A filmipar és időnként a divat világa is lassan, de biztosan megtesz pár lépést a különböző testalkat, bőrszín, forma elfogadására és elfogadtatására. Ráadásul a #metoo mozgalom berobbanása óta a nők térnyerése a filmiparban ha nem is jelentős, de számottevő. A Dumplin’ egyike azoknak a filmeknek, amelyek ezt az új időszámítást helyezik középpontjukba. Unalmas “píszí” sallang vagy fontos mérföldkő? Dumplin’ – Így kerek az élet kritika!  

Egy gyors előrejelzés

  A fenti kérdésre a választ egy rövid tőmondatban megadjuk: Egyik sem! Anne Fletcher mozija némiképp túlmutat egy egyébként igenis fontos kérdés érdektelen “csócsálásán”, de a világot sem fogja alapjaiban megrengetni. Viszont ha legalább egy anya-lánya kapcsolat rendbejön a Földön, már megérte leforgatni a közel két órás filmet. Az alap történt egyszerű: van egy magának való, szépségkirálynő választás-guru anya, és egy, a fals ideáloknak közel sem megfelelő, karakán lány. A végeredmény pontosan kiszámítható, a kezdetben nehézségekkel szembenéző, merőben eltérő karakterek kapcsolata az önazonosság mentén feloldódik és a két fél egymásra talál. Ilyesmit már láttunk, többek között a nálunk is megidézett Rossz anyák és a Rossz anyák karácsonya című filmben, de nyilván sorolhatnánk még a témába vágó címeket. És nyilván szépségkirálynő választással foglalkozó alkotás is készült már a filmtörténet során, drámaibb és könnyedebb verzió is. 2018 (az amerikai megjelenés dátuma tavaly december 7.) azonban új időszak, a divathetek kifutóin szépen lassan feltűnnek a formásabb, valóságosabb nők (persze vannak nagy márkák akik nem hajlandóak nyitni), kezdenek a címlapokon megjelenni a retusálás nélküli sztárok és modellek, és jó eséllyel a szépségkirálynő választások is lassan kénytelenek lesznek szembenézni a ténnyel, nem csak a “Barbie” baba típusú hölgyeké a világ. Szépségideál persze minden korban létezett, a telt idomok már több alkalommal is kivívták maguknak az egyetemes (de legalább is európai) uralkodó jogot. Most mégis úgy fest, épp egy természetes paradigmaváltás szemtanúi vagyunk, a média és az internet hatalmának köszönhetően azonban mindez zajosan megy végbe. Mindeközben az egymásról alkotott vélemény nyilvánítás minden eddiginél kontrollálatlanabbul, sokszor arctalanul, névtelenül megy végbe. Mindenki feljogosítva érzi magát arra, hogy elmondja, szerinte ez vagy az az út a helyes, és sajnos nem veszi figyelembe, hogy a véleménye csupán egy parányi, szubjektív szelete csak az emberiségének. Amelynek van létjogosultsága, de nem feltétlenül igaz vagy mérvadó.  

De hogy jön ehhez a Dumplin’?

  A kinézet alapján történő ítélkezés mára szinte napi rutin, a vélemények kommentekké formálása pedig bemelegítő ujjgyakorlat a telefonok és számítógépek fölé hajlók életében. A Dumplin’ főhőse Willowdean, azazz Will, végzős gimnazista lány tipikusan az, akit a túlsúlya miatt valószínűleg automatikusan a vesztesek közé sorolunk be. Anyja, Rosie nemes egyszerűséggel csak Dundinak hívja, amely, valljuk be, semmilyen nevelési elv mentén sem segít az embernek az önbizalma kialakításában. Willowdean tehát végzős, a nevelését javarészt magára vállaló nagynénje, Lucy azonban meghal, anya és lánya pedig hirtelen kénytelen valamit kezdeni egymással. Lucy egyébként az itthon talán kevésbé ismert Dolly Parton nagy rajongója volt, a vérbeli texasi hangulat és a country zenéjéről – és sok másról – híres Parton szál pedig valóságos atmoszférát teremt. (Milyen kár, hogy szerencsétlen magyar szinkron színészeknek néha rá kell énekelniük az eredeti hangra, természetesen fals angolsággal és önkéntelen esetlenséggel). A rokon tehát elmegy, a gimi elkezdődik és jön anyu legfontosabb játékszere: az éves szépségkirálynő választás. Rosie amolyan helyi “celeb”, aki egyszer, réges régen elnyerte a címet és aki azóta is a szépségversenyek bűvöletében él. Szerencsére egy katatón, teljesen múltba révedő karakter helyett inkább egy karakán déli nőt kapunk, aki hozza a sztereotípiákat, és akinek persze azért van szíve. Aki látott már interjút Jennifer Annistonnal, tudhatja, hogy a színésznő kifejezetten szórakoztató személy, különös stílusa jól ismert és sokban emlékeztet a Jóbarátokan megformált Rachel-ére. A Dumplin’-ban sajnos erőtlenebb a karaktere, mint amire igazán vágynánk, de a szépségkirálynő választások körüli visszásságok, és a Willowdean karaktere biztosította lázadás azért fenntartja a figyelmet a műsoridő folyamán. Egy biztos, hasznosabb egy ilyen témában végignézni a gyerekeinkkel egy filmet, mint két órán át képzeletbeli lények kaszabolását figyelni. Az persze érdekes, hogy ezúttal is a “szebbik nem” áll a célkeresztben, igaz, lehet, erről mi magunk, nők tehetünk. A ragyogóan kinéző, nemrégiben az 50. születésnapját ünneplő Jennifer Anniston, valamint a lányát alakító Danielle Macdonald az eltérő női alkatok, az univerzális szépség elfogadásra hívja fel a figyelmet, na és persze a sokszor nehéz anya-lánya kapcsolatok szépségére. Hogy miért maradnak ki mindebből a fiúk és férfiak, nem teljesen tudjuk. A emancipációs mérleg nyelve tehát egy kicsit elbillent, de rossz szavunk nem lehet, csupa poztív állítást sorakoztat fel az értelmesnek, bár azért leegyszerűsítettnek mondható film.  

Tini-mozi?

  Bár már a film előzetesében elhangzik, Will jelentkezése a szépségversenyre “egy tiltakozás”, demonstráció, azért a történet megmarad a tizenévesek, azon belül is a meglehetősen jól neveltek és értelmesek lázadásának keretei között. Emellett van kötelező szerelmi szál, amely szerencsére nem vesz át a hatalmat, és természetesen illeszkedik bele a történetbe, még ha kiszámítható és kicsit képmutató is a kivitelezés. A film egy másik, Amerikában nagyobb teret kapó jelenséget is beemel az alkotásba, mégpedig a drag queen szcénát. A drag királynők előadók, szórakoztató művészek. Olyan férfiak, akik női ruhákba és különböző karakterek bőrébe bújva műsorszámokat adnak elő, az ismert slágerek felvételeire való tátogástól a stand up comedy műfajáig. Speciális sminkelési technikájuk a youtube-on őrületként söpör végig egy ideje. Ez a szál talán azért is érdekes, mert a szintén déli, Florida államban található Orlando beli 2016-os terrorista cselekmény óta puskaporos a levegő a meleg bárok és drag queen show-k körül. Az alkotók ezzel a húzással tehát egy gesztust is gyakoroltak, igaz, az Egyesült Államokban, többek között egy tévés tehetség kutató/valóság show-nak köszönhetően a drag királynők jó ideje igazi hírességek. Így a filmben felbukkanó Ginger Minj (civil nevén Joshua Allan Eads) is jól biztos húzónév hazájában.

Forrás: youtube.com

Mikor és hol nézhetem meg a filmet?

2019. április 4-től a fővárosban a Cinema City termeiben tudod elcsípni a mozit, az Aréna és Westend plázákban ráadásul még a MediaMarkt üzleteit is útba ejtheted! Akár egy Jennifer Anniston DVD-ért, akár mondjuk egy retró pattogatott kukorica készítőért ugranál be, mi várunk!