A doboztól a fülbe cuppantáson át a hangminőségig minden tökéletes. Két hétig nyúztuk a Sennheiser Momentum True Wireless fülhallgatót. Mindig izgalommal vesszük kézbe a tesztelendő termékeket, kíváncsiak vagyunk, hogy milyen újdonsággal nyűgöznek le, csábítanak el, vagy éppen kamuznak össze-vissza a gyártók, hogy a hangzatos marketingszöveg és fantázianév mögött tényleges innováció van-e, vagy csak duma az egész. Érezni akarjuk a minőséget, kívül-belül, a kézre álló kezelőfelületet és azt, hogy a korábbiakhoz képest kitaláltak-e valamit ez ügyben, ami nem azért került az eszközre (vagy bele), hogy elmondhassák, hogy kitaláltak valamit, hanem mert tényleg hozzátesz az előzményekhez. Kivéve, ha true wireless fülhallgatókat tesztelünk. Ha ugyanis true wireless fülhallgatókat tesztelünk, akkor pusztán azt szeretnénk, hogy tegye a dolgát, ne akarjon semmi többet, nem egyedi, hanem jól bevált megoldások kellenek. Azért vagyunk így ezzel, mert éppen elég volt a kezünkben ahhoz, hogy tudjuk: nincs még egy termék a szórakoztatóelektronika-piacon, amit ilyen könnyen el lehetne rontani, többek közt éppen azzal, hogy újítani próbálnak. Ez az az eszköz, ahol az összes többi fej- és fülhallgatóhoz képest hatványozottan számít az anyaghasználat, a gombok érzékenysége és a hozzá tartozó funkciók. Annyira kicsik és annyira kevés a hely rajtuk, hogy a legtöbb gyártón ki is fog mindez: vagy túl erősen kell nyomni őket, vagy éppen túl sokáig – és a fülünk bánja –, vagy kiesik a fülkagylónkból, vagy túl erősen szorul bele – hiszen semmi más nem tartja ott –, irányítani pedig egyszerűen szimpla, dupla vagy tripla érintéssel szeretnénk, köszönjük szépen, semmi másra nem vagyunk vevők – azért, mert egyszerűen ez működik és kész. Szigorúak vagyunk tehát, már csak azért is, mert a nagyon kevés eszköz egyike, amelyik minden szempontból stimmelt, már járt nálunk. Ez volt a JBL Under Armour fülhallgatója, amely nagyon magasra tette a lécet. Ez a mostani pedig imádott audiomárkánk, a Sennheiser gyártmánya, ráadásul azon drága, de elképesztő minőségű termékcsalád, a Momentum része, amelynek Bluetooth fejhallgatójába már csak a design miatt is beleszerettünk, a hangminőségről nem is beszélve. Biztos nem rontják el ezt sem – mondtuk magunknak, miközben kicsomagoltuk az egyébként csodás kis dobozban rejtőző füleseket, kicsit szkeptikusan és aggódva. Sennheiser Momentum True Wireless Az említett doboz, bár nagyon kellemes tapintású és lendületesen nyíló-csukódó, éppen hogy nem túl nagy ahhoz, hogy simán zsebre vágjuk. Nincs ezzel baj: JBL-lel is így voltunk, mégsem gátolt meg semmiben. Ha sportolunk, nem is kell magunkkal vinnünk, elég, ha már otthon becuppantjuk a fülünkbe (így is hallunk majd mindent, hogy hogyan, arról később), ha pedig bárhova máshova megyünk, úgyis lesz nálunk táska, amelyben vihetjük. A doboz természetesen töltőként is funkcionál, mindkét fülhallgatót többször is képes feltölteni nulláról, mire magát a dobozt tölteni kellene. A fülesek egyébként 12 órát bírják egy huzamban a gyártó ígérete szerint – ezt csak megerősíteni tudjuk. Maga a két egység elsőre a szokásosnál kicsit nagyobb, de nem böszme; senki ne riadjon meg, mivel (jó minőségű) műanyagból vannak, súlyuk darabonként alig hat gramm, így kényelmetlen biztosan nem lesz. Ami az első éles próbánál furcsa volt: a gyárilag ráillesztett gumi túl kicsi volt a fülembe, állandóan kiesett, pedig a közepes méretű mindig jó szokott lenni. Szerencsére hamar leesett, hogy a Sennheiser nem három, hanem négy pár gumit mellékelt, azaz, amit én a középsőnek hittem, az a második legkisebb volt. Gyors csere, némi gyakorlás (eleinte bizony tanulni kell a helyes „becuppantást”, de két-három próba után nem volt gond) és már bent is voltak, stabilan, de szinte észrevétlenül. Sennheiser Momentum True Wireless Mivel fizikai gombot nem találtam rajta, nyilvánvaló volt, hogy érintésérzékeny a vezérlés. Ez nagyszerűen hangzik, marketingesül szólva igazi prémium fícsör, viszont könnyű elrontani: a true wireless fülhallgatók általában ott csúsznak el – szó  szerint –, hogy túl nagy erővel és/vagy túl hosszan kell nyomni, azaz, miközben éppen számot ugranánk vagy hívást fogadnánk, egyúttal belepasszírozzuk a fülünkbe az egységet, aminek hosszú távon nem lesz jó vége. A Sennheiser szerencsére nem esett ebbe a hibába: az érintés tényleg érintés, nem nyomkodás, taperolás és egyéb szerencsétlenkedés. Esskünk túl a vezérlés alapsémáján is, szerencsére nem lesz bonyolult: a bal egységgel vezérelhetjük a számokat: egy pöccintés a lejátszás/szünet, két pöccintés az előre ugrás, tripla pöcc a visszafelé. Ha pedig ott tartjuk az ujjunkat, csökkenti a hangerőt – ugyanez a jobb egységgel növeli. A fülhallgatóról vezérelhető hangerő ebben a kategóriában ritka, hát még az, hogy ilyen természetes és magától értetődő az egész – nagyon hálás vagyok a Sennheisernek, hogy pont ezt a részt nem próbálta meg „fantasztikus”, egyedi megoldással megkavarni, egyszerűen csak működik és kész. A jobb egységgel fogadhatunk hívást, vagy indíthatjuk el az asszisztenst, dupla pöccintéssel pedig elutasíthatjuk a hívást, illetve aktiválhatjuk a transparent hearing funkciót. Ezt minden gyártó másképp hívja, de a lényege ugyanaz: az egységekbe épített mikrofonok – amelyek alapesetben a hívásokért és az egyébként nagyszerű zajszűrésért felelnek – bekapcsolnak és átengedik a zenével együtt a környezeti hangokat is. A fenti funkció a gyártóhoz méltóan nagyszerűen működik: minden hang természetesen jön át, nincs semmi digitális furcsaság, egyszerűen csak hallunk mindent a zenével együtt, amelyet így akár csutkára is tekerhetünk. Az pedig e teszt legkevésbé meglepő állítása, hogy a hangminőség remek, még Sennheiser-mércével is: minden régió telten, erőteljesen szól, nincs túltolt basszus és cincogó magasak, minden zene pont úgy szólal meg, ahogy azt a hangmérnökök megálmodták. Márpedig én alaposan bedobtam a mélyvízbe, perverz vagyok ugyanis és képes vagyok nagyzenekari zenékre edzeni, az elmúlt hetekben például Ari Aster filmjeinek zenéire. Colin Stetson sátáni szaxofonja az Örökségből és a Fehér éjszakák visító hegedűi is úgy átjöttek, hogy szabályosan fájt a szívem, amikor visszatettem a „rendes” (sokkal nagyobb, elvileg sokkal komolyabb) fejhallatómat. Még a Bluetooth-kapcsolat sem ront a minőségen, már csak azért sem, mert minden létező szabványt és codecet integrált a gyártó, ez bizony CD-minőség, méghozzá érzékelhető késleltetés nélkül: akár akciófilmet is nézhetünk vele. Sennheiser Momentum True Wireless   Sokat elmond, hogy gondolkodnom kell, milyen buktatói vannak az ilyen fülhallgatóknak, csak azért, hogy leírhassam, hogy a Sennheiser Momentumot mindez nem érinti. Lássuk csak.
  • Cseppállóság? Check.
  • Biztos illeszkedés? Check. (Igaz, az említett JBL-modell egy kicsit stabilabban ült a fülemben, de a Sennheisernél sem éreztem egy pillanatra sem, hogy kieshet.)
  • Csatlakozás? Check. Azonnal megtalálták az egységek egymást, majd mindkettő a mobilomat, és utána sem volt gond.
  • Hatótávolság? Check. Tíz méter és három fal sem okozott akadást.
  • Kísérő app? Check. Preseteket és okos opciókat is választhatunk, a hívás automatikus fogadásától addig, hogy automatikusan szüneteljen a lejátszás, ha az egyiket kivesszük a fülünkből.
  • Ár-érték arány? Nos, check, még úgy is, hogy a Sennheiser Momentum True Wireless a kategóriájában kifejezetten drága.
Sebaj: ha sokat sportolsz és számít a minőség, ez a te fülesed. Biztos lehetsz benne ugyanis, hogy amíg létezik a Bluetooth-szabvány, addig ez lesz a sportfülhallgatód. Ez pedig sok-sok évet jelent.