Miért pont a shiatsu?
A választás az ősi metódusok közül azért pont erre esett, mert a MediaMarkt polcain is megtalálható vonatkozó termék. Többek között az ilyen és hasonló segédeszközökhöz kapcsolódó tévhiteket és fals elvárásokat is szeretnénk eloszlatni, és segítséget nyújtani abban, hogy a megkeresett pénzünket hasznosan költsük el. A különböző elektronikus, digitális masszázs, alakformáló stb. eszközök nem ördögtől valóak, sokszor kifejezetten hasznosak is. A probléma abból adódik, ha egyetlen gombnyomástól várjuk a teljes változást. A test-lélek-szellem egysége sajnos nem így működik. Hosszútávú, igazán hathatós változást csak komoly, aktív munkával érhetünk el. Amit a shiatsu masszázspárnához hasonló berendezésekkel azonban kiválóan megtámogathatunk. A shiatsu alapja a kínai gyógyászatban gyökerezik. A kínai orvoslás elsősorban abban különbözik a nyugati testvérétől, hogy az ember testi és az érzelmi-szellemi részét nem tekinti egymástól elválaszthatónak. Tehát módszere során nem csupán a testi folyamatokkal (tünetekkel, működéssel), hanem mindig az egész emberrel foglalkozik, mint elválaszthatatlan rész-egész. Ez a divatosan “holisztikusnak” nevezett irányzatot a hagyományos kínai orvoslás elsődleges diszciplínának tekinti, amely egybefonódik a klasszikus keleti világlátással is, miszerint az élet és az egyének tevékenysége minden szinten szoros kapcsolatban áll a környezettel.Miért fontos, hogy elkezdjünk foglalkozni magunkkal?
Ezt ma, amikor a nagyvárosok rengetegeiben, gépekhez kötve élünk, néha szinte már nehéz természetesnek venni. Pedig az ember, akármekkora fejlődési utat járt be, mindig a természet részét fogja képezni. Az alapoktól való teljes elszakadás pedig sajnos komoly károkat tud okozni. Gondoljunk csak bele, milyen jó érzés, amikor a hosszú, zárt ajtók mögött töltött, sötét tél után megérkezik az első, arcunkat melengető napsugár! Vagy amikor a Balatonnál ülünk nyáron egy fröccsel, esetleg felmegyünk a Pilisben egy csúcsra: mintha otthon lennénk. A természettel való harmónia kiirthatatlan az emberből. Az egyensúly megborulása – a totális elidegenedés az alapvető közegünktől – viszont sok gondot okozhat.
Egy gyors rendszerezés
A shiatsut a legtöbbször masszázsként emlegetik, ez azonban bizonyos szempontból félrevezető, a technika ugyanis ennél összetettebb, a hagyományos európai masszázstechnikától pedig alapjaiban eltér. Többek között abban, hogy ruhában alkalmazzák a klienseken, emellett a simító-gyúró mozdulatok helyett nyomást alkalmaznak. A shiatsu az emberi kommunikáció sajátos formájaként is meghatározható, melynek során mindkét fél – az adó és a kapó – feltöltődik. Emellett azért is népszerű, mert könnyen elsajátítható, majd családi, baráti körben is alkalmazható. A shiatsu segítségével sok apróbb tünet orvosolható, miközben alapvető lényege, hogy embertársi támogatás is megvalósul! A shiatsu.hu oldala az alábbiak szerint foglalja össze a módszer legalapvetőbb jellemzőit: “A shiatsu terápiában alapvetően az akupunktúrás pontok és az azokat összekötő energiapályák (meridiánok) kezelése történik. A gyógyulást elősegítő változásokat nem tűszúrással, hanem érintéssel, nyomással valósítja meg. A megfelelő helyeken alkalmazott ujjnyomás a betegségek, tünetek kialakulásához vezető okokat igyekszik megszüntetni. A shiatsu egyéb módszerei is fájdalommentesek, a kezelés kellemes élményt nyújt. Ez erősíti a terápia hatékonyságát, hiszen az ellazult, kényelmes állapot aktivizálja a paraszimpatikus idegrendszer regenerációs működését, s megteremti a gyógyulás feltételeit. A shiatsu terápia a holisztikus szemléleten alapul, amely szerint nincs elválasztottság az ember testi, lelki, szellemi szintjei illetve életkörülményei között. A kezelés beszélgetéssel kezdődik, amelyben a shiatsu-gyógyász nem csak a tünetekre kérdez rá, hanem informálódik az életenergia különböző szinteken megnyilvánuló jellegzetességeiről is. A kezelés az egész testet érinti, a shiatsu-gyógyász a beszélgetés és az érintéses állapotfelmérés alapján azokat a meridiánokat illetve akupunktúrás pontokat kezeli, amelyek a leghatékonyabban segítik a változást. A terápia kiegészülhet mozgásgyakorlatok (Do-in) megtanításával, vagy életmód illetve étkezési tanácsadással. A gyógyulni vágyó és a terapeuta között nélkülözhetetlen a bizalommal teli kapcsolat, a jó együttműködés, a felelősség közös vállalása. A shiatsu-kezelés leginkább az alábbi betegségek esetén hatásos: Mozgásszervi problémák:- hát és derékfájdalmak (lumbágó, isiász)
- csigolya- vagy medence-eltolódások
- gerincferdülés, gerincsérv
- nyak és vállfájdalmak
- ízületi problémák
- emésztési problémák
- felszívódási problémák
- gyomorfekély
- hormonrendszeri problémák, allergiák
- vastagbélgyulladás
- menzeszproblémák
- stressz okozta feszültségek csökkentése
- az ellenállóképesség javítása
- testi, lelki fáradtság, kimerültség”
