Ez a nyár különösen bővelkedik nagyszerű sporteseményekben, és lehet az akár a foci EB, akár az olimpia vagy bármilyen más sportesemény, a játék, a csapatszellem és a szurkolás izgalma ilyenkor mindenkit lázba hoz. Még az olyan, gyakorlott porondmestereket is, mint Gundel Takács Gábor, aki az EB ideje alatt köszönti az áruházainkba betérő és játékos lelkületű vásárlóinkat.
Néha a sors jelöli ki nekünk a pályát
Az életben és a sportban is, a sikerhez vezető úton amennyire a felkészültség is számít, éppen annyira fontos az időzítés is, hogy jókor legyünk jó helyen. Gundel Takács Gábort és a hangját egy ország ismeri és szereti, de kevesen tudják róla például, hogy eredetileg színésznek készült.
Érettségi utána nagyon szerettem volna színész lenni. Jelentkeztem többször is a Színművészeti iskolába, de nem vettek fel. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy valami nem stimmel és talán nem ez lesz az én utam. Közben már dolgoztam a magyar tévénél a sport osztályon, ahol nagyon jól éreztem magam. Mindig is sportoltam és mindig is szerettem a sportot, de soha nem jutott eszembe, hogy nekem ott kellene dolgoznom. 88-ban kimondtam saját magamnak, hogy a színházat el kell engednem, majd hogy-hogy nem, a sors pár hónappal később hozott egy lehetőséget. Lehetett jelentkezni a sportosztályra, oda, ahol dolgoztam egyébként, riporternek. Elindultam ezen a pályázaton. Amennyire a színház nem akart elindulni, a riporteri utam elindult. Egyre több mindent bíztak rám, egyre komolyabb feladatokat kaptam. 1992-ben már az olimpián közvetítettem. Gyakorlatilag, amit nagyon akartam az sohasem sikerült, ami eszembe se jutott az meg az életem lett. Én ezt azzal szoktam magyarázni, hogy a művészekben is, és általában az újságírókban is ugyanaz a két indíttatás, késztetés van: az egyik egy egészséges kíváncsiság a világgal kapcsolatosan, hogy meg tudjuk, értsük, hogy mi történik; a másik késztetés pedig a történet mesélés, megmutatni másoknak azt, amit mi észrevettünk a világból. Ezért mondom én azt, hogy mi is történet mesélő emberek vagyunk, csak nekem nem a színház az eszközöm, hanem sokkal inkább a média, a televíziózás, a rádiózás és az újságírás.
A lényeg, hogy megtaláld azt, ami lelkesít a mindennapokban
Gábor közel 40 éve van a pályán, szinte minden, hozzá közel álló témában közvetített már, hol játékmester, hol műsorvezető, hol újságíró. Vajon mi az, ami még ennyi idő után is motiválja ezen a pályán?
A saját kíváncsiságom motivál. Azt gondolom, hogy akiben igazi, eredendő kíváncsiság van, az él, az nem öregszik meg. Ha már nincs meg benned az érdeklődés, hogy mi zajlik az életben körülötted, mi történik az emberekkel, milyen a világ, akkor kicsit olyan vagy mint egy szobanövénynél, akkor vége az életnek. Igazából ez mozgat. Számomra mindegy, hogy mi a tevékenység, lehet az egy harmincöt kilométeres gyalogló verseny, egy futballmeccs vagy bármi, amit látok az utcán. Valójában engem mindig az érdekel, hogy az ott lévő emberekkel mi történik, mi lesz a sorsuk, mik a döntéseik, mi a kockázatvállalási hajlandóságuk. Az emberek pedig figyelik ezeket, összehasonlítják magukat sokszor.
A játék öröme felszabadít
Gábor nem csak közvetíteni és vezetni szereti a vetélkedőket, a mindennapi életben is fontosnak tarja a játékot és annak feltöltő erejét.
A gyerekeim már nagyok, rég kirepültek, de régen rengeteget játszottunk, kártyáztunk. Szeretem és fontosnak is tartom a játékosságot a mindennapi életben is. Egy ilyen kampányban is, mint amilyen a most futó MediaMarkt EB játék az áruházakban, az a jó, hogy ad egy kis pluszt egy amúgy nem túl izgalmas, mindennapi tevékenységhez. Hiszen, ha az ember bemegy egy üzletbe, megvásárolja azt, amit szeretett volna majd hazamegy, az egy dolog. De ha van az egészben egy kis játékosság, akkor kapott egy plusz élményt, jó érzést még akkor is, ha nincs szó óriási, csak jelképes ajándékról. Sokszor a jelképes ajándék is jól esik, mert lehet, hogy apróság, viszont játszottunk egy jót. Én például nem szeretem, amikor pénz a tét, mert torzíthatja a játék élményét. A vetélkedőkben is azt látom, hogy körülbelül 2-3 millió forintnál megváltozik az emberek tekintete és a játékosság elvész. Onnantól kezdve matek van. Mi van, ha ezt elviszem, mi lenne, ha még többet tudnék nyerni. Ilyenkor ez már inkább teher, amit valaki bír, valaki nem. Én azt szeretem, amikor tét nélküli öröm játék történik. Amikor teljesen mindegy, hogy adnak egy darab csokit, vagy egy színezőt, amit az arcra kell festeni a meccsen, a lényeg, hogy játszottunk egy jót. Az ilyen akciók adnak egy pici jó érzést az emberek életéhez, hétköznapjaihoz, és ha valaki mosollyal megy el egy üzletből, akkor azt a mosolyt tovább fogja adni valaki másnak. Szerintem ezek a játékok ilyen szempontból nagyon fontosak. Látszólag apróságok, valójában azonban egy jó érzést generálnak, ami tovább gyűrűzik több emberen.
