon kellett az alapműhöz nyúlni.

Az Alan Wake audió része már egy évtizede is páratlan volt, hiszen itt a zene nemcsak aláfestésként szolgál, hanem a történetmesélés szerves részét képzi. Ebben az esetben szerencsére a zenei paletta teljesen érintetlen maradt, tehát elrontani sem tudták, ami régen tökélesen funkcionált. Legyen szó Petri Alanko letaglózó dallamairól, amik kéz a kézben kísérik Alan tortúráját, vagy éppen az epizódzáró betétdalok olyan előadóktól, mint Roy Orbison, David Bowie, Nick Cave, a Depeche Mode vagy éppen a Poets of the Fall. Utóbbiról pedig az érdekesség, hogy a metálbanda frontembere és alapítója (Marco Saarestro) Sam Lake gyerekkori jó barátja, így nem volt nehéz felkérni néhány nagyszerű dallam és dalszöveg megalkotására, rád nézek: The Poet and the Muse. Mindennek fejében a játékban ez a finn együttes nem más, mint a két kiöregedett rocker által alkotott formáció, az Old Gods of Asgard. 

Összességében az Alan Wake Remastered egy igazi nosztalgiatúra, ami leginkább a zseniális történetre, remek karaktereire, a fantasztikus atmoszférára és persze borzongtató prezentációjára épít, mintsem a tökéletes technikai kivitelezésre. Bár elviseltünk volna több polírozást, kedvenc írónkkal még mindig ugyanolyan leírhatatlan élmény játszani, mint egy évtizeddel ezelőtt; a hangulat menthetetlenül a tóba (hacsak nem óceánba) ránt, és csak akkor enged ki fullasztó szorításából, ha már a stáblistát olvassuk. Habár a Remastered-palettán távolról sem lett a legjobban kivitelezett kiadás, ez legalább az árcédulán is meglátszik, hiszen potom tízezer forintért mindenki megismerhet egy igazán különleges és párját ritkító alkotást.

Az Alan Wake Remastered megvásárlásához kattints ide!

Az Alan Wake Remastered október 5-én Xbox Series X/S, Xbox One, PlayStation 4, PC és PlayStation 5-re jelent meg, mi utóbbi platformon teszteltük.