Egy kissé előítéletes bevezető
A Jokert a képregény- és szuperhősös mozik szerelmesei bizonyára mind megnézték, hiába, az orrvérzésig gyártott előzmény történetek, spinoffok és végtelenített folytatások rájuk szabva futnak ki a futószalagokon. Mindez, egy erős harmincas számára, aki még a filmeket nem csak a speciális effektekért, hanem az alakításokért, erős, vizuális, mozgóképi megoldásokért és a lebilincselő forgatókönyvekért nézte, nem hogy hidegen hagy, de sokszor kicsit elszomorít. A pár órányi teljes(en értelmetlen?) kikapcsolással időnként nincs baj, kell az üresjárat a túlfeszített agynak. A két percenként felbukkanó fantasy termékek viszont már inkább ijesztőnek tűnnek: mintha senki sem akarna már egy percet sem a valóságban tölteni. Smith ügynökék – csak hogy a pop kultúrából idézzünk – dörzsölhetik a tenyerüket, a Mátrix szépen működik. Ha kijön tehát egy új termék, amelyre inkább csak mint “Panem et circenses” típusú bevételi forrásra, sem mint művészi alkotásra lehet tekinteni, az ilyen korosodó sznobok, mint én, ügyet sem vetnek. A Joker kapcsán azonban szállingózni kezdtek a hírek, hogy ez valami más, hogy végre van egy kidolgozott jellem és karakter és mindezt egy bitang erős színész tálalásában kaphatjuk meg. Már ha elég nyitottak vagyunk rá, hogy két órát egy Batman előzmény mozira szánjunk. Az előítélet mentesség mindig jó a háznál, ezúttal azonban még plusz hasznot is hajtott.A Joker ereje a kívülállásban van
Semmit nem kell tudnunk a fekete köpenyes Batman-ről vagy Gotham City-ről ahhoz, hogy megértsük és élvezzük a filmet. Az viszont nem árt, ha rajongunk a pszichológiai drámákért és a kemény, finisben bevitt övön aluli ütésért. A Joker legfőbb ereje valószínűleg a személyes azonosulásban rejlik. Az alap történet egyszerű: egy, az anyjával kettesben élő, felnőtt férfi, Arthur Fleck, aki más, akinek súlyos neurotikus problémái vannak (amelyekről tud, és amik miatt eleve szorong, kívül áll a társadalmon) felfedezi a múltjára vonatkozó, súlyos titkot. A ki vagyok én, honnan jövök kérdésén a legtöbben átesünk, az apa nélkül felnőtt fiú jelensége meg aztán tényleg nem ritkaság, főleg Magyarországon, ahol minden második házasság válással végződik. Úgyhogy a „ki az apám, és ha tudom már a választ, mit kezdjek ezzel?”, jó eséllyel sokak ismerős számára. Szóval van egy szerencsétlen alak, aki szenved, aki más, akinek nincs nagyon esélye kitörni. És még a nyakába is zuhan a múltja. Emellett ott kígyózik benne egy természetes vágy: ismert, elismert akar lenni. Egyszerűenazt akarja, hogy egyszer az életben végre szeressék, elfogadják.Egy magyar ifjúsági író, Czakó Gábor “homlok mozinak” hívta azt a jelenséget, amelyet Arthur rendszeresen megél: fantáziál, vágyait valóságnak tűnő film formájában futtat az agyában. Ezzel a jelenséggel sem nehéz azonosulni, a veszély azonban, hogy elveszítjük a realitás és a képzelet közötti kontrollt, valós, komoly probléma.
Egy kis szájbarágás
A főszereplő szájába adott néhány, erősen demagóg – bár igaz – mondat talán gyengíti a mozit. De hát mit tegyünk, maga a karakter sem egy Einstein. Miért ne gondolkodna úgy, mint egy teljesen átlagos ember. Miért ne mondana közhelyeket egy közhelyekkel bombázott világban (“Az emberek borzasztóak manapság. Ez bőven elegendő ahhoz, hogy valaki megőrüljön.”)? Kritikusok tucatjai ugrottak ennek a témának neki, én elnéző vagyok a kérdésben, ezeket a kissé sablonos részeket egyszerűen elengedem a fülem mellett. Joker élő, televíziós adásban történő nyilvános „megszületése” is sallang, de hát valamit tenni kell, hogy kirobbanjon a botrány. Nyilván a rendszerkritika, a szerencsétlenek magukra hagyása, az államilag leállított szociális programok sem véletlenül hangzanak el a moziban.
Todd Phillips emellett sajnos nem bírta ki – vagy nem tehetett mást? -, egy-két helyen kicsit túlmagyarázta a történéseket. Arthur a folyosón lakó, egyedülálló anyukával zajló randevúi kapcsán jó eséllyel mindenki úgy gondolja, az nem lehet, hogy ez igaz! Hogy miért kellett flash back-eket betenni az ominózus, “leleplező” jelenetnél, érthetetlen. Ilyenkor az az ember érzése, hogy
teljesen hülyének tartják a nézőt a film készítői.Persze lehet, hogy egyszerűen tényleg nem képesek az emberek összetenni a történéseket. Hiába “gyanús”, hogy bizonyos szereplők szinte megszólalásig hasonlítanak egymásra, hogy kilóg a lóláb az afro-amerikai színésznők és gyerekszínészek kapcsán (mert hát mi lehet jobb vizuális kapaszkodó, kulcs, mint egy színesbőrű szereplő a sok fehér között…). Lehet, hogy valaki tényleg nem érti meg Arthur Fleck utolsó pár mondatát, amelyet a zárt osztály pszichiáterének “Mi olyan vicces?” kérdésére ad: Csak egy vicc jutott az eszembe. A szakember visszakérdez, vajon elmondaná-e neki is a viccet. A válasz pedig tűéles: Úgysem értené…
Logikai bukfencek, amiktől meg lehet őrülni?
Míg a közhelyeket az ember még képes lenyelni, meg itt azért erős különbségek lehetnek a szubjektív megítélésben, addig a cselekményt előmozdító, de logikailag problémás részek kapcsán már elégedettlenebbül húzzuk fel a szemöldökünket. Miért nem lehet egy forgatókönyvet értelmetlenül bepréselt összefüggések nélkül megírni? Hogyan lehetséges, hogy egy, már feszült időszakban egy politikai ambíciókat kergető, hiper-gazdag üzletember testőrök nélkül mászkál mosdókba és vág le sikátorokba? Persze értem én, hogy mindez fikció, nem kell görcsösen ragaszkodni a realitáshoz, mégis, néha különösnek tűnik az egész… Persze ha az ember már végzett a mozival és elfogadja a feljebb csak érintőlegesen említett csavart (bízunk benne, hogy valaki még Joker-szűz és nekiesik a saját megfejtésének), akkor máris összeáll a kép és elengedhetjük ezt az elvárást.Társadalmi őrület – egy rémisztő, ősi szál
“Csak én érzem így, vagy tényleg egyre őrültebb a világ?” teszi fel a kérdést a főszereplő a film elején. Nos, a válasz igen is, meg nem is. Tényleg nincs új a nap alatt, miért pont az agresszió lenne jelenkori találmány? Arthur Fleck személyes drámája mellett tehát egy közérthető és jól beazonosítható jelenség is áthatja a filmet: a dühből, elnyomásból származó káosz pillanatok alatt tud lángba borítani mindent. A bohóc maszkos lázadók, az anarchia, az addigi szabályrendszert felrúgó harc sok-sok ezer éve időszakos reakciója az emberiségnek. A filmben látható, kirobbanó feszültségre most is lehet példát találni a világban, de minden évszázadra és földrészre jutott már belőle. A film érdekessége persze az a kérdés is, vajon egy nagyszabású háborút kirobbanthat-e egy teljesen szubjektív, belső frusztráció? Ha valaki ismerős Caligula, esetleg Nero római császárok története kapcsán, azonnal láthatja, hogy őrültekből már régen sem volt hiány. A döbbenetes persze az, milyen ereje és hatása lehet egy-egy személynek mások sorsára! Albert Camus Caligula (1945) című, rövidebb drámája egyébként zseniálisan ábrázolja a totalitárius – és kognitíven megérthető – őrületet. A francia szerző műve pont olyan félelmet kelt az emberben, mint a Joker lázadói. Nem véletlen, hiszen Camus már a számunkra is ismerős, 20. századi emberről és társadalomról ír. De nyilván Charlie Chaplin Modern időkje sem véletlenül került be a filmbe. Ha valaki nem látta ezt a zseniális alkotást, nem sejtheti, hogy micsoda remake tulajdonképpen a Joker!A film ereje tehát még megrázóbb, ha felfigyelünk ezekre az összefüggésekre, ha felismerjük a múltunkat és lehetséges jövőnket. Az őrületre ugyanis mindig lesz érdeklődés, és a tömeg mindig vevő lesz rá. Nem csak a jegypénztárak előtt.
Amit a film mellé még érdemes magunkkal vinni
Az említett szerzők, könyvek és mozis utalások mellett akad még néhány “útravaló”, amin érdemes egy kicsit kérődzni. A Joker ugyanis, ha nem csak a cselekményre koncentrálunk, tényleg üzenni, tanítani akar ezt-azt. Az elidegenedés jelensége mára tényleg nem új, miközben az ítélkezés szinte kötelező sport. Arthur Fleck-ek minket is körbevesznek. Ha a neurózis és probléma nem is ilyen súlyos (csak reméljük, hogy az ilyen fokú pszichés problémákkal élő emberek valódi, gyakorlati segítségben részesülnek), már az is elég, ha valaki “más”. Arthur kényszeres nevetése felidézi bennem a mai fiatalok egyik nagy idolját, Billie Eilish-t, aki nyíltan beszél tourette szindrómájáról, és bár próbálja uralni az idegi alapú, önkéntelen mozdulatait, szem forgatásait, ezeket néha egy-egy interjúban tetten érhetjük. A filmben is látható, ostoba, gonosz reakciók ha nem is hétköznapiak, de létező jelenségek. Úgyhogy érdemes egy kicsit ezzel a területtel megismerkedni és értelmes, érző ember módjára reagálni mások “furcsaságára”. Még akkor is, ha nem ilyen egyértelmű viselkedési jelenségekről van szó. Egy zseniális Youtube sorozat egyébként kitér erre is, a Joker után érdemes megnézni a felvételt. Emellett érdemes a saját házunk táján még két területen szétnézni. Az említett “homlok mozira” és Arthur életére valamiképpen rímelnek a közösségi médiában mindenáron kiváltani vágyott visszajelzések.A filterek korában mi is folyton maszkokat öltünk, másnak akarunk látszani, nevettetni és tetszeni akarunk.Ami természetes vágy, de pillanatok alatt tud személyiség deformáló, romboló hatású lenni. Nyilván kell egy érettség és egy szerető háttér ahhoz, hogy megértsük, fontosak és értékesek vagyunk a vélt népszerűség nélkül is. Másrészt érdemes elgondolkodni a befolyásolhatóság, a tömeghisztéria ránk eső részén is. Mit és milyen gyorsan követek én magam? Tájékozódom-e egy-egy választásom előtt? Nem kell feltétlenül kocsikat gyújtogatni ahhoz, hogy az őrjöngő tömeg részévé váljunk. A fogyasztási szokásaink, a társadalmi aktivitásunk és nagykorúság esetén a politikai döntéseink is bőven abba a kategóriába esnek, ahol érdemes tudatos, átgondolt lépéseket tenni. A Joker tehát tényleg lehet hasznos, 2 órás időtöltés, ha a dráma hozadéka behatol kicsit a mélyebb rétegekbe.
