Call of Duty Modern Warfare 3 teszt – háború ilyen uncsi még nem volt!
Megjelent az új Call of duty , de hiába az új történet és a sandbox stílusú játékmenet, a MW3 sokkal inkább egy durván túlárazott, középszerű DLC, mint teljes értékű interkatív akciófilm.
Három dolog biztos ebben az életben: a halál, az adók, és az Activision legális pénznyomdája, a Call of Duty évente esedékes új epizódja. Ez idén sem változott: itt az ősz, tehát itt az új CoD, ezúttal nem Black Ops, vagy a széria eredetéhez visszatérő második világháborús kaland, hanem a legendás Modern Warfare rebbotolt-újragondolt harmadik epizódja. Már ha ez epizódnak nevezhető… és itt frappáns fordulattal kellene befejeznem ezt a mondatot, de helyette inkább leírom, mi történik, ha az ember elindítja a játékot PC-n. Vagyis elindítaná.
Egy laza félnapos (130 gigás) install után már indíthatjuk is a gyanúsan csak Call of Dutynak keresztelt alkalmazást, amely függetlenül attól, hogy Steamen vagy Battle.neten vásároltuk-e meg (nekünk ez utóbbi launcherhez biztosított kódot a Magnew, ezúton is köszönjük!), nem a Modern Warfare 3-at, hanem konkrétan az előző epizód kezdőképernyőjét indítja el, amelyet már Vaultnak hívnak, és amely szándéka szerint itt gyűjti majd az összes CoD-tartalmunkat. Röpke nyolc perc alatt végignézzük az összes logót, hiszen ezeket a játékokat már féltucatnyi stúdió fejleszti költséghatékonyságilag optimalizálva, cruncholva és az Activision által kizsákmányolva, beállítjuk a beállítandókat, megvárjuk, hogy előtöltse a shadereket, amely művelet nélkül brutálisan szaggató játékélmény várna ránk, átugorjuk a teljes képernyős reklámot, amely a Modern Warfare 3 megvásárlására buzdít (mi van?!), majd a végén indítanánk a kampányt, mire a Vault kilép… és ennyi. Ugyanis lefagy.
Másodszorra nagyobb szerencsénk volt, a Vault nem csak kilépett, hanem el is indította a Modern Warfare 3-at, amely ezek szerint egy teljesen külön applikáció (igen, 2023-ban képtelenek voltak megoldani, hogy minden zökkenőmentesen fusson egy felület alól), és amely újra végigvezet a fentieken: logók, intró, beállítás, shader-töltés, és ha minden rendben megy, és nem fagy le, már folytathatjuk is Price kapitány, Kate Laswell és Farah kalandjait. A főgonosz ezúttal (megint) a világháborúfetisiszta Makarov, aki a börtönből szabadulva pont ott folytatja, ahol annak idején abbahagyta: tömegpusztító fegyverekkel tetrisezik a világ geopolitikailag adekvát régióiban.
Régi és népszerű franchise a CoD, éppen ezért nehéz bármit írni róla manapság: a kiadó biztosra megy, az „ami működik, azon ne változtass” elve alapján a széria legutóbb az ezredforduló környéként újította meg az FPS műfajt (és talán még egyszer, az eredeti Modern Warfare-sorozattal), az elmúlt 15 évben azonban legfeljebb kisebb-nagyobb finomhangolások, fejlesztések folytak, hiszen a rajongótábort nem szabad eligedeníteni holmi friss ötletekkel. A lövöldözésélmény nagyszerű, a látvány korrekt, a MW3 közepes gépen is szépen fut, az egyjátékos kampány látványos, bár inkább alibi ahhoz, hogy a multiplayer játékmenetét gyakoroljuk, a sztori pedig a megszokott macsó, militarista, vagánykodó, kétbites cucc, amelyben valahogy mindig egy-egy katona döntésein múlik a világ sorsa: komoly tekintetek, még komolyabb mondatok, nulla humor. Sebaj, sőt, valahol ezért szeretjük: a szó legjobb értelmében véve guilty pleasure ez, lubickolunk benne mi is évről évre. A kérdés tehát nem az, hogy milyen forradalmi történetmesélési kifejezőeszközökkel él az új epizód, hanem az, hogy tudja-e hozni az elvárt szintet.
Mielőtt belevágtam, biztos voltam benne, hogy különösebb meglepetés nem ér, és egy újabb szórakoztató, de felejthető kampány (és persze a szokásos többjátékos őrület) vár rám, ám egyik sem jött be. A Modern Warfare 3 ugyanis:
- igenis arra vállalkozik, hogy megújítsa a játékmenetet, az egyjátékos rész alatt mindenképp, és kicsit a multiplayer oldalon is;
- és még így is a CoD-franchise leginkább középszerű, felejthető, és legsiralmasabb állapotban kiadott darabja.
Az első tétel az új, a szokásosnál jóval nyíltabb szerkezetű küldetéseknek és a hozzájuk tartozó pályáknak köszönhető. Az első húsz perc egy feszült, akciódús bevezető, amelyben Makarovot szabadítjuk ki egy orosz gulágból (amely egyébként egészen konkrét copy-paste másolata egy korábbi CoD-pályának), ha nem is on-rail élmény, mindenképpen kontrollált, választási lehetőség nélküli küldetés ez. Rögtön a folytatásban azonban, egy egészen megrázó jelenet után (az átvezető animációk a szokásos minőségűek, talán csak a szereplők mimikája és animációja érződik itt-ott összecsapottnak) a készítők bedobnak minket egy hatalmas kikötőbe, ahol szabadon kóricálhatunk, fegyvereket és kütyüket gyűjthetünk, például sentry gunt, kamikaze-drónt és egyéb menőségeket, és persze az ellenfelekkel is változatos módokon végezhetünk. Vagy lopakodhatunk el mellettük, hiszen erre is lehetőségünk van.
Az egész olyan, mintha a nagy rivális Battlefield-széria receptjét koppintották volna le egy az egyben, sőt, a harmadik (egyébként nagyszerűen induló) sniper-küldetés konkrétan a Far Cry báziselfoglalós játékmenetére emlékeztetett.
Ez persze papíron nagyszerű, hiszen a szériának tényleg szüksége volt némi megújulásra, mielőtt játékosok millióin hatalmasodik el végleg a CoD-kiégés, de így valahogy mégsem ütött akkorát az egész, mint amekkorát tudott volna és kellett volna neki. A nyílt küldetésrendszer ugyanis a játékosra bízza az események ritmusát és dramaturgiáját, így nem érvényesül a korábbi részekre jellemző feszült, akció dús, jól koreografált, filmszerű élmény. Itt-ott még dialógusválasztással is megpróbálkoznak, amely végképp lólábként lóg ki a játékmenetből. A CoD egyjátékos részét mi igenis azért szeretjük, mert egy Michael Bay-filmben érezzük magunkat, nem azért, hogy holmi homokozóban kavirnyáljunk.
Nem segít, hogy maga a történet is harmatgyenge, és a szereplőkért legfeljebb azért izgulhatunk, mert a korábbi részekben közel kerültek hozzánk – ebben az epizódban biztosan nem fognak, azaz a Modern Warfare-szűz játékosok ne is várják, hogy berántsa őket érzelmileg. Történnek dolgok, a szereplők mondanak és csinálnak mindenfélét, de koherens egésszé sosem áll össze. Ráadásul még a CoD-átlagnál is rövidebb, a kampány három-négy óra alatt letudható: ordít az egészről, hogy eredetileg DLC-nek szánták, a fejlesztők végül kiadói nyomásra, kényszerből duzzasztották külön játékká. Nem az ő hibájuk, az AAA játékpiac betegsége és a pénzéhes igazgatótanácsok bűne ez.
Épelméjű játékos persze nyilván nem az egyjátékos mód miatt veszi az újabb és újabb epizódokat, hanem a multiplayer élmény miatt, és akkor végre rá is térhetünk a cikk lényegére: a többjátékos módokra, pályákra és játékmenetbeli újításokra. És amilyen gyorsan rá is tértünk, olyan gyorsan rövidre is zárhatjuk a témát, ezek ugyanis, nos, alig-alig léteznek.
A Modern Warfare 3 többjátékos módja ugyanis nem más, mint a Modern Warfare enyhén ráncfelvarrt, finomhangolt változata: gyakorlatilag egy nagyobb patch az egész. A pályák változatlanok (még az egyjátékos mód térképei sem köszönnek vissza, ami hatalmas kihagyott lehetőség), új fegyvereket és kütyüket kapunk, illetve olyan (egyébként nagyszerű) játékmenetbeli újításokat is eszközöltek, mint a félbeszakítható töltés, csúszás, illetve a kissé gyorsabb mozgás. Utóbbinak hála kempelni is nehezebb, ami mindenképpen jó hír. Szuperül működik a mount rendszer, azaz szinte bármely felületen megtámaszthatjuk a fegyvert, ekkor helyváltoztató mozgást nem végezhetünk, de sokkal pontosabbak vagyunk és annak esélye is csökken, hogy találatot kapjunk.
Apropó, találat: a játékosok életerejét az előző epizódhoz képest másfélszerezték, így nehezebb kinyírni egymást, és ez nem baj: a multiplayer taktikusabb, megfontoltabb lett úgy, hogy közben még mindig képes megtolni a pulzust.
A játékmódok változatlanok, minden ugyanolyan, mint ahogy megszoktuk, apróbb módosításokkal: a pályákat leszámítva semmi sem okoz csalódást. A felhozatal sztárja persze itt is a team deathmatch, a többit legfeljebb kipróbálni érdemes: úgyis ez lesz a MW3 hosszútávú vonzereje. Csak egy új játékmód akad, a War, amelyben feladatok sorát kell teljesíteni csapatként, és mindössze – nem hazudunk! – egy darab térképet tartalmaz. Ez sokat elmond a fejlesztők ambícióiról, illetve lehetőségeiről. A Zombies módtól sem vagyunk elragadtatva: a CoD visszatérő slágere ezúttal különösebb sárm és izgalom nélküli, a direkt béna B-filmes hangulatot is hanyagolják, gyakorlatilag a Warzone DMZ játékmódját kapjuk, csak zombikkal benépesítve. Még a térképek is ugyanazok.
Őszinte leszek: nehéz nyugodt szívvel ajánlanom az új Modern Warfare-epizódot. Nem kifejezetten rossz, de nem is kiemelkedő (3,6, not great, not terrible, ugye), a középszer pedig ez esetben kifejezetten dühítő: az Activision letehetett volna egy teljes értékű, jól megírt és koreografált történetet és új multiplayer módokat (vagy legalább pályákat), vagy akár ugyanezt, csak őszintén, azaz fele ennyibe kerülő DLC-ként. Ez így azonban bűzlik, ha mástól nem, a profitéhségtől. A legtöbb, amit elmondhatok, hogy lövöldözni még mindig nagy élmény – ám ez nem olyasmi, ami miatt 2023-ban meg lehetne dicsérni egy CoD-játékot. Ez ugyanis az elvárható minimum.
A játékot itt vásárolhatod meg:
