Téli cikk a fejhallgatók egyik tagadhatatlan előnyéről, amelyről valahogy mégsem beszél senki: arról, hogy nagyszerűen védik a fület a mínuszokban. Vagy mégsem? És mi van, ha egyébként zenét is hallgatnánk? Bár szokatlanul meleg van, a télnek azért koránt sincs vége, a sapka-sál-kesztyű alap, főleg éjjel. Vagy, ha sapka nem is, a fülmelegítő minimum. Vagy, ha az nem… és ezzel a nagyon rövid felvezetéssel el is érkeztünk rendhagyó tesztünk velejéhez. Biztosan sokan közületek küzdenek évek óta az állandó téli dilemmával, hogy egyszerűen nincsenek elég menő sapkák, vagy ha vannak is, szétbarmolják az ember frizuráját, ezért inkább hanyagoljátok őket, azt pedig nem kell részleteznünk, micsoda kockázat ez ilyenkor. Na jó, lehet, hogy nem sokan küzdtök ezzel, de ettől függetlenül most már megírjuk ezt a cikket. Alternatív megoldásként ott vannak ugye a fülmelegítők, ez azonban elég béna kompromisszum, mert lássuk be, többségük elég hülyén néz ki, az ilyesmit a lányok is inkább ironikusan hordanak, a fiúk meg egyáltalán nem. Adja magát az ennél egy kicsit drágább, ám sokkal időtállóbb, hasznosabb, többfunkciós megoldás: A fejhallgató! Mindenkinek eszébe jutott már, hogy egy jól párnázott és stabilan összerakott, minőségi fejhallgatóval védje a fülét télen, ugye? Nem? Csak nekünk? Nem baj, akkor is megírjuk ezt a cikket. Szóval lássuk, mi a válasz a kérdésre, amit mindenki várt: Védi-e a fület télen a fejhallgató? Az alapállás az volt, hogy az elsődleges szempont a fül melege és védelme, csak utána jönnek ezek a piszlicsáré semmiségek, mint a herzek, ellenállás, hangminőség és a kapcsolat stabilitása. Igen, a kapcsolaté, ugyanis ahhoz, hogy még inkább kiváltsuk a fülvédőt, úgy döntöttünk, nem vagyunk hajlandók holmi kábelekkel szenvedni és rámentünk az alsó- és középkategóriás, azaz mindenki által megfizethető Bluetooth-fülesekre. Két modellt próbáltunk ki: egy on-ear kialakításút, azaz egy olyat, amely nem fedi be teljesen a fület, inkább puhán, de – remélhetőleg – stabilan rásimul, egy over-ear darabot, amely teljesen körbeöleli a fület. A tesztkörnyezet változatos volt: utcai séta, bicikli, tömegközlekedés és hosszabb túra. Lássuk is!

Marley Positive Vibration

Vagy sokkal ismertebb és szexibb nevén: Marley EM-JH133-SV. Bár a fantázianév a nyarat idézi (meg, ha már itt tartunk, mondjuk Jamaicát), ne rugaszkodjunk el a valóságtól és ragaszkodjunk csak a mi megszokott, otthonos, szürke-nyálkás magyar telünkhöz! A Positive Vibration az on-ear, tehát a fület nem lefedő (inkább szelíden a koponyánkhoz szorító) súlycsoport képviselője, azaz rögtön fel is merül a kérdés: elég ez ahhoz, hogy legalább nagyjából melegen tartsa külső-belső hallószervünk? Lelövöm a poént: igen, de előbb lássuk, mit is tud a fülhallgató. Az on-ear kategória legalább olyan változatos, mint a nagyobb testvéreik, viszont általában olcsóbb, és persze kisebb, azaz könnyebben szállítható, ha éppen nem hordjuk. A House of Marley (igen, AZ a Marley) ennek megfelelően a fiatalokat célozta meg, amit elárul a játékos, lekerekített, de szerencsére nem feltűnősködő formatervezés, a tény, hogy négy színben kapható (még rózsaszínben is), illetve az egy forint híján 17 ezres ár, ami a Bluetooth-fülesek közt nagyon, szinte gyanúsan olcsó. A Media Makrtban a vezeték nélküli változat jelenleg csak két színben kapható, a kék valamiért drágább, mint a sokkal menőbb fehér, de levadászhatjuk a már említett rózsaszínt is és az öregsulis feketét – mi természetesen ez utóbbit próbáltuk. A Marley már elsőre szimpatikus: nagyszerű csomagolás, szövettel védett kábelek (mellékelve, illetve magán a fejhallgatón is), semmi fakszni, az ára ellenére ráadásul fémből van, ez azonnal kiderül, ahogy hozzáérünk, forgatni, nyomorgatni kezdjük: egy reccsenés nem hallik, atomstabil az egész. Ízlés kérdése, persze, de a mindkét oldalra beültetett, logóval ellátott bambuszdarab csak megkoronázza az egészet, szóval fashion statementként már működik az egész, például azt üzeni, hogy környezetbarát gyártási feltételek mellett készült fülest hordunk. Mindennek sajnos az az ára, hogy a festés nagyon kényes, már egy-két összecsukás (ja, mert összecsukható) után is látható volt a kopás, szóval csak akkor vedd meg, ha el tudod engedni az újtárgy-fétist és vállalod, hogy ezen a fülesen bizony látszik majd, hogy használod. Ha már negatívumok: a műanyag vezérlőgombok kifejezetten lötyögős, olcsó hatást keltenek (de azért szerencsére működnek), igaz, inkább a fémtesthez képest, mint önmagukban. Ls nem csak fashion statementként működik, hanem minden másként is. A Marley-füles ugyanis nem csak papíron hangzik jól (16 Ohm ellenállás, 115 decibel hangerő, 20-20000 herzes átvitel, azaz kifejezetten hangzik), hanem akció közben is. Nem tolja túl a basszust (így kompenzál ugye sok alsó kategóriás kütyü), a közép- és a felső tartomány is kiegyensúlyozott, a house-tól a klasszikusig megbirkózik mindennel. Természetesen reggae-re, dubra, dancehallre optimalizálták az egészet, tekerjük fel nyugodtan maxra a Toots & The Maytalls-bestofot (talán mégse rögtön Bob Marley-t, az milyen snassz már), és (a Media Markt Magazin szerkesztősége által egyébként is határozottan ellenzett!) lágydrogok fogyasztása nélkül is úgy érezzük majd, hogy nyár van, sunshine, one love, one planet! Oké, ez mind szép, de mi a helyzet cikkünk tárgyával, a fülvédő-funkcionalitással? Nos, a helyzet az, hogy itt is meglepő eredmény született: az on-ear kialakítás és a hideget csodásan vezető fémtest ellenére a Marley szinte tökéletesen megvédte a fülünket mindentől, amitől ilyenkor meg kell, legfeljebb a biciklin (ahol természetesen csak úgy rajtunk volt, nem hallgattunk zenét) éreztük kicsit, hogy befúj, de ez sem volt vészes. Az ellenszél viszont elég durva zajjal jár, szóval a biciklin zenehallgatásnak egyébként sem sok értelme lenne.A kényeg, hogy minusz egy-két fokig bátran elindulhatunk bárhova. Az viszont, hogy nyomja a fülünket, egy óra után bizony elég kellemetlen; ez a műfaj sajátossága, nem a Marley hibája. Azaz tudjunk róla, hogy nem egésznapos munkához, zenehallgatáshoz, filmnézéshez találták ki, hanem rövidebb utakhoz. Egy-egy LP-t azért gond nélkdül végig lehet ugrálni itthon, a lakásban, a szerencsére elég jó minőségű és csak egy-egy pillanatra megszakadó Bluetooth-üzemmódban. Egy jó esetben korrektül szóló, cuki (de nem cukiskodó) megjelenésű, de azért (az árából adódóan) kompromisszumokkal terhelt fülhallgatóra számítottunk, ehhez képest azonnal beleszerettünk. Szép, barátságos, úgy szól, mint az egy kategóriával komolyabb kollégái, környezetbarát és ami a legfontosabb: védi a fület!

PANASONIC RP-HTX80BE-K

Azon gondolkodtunk, felmerült-e valaha egy termékmenedzsment-mítingen a Panasonicnál, hogy ha már fiataloknak szóló viszonylag olcsó Bluetooth-fejhallgatt gyártanak, nem lenne-e értelme valami fantázianevet is kitalálni neki. Ha nem, miért nem? Ha igen, mi történt? Leszavazták? Akárhogy is, a Marley után nagy élményt vártunk, hiszen ha egy 17 ezres, kis fejhallgató ennyit tud, mire képes egy ismertebb gyártó által piacra dobott, jóval nagyobb, majdnem dupla annyiba kerülő (jelenleg 29 ezer forintos) termék? Biztosan dobunk egy hátast, ugye? Nos, dobtunk is meg nem is. Az biztos, hogy nagyon szép! A Marley is tetszetős, de a Panasonic masszív, az egész fület befedő, szuperkényelmes fejhallgatója konkrétan visszarepített a gyerekkorba, amikor apáink AKAI-hifije mellett pörgettük a Süsü-bakeliteket az akkori fejünkhöz képest ormótlan, csavart kábeles fejhallgatón. Komolyan, ilyen retrodizájnt legfeljebb a csúcskategóriában látni, igaz, azon nem műanyagból vannak, vagy ha igen, ennél jobb műanyagból. (És például adnak mellé kiegészítőket az egy szál töltőkábelen kívül.) Az RP-HTX80BE-K (többször nem írjuk le, eskü) meggyőző bemutatkozása akkor bicsaklik meg először, amikor először kézbe vesszük: meglepően könnyű, és kellően strapabírónak tűnik, de mégiscsak egy kicsit olcsó hatású műanyag. A fejpánt viszont nagyszerű, stabil, éppen eléggé szorít ahhoz, hogy kizárja a környezetet, de még ne legyen kényelmetlen. Aztán bekapcsoltuk és elindítottunk egy viszonylag ártalmatlan tesztdalt a Spotify-on. Annyit mondhatunk: rendben van. A mély és a magas hangokat is szépen visszaadja, a kettő között, a középtartományban viszont valahogy nem az igazi. A membrán mérsékelten birkózik meg a finomságokkal és egy kicsit öblösen szól. Súlyosabb ez leírva, mint élőben, mégis: a gyártó által ígért (és többé-kevésbé hozott) minőségi, tiszta hangzásba vegyül némi mellékzönge. Arról nem is beszélve, hogy a Bluetooth-kapcsolat sokszor instabil volt, a fejhallgató pedig egyszerű megszakítás helyett a hangminőség hirtelen csökkentésével kompenzál, tehát véletlenszerű pillanatokban olyan volt, mintha hirtelen Szokol rádióvá változna az amúgy high-tech kütyü – igaz, ez lehetett a mobilnet hibája, és így talán jobb is, mintha egyszerűen kiesett volna az a pár-pár másodperc. Pozitívum viszont a Marleyhez képest dupla, 20-25 órás üzemidő. Ennek ellenére akkor is inkább a Marley-fejhallgatót ajánlanánk, ha a kettő ugyanannyiba kerülne. Ami inkább dicséret a Marley-nek, mint fekete pont a Panasonicnak. Amiben a termék nagyon erős, az pont nem szerepel a gyártó leírásában, de szerencsére jelen cikkünk éppen erről szól: nagyszerűen védi a fület! Ahogy említettük, az over-ear kialakítás az egész fülkagylót kényelmesen körbekeríti, nem nyom, nem szorít, hagy neki levegőt úgy, hogy a hideget közben nem engedi be. A fejhallgató párnái ugyanis elég sűrűek, és a műbőr borítás is strapabíró ahhoz, hogy teljes értékű fülvédőként működjön. Biciklin sem izzadtunk bele (igaz, a menetszél szinte fülsüketítő volt), gyalog és BKV-n pláne nem, arról nem is beszélve, hogy akár egész nap viselhetjük, annyira kényelmes. És, mint a mellékelt ábra mutatja, még nagyon szép is. Más kérdés, hogy egy fülvédőért érdemes-e kiadni ennyit. Mert ha zenét is szeretnénk hallgatni, akadnak ennél sokkal jobb ajánlatok is.